Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-20 / 222. szám

2 Képújság 1978. szeptember 20. New York BT-döntés a libanoni ENSZ-erőkről Az ENSZ Biztonsági Taná­csa hétfőn este négy hónap­pal hosszabbította meg a márciusban Libanon ellen el­követett izraeli agresszió után létrehozott ENSZ-békefenn­tartó haderők, az UNIFIL megbízatását. A Biztonsági Tanács döntése alapján Liba­non déli részén a „kéksisako­sok” így 1979. január 19-ig teljesítenek szolgálatot. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára jelentésében erede­tileg hat hónappal javasolta a térségben állomásozó ENSZ-erők mandátumának meghosszabbítását. A lerövi­dített határidő néhány olyan ENSZ-tagállam türelmetlen­ségét tükrözi, amelynek csa­patai a kilenc ország katonai erőiből álló UNIFIL-ben te­vékenykednek. Az elfogadott határozat azonban nem tesz említést a libanoni rendezést gátló izra­eli magatartásról, annak elle­nére, hogy erre Kurt Wald­heim is kifejezetten utalt az általa előterjesztett jelentés­ben. A határozat elfogadására végül a BT 12 tagja szava­zott. A Szovjetunió és Cseh­szlovákia tartózkodott, Kína nem vett részt a szavazásban. Mint a Szovjetunió képvi­selője a tanács ülésén rámu­tatott, Izrael, azzal, hogy a libanoni területeket jobbol­dali szövetségeinek játszot­ta át, megakadályozta, hogy a libanoni hadsereg átvegye a terület ellenőrzését. Ezzel — hangoztatta a szovjet kép­viselő — nyitva hagyta az utat egy újabb agresszió előtt. Kuvait képviselője ugyan­csak hiányolta, hogy a hatá­rozat nem tartalmazza Izra­el szerepének kifejezett el­ítélését. fodor Zsivkov bécsi tárgyalásai Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság ál­lamtanácsának elnöke, aki hi­vatalos látogatáson Bécsben tartózkodik, megbeszélést folytatott Rudolf Kirch- schlägerrel, az Osztrák Köz­társaság elnökével. A két or­szág kapcsolatainak kérdéseit vitatták meg, majd időszerű nemzetközi kérdésekről tár­gyaltak. A tárgyaló felek ki­emelték a leszerelés érdeké­ben tett erőfeszítések jelen­tőségét. Kirschschläger aláhúzta: Ausztria és Bulgária kapcso­latai — annak ellenére, hogy a két ország társadalmi rend­szere különböző — sikeresen fejlődnek. Az osztrák állam­fő fontosnak mondotta, hogy folytassák az enyhülés és együttműködés politikáját az európai biztonsági és együtt­működési értekezlet záróok­mányának szellemében. Todor Zsivkov kijelentette, hogy Bulgária és Ausztria gyümölcsöző kapcsolatai elő­segítik a helsinki ajánlások megvalósítását. A két ország közötti együttműködés to­vábbi szélesítésének előfelté­tele a tartós béke biztosítá­sa. Bulgária álláspontja az, hogy a politikai enyhülést katonai térre is ki kell ter­jeszteni — Európában és az egész világon egyaránt. (TASZSZ) Folytatódnak a harcok Nicaraguában A nicaraguai érseki tanács hétfőn felszólította Carter el­nököt, hogy szüntesse be a Somoza-rezsim támogatását. A Costa Rica-i fővárosban San Jóséban nyilvánosságra hozott üzenetében a tanács Carter figyelmét felhívta ar­ra, hogy a nemzeti gárda pél­dátlan terrort alkalmaz a polgári lakossággal szemben. A közlemény élesen elítélte a kivégzéseket, a kegyetlen kín­zásokat, a sorozatos magán­laksértéseket, valamint a la­kosság magántulajdonának lefoglalását a nicaraguai vá­rosokban. Végezetül figyel­meztetett arra, hogy mindez tovább súlyosbodhat, ha So­moza hatalmon marad. Hírügynökségek kedden hajnalban arról számoltak be, hogy a nemzeti gárda alaku­latai légi és szárazföldi csa­pást indítottak a Managuától