Tolna Megyei Népújság, 1978. augusztus (28. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-15 / 191. szám
a Képújság 1978. augusztus 15. Moziban A Keselyű három napja Ismét sikerült meggyőzni arról, hogy kockázatos a CIA szolgálatában állni. Ha az ember történetesen tisztán elméleti feladatok megoldásával foglalkozó titkos ügynök, akkor is érheti olyan meglepetés, hogy kollégáit lemészárolják, míg ő leugrik a sarki bisztróba tízóraiért. Én valahogy az ilyesféle dolgokat nem kedvelem, azaz pontosabban csak filmen kedvelem. Az előbb említett meggyőző- munkát ugyanis filmesek végezték velem, Sydney Pollack rendező és egy sereg kitűnő színész, akiknek sose hallottam a nevét. A színes, szinkronizált film amerikai, ami a magamfajta kétkedőbb természetű emberekben további gondolatokat ébreszt. Ha ugyanis a CIA-n belül létezik egy másik CIA (ki tudja, talán egy harmadik is, de erről nincsen szó), akkor miért ne finanszírozhatta volna ezt a CIA-t leleplező filmet maga a CIA? Elismerem, hogy ez egy kissé bonyolult, de a pompásan rendezett, eseményekben és halottakban bővelkedő film se nélkülözi a bonyolultságot. Egészen az elmebaj határáig. Azt ugyanis az ember fanyalogva bár, de megérti, hogy amíg kémek vannak, addig ellenkémekre és elhárításra is szükség van. Egy adott társadalmi rend védelmében. Mellékesen szólva: társadalmi rendeket kémek, azaz mai finomabb nevükön „ügynökök”, még soha nem döntöttek meg. De amikor az előbb említett kényszerűség az egész társadalmat átszövő, gondolatokat és érzelmeket is ellenőrizni kívánó montsrummá duzzad, akkor az ember imádkozni kezd, hogy jöjjön el a kisipari módszerekkel dolgozó, jámbor maffia korszaka. Mert az valóságos apácazárda ehhez a szörnyűséghez mérten. Jó lenne figyelmeztetni a bizonyára nagyszámú nézőket arra, hogy van „A Keselyű három napja” című filmnek szavakba öntött eszmei mondanivalója is. Az egyelőre minden gyilkosától megszabaduló Keselyű (természetesen 45-ös revolverrel a zsebében) eszmecserét folytat a főügynökök egyikének is mondható Higgins-szel. Ez utóbbi kifejti: „Nekünk nincsenek terveink, nekünk játszmáink vannak!” Félelmetesen igaznak tűnik. Persze azzal együtt, hogy a játszmákban veszteni is lehet. „A Keselyű három napjának” megtekintését nem kell ajánlani, úgyis megnézi, aki teheti. Mégis tanácsos lenne, ha nem karonülő kisgyermekekkel... ORDAS IVÁN Fotó Háber. A nagy sikerű magyar filmét' ismét játsszák a mozik. Rádió Borotválkozás közben Az elmúlt pénteken reggel 6 és negyed 7 közt felfüggesztettem mesterségem velejáróját, a jegyzetelést. Ilyesmit ugyanis borotválkozás közben nehéz csinálni, önellenőrzést végeztem. Arra voltam kíváncsi, hogy hogy nem üres formalizmus-e lelkes rádióhallgató mivoltom és megmarad-e belőlem valami abból, amit a Kossuth hullámhosszán a hallójárataimnak szánnak. Az eredmény örvendetes. A bemondó ügyes ötlettel a New York-i rendőrség által „termelt” évi 300 halottat, akiknek háromötöde fekete, összekapcsolta a tv-t is néző hallgatókban még frissen élő Harlem-filmsorozattal. Utalt az ezzel kapcsolatos pozitív sajtóvisszhangra is. Ezek után a reggeli lapokban tallóztak. Többnyire magam válogatom meg az olvasmányaimat, de most a hallottak jóvoltából döntöttem el, hogy a szerkesztőségbe érve elolvasok egy Népszabadságbeli kritikát. Később örömmel értesültem a piaci árak keretében arról, hogy megjelent a lila hagyma, méghozzá elég olcsón. Ezt ugyanis szeretem. Kajak-kenusaink pedig bejutottak a középdöntőbe. Ennyi