Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-27 / 202. szám
a Képújság 1978. augusztus 27. 452- évvel ezelőtt, augusztus 29-én Mohács mellett II. Szu- lejmán szultán tönkreverte a magyar király hadseregét. A mohácsi „vész” nem volt történelmünk legnagyobb veresége. Muhinál, az isonzói áttörésnél sokkal többen vesztek oda, hogy Voronyezsről ne is beszéljünk. Ez jelentette azonban a középkori magyar állam végét, méghozzá olyan tüneményes gyorsasággal, ami a kortársakat is meglepte. Mátyás király halála óta csak 36 év telt el és a nagy Hunyadi fiát egészen másként ..jegyezték” az európai uralkodók listáján, mint az utána következő Jagellókat, ide értve II. Lajost is. II. Lajos máig sem teljesen tisztázott halálával ma legfeljebb csak a történészék egyik-másika foglalkozik. A csatát, magyar részről vezető (és elvesztő) Tömöri Pál kalocsai érsekről viszont minden iskolás tud, hiszen a költő máig ható szóval tette fel a kérdést, hogy miért hagyta el érseki székéf, hiszen ha nem teszi, akkor nem hal vele „hazánk dísze s virága”. A kérdés egyike a legigazságtalanabbaknak. Tömörre fogva a lényeget, Tömöri jószerivel bele se ült érseki székébe. Magas állását foggal-körömmel igyekezett elhárítani, és amikor mégis el kellett foglalnia, szinte az első pillanattól kezdve a déli határszélen hadakozott. Túlerővel szemben, nevetségesen kis haderővel és ha ezt nem teszi, akkor a mohácsi vész talán évekkel előbb bekövetkezik. Meglehet magának a szultánnak se kellett volna ide fáradnia érte, elég ha a belgrádi Báli béget küldi. Később, Mohácsnál valóban ezrével estek el nagyon derék és tiszteletre méltó emberek, de hazánk akkori díszével és virágával utólag sincs sok okunk dicsekedni. Ki volt maga Tömöri Pál, a cseppet sem büszke vezér, akinek ma Kalocsán bronzszobra áll? Közepes módú nemes, a kor nagyon kevés használható » katonáinak egyike és ami akkor fehér hollóval felérő ritkaság volt, talán az összes fontosabb ismert szereplő közül az egyetlen talpig tisztességes. 1475 körül született és az akkori szokásoknak megfelelően egy nagyhatalmú főúr Bornemissza János udvarában ap- ródoskodott. Bötnemissza később a gyermek II. Lajos egyik nevelője lett. Első ismert adatunk 1501-ből szárTömöri, büszke uezer __ m azik róla, amikor királyi sótiszt volt, ez mai felfogásunk szerint magasabb rangú vámhivatalnokságot jelent, lévén a só királyi monopólium. Később a nyakas székelyekkel csatázott Segesvárnál, akik nem akarták megadni a királyfi születésekor minden portára előírt egy ökör adót. Tömöri előbb csatát vesztett, majd nyert. 1505- ben a nagyon fontos Fogaras vár kapitánya és vaskézzel verte szét a környéken garázdálkodó rablóbandákat. Közben vagyonban is gyarapszik, ez volt az akkori kisnemes felemelkedésének egyetlen módszere. Egyre több birtokot vásárol, a többségüket Borsod, Abaúj és Heves megyében. A katonai sikerekre ezekben az években nincs mód. Mátyás király uralkodásának mozgalmas évei már rég a múlt emlékeivé váltak. Legfeljebb csak az országon belüli főúri torzsalkodásokba lehet beavatkozni, egyik, vagy másik nagyhatalmú úr pártjára állni. Tömöri egész életében következetesen királyhű, tekintet nélkül arra, hogy a Jagello-ház magyarországi képviselői nem voltak épp a legsikeresebbek. Ami a maga korában ritkaság, viszonylag művelt ember, jó tollforgató és az akkor nélkülözhetetlen latin nyelvtudása messze jobb mint sok kortárs papé, pedig Tömöri ekkor még távol van a papi pályától. 