Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-20 / 196. szám

12 "Képújság 1978. augusztus 20. N MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN Voltaire 1694-1778 Fagyasztás a szemben A szem normális belső nyo­másának fenntartásában fon­tos szerepe van a szem vér­keringésének, a szemgolyó belsejét kitöltő kocsonyás üvegtestnek és az úgyneve­zett csarnokvíz keringésének. A csarnokvíz a szem elülső részében, az érhártya folyta­tását alkotó sugártest nyúl­ványain termelődik. Ha a csarnokvíz elvezetését valami akadályozza, annak termelő­dése és elvezetődése között felborul az egyensúly és a szem belső nyomása fokozó­dik; ilyenkor beszélünk zöld­hályogról vagy glaukomáról. A zöldhályog gyógyszeres és műtéti kezelésének legfon­tosabb célja az, hogy a szem nyomását a szokványos szin­ten tartsa. Ezt úgy érik el, hogy szemcseppekkel, illetve műtéti beavatkozással segítik a csarnokvíz elvezetődését, vagy csökkentik a termelődé­sét. Ez utóbbi kezelésre sike­resen használható a fagyasz­tás. A csarnokvíz termelődésé­nek a helyére, a sugártest tájára helyezett, mínusz 80— 120 C fokon lehűtött fagyasz­tó eszköz a szöveteket meg­fagyasztja és ez a csarnok­vizet termelő szövetek sor­vadását okozza. Fagyasztás­sal az ideghártya leválása is gyógyítható. Ez a súlyos szembetegség úgy alakul ki, hogy a több rétegből álló ideghártya valamilyen beteg­ség vagy sérülés folytán el­vékonyodik, majd átszakad, és a szakadáson keresztül az üvegtestből folyadék jut az ideghártya rétegei közé. Ha bizonyos időn belül' nem si­kerül az ideghártyát vissza­erősíteni az érhártyához, a leválás egyre nagyobb terü­letre terjed ki és a beteg megvakulhat. Ezt a betegsé­get csak műtéttel lehet gyó­gyítani. A műtéttel az ideg­hártyán keletkezett sérülést „befoltozzák”. E célra a fa- gyasztásos eljárás is jól hasz­nálható, a látóhártya sérült részeinek elektromos áram­mal vagy nagy energiájú fénysugárzással való roncso­lásán kívül. Amerigo Vespucci széljegyzetei Amerigo' Vespucci, a XV. századi olasz kereskedő, fel­fedező és kalandor, akiről Amerikát elnevezték, látha­tóan rendelkezett a mai diá­kok néhány gyengéjével. Úgy vélik, hogy azok a kézzel írott jegyzetek, melyek egy 1472-ben Velencében nyomtatott földrajzkönyv margóján találhatók, Ves­pucci kezétől származnak. A bőrbe kötött könyv perga­menlapjaira írt egyéb bejegy­zéseket valószínűleg a Ves- pucci-család más tagjai tet­ték, nevezetesen a felfedező nagybátyja, Giorgio Anto­nio Vespucci, akié a szakem­berek véleménye szerint an­nak idején a könyv volt. Giorgio Vespucci akadé­miát vezetett a San Marco kolostorban Firenzében, áhol a család élt, és ahol Ameri­go fiatal emberként tanult. Vespucci azt állította, hogy ő fedezte fel Amerikát 1497- ben. A tudósok azonban nem voltak hajlandók elhinni ezt az állítását. Elfogadták ugyanakkor nevét Észak- és Dél-Amerika jelölésére. Vespucci, aki 1451-ben szü­letett Firenzében, csillagá­szatot tanult és kereskedő­ként dolgozott Firenzében, Sevillában és Cádizban. 1495- ben egy óceánjáró hajókat fel­szerelő cégnél tevékenyke­dett. Később tett néhány fel­fedező utat Spanyolország és Portugália megbízásából. A könyv egy 2000 évvel ezelőtt élt görög geográfus munkájának másolata. A kö­tet. melyben a Vespucciak lúdtollal írtak be néhány megjegyzést, jelenleg a Spra­gue könyvtárban található a Claremont kollégiumban. David Kühner, a kis kollé­gium könyvtárosa azt mond­ta, hogy Cino Corti írásszak­értő összehasonlította a könyvben található bejegyzé­seket Vespucci egyik levelé­nek ismert másolatával és ez azt mutatja, hogy legalábbis némelyiküket Amerigo írta. Tizennyolc éves lehetett ak­koriban és valószínűleg tudós nagybátyja tanítványa volt. Eszerint feltételezhetjük, hogy a fiatal Amerigo tanulmá­nyozta