Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-01 / 179. szám
A ^PÚJSÁG 1978. augusztus 1. Moziban ABBA'FI LIUI A svéd—ausztrál filmet, amelyet a svéd Abba pop- együttesrQl készítettek, a magyar mozik sztárolják. Szek- szárdon is. Nem akartam hinni a szememnek, amikor láttam a plakátot: a szokásos három-négy nap helyett hét napig tartja műsorán nagymozink, a Panoráma, ráadásul két délelőtti és egy éjszakai kiilönvetítést is tartanak Abbából. Ennyire hatott az a felsőbb szervtől érkezett ejnye-ej- nye, miszerint Szekszárdon nem hagyják „érvényesülni” a sikerfilmeket? Avagy eny- nyire kitűnőnek ítélték mozis szakembereink az Abba- produkciót? Azon a délelőtti előadáson, amelyre jegyet váltottam, mindenesetre telt ház volt. És ha helyem elfoglalásakor még csodálkoztam is rajta, hogy a sorokban túlnyomó- részt tíz év alattiak és negyven felettiek ültek — midőn a film végét jelző stáblista lefutott, már tudtam, hogy semmi sem véletlen. A kerettörténetben szereplő hatodosztályú pályakezdő rádióriporter interjúiból ugyanis megtudtam, hogy az Abba fantasztikus sikereit máshol is ezekben a korosztályokban aratja. És hogy miért szeretik a két fiút és két leányzót? (Akik mellesleg apák és anyák, egy, illetve két csemete szülei.) Mert hercigek, aranyosak, tiszták, szépen öltöznek, mosolygósak. Mert mi sem áll távolabb tőlük, mint az erőszak, dalaik egyszerűek, szövegeik még inkább. Polgári érdemeik sorából pikánsan lóg ki az a sokat emlegetett valami, amiben — egyéb híján — az ausztrál szexsajtó lát témát: Agnetha Fälstkog formás feneke. (Az érdekelt elnézően mondja erre: Itt senkinek sincs feneke?) őszintén szólva, úgy indultam el Abba-nézőbe, hogy azt gondoltam, nem hallottam még soha Abba-nótát. Elképzelhető a megrökönyödésem, amikor kiderült, bizony ismerem mint a huszonötöt. Vagy hallottam őket, vagy olyanok, mintha hallottam volna már... (A „déja vu” popzenei változata ...) Az Abba-zene az a zene, ami akkor is megragad az ember fejében, ha esze ágában sincs odafigyelni rá. Ez a varázsa is, amivel 1974 óta sikereit aratja. Az emberek szeretik azt, ami semmi különös, de kellemes, s hogy Anni-Fried, Agnetha, Benny és Björn zenéje ilyen, ezt egyik dalszövegükben is büszkén vállalják. Mit tehetünk ehhez hozzá? Isten éltesse Abbáékat, slágerzenét kedvelő közönségükkel együtt. De ha lehet, attól azért tartózkodjunk, hogy a Beatles trónfosztóinak nevezzük őket. Mert siker és siker között nagy a különbség, még popzenében is. Az Abba-filmről, mint filmről, nincs mit mondani. A filmes megjelenítés egyérAnni-Fried az Abbából telműen eszköze csak a popzenei üzletnek. Erről jut eszembe, tudomásom szerint mozijaink történetében először, egy film plakátjait árulják. Borsos áron. De mit meg nem ér a rajongónak, ha Anni-Fried, Agnetha, Benny és Björn ott mosolyog az ágya fölött. V7RAG F. ÉVA Könyv Egy életrajz ürügyén... Bakács Tibor: Egy életrajz ürügyén című posztumusz könyvecskéjének megjelentetése a Kossuth és Zrínyi Kiadóktól okos dolog volt. Minden póz nélkül, pusztán a tényeket felsorakoztatva és egy kissé didaktikusán megmagyarázva, páratlanul érdekes életút bontakozik ki az olvasó előtt. Miként lett egy budapesti tüzelőanyag-kiskereskedő fiából fogorvos, majd a spanyolországi nemzetközi brigádok főhadnagya, francia internált, később a németek ellen küzdő francia katona, illegális pártmunkás itthon, emberfelétti szenvedéseket túlélő munkaszolgálatos a keleti fronton, Budapest tisztifőorvosa, a János-kórház főigazgatója, a koreai magyar kórház vezetője, egyetemi tanár, a Higiénikus Társaságok Világszövetségének elnöke, a fél világot beutazott nagy hírű tudós. Mindebből vaskos kalandregényre is elegendő anyag telne, de ez a szerzőnek alighanem eszébe se jutott. Ö „csak” a tényeket akarta megmutatni és azt, hogy mindennapinak egyáltalán nem mondható életútja során milyen segítséget nyújtott számára az emberré válásban és embernek maradásban a párt. Ez maradéktalanul sikerült is neki...