1511-ben királyi követként járt Sztambulban, de erről az útról részleteket nem ismerünk. Egy évvel a „véres” melléknevet kapott Sze- lim szultán trónra lépte előtt történt ez, akinek uralkodása idején a déli magyar határ szinte állandó hadszíntér volt. A törökök részére egyelőre változó sikerrel, mert a déli végeken élt Beriszló Péter, vránai perjel, ahogy akkor nevezték „a haragos papbán”, később püspök, aki sokszor győzedelmeskedett felettük. Nevét érdemes megjegyezni, mert évekkel később, hősi halála után, az ő rangját és javadalmait nem kapta meg Tömöri Pál, mert nem volt eléggé főrangú. További évei. 1514-ben Bornemissza János parancsnoksága alatt június 21-én, Budánál szétverte Száleresi Ambrus, Dózsa egyik alvezé- re hadait. Ő volt a lovasság vezére és feljegyezték róla, hogy nem kegyetlenkedett. Egy évvel később a Fogarastól igencsak messze lévő Munkács várának is kapitánya. Újabb birtokokat vásárol. 1519-ben furcsa belhoni győzelmet arat. A budai országgyűlés kisnemesei — Sza- polyai-párt — szabályosan meg akarják ostromolni a királyi várat. A királyi őrség parancsnoka, Tömöri 300 emberrel 3000 — javarészt részeg — nemest kerget szét. (Adalék a korabeli magyar belpolitikai viszonyokhoz!) Mindezek után a király által is „legkedvesebb hívének” nevezett Tömöri joggal vár némi elismerést. Nem anyagira számít, hanem a már említett Beriszló Péter halála után ő védheti a déli határokat. Ehelyett ezt a rangot egy — udvari tányérnyaló kapja meg. 1520-ból két egyéni tragédiájáról is tudunk. Eljegyzi Peterdi Pál leányát, aki az esküvő előtti napon meghal. Még ugyanabban az évben meghal második jegyese, egy gazdag özvegy is. A menyasszonyok gazdagsága és az évi kétszeri házassági kísérlet nem vall túl nagy szerelemre, de a csapás kétségtelenül nagy és a kor szellemével egyáltalán nem ellentétes, hogy a világi pályáján csalódott, elkeseredett Tömöri „hátat fordít a világnak” és belép a ferences rendbe. Rokonai meglepően jól járnak, a Pesten készült leltár szerint 4 aranykupáról, 8 ezüsttálról, 12 ezüsttányérról, 11 török szőnyegről, 10 nyestprémről, 4000 aranyról, 1500 ezüstről „tett osztást” és három közelije mindezeken kívül még 3025 forintot kap, ez akkoriban óriási összeg. Tömöri 1520 második felében eltűnik a szemünk elől, csak azt tudjuk, hogy rövidesen pappá szentelik. Az ország helyzete közben vészesen romlik. 1521 július 7- én elesik Szabács, július 12- én Zimony, augusztus 29-én — dátum szerint öt évvel a mohácsi vész előtt —, a bevehetetlennek hitt Nándorfehérvár, vagyis a mai Belgrád. Ez a hír egész Európát megrázza és á magyar király követei nem is késnek segítségért végigkoldulni szinte az egész földrészt. Hiába. Közben Szulejmán visszafordul, de nem hagy kétséget szándékairól. Győzelmi iratából idézek: „Célom tulajdonképpen az volt, hogy a rossz úton járó tévelygők menedékhelyeként szolgáló (értsd menekülő szerbeket befogadó) dölyfös királyt megalázzam... Remélem, hogy az idők folyamán a kedvező alkalmat kivárva, végrehajhátó lesz bosszúm.” Szulejmán nem volt rossz jós. Ekkor valakiknek eszébe jutott a kolostorba zárkózott hűséges katona. Csakhogy Tomorinak eszébe se volt otthagyni nyugalmát a kétes sikerrel kecsegtető udvari életért. 