mintegy 130 kilométerrel északra fekvő Esteli vissza­foglalására. A városban elke­seredett harcok folynak, s emiatt a nicaraguai Vöröske­reszt mentőautói sem tudtak bejutni Estelibe. A jelentések kiemelik, hogy a sandinista nemzeti felszabadítási front harcosai továbbra is ellenőr­zésük alatt tartják a Costa Ricával határos területeket. Leónban, az ország máso­dik legnagyobb városában és Chinandegában a felkelők to­vábbra is ellenállást fejtenek ki a nemzeti gárda kegyetlen mészárlással kísért előrenyo­mulásával szemben. (MTI) Iráni földrengés Húszezer áldozat Továbbra is csak becslések állnak rendelkezésre a szom­bati, katasztrofális erejű irá­ni földrengés halálos áldo­zatainak számáról. Már hi­vatalos források is több mint 20 000 halottról beszélnek. A Richter-skála szerint 7,7-es erősségű földmozgás epicentrumában fekvő, porig lerombolt Tabas városában a halottak száma meghalad­hatja a 15 ezret. Tabasban nagyszabású fer- tőtlenítési akció indult a jár­ványok megakadályozására. Ez magyarázza azt is, hogy a mentőosztagok szinte éjt nappallá téve temetik a ha­lottakat. Több száz sebesül­tet légihídon Teheránba szállítottak; ahol jobb orvosi ellátásban tudják részesíteni őket. Az iráni légierő gépei ivóvizet és élelmiszereket juttatnak a földrengés által sújtott körzetekbe, ahol to­vábbra sincs víz- és áram­szolgáltatás. Leszerelési világértekezlet New Yorkban befejezte munkáját a leszerelési világ­értekezlet összehívásának kérdéseivel foglalkozó külön­leges ENSZ-bizottság. A tes­tület munkabeszámolójának tervezete hangsúlyozza, hogy a leszerelési világkonferen­cia összehívásának eszméje széles támogatásra talál az ENSZ tagországai között. Emlékezés Stromfeld Aurélra Stromfeld Aurél, a Tanács- köztársaság kimagasló kato­nai vezetőjének, a munkás­mozgalom kiemelkedő harco­sa születésének 100. évfordu­lója alkalmából kedden ko- szorúzási ünnepséget tartot­tak a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjá­ban. Stromfeld Aurél sírjára az MSZMP KB koszorúját Borbándi János, a Miniszter- tanács elnökhelyettese és Rácz Sándor, a Központi Bizottság osztályvezetője, a Központi Bizottság tagjai helyezték el. A Magyar Népköztársaság fegyveres erői nevében Czi­nege Lajos vezérezredes, hon­védelmi miniszter, Benkei András belügyminiszter és Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka koszo­rúzott. Elhelyezték a kegyelet és a hála virágait a Strom­feld Aurél nevét viselő úttö­rőcsapatok nevében is. A Hadtörténeti Múzeumban ünnepélyen emlékeztek meg Stromfeld Aurél születésé­nek századik évfordulójáról. (Képtávírónkon érkezett.) PANORÁMA MOSZKVA Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök fogadta a Kremlben Bruno de Leusse-t, Franciaország Moszkvában akkreditált nagykövetét. A találkozót a nagykövet kérte. A beszélgetésen Leüsse átad­ta Kosziginnek Raymond Barre francia miniszterel­nöknek, a szovjet—francia állandó közös bizottság októ­berben kezdődő 13. ülésével kapcsolatos üzenetét. HANOI A vietnami nemzetgyűlés állandó bizottsága ratifikál­ta a VSZK-nak a KGST-hez való csatlakozásáról szóló szerződést. Az állandó bizott­ság a vietnami alkotmány ér­telmében a parlament két ülésszaka között a legfőbb törvényhozó testület. A rati­fikálásról szóló közleményt a Nhan Dán keddi száma hozta nyilvánosságra. KAIRO Lemondott tisztségéről Mo­hamed Ibrahim Kamel egyip­tomi külügyminiszter, aki végig tevékeny részese volt a Camp Davidben tartott amerikai—egyiptomi—izra­eli tárgyalásoknak. Maga