-s. -n. Akvarellek a képcsarnokban Zilahy Lajos: A lélek kialszik Amolyan szenzáció volt már kiadása is. A hivatalos irodalomkritika a szerzőt a konzervatív irodalomhoz tartozónak vélte és véli, s ez olykor minősít is. Magáról a szerzőről egyébként sem tudhat sokat a ma ifjabb vagy középnemzedéke (esetleg az idősebbek), hisz Zilahy 1891-ben született, s 1974- ben hunyt el. Arany János szülőfalujában látta meg a napvilágot. A 20-as években híres regényeket írt (Halálos tavasz, Valamit visz a víz, Két fogoly), ezek jobbára a magyar középosztályról, a társadalmi életről szólnak. Közönségsikert aratott, bestseller-szerző lett. Ugyanakkor — s talán nem is ennek ellenére — nem állt tőle távol a hatáskereső fordulatosság és manír sem. A politikában reformer típus kompromisszumokat köt mintegy a maga szakállára; hol a kormányhű író, hol a lázadó értelmiségi szerepében, valamiféle egyensúly-keresés reményében — talán őszintén, talán a kétségbeejtő és kiszámíthatatlan jö^ő miatt. 1945 még itthon éri, aztán külföldre távozik. Külföldön angolul írt tovább. Arisztokratikusan elegáns és finom stílusa fájdalmas-önironikus nosztalgiával keveredik, értékében nem, de jellegét tekintve magyar Th. Mann-ként. írásai igényesek (nem véletlenül lesz azért valaki jó értelemben vett közíróvá), s A lélek kialszik is ilyen. E mű későbbi fogantatású a Híres műveknél, 1931-ből datálható. Magyar sors — a kiszakadás, s korában nem is minden általános érvény nélkül. A cím is egyértelműen a a hontalan, otthont kereső, de csak pótlékot találó honfibú elmesélése, az óhaza fel-fel- sejlő sziluettjével. A lélek harca ez — a kialvásig, az utolsó szálak elpattanásáig. A fizikai távoliét szellemilelki gyötrődéssel jár, sokan érezték ezt a híres hárommillióból. Én-regény A lélek kialszik, főhőse maga meséli el hányattatásait, a felsejlő remény, a csalódás, a megragadható szerencse és az új érzelmi kötődés lehetőségének kálváriáját. Utolsó sorai egyenesen szentimentálisnak tűnnének, ha nem hitelesítené őket a tapasztalat, hogy ezt érzi minden kiszakadt lélek. A honvágy az utolsó menedék, a lélek utolsó hajléka, melybe behúzódhat a hazát- lanság felhője elől, s az óhazában maradt szülő láthatása. Más világban él már. másban vert álgyökeret, s más az is, amit hazatérve talál a régi otthonban. Életének új szálai, új kapcsolatai, érzelmi vegyértékei az új hazához kötik már, ha fájón, csikorogva is... DRESCHER ATTILA A Képcsarnok szekszárdi kiállítótermében harminc ak- varellt állítottak ki, jobbára fiatal művészek alkotásaiból. Rendkívül friss, hatásos — és árban is hozzáférhető — alkotások, amelyek minden bizonnyal sok örömet szereznek a grafikát kedvelők növekvő táborának. Elsősorban tájképek, néhány — csak Iván Szilárdra utalunk — kitűnően példázza az akvarellben rejlő festői lehetőségeket. A már öt év óta hagyományossá vált „szekszárdi zenélő nyár” szabadtéri hangversenysorozata egyre nagyobb érdeklődésre tart számot, hisz évek óta emlékezetes zenei élményt nyújtanak városunk zeneszerető közönségének a régi megyeháza kitűnő akusztikájú, hangulatos udvarán megrendezett zenei esték. Az 1978. évi nyári hangversenysorozat negyedik s egyben utolsó előadása augusztus 2-án, szerdán este 8 órakor lesz, remélhetőleg ezúttal a jó idő segítségével a megyeháza udvarán. A hangversenyen két fiatal, immár világhírű művészt köszönthetünk: Stefán Ruha hegedűművészt és Jandó Jenő zongoraművészt. Stefán Ruha román hegedűművész 1931-ben Kolozsvárott született, művészi oklevelét a kolozsvári konzervatóriumban szerezte. 