Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-11 / 161. szám
* KÉPÚJSÁG 1978. július 11. Moziban Emberuadöszok Ügy tűnik, az igazság jó üzletnek bizonyult. A nyugati filmművészetben egyre-más- ra születnek a társadalmat „leleplező” filmalkotások. Odamondogatnak egy-egy visszásságnak, rávilágítanak a társadalom takargatni való jelenségeire, szégyenteljes, megvetendő dolgaira. Ezeknek a filmeknek van keletjük kint is, vastag erszényt biztosítanak az alkotóknak. Csak éppen a kritika fő funkcióját, a hibák feltárását és kivezető út megmutatását végzik el felemás módon. A megengedhető határig beszélnek őszintén a vérlázító eseményekről, de a filmek nagy többségénél soha nem volt, vagy meghatározhatatlan társadalomban — tehát konkrét társadalmon kívül — történnek meg azok a dolgok, amelyek a valóságban nevén nevezhető városban — vagy városokban — szinte naponta előfordulnak. Ebbe a sorba illeszkedik a Serge R. Leroy rendezte Hajtóvadászat című film is. A film első képsoraiban megerőszakolnak egy lányt. „Nem nagy ügy. Nyugaton naponta tucatjával megtörténő, de nálunk is előforduló eset” — mondhatná a cinikus néző erről a legutolsó, aljas cselekedetről. De tulajdonképpen e borzalmas képsorok után válik igazán Vérlázítóvá a film. A fájdalmában és megalázottságában összeros- kadt lány rálő egyik támadójára, halálosan megsebzi, majd elmenekül. A Sebesült bátyja, Albert Danville látja, hogy öccse sérülése súlyos, de ahelyett, hogy orvoshoz vinné, a lány után siet. Legfőbb gondja, hogy megakadályozza a botrány kirobbanását, az erőszak kitudódá- sát. Ügy gondolja, pénzzel mindent, még a lány hallgatását is megvásárolhatja. Vadásztársai segítenek a lány üldözésében. Először azért, hogy „jószándékkal észre té- rítsék”, később egyre vadabb dühvei. Elragadja őket a vadászszenvedély, és már nem utolérni, hanem elfogni akarják a lányt. Egyikük, Rolin, fordulatból — mint akármilyen vadra — rálő a lányra, de csak kisebb sérülést okoz, és a hajsza megy tovább. A máskor „tisztességes úriemberek” a botránytól való félelmükben szinte állati vadászösztönnel üldözik a lányt. A botránynak nem szabad kirobbannia, mert közelegnek a választások, ahol mindegyikük érdekelt. De hogy milyen választások, hol lesznek a választások, azt soha sem tudjuk meg. Csak annyit, hogy megint nem az igazság győzött. És itt, akár a negatív tanulságot — a széllel szemben... — álbölcsességét is levonhatja a tisztelt néző. Vagy pedig azt, hogy megint a művészet eszközeit felhasználva akarják manipulálni a gondolkodásmódját, megszimatolva a benne rejlő üzletet, igazságízű maszlaggal próbálják megetetni. A színészekről szólva az átlagos, már sablonizált karakterszerepek közül csak az üldözött lányt alakító Mimsy Farmer játékát emelhetjük ki. A Franciaországban élő, angol származású színésznő neve nem ismeretlen a magyar mozilátogatók előtt. Sok jó szerepben láttuk már, de a Hajtóvadászatban nyújtott játéka, átérző és éreztető alakítása a legnagyobb színészi bravúrok közé tartozik. TAMÁSI JÁNOS A marxizmus klasszikusainak kiskönyvtára Rádió Pesti házak titkai Csodálatos dolog volna, ha teszem azt egy széndarabot a kezünkbe véve elbeszélgethetnénk vele, kivallathatnánk titkairól. Mert hogy vannak titkai, az senki előtt sem lehet kétséges. És, hogy nemcsak a széndarabnak, hanem minden