Szadat elnök hétfőn erősítet­te meg a lemondás tényét és okát, nevezetesen azt, hogy Mohamed Ibrahim Kamel nem ért egyet a Camp Da­vidben létrejött megállapo­dásokkal és az azok nyomán kirajzolódó további szadati politikával. WASHINGTON A szenátus után hétfőn a washingtoni képviselőház is jóváhagyta azt a törvényja­vaslatot, amelynek értelmé­ben korlátoznák az Egyesült Államokban akkreditált kül­földi képviselők diplomáciai mentességét és kiváltságait. A törvényjavaslatról, amely­nek végső jóváhagyásához már csak Carter elnök alá­írására van szükség, a TASZSZ szovjet hírügynök­ség annak idején megállapí­totta, hogy nem felel meg a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961-es bécsi szerződés alapján az Egyesült Álla­mokra háruló kötelezettsé­geknek. Camp David után Kedd esti kommentárunk. Kéthetes kötélhúzás után befejeződtek a hármas (ame­rikai—egyiptomi—izraeli) csúcstalálkozó tanácskozásai. Mind­azok, akik nem ismerik a közel-keleti térség bonyolult prob­lematikáját, és csak a mesterséges eufóriára hangolt ame­rikai propagandagépezet alapján tájékozódnak, azt hihetik, hogy Camp Davidben valóban frontáttörés történt. A helyzet valamennyi értő megfigyelője azonban enyhén szólva megkérdőjelezi az efajta ujjongás tartalmi értékét. Az amerikai lelkesedés oka nem a tárgyalások kimenetele, hanem egy logikus jövendölés: már régen nem látszott két­ségesnek, hogy a konferenciát összehívó Washington „fut a pénze után” és mindenképpen megakadályozza majd a ta­nácskozás látványos kudarcát. Ez ugyanis nemcsak az ame­rikai külpolitika céljaira jelentett volna közvetlen veszélyt, hanem a Carter-adminisztráció belpoitikai kilátásaira is. Mi hát a valóságos eredmény? Várható-e, hogy Camp David közelebb hozza a zaklatott térség helyzetének igazi rendezését? Sajnos, a válasz egyértelmű nem. Bármily szé­les mosolyokkal nyugtázták is a résztvevők a felvevőgépek előtt a ,.sikert”, elég egy pillantást vetni a megállapodás pontjaira, hogy ebben biztos lehessen a megfigyelő. Ahhoz ugyanis, hogy a problémák valóban megoldódja­nak, két elkerülhetetlen lépés szükséges: 1. Az, hogy az iz­raeli csapatok véglegesen kivonuljanak valamennyi meg­szállt arab területről, és 2. Hogy a felek érdemben számol­janak a palesztin nép — és a törvényes képviselőjéül elfo­gadott PFSZ — követeléseivel. A Camp Davidben kidolgozott két dokumentum egyik feltételt sem valósítja meg. A Jordán folyó nyugati partján és a Gáza-övezetben az ötéves átmeneti időszakban az izraeli katonai jelenlét fennmarad — bázisok formájában — és az időszak lejárta után sem tűnik biztosítottnak a részleges ki­vonulás sem. A második pontot illetően a helyzet még egy­értelműbb: a megállapodásból nemcsak a palesztin követe­lések említése hiányzik, hanem a palesztin nép és a PFSZ létezésének puszta ténye is. Camp David alapvető fogyatékossága ráadásul az, hogy három résztvevőre szűkítette egy olyan problémaköteg meg­oldását, amelyhez ennél sokkal több érdekelt jóváhagyása, vagy legalábbis aktív részvétele lenne szükséges. Moszkvá­ban ezért hangsúlyozzák változatlanul, hogy az igazi lépés a széles körű genfi konferencia összehívása lenne. HARMAT ENDRE Közvetlenül a Camp David-i tárgyalások befejezése után Vance külügyminiszter Jordániába és Szaud-Arábiába készül. Képünkön Carter elnökkel a kongresszusi képvi­selőknek tartott sajtóértekezleten. (Telefotó — AP — MTI — KS) „A fejlődés, az előttünk álló feladatok megkíván­ják, hogy a kádermunka az eddiginél