Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-24 / 199. szám

6 "Képújság 1978. augusztus 24. Kerékpár Három aranyérem Kedden rendezték meg Bu­dapesten a kerékpáros vidék­bajnokságot. A Szekszárdi Spartacus kerekesei nagy si­kerrel szerepeltek: három arany-, két ezüst-, és két bronzérmet nyertek. Pálinkás Csabát és Halász Lászlót nél­külözte a szövetkezeti klub, mivel Halász a világbajnok­ságon szerepel, Pálinkás pe­dig még nem épült fel telje­sen sérüléséből. Az ifjúságiak ezerméteres időfutamában Halász Zoltán nyert bajnok­ságot, A négyezer méteres ül­dözőversenyben Szunyogh Nándor bizonyította képessé­geit, biztosan szerezte meg a bajnoki címet. A négyezer méteres üldöző csapatver­senyben a junior és felnőtt korcsoportban együttesen hir­dettek bajnokot. Ebben a számban a Halász Z„ Szu­nyogh, Liska, Fillér összeál­lítású szekszárdi csapat a Videotonnal vívott rendkivül szoros küzdelmet. A Sparta­cus csapata végül is 5:03,8-as idővel végzett az első helyen, ezzel együtt harmadik arany­érmét szerezte. A vidékbajnokságon szere­pelt szekszárdi versenyzők további eredményei: Ifjúsági ezerméteres időfutamban : .. .5. Csákovits, . . .8. Gulyás. Felnőtt ezerméteres időfu­tamban: ...2. Fillér, 3. Lis­ka, . . .5. Szunyogh. Junior négyezer méteres üldözőverseny: ...3. Liska, 4. Fillér. Serdülő 2500 méte­res üldöző verseny: ...2. Musch, . . .10. Csákovits. Az ifjúsági négyezer méteres ül­döző csapatversenyben a Ha­lász Z., Csákovits, Musch, Gulyás összeállítású szekszár­di csapat a 4. helyet szerezte meg. TEKE Három hónapi szünet után szombaton folytatódik az NB II nyugati csoportjában is a bajnokság őszi idénye. A Dombóvári Spartacus tekézői április 1. óta — a pályájuk felújítása miatt — hazai mérkőzésen bajnoki ponto­kért nem küzdhettek. A má­jus 26-i utolsó mérkőzésüket közel négyhetes aktív pihenő követte, majd megkezdték felkészülésüket az őszi idény­re. Menetközben különböző versenyeken indultak. Sike­resen szerepeltek a Demeter- kupán, ahol egyéniben ifj. Horváth László és a csapat is az előkelő második helyen végzett. A Balaton Kék Sza­lag ifjúsági versenyen kiüt­között a fiataloknál a mérkő­zések és az edzések hiánya, de nem sokkal később a Ba- laton-kupán javuló formában szerepeltek. Ezt követően dia­dalmaskodtak Szekszárdon a Garay-kupán egyéniben és csapatban, majd hasonló si­kert hozott számukra a ti­zennegyedik alkalommal Dombóvárott megrendezett hagyományos Kapos menti kupa megnyerése is. A heti két — kedd és csü­törtök — kötelező edzés mel­lett néhányan, így Horváth, Mándli, Tarsoly, és Bán ön­szorgalomból többször is fel­keresik a tekepályát. Szom­baton Budapesten kezdik meg őszi szereplésüket a Bp. Víz­művek ellen. Horváth László, a szakosztály edzője kijelöl­te az utazó játékosok névso­rát: ifj. Horváth, Mándli, Tarsoly, Árvái, Bán, Hegyhá­ti és Illés. Megyei kézilabda-bajnokság A férfiaknál Mözs került élre A megyei kézilabda­bajnokság hét végi forduló­jában a legnagyobb érdeklő­dés a Szekszárdi