Tolna Megyei Népújság, 1978. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-15 / 218. szám
Szekszárd Dombóvár l • SZEPTEMBER 15 Névnap: Enikő A Nap kél 5.21 — nyugszik 17.57 órakor A Hold kél 17.13 — nyugszik 3.27 órakor Százhúsz évvel ezelőtt, 1858. szeptember 15-én született — és 79 éves korában, 1937 márciusában halt meg — Hubay Jenő zeneszerző, pedagógus és kiváló hegedűművész, a magyar hegedűiskola megalapítója. s\j A TANKÖTELEZETTSÉGI TÖRVÉNY végrehajtása érdekében a bonyhádi Városi Tanács művelődési osztálya minden évben ki- gyűjti azoknak a nevét, akik első osztályba mennek. Ezt megkapják az. iskolák, s figyelemmel kísérik a beiratkozásnál. így sikerült elérni, hogy valamennyi tanköteles tanuló iskolába járjon. ÁTADTÁK Gerjenben a község második vízműkút- ját. A több mint kétszázezer forintos költséggel épült új kút 1440 liter vizet képes szolgáltatni percenként. Ezzel a falu teljes ellátása vezetékes vízzel, megoldódott. O SZENNYVÍZTELEP Simontornyán. Két éve húzódik a Simontomyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat szennyvíztelepének építése — kivitelező hiánya miatt. Végül a TOTÉV vállalta a munkát, így a telep elkészülte után a Gyár utcai részleget felszámolhatják, és a központi telepen korszerű körülményeket biztosíthatnak a bőr kikészítéséhez. # 500 MILLIÓ FACSAV AR. Dombóváron, a Csavaripari Vállalat gyárában évente 500 millió facsavart és 200 millió szegecset gyártanak. Ebben az évben NDK exportra 60 millió facsavart küldenek. A SZERDÁN befejezte megyénkben munkáját Folco Quilici olasz filmrendező stábja, illetve annak magyarországi vezetője, Rockenbauer Pál, a tv főmunkatársa. „Az európai ember” című 8x50 perces tv-filmso- rozat előreláthatólag a jövő év végén kerül a hazai nézők elé. A szekszárdi felvételeken dr. Rosner Gyula tudományos főmunkatárs, az újjáépülő szekszárdi múzeumban rövidesen a nagyközönség elé kerülő avar lakóházat mutatja be. + AZ IDÉN MAR MÁSODSZOR szervezte meg Szedresen a tanács és a helyi termelőszövetkezet a házi szemét elszállítását. A tsz gépjárműve az utcákat járva vitte el a felhalmozódott háztartási hulladékot. Ezzel is sikerült a környezetvédelmi gondokon enyhíteni és az „illegális” szemétlerakóhelyek számát csökkenteni. (K. M.) — REPÜLŐGÉPEN szökött meg az amerikai Tennessee állam egyik börtönének négy foglya. A börtönlakók közül — akiket szokásos módon a szomszédos Dickson város tekecsamoká- ha vittek „kikapcsolódni” — négy fiatalkorú bűnöző, fegyverekkel a kézben, hatalmába kerítette a repülőtér egyik kisebb utasszállító gépét és elmenekült vele. Kabay Barna és Gyöngyössy Imre Allende elnök emlékére készítette el a Tengerre néző cellák című tévéfilmet, amely az öt évvel ezelőtti, 1913. szeptember 11-én lejátszódott eseményekkel és az utána következő véres napokkal foglalkozik. Nem dokumentumfilm, a képi eszközöket és a szót egyaránt arra használja, hogy tiszteletet adjon az el nem taposható emberi méltóságnak. Ma két sportágban lesz érdekes közvetítés. A-* első műsorban a Svédország—Magyarország Davis Kupa teniszmérkőzésről, Baastadból jelentkezik Vitray Tamás a második műsorban pedig a Karpov—Korcsnoj világ- bajnoki sakkdöntőt Ivánka Mária nemzetközi nagymester kommentálja. Egy ismétlésre is felhívjuk figyelmüket. A második műsorban a Nobel-dijasokat bemutató sorozat egyik nagy sikerű műsorát láthatjuk újra: Szent - Györgyi Albert akadémikus portréját. Tengerre néző cellák A Mura szabályozása Elkészül a Mura folyó húsz év alatt megvalósítandó szabályozási terve — jelentették tje a csütörtökön Szombathelyen megkezdődött magyar -^-jugoszláv vízügyi tárgyaláson. Felülvizsgálják a határfolyó árvízvédelmi rendszerét is. A töltései ugyanis — mindkét oldalon — magasításra, erősítésre szorulnak. A feladatot egybehangoltan oldja majd meg a Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Horvát Szövetségi Köztársaság vízügyi szervezete. Megnövekvő felhőzet Várható időjárás ma estig: nyugat felől időnként megnövekvő felhőzet, a déli, délutáni órákban futó zápor már lehet. Többfelé megélénkülő, nyugaton időnként megerősödő délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. A Duna vízállása Budapestnél 308 cm, vízhőfok 15 fok. Távolabbi kilátások kedd reggelig: fokozatosan megnövekszik a felhőzet, az időszak végén többfelé várható záporeső, eső. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 6—11 fok között. Képzőművészeti világhét A szeptember 16-án kezdődő képzőművészeti világhétre gazdag kiállítási program várja az érdeklődőket Szek- szárdon és a megye nagyobb településein. Szekszárdon a művelődési központ és a vállalatok adnak helyet a kiállításoknak. Mattioni Eszter festőművész kiállítása már szeptember 10-én megnyílt. A Szekszárdon élő művészek közös kiállítással szerepelnek a tanítóképző főiskola aulájában. A Mártírok terén a Tolna megyei amatőr képzőművészeti stúdió szobortárlatát tekinthetik meg az érdeklődők. Az életmód és a lakáskultúra összefüggéseiről Lőrinczi Gyula tervezőmérnök tart előadást a Babits Mihály művelődési központban. Ugyanitt a folyosógalérián az ifjúsági képzőművész-szakkör kiállítása látható. Akit a fotók érdekelnek, Vassányi Béla és Horváth Lajos képeit nézhetik meg. A nemzetközi képző- művészeti kiállítás anyagát pedig dián tekinthetik meg az érdeklődők. A Szekszárdi műsorban található program egyetlen pontja változott: a Szekszárd város műemlékei című fotó- kiállítás helyett Staub Ferenc festőművész kiállítását rendezik meg. Anyakönyvi hírek A tamási anyakönyvi kerület anyakönyveibe 1978. augusztus hónapban az alábbi bejegyzések történtek: Házasságkötések: ötvös Gyula —Kovács Ibolya, Miszlai József— Lénárt Mária, Filó József—Papp Erika. Bayer János—Ludvig Judit. Orsós József—Bogdán Julianna, Kéri János—Ludvig Gyöngyi. Halálozások: Tóthi Lajos. Vi- rágh György, Csordás Mihályné. Baranyi Sándor. Út az új lakótelepen (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Dombóváron öt évvel ezelőtt kezdték építeni az Al- lende utcai új lakótelepet, amely közel a városközponthoz, kertbelsőben épül fel. Az idén már mind a 264 lakásba beköltöztek a lakók. Az elmúlt héten az építkezés utolsó fázisaként a városi tanács költségvetési üzemének szakemberei megkezdték a műút és járda építését, amely még ebben az évben elkészült. MAGYARSZÉKI ENDRE A költségvetési üzem markol ógépe az úttükör kiemelését végzi Bemutató Tamásiban A költségtakarékos tehenészeti telepek építéséről tartanak ma tanácskozást Tamási—Fornádpusztán, a Tamási Állami Gazdaság központi tanácskozótermében. A gazdasági hatékonyságot növelő tehenészeti telepek AGROBER- program alapján történő építéséről Böbék József, az AGROBER Vállalat ágazatfejlesztő főmérnöke tart előadást. A Tamási Állami Gazdaságban épülő 1200 férőhelyes tehenészeti telep technológiáját Széligmann Mátyás, a gazdaság termelési igazgatója ismerteti. Ezt követően a tanácskozáson részt vevő szakemberek megtekintik az épülő tehenészeti telepet. Hőgyésztől délre, a siófoki út mentén páváskodik a képen látnató tábla, tudtára adva az arra haladóknak, hogy az út odébb összeszűkül, s emiatt legfeljebb negyvenes tempóban szabad menni. Ám a valóság ennek pont ellenkezője. A tábla mögött elkészült a lejtőn való gyorsabb haladást elősegítő, három sávra osztott, tükörsima út, s majd egy kilométeren a felfestett jelek is biztonságosabbá teszik a közlekedést. A tábla itt csupán bosz- szantó, de ha valakit a rendőr a gyorsabb haladásért megbüntetne — biztos nem tesz ilyent, látva, hogy a tábla téves — az útépítők fele- dékenysége szülte viccet út- széli tréfának tartaná. Fotó: Szí. OL VAST AM A ravasz géppark Tegnapi lapunk soros hirdetései között olvastam-,4 „Adatfeldolgozó géppark négy olajkályha fűtésére FŰTŐT keres”. A komputerektől sok minden kitelik. Űrrakétákat vezényelnek és újabban hirdetéseket adnak fel az újságban. De ezt a szekszárdit valahogy nem értem. Testvérei a szükséges időpillanatban begyújtják, ha kell az indító, ha kell a fékező rakétát, ez meg az olajkályháit sem tudja begyújtani? Ahhoz már fűtő kell neki! Nem is halad a lelkem a korral, vagy olvasni nem tud — csak hirdetést írni — különben tudná, hogy fűtőt más is keres, csak nem talál. Igaz, a kis ravasz elhallgatja mennyit fizet, ezzel szemben azzal kecsegteti jövendő beosztottját, hogy csak négy olajkályhát kell fűtenie. Ha nem figyelünk oda, a végén még fölvesz egy-két adminisztrátort, karbantartó szakmunkásokat és ki tudja még mire nem képes egy ilyen masina, ha belejön a hirdetésekbe. Jól nézünk ki, ha legközelebb házassági hirdetést ad fel. Amennyiben az nem szeméremsértő, közölni kell, elvégre fizet érte. Üzemvezetője már most van, nála jelentkezhetnek a fűtők. I. Az MHSZ életéből Közel háromszáz tartalékos — tiszt és tiszthelyettes — vett részt lőgyakorlaton Szekszárdról, illetve a szekszárdi járásból, hadipisztoly- és géppisztoly-lőszámokban. A lövészet jó eredményekkel zárult. * Bokros József válogatott. A tartalékosok lövészversenyének országos válogatottjába került Bokros József, a szekszárdi városi tartalékosklub tagja. A sok sikert elért klubot képviseli a közeljövőben Csehszlovákiában, a szocialista országok testvérszervezeteinek nemzetközi, hadifegyveres lövészversenyén. * A tartalékosok honvédelmi versenye országos döntőjére készülő megyei csapatok a szeptember 28—29-i versenyt megelőzően egyhetes felkészítésen vesznek részt Szedresen, illetve Szekszárdon. A foglalkozásokat hivatásos tisztek vezetik. A megyét az első korcsoportban a szedre- si, a második korcsoportban az őcsényi tartalékosok képviselik, mint a július elején a Fejér megyei MHSZ-szel Pákozdon közösen rendezett megyei verseny győztesei. Az országos döntő színhelye is a pákozdi emlékmű környéke lesz. * A szekszárdi városi területi tartalékosklub klubtanácsülést tartott tegnap délután. Gál Antal titkár értékelte a klub első féléves munkáját, majd személyre szólóan határozta meg a tanács tagjainak második féléves feladatait. ★ Az általános honvédelmi oktatás foglalkozásvezetőinek, illetve az oktatást szervező klubok titkárainak részére szeptember 19-én módszertani foglalkozást tart az MHSZ megyei vezetősége. A foglalkozáson az általános honvédelmi oktatás anyagát képező ágak tematikájával foglalkoznak: többek között alaki, polgári védelmi, szabályzat, lőkiképzés, politikai ismeretek oktatásával, valamint az előző oktatások záró foglalkozásainak értékelésével, tapasztalataival. * A mözsi lövészklub az idén ismét meghívásos versenyt hirdetett, amelyen a szekszárdi járásból rendszeresen hat lövészklub — a mözsi, a szedresi, a sióagárdi, a bogyiszlói, a faddi, a decsi — vesz részt. A verseny hatodik fordulóját, majd az ünnepélyes évadzárást október 6-án rendezik Mözsön. * Az iskolaév kezdésével egy- időben a megye egész területén megkezdték foglalkozásaikat a honvédelmi szakkörök: lövész-, rádiós-, modellező-, gépjárműbarát szakágakban. * Szeptember 29-ig. a fegyveres erők napjáig lezajlik az MHSZ-klubokban a történelmi évfordulókhoz kapcsolódó Honvédelmi Kupa lövészverseny első fordulója. AZ AFIT XIV. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT Szekszárd, Tolnai úti telepe FELVÉTELT HIRDET az alábbi munkakörök betöltésére: 2 ADMINISZTRÁTOR, 1 RAKTÁRI KIADÓ (női dolgozó), 1 TMKVILLANYSZERELÖ, 1 ÁLTALÁNOS LAKATOS, 1 GÉPI FELSÖMOSÓ. (369) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551 Út menti vicc