egy reggeli borotválkozásnyi időre elég is... O. I. TV-NAPLÓ Járási népművészeti napok (Tudósítónktól) Tamásiban megnyíltak a járási népművészeti napok. Hetedik alkalommal rendezik meg az augusztus 27-ig tartó ünnepi napokat, nagyon gazdag programmal. Vasárnap 10 órakor ünnepélyes keretek között nyitották meg a Tolna és Baranya megyei fafaragók és népi fazekasok kiállítását, s egyben az új könyvtár átadását is. Az új könyvtárat és a fafaragók, fazekasok kiállítását István József, a Tolna megyei Tanács V. B. elnökhelyettese nyitotta meg. A könyvtár átadásánál Fábián Zoltán, a Magyar írók Szövetségének titkára mondott köszöntőt, Bicskey Tibor színművész verseket szavalt. A könyvtár átadása után a meghívott vendégek és a közönség a szomszédos Gőgös Ignác művelődési központba ment át, ahol Korniss Péter fotóművész az eltűnt paraszti életformáról szóló, valamint Alapffy Attila „Lovak” című fotókiállítása és a fafaragók, fazekasok díjkiosztó ünnepsége folyt. Fusz Lajos 1. díjas nyérja táA fafaragók díjazottjai: 1. Krausz György, 2. Baricz Béla, 3. Marczel György. A fazekasok díjazottjai: 1. Fusz Lajos., 2. Vincze József, 3. Bíró Annamária. Balázs Istvánná a legjobb kollekció díját kapta. A díjkiosztó ünnepség Priboszky Mátyás citeraművész előadásával zárult. KÖNYE IVÁN Kossuth-könyvek Két hét múlva tanévkezdés Szeptember elején nemcsak az általános és középiskolákban, de a politikai Oktatásban is tanévkezdés lesz. legalábbis az iskola- rendszerben. A Kossuth Kiadó felkészült a tanévkezdésre. A kétéves marxista középiskola tankönyvei is megjönnek az évnyitóig. A segédanyag már kapható. Az előadók igen jól hasznosíthatják a marxista filozófia alapvető összefüggéseit szemléletesen bemutató plakátsorozatot. Megjelentek a marxizmus —leninizmus esti egyetem hároméves tagozatának az első félévben használatos kötetei is, kapható tankönyv és szöveggyűjtemény. A szakosított tagozat tankönyveivel együtt ezek a tanévnyitó után az oktatási igazgatóságon vásárolhatók meg Mindhárom évben és a. szakosítón is jól használható két válogatás. A Marx— Engels-kötet kilencven, a Lenin-válogatás hetven forintba kerül. Az ajánlott és a kötelező olvasmányokat tartalmazza a három-három szép kiállítású könyv. A munkásmozgalom történetének tanulmányozásához, tanításához is kell és az iskolás gyerekek szüleinek is ajánljuk a kiadó kirendeltségein és a bizományosoknál is megvásárolható világtérképet. Utószó Harlemhez Tiszteletre méltó szándék vezérelte a Svéd Televízió munkatársait, amikor megkísérelték, hogy bemutassák New York félelmetes hírű négernegyedét, Harlemet. Ez a név egyet jelent az emberi jogfosztottság- gal, a nyomorral és megalázással, s úgy mondják, a 95. és a 150. utca közötti területen minden érvényét veszti, amire jogállamban hivatkozni szoktak. A svéd dokumentumfilm helyenként riasztó képsorokkal mutatja be a harlemi élet alvilági mélységeit, az elembertelenedés lelkiismeretet megrázó példáit. Ülünk a tv előtt, kényelmes otthonunkban, a vacsora utáni elégedettségben, esetleg bor mellett, s megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a világ egyik legnagyobb városának egy zugában, a társadalom peremére kényszerített emberek élnek, elnyomorítva, végső elesettségben. S éppen saját biztonságunk mondatja velünk, hogy ennek nem kellene így lennie, az ami Harlemben van, nem szükségszerű, nem az élet egyik természetes lehetősége, hanem egy olyan társadalmi állapot következménye, amelyben elkerülhetetlen, hogy