1523 tavaszán, szigorú pápai parancsra hagyta el esztergomi kolostorát és kinevezték kalocsai és bácsi érsekké. Egy fontos dolog: nem papi előmenetel volt az érsekség, hanem elsősorban világi. Egy kisnemesnek nem engedelmeskedtek volna a dölyfös „régi” főurak, az egy- házfejedelem-délvidéki főkapitánynak engedelmeskedni kellett. Néhány évig rossz világ köszöntött a törökre a déli határon. Tömöri alig melegedett meg a kalocsai érseki székben. Nagyolaszinál máris megverte a verboszniai pasát, 1523. augusztus 12-én a Szerémségbe törő Ferhád basát Szávaszentdemeternél nyolcezres hadával együtt mészárolta le. Szép, de látszatsikerek voltak, kis haddal kisebb — bár túlerőben lévő haderők ellen. Ezután az elkeseredett levelezés évei következnek. A déli haderő nem kap zsoldot, a királyi udvarban ugyanakkor egy vadászsólyomért ezreket fizetnek ki. Közben Tömöri Péterváradon lefejeztet egy Bosnyák Tamás nevű, rablással foglalkozó nemest. A felháborodás általános, megkapja „a dühös kalocsai” melléknevet. Egyedül Burgoi pápai követ révén csurran-csöppen némi zsold a fogyó déli hadseregnek, amelynek még 1525 elején is futja erejéből, hogy visszacsapjon a szüntelen portyázó törökökre és véres győzelmét arasson szultáni területen, felégetve Kolicsot. Azután megindul Szulejmán. Budán kapkodás, pénz nincs, katona nincs, az elkeseredett Tömöri többször is le akar mondani. Túl nagynak érzi a rá bízott feladatot és igaza van. Csakhogy nincs más, aki vállalná. Ismételt pápai parancsra marad. A királyi had csigalassúsággal Tömöri kalocsai szobra szivárog a török elé. Egy másik derék pap, János szekszárdi apát váratlanul száz lovast küld az érsek segítségére. Csepp a tengerben. Részlet Tömöri utolsó, a királyhoz írt leveléből: „Nem tudok katonákat állítani, ahogy ígértem, még azok a parasztok is megszöktek mind, akik a Duna mellett voltak, amikor látták a haderő csekélységét és az urak távolmaradását... Máshonnan csak azt hallom: — Hadd ússzon az barát! (mármint Tömöri) A föld népe megindult, sírva és jajgatva menekül, nincs aki megvédje. Nem uralkodik itt már más, bocsásson meg a szóért, csak a császár, akit az Isten pusztítson el.” A magyar had pusztult el, ez ismert. Tömöri nem futott meg, a menekülőket igyekezett megállítani és harcban esett el. ORDAS IVAN Fotó: CZAKÖ SÁNDOR és KOMAROMI ZOLTÁN ..... - mikor a kombájnos a H száz vagon búza utolja ját kiengedte a pótko- csiból, fáradtságot érzett. Száz vagon búza levágása, legalább tizenöt egész munkanapjába került. A munkanap kezdődött öt órakor. Mindennap — amikor az eső lehetővé tette — aratott, s a természet közbeszólása — az esős napok, erős harmatok — miatt csúszott az aratás befejezése, csúszott, és végül oly későn állította le ä Claas motorját, mint soha más évben, pedig húsz éve kombájnol Takács János, a harci műhely gépészkovácsa. A mostani zárás éppen ezért nem is volt ünnepélyes. Talán kissé fáradtabbak voltak az emberek, s talán nem is a munkától, hanem az idegességtől. Amikor hajnalban keltek a kombájnosok, elsőként az eget kémlelték, belerúgtak az udvaron lévő gyöpbe, bementek a virágoskertbe, vizsgálandó mekkora a harmat. Harmatos reggelek voltak mindig. A vonyó- dott búzába, árpábá