a kötetet, mely most a Sprague könyvtár birtoká­ban van és sajátkezűleg tett néhány bejegyzést a könyv­be. „A könyv értéke felbe­csülhetetlen” — mondta Kühner. Az asszony olyan mint a szélkakas; csak akkor állapo­dik meg, amikor berozsdáso­dik. * Aki nem szereti a szabad­ságot és az igazságot, abból hatalmas ember talán lehet, de nagy ember soha. * A föld egy óriási színház, melyben más, más néven ugyanazt a tragédiát játsszák. * Nem a halottak száma, ha­nem az életben maradottak rémülete okozza a csatavesz­téseket. * A rossz művekre pazarolt elismerés éppoly ártalmas a szellem fejlődésének, mint a jó művek ellen intézett ki­rohanások. * Legtöbb könyvnek az a hi­bája, hogy túlságosan hosszú. * Nagy embereknek az a sajá­tosságuk, hogy hitvány ellen­ségeik vannak. * Veszedelmes, ha igazunk van olyan dologban, amely­ben tekintélyes embereknek nincs igazuk. * Az emberek keveset gon­dolkodnak, felületesen olvas­nak, elhamarkodottan ítél­nek, s úgy fogadják el a vé­leményeket, ahogy a pénzt elfogadjuk azért, mert for­galomban van. * Jaj annak, aki mindent el­mond, amit mondani tud. * Gyűjtötte és rajzolta: CSEH GABOR Kábítószer Az ENSZ genfi kábítószer­bizottságának adatai szerint jelenleg az Egyesült Álla­mokban él a legtöbb kábító­szer-fogyasztó: 600 000. Euró­pában ebben a tekintetben Franciaország vezet, ahol a kábítószer-fogyasztók száma körülbelül 100 000, utána az NSZK következik (35 000), majd Hollandia (15 000). Borban - Duna — Hogy izük önnek a „Du­na gyöngye” nevű borunk? — kérdezi a pincér a vendéget. — Jó, jó, csak mintha egy kicsit sok lenne benne a Duna! Mérgelődés < A férfiak kétszerte gyak­rabban gurulnak méregbe, mint a nők. Az apróságok többször kihozzák őket a sod­rukból. A legtöbb bosszantó körülmény munkájukkal kap­csolatban merül fel, de épp elég okot ad a mérgelődésre a pénz kérdése is és a család — különösen a feleség. A feleségek pedig a legtöbbször a férjükre haragszanak. A hét karikatúrája Terhes anyák a volánnál? A rendes lefolyású terhes­ségekről gyűjtött pszicholó­giai adatok sora és a klini­kai megfigyelések azt mutat­ják, hogy az autóvezetéshez szükséges reakciókészség és teljesítőképesség a terhesség ideje alatt általában csökkent értékűnek tekinthető. Lehet­ségesnek tartják, hogy ilyen­kor hosszabbra nyúlik a ve­szély felismerésének pillana­ta is. A Giesseni Egyetem Orvosigazságügyi Intézetében végzett kísérletes vizsgálatok — az autóklub közlése sze­rint — ázt mutatják, 'hogy „a terhesség ideje alatt a tel­jesítmény egyre inkább csök­ken”. Valamennyi tesztvizs­gánál jól megfigyelhető volt a teljesítőképesség tipikus alakulása, az ugyanis, hogy a terhesség folyamán csaknem állandóan növekszik a telje­sítményvesztés mértéke. Ez a tendencia a 39. és a 40. hét között éri el a tetőpontját. A vizsgálatok szerint a terhes­ség hat-nyolc hete után a teljesítmény ismét nőni kezd. A kutatások összesített ered­ményei alapján a tudósok úgy vélik, hogy leginkább a szülés előtti utolsó négy-hat hétre lebeszélhetik az anyá­kat a vezetésről. A legborzalmasabb vihar Az amerikai meteorológiai szolgálat megállapította, hogy minden idők legborzalmasabb tornádója 1974. április 3-án tört rá az országra. A viha­ros erejű szél 18 órán át szü­net nélkül dühöngött, súlyos károkat okozott 13 államban, 315 személy halálát okozta. A sebesültek száma mintegy ötezer volt, az anyagi kár meghaladta a félmilliárd dol­lárt. A meteorológiai intézet azt is megállapította, hogy a kár sokkal tetemesebb lett volna, ha a lakosságot nem figyelmeztetik. Adj egy puszit! Véletlen, véletlen egy ilyen találkozás A számítógép szóismerete A felnőttek oktatási kér­déseivel foglalkozó társaság birminghami konferenciáján nyilvánosságra hozott kuta­tási eredmények sokakat megdöbbentettek. Kiderült, hogy