emberek ilyen sorsra jussanak. Mégis, nem titkolható hiányérzettel állunk fel a második folytatás után a tv mellől, a svédek, minden igyekezetük ellenére is, valahol kitértek a probléma lényege elől. Érdekes filmet csináltak, de mintha annak a harlemi négernek lenne igaza, aki azt mondja a filmben, hogy nem szereti az ilyen dokumentumokat, mert akik Harlembe mennek, előre tudják, hogy mit akarnak bizonyítani. A svédek érezhető szándéka az volt, hogy bemutassanak egy különleges világot, annak minden borzalmával, ennél tovább azonban nem mentek. S ez magyarázza azt, hogy az idegborzoló részletek mellett a közhelyeket, az üres frázisokat is „érdekesnek” találták, s talán a demokrácia javára is írták, hogy egyesek milyen szókimondók a filmben. Mert azt azért mégsem lehet komoly társadalmi érvnek tekinteni, hogy Nixon, vagy bármelyik amerikai elnök „többet keres”, mint egy segédmunkás, ez nyilván minden államfőről elmondható. Nem is ez a dolog lényege. A filmből szinte teljesen hiányzott a társadalmi háttér, nem mondta ki senki, — ilyent nem is kérdeztek —, hogy Harlem nem magától lett olyan, amilyen, hanem logikus következménye egy olyan társadalomnak, amely csak haszonban tud és kényszerül gondolkozni, s elvesztette az emberi értékek iránti érzékét, g itt már nem is az egyes emberek bűnéről vagy magatartásáról van szó, hanem a társadalmi rendszer organikus hibájáról, amely ilyenné és csak ilyenné formálja az embereket. Időnként luxusautók suhantak el a harlemi utcákon, s ez másik kérdést vet fel, amit a film alkotói nem tudtak észrevenni. Nem minden néger él feneketlen nyomorban, Harlemben is vannak gazdag emberek, s Harlemben is van osztályharc. Egyáltalán nem elhanyagolható szempont. S amikor a harlemi néger pap „Isten választott népéről” beszél, vagy a másik a néger Mohamedet emlegeti, épp a lényegről tereli el a figyelmet, s üdvösséggel szédíti híveit, de közben — láttuk —, a saját zsebére gondol. Kivezető út biztosan van, az is biztos, hogy a harlemi állapotok nem tartanak örökké, s az sem kétséges, hogy vannak felvilágosult emberek, akik keresik — s előbb, utóbb meg is találják —, a megoldást. De ez fel sem csillant a dokumentumfilmben, melynek érzékelhetően csak az volt a célja, hogy rögzítsen egy állapotot, megmaradva egy rokonszenves, de önmagában elégtelen humanizmus alapján. Mindenki elmondhatta a magáét — bizony voltak elég érdektelen megnyilatkozások is —, s a bűn és nyomor láttán valóban megrendültünk. De azt is tudtuk, hogy az elesett emberek mögött egy olyan társadalmi rendszer komorlik, amely kitermelt és fenntart egy Harlemet. A svédek csak a tények egy részét tárták élénkbe, a többit nekünk kellett hozzágondolni. CSANYI L. Hiába dolgoztunk? (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A minap kezembe került a Tolna megyei Népújság egyik régebbi száma, abban elhangzott egy nyilatkozat városunk ifjúsági parkjával kapcsolatosan. A nyilatkozó illetékes ugyan elmondta, hogy egyelőre a park átadásával várni kell, de néhány év múlva bizonyos, hogy a diákok* munkája gyümölcsözni fog és átadhatják az ifjúsági parkot. Ekkor már sok száz diáknak a kezemunkája volt a park építésében. Tegnap elhatároztam: felsétálok a Kálvária domboldalra, megnézni, hogy is állunk ezzel az ifjúsági parkkal. A látvány elszomorított. A remélt ifjúsági parkból nem lesz semmi, hiába is dolgoztunk ennyit. Négylakásos — szép nagy ház — épület falai merednek a város fölé. Arra a területre építettek, amely néhány évvel