így mindig csak hét óra körül állhatták, és volt rá nem egy példa, amikor este hat óra után kiálltak a táblából; hirtelen és nagy harmat csapódott le. Hiába, az idei aratás nehéz volt. És a kombájnos elfáradt. Jobban mint más években. * A pihenéshez joga van minden állampolgárnak, joga és tulajdonképpen kötelessége is, hogy megújítsa magát, felkészüljön a következő, az őszi nagy munkákra; szép- nek-jónak ígérkezik a napraforgó, a kukorica sem adja alább hatvan mázsánál... Takács János tehát, amint tervezte volt, még az év elején, az aratás után pihenésnek adta fejét. Alig fejezték be a munkát, máris pakolt. Felesége szépen elgondolta, mit vigyenek — mit vegyenek majd —, mert Qsehszlo- vákia volt az első pihenési periódus. A két gyerek beült a három évvel ezelőtt vásárolt Ladába, a kocsiban még alig tízezer kilométer van, és elindultak világot látni. Néhány napig tájékozódtak a Felvidéken, bejárták a történelmi városokat, aztán hazajöttek... S alig hűlt meg a motor, máris új útra készültek, Harkányfürdő volt a cél. * A sióagárdi termelőszövetkezet Siófokon tart fenn egy összkomfortos lakrészt, Harkányban pedig a Tavasz társasüdülőben két szobát, teljes berendezéssel. A tagok egy napra nyolc forintot, a hozzátartozók húsz forintot fizetnek. Takács János kombájnos a télen feliratkozott, s így a kenyér ünnepe előtti héten Harkányban üdülhetett. * Ez egy társasüdülő, az első emeleten volt a mi szobánk, az egyes szám alatt. Van ebben a szobában egy négyszemélyes ' rekamié, egy gyerekheverő, ezeken lehet feküdni, mi négyen szépen elfértünk. Mert a szoba nagy, tartozik hozzá fürdőszoba és vécé. Meg erkély. Lehet főzni is, van villanyrezsó, van hűtőgép. Két fotel, egy kisasztal. Ez a berendezés. Az ágyneműt a megbízott cseréli. Amikor odamentünk, fél óra múlva már tiszta szobában, tiszta ágyban lehettünk volna. Ám, mi nem feküdni mentünk, hanem pihenni, szórakozni. Hadd lásson a gyerek, tömeget, vizet, egyen, igyon amit akar. Nékem az a szokásom, mármint így üdülés idején, hogy ötkor, fél hatkor ébredek. Szép csendben kiveszem a hűtőgépből a kisüveget és két-három korty pálinkával az éjszakai álmot elveszem a fejemből, szájamból. A család persze ilyenkor alszik. Én fogok egy könyvet és olvasgatok. Fél hét, mire a család is mozgolódni kezd. Akkor az asszony a reggelit elkészíti. Viszünk magunkkal mindent. Harkányban sorba kell állni zöldségért, tojásért, gyümölcsért, húsért. Mindenért. No, én azt mondom, legalább a reggeliért ne álljunk sorba. Vittünk ezért szalámit, sonkát, szalonnát, tojást, paprikát, paradicsomot, mert ugye a kertben minden szépen megterem. A reggelihez teát főztünk, vagy ha úgy kívánták a gyerekek, akkor kakaó, tej, tejeskávé, szabad választás. Meg kóla. Valami nagy keservesen elkészültünk, mert ugye ilyenkor mindenki elereszti magát, nem úgy kapkodja be az ételt, mint amikor a tarlón mellette berreg a gép. Végzünk a reggelivel, felkészülünk a fürdőbe. Fürdőruha, köpeny, pléd, szatyor, pénz, papucs. Minden a helyén, indulunk és tíz óra, mire megváltjuk a belépőt. Fél tizenegy mire a kabinból kitelepszünk a gyöpre. Jelzem, nincs is ott már gyöp. Hiszen az a rengeteg nép úgy letiporta, mint az itató környékét a tehéncsorda. A fürdés elkezdődik. Hideg medence, meleg medence, forró kifolyó, hideg tus, amit az