Spartacus— Nógrádi SE férfimérkőzést kísérte. Tavasszal az újonc honvédcsapat nem kis meg­lepetésre 17-17 arányú dön­tetlent harcolt ki a bajnoki cím várományosával szem­ben. A szekszárdiakat most fűtötte a visszavágás vágya, feledtetni akarták a paksi pontvesztést. Rendkívül szo­ros küzdelmet, helyenként kiemelkedően magas színvo­nalú játékot hozott kettőjük találkozója, amely 19-19 arányban ismét döntetlent hozott. A Spartacus pont­vesztésével a rivális mözsiek vették át a vezetést a férfiak mezőnyében. Bonyhádon az okozta a meglepetést, hogy a pálya- választó Botond SE ifjúsági együttese nem állt ki a Mözs ellen. A szövetség döntése: az elmaradt találkozó két pontját Mözs javára igazol­ta, a bonyhádi felnőttcsapat évi pontszámából egy bün­tetőpontot levontak. A nők­nél egyébként a Simontor- nyai BTC továbbra is meg­őrizte veretlenségét. A bőr­gyári gárda tizenhárom mér­kőzésén még pontot sem vesztett. A forduló részletes ered­ményei : Nők: Dalmandi MEDOSZ—Dom­bóvári Spartacus 11-7 (6-2). Vezette: Kerekes. Az első félidei teljesítménye alapján megérdemelten tartotta ott­hon a két pontot a hazai együttes. Gólszerzők: Varga, Illés 3—3, Schmidtné 2, Pá­linkás, Keller, Reisinger, il­letve Szűcs 4, Bódprg 3. Szedres—Simontornyai BTC 3-11 (0-5). Vezette: Schalli, Wenhardt. Végig fölényben játszott a listavezető BTC, egy félidőn át még gólt sem kapott. G: Győri, Balázs, Borbély, illetve Sziládi 3, Molnár E., Baumné, Molnár I. 2—2, Komlói, Molnár II. Szekszárdi Spartacus II.— Ozora 20-9 (8-2). Vezette: Horváth. A tartalékos Ozora kevés ellenállást tanúsított, csak a lelkesedése dicsérhe­tő. G: Hokeszter 7, Gyöngyö­si 4, Fritz 3, Wágenbach, Engelmayer 2—2, Kiss, Mé- rey, illetve Dékány 7, Lázár, Gergely. Bonyhádi Botond—Mözs 15-17 (11-10). Vezette: Király. Kiss. Rendkívül szoros küz­delem, két ellentétes félidő­vel. G: Sólya E. 9, Dénes 3, Sólya Zs. 2, Kelemenné, il­letve Fazekasné 10, Maczák 5, Doszpodné 2. Dombóvári Spartacus— Gyönki Gimnázium 12-16 (5-8). Vezette: Kerekes. A minden csapatrészében jobb vendégcsapat nehezen, de megérdemelten győzött. G: Németh 5, Szűcs 4, Bódorg 2, Patkás, illetve Szabó 9, Szarvas 6, Antal. Férfiak: Szedres—Simontornyai BTC 14-18 (7-10). Vezette: Wen- hardti Schalli. A hazaiak jó kezdés után visszaestek, amit a bőrgyáriak ügyesen ki­használtak. G: Szukács 5, Pócsi 4, Pusztai I., Széles 2—2, Pusztai L., illetve Szili 7, Papp, Baranyai 4—4, Zsol­nai, Balogh, Molnár. Szekszárdi Spartacus— Nógrádi SE 19-19 (11-11). Ve­zette: Andorka, Török. A magas színvonalú, jó iramú találkozón a határtalan lel­kesedéssel küzdő honvéd- csapat rászolgált az egyik pontra. G: Cziráki Z. 7, Kor­sós 5, Topa, 4, Kerekes 2, Gilich, illetve Bata 5, Czékó 4, Molnár 3, Dallos, Komá­romi, Pál 2—2, Illés. Dunaföldvár—Mözs 19-21 (9-10). Vezette: Savanyú, Szeltner. Szoros mérkőzésen a szerencsésebb csapat győ­zött. G: Mészáros G., Ko­vács 5—5, Rostási 4, Mészá­ros J., Mészáros L, 2—2, Ré­vész, illetve Szászi, Szeleczki 8—8, Juhász 5. Dombóvári Kesztyű II.