1958- ban a moszkvai Csajkovszkij- versenyen. a bukaresti Enes- cu-versenyen, majd a párizsi Long—Tibaud-versenyen díjat nyert. Sokat hangversenyezett a népi demokratikus A kiállítást valamiképp kapcsolatba akarták hozni a folklórfesztivállal, de ehhez legföljebb annyi köze van, hogy magyar tájakat ábrázolnak a képek. Sokkal inkább kapcsolódnak a megyei eseményekhez azok az érmek, amelyeket a képekkel együtt itt állítottak ki, s amelyek elsősorban népi témáikkal tűnnek ki. államokban, köztük hazánkban, ezenkívül Párizsban és más nyugati városokban. Japánban 22 alkalommal adott hangversenyt nagy sikerrel. Jandó Jenő zongoraművész 1952-ben Pécsett született, tanulmányait szülővárosában, majd a Budapesti Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol 1974-ben szerezte meg a diplomáját s még az évben tanársegédi kinevezést nyert ugyanott. 1970-ben az MRT Beethoven-zongoraversenyén III. díjat nyert. Ebben az évben Versailles-ban a Cziffra- versenyen döntőbe jutott, 1972-ben ugyanezen a versenyen II. díjat nyert. 1973-ban Milánóban a Dino Giani nemzetközi zongoraversenyen II. helyezést ért el. Rendszeresen hangversenyezik itthon és külföldön, sikeres szereplései egyre jobban megalapozzák nemzetközi hírnevét. Rossz idő esetén a hangverseny a Babits Mihály Megyei Művelődési Központban le^z. Jegyek előadás előtt egy órával a helyszínen kaphatók. TUCSNI LÁSZLÓNÉ Stefán Ruha és Jandó Jenő hangversenye TV-NAPLÓ Eseteink Z. szerkesztővel 1932-ben történt. Móricz Zsigmondhoz bekopogtatott „egy hosszúlábú egyéniség”, földije és atyjafia, s így szólt hozzá: „Azér gyüttem Zsiga bátyámhoz, hogy elmondanám az életemet, tessék írni belőle egy sziep regényt.” A „hosszúlábú egyéniség” Joó György nevet kapott a könyvben, melynek Móricz ezt a címet adta: A boldog ember. Nemcsak a Móricz-életműből emelkedik ki, az egyik legszebb magyar könyv. Joó György története azt példázza, hogy az „emlékezetes esetek” itt vannak előttünk, minden ember élete kész regény, s még csak arra sincs szükség, hogy a valóság rikító színeit illesszük egymás mellé, mert az élet mindig érdekes, s mindenkivel történnek „emlékezetes esetek”. Csakhát az az igazság, hogy A boldog emberhez nemcsak egy Joó György kellett, hanem egy Móricz Zsigmond is, aki remekművé formálta az öreg magyar szavait, csak így kerekedhetett belőle egy „sziep regény”. A jelek szerint H. Barta Lajosnak csak emlékezetes esetei vannak, .amivel nemcsak a szerkesztők rendelkeznek, hanem az újságolvasók is. Ez pedig kevés. Amikor indult a sorozat, az öngyilkosságba kergetett lány történetével, még nem gondoltuk, hogy ennyire érdektelenné fog válni, ott ugyanis legalább a történetben volt valami érdekes, még akkor is, ha az élet nem ilyen. A folytatásokból azonban egyre jobban megvilágosodott, hogy H. Barta Lajos nem tud mit kezdeni emlékezetes eseteivel, még az is érdektelenséggé válik kezében, ami önmagában esetleg megérdemelné figyelmünket. Ezekben a filmekben ugyanis sztereotip szövegeket mondanak a szereplők, egy közepes riport színvonalán, tényeket közölnek papírmasé figurák, ez pedig tökéletesen alkalmatlan arra, hogy történetükből dráma kerekedjék. Annak mások a játékszabályai, ott jellemeket kell ábrázolni, céltudatosan szőve a cselekményt. Pedig — s ezért idéztem Joó György történetét — a tények mindig magukban hordozzák a művészi megformálás lehetőségét, sőt az is kétségtelen, hogy újságírás és irodalom nincs oly távol egymástól, mint gyakran hiszik, csak