ember csak kíván. Sör is. Csak azt nem birom ebben, hogy mindig sorba kell állni. Tizennyolc-húsz perc, mire az ember a sörosztóhoz ér. rendszerint húsz-harminc ember áll a sorban. No, jön az ebédidő. Gyerekek, mit akartok enni? Egyik ezt, másik azt. Odaállunk szépen a sorba, az önkiszolgáló elé és azt kér mindenki, amit akar. Leülünk, elfogyasztjuk, aztán kis szundikálás. A gyerekek sorba állnak jégkrémért, kóláért, gyümölcsért. Közben jön a hír arról, hogy sütik a finom szálkamentes halat. Ez is jó negyvenperces elfoglalása az időnek: sorállás és a hal elfogyasztása. Aztán bele a vízbe. Este van. mire az ember a délutáni fürdésből fölszárad. Fél hat körül csukódik mögöttünk a forgókapu. Hat óra, mire mindenki lezuhanyozik, hét mire felkészülünk vacsorázni. Valamelyik vendéglő a cél: leginkább a Szúnyog-sziget, jelzem, ez a legdrágább hely —, ha van egyáltalán Harkányban olcsó hely — egy halászlé, nem is tudom nagyon dicsérni, harminchét forint. Hal, egy sör, egy kóla. Kész. Egy kis zene- hallgatás, kilenckor már az ágy. így telik-múlik a nap a pihenőben... * Nem is akárhogyan múlnak itt a napok. Hiszen tele kalanddal minden óra. Ez húsfürdő, nem lehet már gyógyfürdőnek mondani, hiszen csak a zárt intézményekben, gyógyházakban van szerintem gyógyító munka, itt a fürdőmedencékben már csupa szórakozó, hancúrozó, fiatalságát megtaláló ember van. A medencék zsúfoltak, a víz tisztaságához éppen ezért kétség fér, hiszen egy hétköznap, csütörtökön 15 400 vendég volt a fürdő terüle- letén. No, nem mindenki fürdött, hiszen sok ember csak sörözni, pihenni jár ide, kinek a szíve, kinek a feje nem bírja a meleg vizet — de a fiatalság megtalálta itt is magát. Jó alkalom találkozókra, randevúkra, nagy fejelőcsatákra és rögtönzött kispályás focimeccsekre. És... Harkányfürdőt kissé elengedte a hivatalos idegenforgalom. Mintha a palackból kiszabadult szellemet nem lehetne nem visszadugni, csak egy kicsit megfékezni futását. Itt a technikai felszerelések, a közönség ellátását szolgáló létesítmények régen elavultak. Nem kényelem manapság a harkányi üdülés. A rossz ellátás, az üzletekben és a vendéglőkben, nem kiemelt üdülőközponthoz méltó. S mégis jönnek ide, naponta ezrek és ezrek, az ország, Európa minden részéből. Főként azonban Dél-Dunántúlról és Jugoszláviából. * Az ember úgy van ezzel a harkányi pihenéssel, hogy változás a munkához, a megszokotthoz képest. Képzelje el, én égész nap a kovács- műhelyben verem a vasat. Egy-két segítőm mindig van, a műhely alkalmasint tárgyalóközpont is, hiszen a szövetkezet, meg az ország ügyeit meg kell beszélni, az ember szót ért társaival, de ez az üdülés mégis más. [jfflg’CT ás emberekkel kerül az H ember szóközeibe. Más gondokról hall, ott ho- gyan arattak, amott milyen a jövedelme a tsz- tagnak, hogyan megy a sora a jugoszláviai magyaroknak, szóval, itt, ez a harkányi közeg, ha nagyon sűrű, akkor is pihentető. Legalább is nekem. Nekem felüdülés, amikor annyi ember van itt a közelemben, mint most is. Nézze, ott a borozónál nyolc, tíz, tizenkettő, tizenhat ember áll. A halasnál is legalább ennyi, a palacsintasornak idáig ér a vége, van ez vagy harminc méter, sörért meg nem is lehet odaférni. Mozgás, eleven élet van itt. Én jól pihenek. PÄLKOVÄCS JENŐ * Pihenőben A mohácsi sirmezö ma emlékpark