— Gyönki Gimnázium 32-22 (19-8). Vezette: Kerekes. A pályaválasztó csapat végig vezetve a vártnál biztosab­ban győzött. G: Deli 11, Pa­taki 7, Bálint 6, Balogh, Zen­ka 3—3, Eigenbróth, Pecz- nik, illetve Rózsenberszki 8, Lázár 5, János 4, Fülöp, Jan- kovics 2—2, Szebeni. Paksi SE—Tolnai VL 39-23. A mérkőzés jegyzőkönyve nem érkezett meg a megyei szövetséghez. Az ifjúsági mérkőzések eredményei. Nők: Dalmand— D. Spartacus 16-7, Szedres— Simontornya 6-16, Sz. Spar­tacus—Ozora 23-3, D. Spar­tacus—Gyönk 6-11. Férfiak: Szedres—Simontornya 36-16, Dunaföldvár—Mözs 1-34, D. Kesztyű—Gyönk 24-16. A BAJNOKSÁG ALLASA: Nők: 1. SBTC 13 13 — — 157- 54 26 2. Mözs 13 12 “ 1 242-122 24 3. Szek­szárd II. 13 8 — 5 163-154 16 4. Dalmand 12 7 l 4 154-141 15 5. Gyönk 13 7 — 6 144-136 14 6. Szedres 13 6 — 7 152-125 12 7. Bonyhád 12 5 1 6 155-146 10 8. Tengelic 12 5 — 7 104-173 10 9. Dombóvár 13 4 — 9 107-124 8 10. Ozora 13 2 — 11 118-172 4 11. Tolna 13 — 13 70-219 — Bonyhádtól büntetőpont levo­nás. Férfiak: 1. Mözs 13 11 1 1 278-202 23 2, Szekszárd 13 10 2 1 367-207 22 3. Hőgyész 12 10 — 2 336-228 20 4. Nógrádi SE 13 7 3 3 275-237 17 5. SBTC 13 8 — 5 238-194 16 6. Paks 13 6 — 7 271-259 12 7. Gyöftk 13 4 — 9 233-303 8 8. Dom­bóvár il. 12 4 _ 8 20 8-263 7 9. D.-földv. 12 3 — 9 230-237 6 10. Szedres 13 2 — 11 230-322 4 11. Tolna 13 2 — 11 200-414 4 Dombóvártól büntetőpont le­vonás. Előkészületi mérkőzés Sz. Dózsa-megyeválogatott 0:0 Szekszárd, 600 néző. Ve­zette: Varga E. Sz. Dózsa : Lipovszky (Pólyák) — Diny- nyés (Vass), Szlovák, Somo- di, Bonnyai — Tóth (Weit- ner II.). Szőcs (Walter), * Adorján (Szőllősi) — Pölös- kei, Szekeres (Bosnyák), Há­zi (Lados). Megyeválogatott: Stölkler (Bálint) — Kertész (Varga), Béres (Éger), Fiath, Lemle (G. Kiss) — Majsai, Micskó, Győrfi (Nagy) — Odor, Bíró, Agócsi (Miklós). Mindkét csapat óvatosan kezdett, Béres az 5. percben megsérült, helyette Éger állt be. A 6. percben Házi szög­letét Szőcs fejelte kapura, Stölkler a léc fölé tenyerelte a labdát. A másik oldalon Majsai 18 méteres csavart szabadrúgása suhant el a ka­pu 'fölött. A 13. percben Adorján jó átadással ugratta ki Szócsőt, akit az ötösön Lemle határozottan szerelt. A 20. percben Házi húzott el a bal oldalon, beadását Stölkler röviden öklözte a mezőnybe, Szőcs ismételt, de a kapuvédő jó érzékkel há­rított. öt perccel később for­más bal oldali akciót veze­tett a megyeválogatott, Bíró lágyan begurított, Fiath lá­báról leperdült a labda. Vál­tozatos, teljesen kiegyenlített mezőnyjáték folyt. A 33. percben Ódor faképnél hagy­ta a Dózsa-védőket, a rövid sarokra tartó lövését Li­povszky hárította. Négy perc múlva Szekeres cselezgetett az alapvonal közelében, be­adását Házi kapásból a jobb álsó sarok mellé vágta. A folytatásban feltűnően sok átadási és labdakezelési hi­ba csúszott az NB Il-es együttes játékába. A megye- válogatott nagy akarással küzdött, Éger irányításával biztosan rombolták az erőt­len lila-fehér támadásokat. Szünet után