több millió angol a leg­egyszerűbb matematikai mű­veleteket sem tudja elvégez­ni. Az ország északi városai­ban végzett felmérések alá­támasztották ezt az állítást. Arra a kérdésre, hogy 1 fon­tért hány 7 pennys posta­bélyeget lehet vásárolni, egyetlen megkérdezett sem tudott helyes feleletet adni. A konferencia résztvevői ja­vaslatot tettek egy tizenhá­rom részes televíziós sorozat beindítására, amely népszerű formában ismertetné meg a felnőtteket a matematika és a geometria alapelemeivel. Sárkányok A kínaiak 360-féle sárkányt különböztetnek meg. Középü­leteket, palotákat és kincstá­rakat helyeztek oltalmuk alá. A kereszténység a sárkány­ban az ördög megtestesülését látta. A tűzokádó sárkányok létezésében még a XVIII. szá­zadban is hittek. A legismer­tebb lengyel sárkány termé­szetesen a waweli sárkány, amelyet különleges fortéllyal Skuba suter puszított el. Még most is látható szobor formá­jában a Visztula partján. A Nippon Electric japán társaság olyan berendezést fejlesztett ki, amely lehetővé teszi a szóbeli utasítások szá­mítógépbe táplálását. A ké­szülék 120 szót ismer fel, és ezt a szókincset képes a szá­molóegység számára „lefordí­tani”. (Electronics 1978/8. 69. pp). A számítógépbe még öt­tagú szócsoportokat is be­szédszünet nélkül lehet mon­dani. A korábbi berendezések teljesítménye ennél lényege­sen kisebb volt. Az új eljá­rással az akusztikai jelet a 120 és az 5900 Hertz frekven­ciatartományban 16 csator­nára bontják, kiterjesztik, majd összehasonlítják egy, a memóriaegységben tárolt szó­szedettel. Ezt a mindenkori használó „felmondja” előző­leg a gépnek, amit az az em­lített módon elemez. A kom­puter csak ezeket a koráb­ban megadott szavakat képes felismerni. A 120 szavas teljesítményt kívánság szerint két különbö­ző beszélőre, sőt egy további memóriatároló hozzákapcso­lásával négy beszélőre lehet osztani. A berendezésnek 0,3 másodpercre van szüksége egy szó azonosításához. Ha a beszéd időtartamát is beszá­mítjuk, egy perc alatt mint­egy hatvan szót lehet betáp­lálni. Az ilyen gépek például a raktározási és ügyeleti mun­káknál hasznosíthatók, mivel az adatokat azonnal és hely­ben, mikrofonon keresztül le­het megadni a komputernek és nem kell állandóan egy esetleg távol levő terminához menni. Vagyont érő név Aubrey Russel-Scar, a brit hadsereg 28 éves kapitánya elhatározta, hogy családnevét Maizy-Tompsonra változtat­ja. De nem azért, mert ez jobban hangzik, egyszerűen azért, mert hajadon unoka­nővére, Alice Maizy-Tomp- son, aki 620 ezer font ster­ling örökséget hagyott hátra, végrendeletében kikötötte, hogy örököse vegye fel az ő családnevét. „Teljesítettem a feltételt” — közölte a' kapi­tány, akinek most már se saját családnévre, se katonai karrierre nincs szüksége. Kis dolog A bíró mondja □ vádlott­nak: — Maga azt mondta, Hogy egy kis dolgot lopott el. De hiszen ez egy autó volt! — Csak egy Trabant, ké­rem szépen... Százhetven döntés A baleseti szakértők sze­rint még mindig túl kevés figyelmet fordítanak arra, hogy a jövendő gépkocsive­zetőket behatóbb pszichikai vizsgálatoknak vessék alá: nem vizsgálják meg eléggé azt, hogy hogyan reagálnak a külső ingerekre, milyen a megfigyelőképességük, ho­gyan tudnak kombinálni, mi­lyen gyorsak reakcióik, stb. Pedig ezek fontos szempon­tok, tekintettel arra, hogy ki­számították: a városban köz­lekedő gépkocsivezetőknek egy óra alatt 170 döntést kell hozni. Kövessük az eszkimókat? Aki sok halat eszik, meg­előzheti az infarktust. Az esz­kimók között, akik szinte kL . zárólag hallal táplálkoznak, jóformán egyáltalán nem fordul elő szívinfarktus. Modern műszerrel készítik a diagnózist egy zöldhályogos be­tegről — Foglalkozunk az újításával, csak nyugodjon meg! (Nagy János rajza)

Next

/
Thumbnails
Contents