tárgynak van, az is bizonyos. Van egy háznak is. Az ember kíváncsi ezekre a titkokra, és sokféle anyag, dolog titkát megfejtve, azokat arra használja, hogy a még hallgatókat vallassa. így Sárközi Sándor és Barát Apollónia, a Rádió munkatársai, a mikrofont pesti házak titkainak felfedésére használta a Nyomda a Klo- tild utca 22-ben című dokumentumműsorban. A címben jelölt ház titkai közül — valószínűleg több is van neki — egy, a második világháború végén történtet mesélnek el a még élő résztvevők. A Klotild utca 22. szám alatti házzal szemben állt a (Légrády-féle nyomda (ma Zrínyi nyomda). Stollár Béla vezetésével egy ellenálló csoport elhatározza, hogy megvédik a nyomdát, és nem engedik a németeknek leszerelni, elhurcolni. A ma is élő résztvevők vallomásaiból összeállított dokumentumműsor, a rádió szokásosan jó, hasonló jellegű műsorainak méltó társa. Az izgalmas eseményt színesen, a riporter által jól vezetett beszélgetésben hallhattuk. Bizonyos, hogy még sok titkot rejtenek a pesti házak, és bizonyos, hogy azokat felderítve, a hallgató szép rádiós élményhez, új ismeretekhez jut általuk. —ez— A Kossuth Könyvkiadó folyamatosan jelenteti rrieg a marxizmus klasszikusainak műveit. Az alapművek nemcsak az egyetemeken, főiskolákon, de a legfontosabbak még a marxista középiskolákban is kötelező olvasmányok. Az már az újságíró magánvéleménye, hogy semmit nem tud biztosan a marxizmus—leninizmus elméletéről de még a volt történelmi gyakorlatról sem, aki nem olvasott eredetiben legalább egykét művet. Közvetlenül a felszabadulás után indult el a kis piros füzetekből álló sorozat, amely az alapvető munkákat, cikkeket, vagy azkból tematikus válogatásokat tartalmazott. Szebb kivitelben ez a sorozat ma is folytatódik és ki tudja például, hogy a Kommunista Kiáltvány hány kiadásban és hány példányban kelt el azóta? Meg merném kockáztatni az állítást, és a szülők figyelmébe ajánlom, hogy a nyolcadik osztályt befejezettek számára már érthető, sőt élvezhető a kommunistáknak ez az első programnyilatkozata, olyan világosan, egyszerűen és gyönyörű irodalmi nyelven íródott és fordították magyarra. Csak kiragadva néhányat többi közül, pillanatnyilag kapható Marx: Osztályhar- cok Franciaországban, Luis Bonaparte brumere tizen- nyolcadikája; Engels: A család, a magántulajdon és az állam eredete; A német parasztháború; Lenin: Állam és forradalom, A szovjethatalom soron lévő feladatai című munkája. A szemelvénygyűjtemények közül pedig Marx—Engels—Lenin: A proletár nemzetköziségről. I i Könyv Kosztolányi színháza Kosztolányi halála után, amikor Illyés Gyula megkezdte hátrahagyott munkáinak kiadását, újra meg újra, csodálkoznunk kellett, milyen gazdag örökség maradt ránk. Az örökség mindmáig nem fogyott el, aminek bizonysága az a két terjedelemre is jelentős kötet, amiben Kosztolányi színházról írt jegyzeteit, kritikáit kiadták. Kosztolányi évtizedeken át dolgozott színházi kritikusként, s rövidebb hosszabb írásai egyaránt mutatják biztos ítéletét, kitűnő tájékozottságát. Valóságos iro- dalomtörénet ez a gyűjtemény, ugyanakkor pontos képét adja a főváros színházianak is, a század elejétől a harmincas évekig. Kosztolányi felkészült kritikus, szerzőkről, darabokról mindent tud, s elfogulatlanul bírál, néha nagyon is keményen. Néhány ítélete ma is meghökkent, máskor