is nagyobb figyelmet kapjon.” (Az MSZMP KB 1978. áp­rilis 19—20-i határozatá­ból) IjÜiliÉt arx Károly egyszer — mai fogalmaink szerint •* /1 olyan kérdezz-felelek játék alkalmából — leányá­val disputáivá arra a kérdés­re, hogy mi az édesapa által kedvelt emberi tulajdonság, így felelt: „Az egyszerűség”. Egy munkásemberből lett, vezető posztra emelt kommu­nistáról hallottam nemrég ezt a véleményt: „Kiemelték kö­zülünk, vezetővé tették, de ő mégis megmaradt olyannak, amilyen azelőtt volt. Köz­vetlen, szerény, egyszerű most is. Éppúgy szót tudunk vele érteni, mint azelőtt...” Aligha illethet ennél nagyobb dicséret kommunista vezetőt. Szerénynek lenni sokkal ne­hezebb akkor, amikor a si­ker, az elismerés száz és száz lehetősége csalogat, amikor kedvezőbbek az egzisztenciá­lis körülmények, amikor, hogy úgy mondjuk, a veze­téssel járó „hatalom” birto­kába jut valaki. Nehezebb, mint olyan körülmények kö­zött, amikor a kisebb beosz­tás, a korlátozott anyagi le­hetőségek különben is sze­rénységet puritánságot pa­rancsolnak, s amikor társa­dalmi életünk, mindennapi munkánk szinte minden per­cét a dolgozó emberek kö­zött töltjük. Az egyszerűség a kommu­nisták egyik legszebb embe­ri tulajdonsága volt minden időben. Lenin azért volt oly szerény, közvetlen, azért tud­ta az első pillanatban megér­tetni magát a dolgozókkal a legnehezebb kérdésekben is, mert azonosulni tudott a tö­megekkel. ö nem „leeresz­kedett” a munkásokhoz, a parasztokhoz, erre aligha volt szüksége, hiszen velük érzett minden fájdalmukban, gondjukban, úgy járt közöt­tük, mint az okosabb, a ta­pasztaltabb testvér. S mert mindenben azonosulni tudott velük, ezért tudta kimondani gondolataikat, vágyaikat, megfogalmazni céljaikat, s harcba vezetni őket. Lenin és a marxizmus—le- ninizmus többi nagyjainak, a munkásmozgalom legjobb­jainak példája arra tanít ben­nünket, hogy a Marx által oly nagyra tartott erény, az egy­szerűség, nem külsőségek fi- togtatása, nem valami alka­lomadtán felölthető kellék, amelyben tetszelegni, népsze­rűséget hajszolni lehet az em­berek között, hanem a nép­pel való teljes azonosulásból fakadó emberi magatartás, amelynek eredője a nép iránti szeretet, a nép céljai­val és érdekeivel való teljes egybeforrottság. Pártunkban ma a lenini normák erősödésével mind­inkább jellemző a közvetlen, a dolgozókkal szót érteni tu­dó és a véleményüket min­denben kikérni akaró vezető típusa. Az olyanoké, akikről — mint a bevezetőben emlí­tett vezető esetében is — szeretettel, ragaszkodással szólnak a dolgozók, bármi­lyen magas posztra állították is őket. Az az életközelség, amely ma a vezetőket, a kommunistákat és a dolgozó népet egybekapcsolja, forrá­sa már esztendők óta számos gazdasági, politikai sikernek. A vezető, a kommunista eszének, lelkének oly érzé­kenynek kell lennie a töme­gek véleményére, hangjára, mint a szeizmográfnak, jelez­ni kell a legkisebb rezdülé­seket is. S ezt az érzékenysé­get csak úgy őrizheti meg, ha szüntelenül együtt él, szinte együtt lélegzik a dol­gozókkal. ligha vitathatja bárki is, hogy ma általában ez a helyes emberi ma­gatartás, munkastílus jellem­zi a vezetőket, a kommunis­tákat. De „kiskirályok”, a si­kerekben megrészegült, a kommunista szerénységet megszegő emberek akadnak ma is. Köztük olyanok is, akik a nép soraiból származ­nak. akiket egy időben a sze­rénység példaképeinek is te­kinthettünk. Egyik pártbizottságunk ve­zető munkatársa egyszerű munkásemberből lett párt-

Next

/
Thumbnails
Contents