ezelőtt még diákoktól volt hangos, a társadalmi munka óráiban. Vajon helyes ez így? SÁRKÖZI JÁNOS Csillag és ősi szó Nem túl gyakori eset, hogy elméletileg gyermekeknek írott könyvet ajánl a recenzens a tisztelt olvasónak. Csupor Tibornak a Móra Könyvkiadónál megjelent Csillag és ősi szó című tudóséletrajza azért is rászolgál a külön említésre. mert küldetést tölt be. A gyermekkönyveknek ma egyébként is' megbecsült helyük van, s jó érzés leírni: színvonalasak. Irodalmi értékük van, s csábító küllemük. Általában rosszul sáfárkodunk régi — tudományos és történelmi — értékeinkkel, könnyen megfeledkezünk egy-egy. a maga korában bizony európai rangú vagy világhírű személyiségünkről, s ez kétszeresen is hálátlanság és szégyenletes. (Az sem kivétel, hogy még élő, de nem szűkebb hazánk határain belül élő magyar írókról, művészekről, Nobel-díjas tudósokról alig hallott valamit közönségünk legjava.) Ugyancsak szomorú tapasztalatunk, hogy a tudományos témájú művek küllemére kevesebb gondot fordítanak a kiadók, s olykor — a még oly érdekes téma ellenére is —, éppen az unalmas vagy egyszerűen ócska külső riasztja el az érdeklődőket (lélektan, reklámérzék hol vagy?). Szükségtelen összefüggés a száraznak vélt. mert tudományos jelleg és a külső egymást erősítő-rontó hatása. Csupor könyvé ezek után erős kivétel, hála a tipográfus fantázíamozgató munkájának, s a mű hőse, Sajno- vics János egykori kiváló csillagászunk életének. Élete ma sem érdektelen példázat az ifjú olvasók és a felnőtt ismerők számára. A csillagásznak induló, egeket kémlelő Sajnovics voltaképpen legfontosabb útjára, Északra is csillagkutató céllal indul, de mint annyiszor a nagy kutatók és gondolkodók életében, más pályák és „csillagképek” vonzásába kerül — mintegy véletlenül. S e véletlenből születik a felfedezés. Ha a ma hobbi-szinten művelt szellemi másodállásokra gondolunk, szinte érthetetlen, tudományos téren végképp, (bár nem példa híján), hogy a csaknem amatőrtevékenység alapozza majd meg hírnevét, jelesül: ősi nyelvrokonainak főleg a lappok nyelvének tanulmányozása. Ezzel nyomban jelentős nyelvtudósaink közé emelkedik. Eszünkbe jutnak a délibábos nyelvteóriák holmi tudatosan kinevezett vagy csak vélt nyelvrokonokról; az önkényes magyarázatok helyett Sajnovics arra vállalkozott, mely minden tudományos tett alapja: kutatás, a tények önálló gyűjtése, ellenőrzése (!), az eddigi teóriák, adatok ellenőrzése (!), egybevetés és magyarázat, a valóságot megközelítő elmélet felállítása. Mi kell a hírnévhez? Tehetség, ambíció, a körülmények szerencsésnek mondható összejátszása — s nem árt az anyagi biztonság sem. Sajnovics ezeknek sem volt szűké- bem. Am nem lehet igazi tudós az, akit csak ezek a tényezők indítanak útra; elszántság, kitartó munka nélkül jcsak a feltételekig juthatunk el, a belőlük kisarjadó eredmény a kutatómunka jellemzőitől függ. Tehetség és szorgalom ritka meglététől. A könyv jelentős és dokumentumokkal színezett oroszlánrésze Sajnovics expedícióját meséli el tárgyi hűséggel Nem feledkezvén meg az elsődleges olvasótáborról, a könyv nyelve végig megmarad élvezhető stílusánál, lemond az arisztokratikus tudományoskodásról. „A halzsíros atyafiságot szégyenkezve elutasító magatartás” már a múlté, önsajnálko- zés és áltudományos hivalkodás helyett a valós rokonokhoz jutott közelebb a magyar és az összehasonlító nyelv- tudomány, s ebben Sajnovics János érdemei elévülhetetlenek. DRESCHER ATTILA Részlet a fazekasok, keramikusok kiállításából