azt figyelhetjük meg, hogyan változik ízlése, például G. B. Shaw esetében, akinek első darabjait áhítatos lelkesedéssel fogadta, amit később tárgyilagosabb kritika vált fel. A<z egymás mellé rakott Shakespeare-kriti- kákból tökéletes portré kerekedik ki, s mindenképp irodalomtörténeti jelentősége van Vörösmarty vagy Madách értékelésének. Máskor, s az esetek többségében, ma már teljesen elfeledett magyar és külföldi szerzőkről ír, ezeknek az írásoknak elsősorban művelődéstörténeti jelentőségük van, s színháztörténészek számára szinte kimeríthetetlen Kosztolányi gyűjteménye. De az olvasónak is. Mert ezek a régi színházi írások, amiket sárguló újságlapokról szedett össze Réz Pál, legtöbbször valóságos irodalmi remekművek, sziporkázónk, elmélyültek, s oly elevenen érdekesek, hogy úgy olvassuk őket, mint egy izgalmakban bővelkedő regényt. cs. Fotó Szegedi szalon A nyári ünnepi hetek visz- szatérő eseményeként vasárnap a szegedi Bartók Béla Művelődési Központban megnyílt a hazai fotóklubok 14. szegedi szalonja. A zsűri döntése alapján huszonkét magyarországi fotóklub és fotókör százharminckét tagjának kétszázhúsz felvételét állították ki. A képek a hazai amatőr fotográfia műhelyeiben zajló munka sokrétűségét, a szerzőknek a mai élet megörökítésére irányuló törekvéseit tükrözik. A bemutatott kolllekciók alapján a szegedi szalon vándordíját az idén a Mecseki Fotóklub „Fókusz” csoportja nyerte el. Különféle társadalmi szervek és intézmények tiszteletdíjait kapta a kazincbarcikai „Kamera” fotókör, a Kaposvári Fotó- és Filmklub, a Váci Dunakanyar Fotóklub, az Esztergomi Városi Fotóklub és a Debreceni Fiatal Fotósok Stúdiója. Ezenkívül tíz fotós kapott egyéni díját. Jegyzetlapok az NDK-ból (1.) A nem létező falu A kezdő utazót éppúgy érhetik meglepetések, ha hosz- szabb útra vállalkozik, mint azt, aki már egyáltalán nem mondható kezdőnek. Első meglepetés: a Balt-Orient ex- presszen megtaláljuk az 54-es számú hálókocsit. Megtalálunk a három előre megrendelt fekhelyből kettőt, több ugyanis nincsen. A vonat közben elindul és a kalauz az egyre szaporábban csattogó kerekek zenei aláfestése mellett közli, hogy Sturovónál leszállít bennünket, mert ez I. osztályú hálókocsi, a jegyünk II. osztályra szól, olyan pedig ezen a szerelvényen nincs is. Segítőkész utitársa- ink egyikének rábeszélése, 300 jó magyar forint (a kalauz nem magyar), végül maradhatunk hárman két fekhelyen, sőt még a jegyünket se kezelik. Előbbi tény nem csekélység, mert a vonat késik, 13 helyett 16 órát megy. Drezdában éppen csak átszállás- nyi időnk van, és az NDK- szerelvények óramű pontossággal közlekednek. Második meglepetés: úticélunk, az NDK—NSZK-határ közeli Pöhl már régóta nem létezik. Egy tó fenekén van, aszály és nagyobb vízeresztés idején állítólag jól kivehető az egykori főutca vonala és házmaradványok is. A Trieb folyó völgyét 1958/64-ben 50 méter magas gáttal zárták el, ez ma az NDK negyedik legnagyobb völgyzáró gátja. Mögötte 27 kilométer kerületű. festői környezetben lévő tó képződött és ennek partján egy hatalmas kemping kapta meg az egykori falu nevét. A kempingezés világjelenség. Az NDK-ban összehasonlíthatatlanul népszerűbb, mint hazánkban és részben éppen ezért is nem csekély összehasonlítási lehetőséget kínál. Tapasztalataink egy része csak formai. Itt egy