azon múlik a dolog, hogy mi lesz a tényanyagból kiemelkedik-e a puszta közlés egyhangúságából. Mit tudtunk meg például a fagylaltmérgezőkről? Azt amit eddig is tudott az egész ország a napilapok híradásaiból, megspékelve egy törvényidézettel, amely szerint kacsatojásból nem szabad fagylaltot készíteni. Még egy közhely próbálta emberközelivé tenni, az ugyanis, hogy vannak kapzsi, pénzsóvár alakok, de hát ez nem valami nagy felfedezés. Z. szerkesztő eseteinek sorozata egyenesen lefelé mutat, az új folytatások folyamatosan érdektelenebbek lesznek, a fagylaltmérgezők után ugyan kérdés, hogy lehet-e továbbmenni? Az Élet és irodalom kritikusa eljátszva a mióimal art fogalmával, már zero artot emleget. Neki lenne igaza? CSANYI LÁSZLÓ Rádió Körmikrofon Pontosan egy hete ugyanitt azt tettem szóvá, hogy a Rádió és Tv Újság programjának címei nem mindig serkentik az embert rádióhallgatásra. Nem rokonszenves dolog önigazolást keresni, hiszen ez eléggé elterjedt szokás. Most mégis találtam. Méghozzá egy múlt heti, kitűnő adás formájában, melyről a műsor pontosan ennyit árult el: „17.07: KÖRMIKROFON . Mester Ákos és Vértes Csaba vitaműsora.” Mindkét kollégám más műsorait élvezettel hallgattam már, ezért nyitottam ki a rádiót, de egyáltalán nem azért mintha sejtelmem lett volna arról, hogy kiknek és mi okból adják majd körbe a mikrofont. Azt még ennyire se tudtam, hogy egy már korábban megkezdett vitának leszek fültanúja. Nem valamiféle cseppet sem ritka álvitának, hanem igazinak, pergőnek, melynek során a vitatkozók egymás szavába is vágtak, sőt uram bocsá’ nem átalltak kevéssé irodalmi szófűzé-, sekre vetemedni. Éppúgy, mint „igaziból”. Tehát a semmitmondó gyűjtőcímű műsor már csak ezért is tetszett. Tartalma miatt még sokkal jobban. Az „igény és igényesség” szinte kimeríthetetlen témakör. Néhány mondat az elhangzottakból: „Az igények korlátozott kielégítése később nagyobb problémához vezet.” Ami úgy értendő, hogy a jelenlegi túlságosan kis alapterületű lakások építése emberileg belátható időn belül „a lakáshiány bővített újratermeléséhez vezet.” A hazánknál a háborúban sokkal jobban elpusztult NDK-ban, a romok eltakarítása után lényegesen nagyobb lakásokat építettek. Igénytelen a tervező éppúgy, mint az átvevő, vagy maga a munkás. Utóbbi úgy érvel, hogy „ezért a pénzért ne várjanak tőlem igényes munkát...”, míg előbbiek a „lehetőségekkel” takaróznak és az ésszerűséggel. Felmerül a kérdés, hogy olykor „az ésszerű gazdálkodás nem a kisstílűség takarója-e?” Egyáltalán miért végzünk igénytelen munkát? Pénz, vagy öntudat hiányában, netán rejtélyes „hormonális okokból”? Aligha. A két műsorvezető, továbbá Bor Ambrus, Lázár István és Rózsa József vitájában sok figyelemre érdemes apróság hangzott el. Például az, hogy „az igényesség és az igénytelenség egyaránt fertőző”. A magasabb műszaki színvonalú NSZK-ból Jugoszláviába hazatérő vendégmunkások nem végeznek igényesebb munkát, hanem egy kézlegyintéssel napirendre térnek az otthoni viszonyok fölött és dolgoznak: — gyatrábban. Más. A székesfehérvári VIDEOTON nem vesz fel VIII. általános iskolai osztálynál alacsonyabb végzettségű munkást. Ezért sokan az alkotmányra és a munkához való jogra hivatkoztak. Tévesen, mert más, igénytelenebb munkahelyeken (sajnos) ettől még lehet dolgozni. Az alkotmánnyal a fejlődés kötelessége függ össze és nem kinek-kinek, esetleg a harminc év előtti színvonalon elért butaságának konzerválása. A Rádió és Tv Újság álcázása ellenére kitűnő műsor volt, ezért is foglalkoztam a szokásosnál hosszabban vele. Egész biztos, hogy a következő Körmikrofon meghallgatására is szakítok időt. ORDAS IVÁN Fáber Gabriella: Balaton