élénkült az iram, a szekszárdi csapatban pályára lépő fiatal cserejáté­kosok gyorsították a tempót. Az 50. percben Micskó húsz­méteres vágta után Vargával kényszerítőzött, Varga hátra gurított, Bíró nagy erejű lö­vése elsuhant a kapu mel­lett. Az 55. percben Szőllősi hosszig indításával Lados tört kapura, lövését Bálint látvá­nyos vetődéssel hárította. Két perc múlva a remek formában lévő Majsai jól ug­ratta ki Ódort, akit a 11-es pontnál buktattak a védők. Ellentámadás végén Pölöskei közelről, nehéz szögből az ol­dalhálóba lőtte a labdát. A 68. percben Bosnyák nyolc­méteres erős lövését jó ér­zékkel tette ártalmatlanná Bálint. A 72. percben Szlo­vák unta meg a Dózsa táma­dóinak tehetetlenségét, elő­retört, nagy erővel vágta kapura a labdát, Bálint ismét a helyén volt. Közben Szőcs és Adorján ismét visszatért Szőllősi, illetve Lados helyé­re. A 80. percben óriási helyzetet hagyott ki a me­gyeválogatott. Bíró kilépett a védők gyűrűjéből, begurí­tott, de Miklós két lépésre Pólyák kapujától elcsúszott a lövés pillanatában. Hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni a végig sportszerű, barátságos edzőmérkőzésből. Az azon­ban tény. hogy ezen a talál­kozón nem mutatkozott osz­tálykülönbség a két együttes között. Jók: Majsai, Éger, Micskó, Stölkler, Bálint, Nagy. Augusztus 25-27: XIX. Mecsek-kupa Augusztus 25—27. között immár tizenkilencedik alka­lommal rendezik meg a ha­gyományos Mecsek-kupa nemzetközi országúti kerék­párversenyt. A nevezések számából ítélve ezúttal hét ország közel százhúsz ver­senyzője áll rajthoz a há­romnapos küzdelemsorozaton. A népek közötti barátság el­mélyítését és a kerékpársport népszerűsítését szolgáló Me­csek-kupa mezőnyében a tíz külföldi klub kerekesei mel­lett természetesen ott talál­juk majd — a világbajnoksá­gon szereplők kivételével — a magyar élgárda tagjait is. A Szekszárdi Spartacus egy csapatot nevezett. Pénteken délelőtt 9 órakor rendezik Pécsett az ünnepé­lyes megnyitót. Ezután lassú rajttal a 6-os út 192-es kilo­méterkövéhez hajtanak a résztvevők. Innen 9.30-tól há­rompercenkénti indítással startolnak a Pécs—Pécsvárad —Szekszárd közötti 56 kilo­méteres útvonalon a hármas csapatverseny első napján. Bonyhádon 10.15 és 11.48, Ka- kasdon 10.22 és 11.55 között halad át a mezőny. Szekszár­don, az újvárosi templom előtti célba 10.40 és 12.15 óra között várható a résztvevők beérkezése. Délután negyed ötkor a Felszabadulás téren kerül sor az eredményhirde­tésre. Ezt követően a tömeg­rajtos egyéni és csapatver­seny mezőnye a Szekszárd— Bonyáhd—Mecseknádasd— Komló—Pécs 92 kilométeres útvonalon méri össze erejét. Kakasdon 16.48-tól, Bonyhá­don 16.57-től várható az át­haladásuk. A verseny második nap­ján, szombaton délelőtt a hegyi egyenkénti indításos versenyt rendezik Pécsett. Délután 14.30-kor tömegraj­tos indítással Üszögpusztáról rajtolnak a 162 kilométeres országúti táv megtételére. Űt- vonal: Üszögpuszta, Szeder­kény—Mohácsi elágazó—Du- naszekcső—Bátaszék—Szek­szárd—Banyhád—Szászvár —Komló—Pécs. Áthaladási időpontok: Bátaszéken 15.55- től, Várdombon 16,10-től, Szekszárdon 16.21-től, Bony­hádon 16.55-től, Nagymányo- kon 17.10-től. Cél: Pécsett, a Széchenyi téren. A vasárnapi zárónapon a mecseki körpályán hegyi kritériumversenyre kerül sor. A Mecsek-kupa részt­vevőire ekkor huszonöt kör, 72 kilométer megtétele vár majd az Üdülő Szálló—Állat­kert—Mandulás—Camping— Üdülő Szálló útvonalon. Uj birkózócsarnok Diósgyőrött felavatták a DVTK új birkózócsarnokát. A tízmillió forintos beruházással készült sportlétesítmény­ben már meg is kezdték az edzéseket. lfízilabda-lfB Magyarország—NSZK 6:6 (2:2, 1:1, 3:1. 0:2). Vezette: Goose és Geurt- sen (holland). Góldobók: Faragó (3), Su­dár, Horkai és Csapó, illetve Stiefel (2), Mechler (2), Fre­und, Ottó. Hatalmas közönség előtt az első negyedben a hazaiak kétszer is vezettek, de a ma­gyarok egyenlítettek. Köze­pes színvonalú volt a játék, de elég lendületes, s mind­két csapat szorosan vigyá­zott ellenfele legjobbjaira. A harmadik negyedben volt a legjobb a magyar váloga- lott, ekkor kétgólos előnyt is szerzett, de az utolsó já­tékrészben ezt elvesztette. A nyugatnémetek egyenlítő gólja magyar védelmi hiba után kétségtelenül időn túl esett, a nagy hangzavar mi­att a játékvezetők nem hal­lották a mérkőzés végét je­lentő dudaszót. Végül mégis megadták a gólt, s így lett 6:6. A középdöntő B csoport­jában ez a helyzet: 1. NSZK 2 1 1-15-8 3 2. Magyarorsz. 2 11 — 9-8 3 3. Jugoszlávia 2 1 — 1 12- 6 2 4. Bulgária 2-------2 5-19 — R ácz és Kocsis éremközelben Mexikóvárosban, a 18. kötött­fogású birkózó-világbajnok­ságon elsősorban a két Euró- pa-bajnok, a 52 kg-os Rácz Lajos és Kocsis Ferenc (74 kg) állja a sarat. Mindketten további győzelmeket szerez­tek, és éremközeibe kerültek. Az 52 kg 4. fordulójában Rácz pontozással jutott túl a nyugatnémet Krausson. A kategóriában Ginga, Rácz, Krauss, az olasz Caitabiano, Blagidze és a görög Holidisz „áll” még. A 74 kg 3. fordulója vi­szonylag könnyebb feladatot hozott az idei Európa-bajnok Kocsisnak. A kubai Barnádon * jutott túl leléptetéses győzel­mével. A 4. fordulóban a Ganz MÁVAG birkózója újabb parádés győzelmet ara­tott a roppant erős finn Huh- tala ellen. Ezúttal is az ő le­léptetéses győzelmét hirdet­ték ki, így négy forduló után még nincs hibapontja Ko­csisnak. Ciobotaru, Nyiftulla- jev és az amerikai Matthews van még versenyben. A 68 kg-ban Gaál Károly a 4. fordulóban leléptetéssel kikapott a szovjet Alievtől és kiesett. A 90 kg-os Hegedűs Csaba hasonló módon ma­radt alul a 3. fordulóban, a román Dicuval szemben és ő is búcsúzni kényszerült. , A 100 kg-os Farkas József a 2. fordulóban két vállal ver­te a nyugatnémet Hiittert, majd leléptetéssel maradt alul az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Balbosinnal szemben. Befejezte a világ- bajnokságot ő is — helyezet- lenül —, csakúgy, mint a ne­hézsúlyú Rovnyai János. Dallos (Nógrádi SE) lövése utat talált a szekszárdiak hálójába

Next

/
Thumbnails
Contents