sátor- vagy bungalótábor létesítése nem azzal kezdődik, hogy kivágják a lehetséges fákat, hanem azzal, hogy meghagyják. Az eredmény: a természeti környezetbe szépen simuló szálláshelyek, térés, tágas elrendezés, ahol az üdülők nem zavarják egymást, de nem zavarják a sok veszélynek kitett természetet sem. A pöhli táborhely utcáin unos-untalan felbukkanó vendégek a nyulak, később — következő szálláshelyünkön, Kriebsteinben — rendszeresen találkozunk mókusokkal és szinte valószerűtlenül szelíd „vad” madarakkal. A mókusok előszeretettel látogatják a szemétgyűjtő tartályokat és senkinek, egyetlen gyereknek se jut eszébe, hogy indián üvöltéssel odarohanjon a megfogásukra. A természet védelmét a szinte tökéletes rend is szolgálja. Uton- útfélen szemétgyűjtők, külön kijelölt hely a lekaszált fű összegyűjtésére, táblával ellátott ivó- és mosdóvízszerző csapok. A másik, majdnem ugyanilyen fontos tapasztalat, hogy a táborhelyeket elsősorban önmaguknak csinálják az. NDK lakói. A külföldi- imádat, hajbókolás éppúgy hiányzik, mint a legalább ennyire visszatetsző, az idegenek kizsebelésére törekvő igyekezet. (Bárki jelentkezhet, aki szűkebb hazánkban ilyennel még nem találkozott.) Az üdülőházak kevésbé hí- valkodók, mint nálunk. Nem mintha nem lehetne szép — és főleg a legtermészetesebb építőanyagot, a fát mesterien felhasználó — magántulajdonban lévő nyaralóházakkal találkozni. A szomszéd-bosz- szantó, kivagyiskoló „kerítéskultúrának” azonban nyoma sincs. Még a kis vállalatok is súlyt helyeznek arra, hogy valamelyik üdülőterületen felállítsanak dolkozóik részére egy lakókocsit, verandát eszkábáljanak hozzá. Villany van, gáztűzhely úgyszintén és a dolgozók családostól egymást váltják ezekben (a csak túlzott igényeket nem kielégítő) üdülőkben. Vendéglátónk, a Kari—Marx—Stadt megyei Filmigazgatóság bungalójának vendégkönyvében egymást érték az elismerő bejegyzések, köztük nem egy Szekszárdról származó is. Sport. A legutóbbi olimpián és a világversenyek során elkápráztatta a világot az NDK sportolóinak sikersorozata. Aki nyitott szemmel járja az országot (ez nekünk, vendéglátóink segítségével meglehetősen nagy területen sikerült), úton-útfélen felfigyelhet arra, hogy ezeknek az eredményeknek mekkora tömegbázisuk van. Kis falvakban is ott a „Turnhalle”, vagyis tornacsarnok és számtalan módon lehet megragadni a sportolás lehetőségét. A kempinglakókat vasárnaponként csoportos reggeli tornára, a pöhl-i tavon pedig valamivel elutazásunk után kezdődött az évi szokásos Völgyzáró-gát úszóverseny, szabad nevezéssel báriknek és különböző távakkal az eltérő korosztályokhoz tartozók részére. A tollaslabda elterjedt családi sporteszköz, a turisztikának pedig aggastyán korban lévők is hódolnak. Van hová turistáskodni. Az erdők borította, ligetes, tavas, sziklás érchegységi és szász-svájci táj páratlan szépségű. Az erdőkben kiépített turistaösvények kanyarognak és egy-két 8—12 kilométeres kirándulás felejthetetlen élményt kínál. A lichtcnhaini vízesés, amint éppen gombnyomásra működik Néha számunkra kissé komikusát is. A lichtenhaini vízesés például a pillanatnyi csapadékviszonyoknak megfelelően szerényen csordogál, de a turista kérésére, pénzfizetés ellenében rejtélyes csapok nyílnak meg, váratlanul öm- leni kezd a víz, egyként ébresztve egy mini-Niagara és egy angol-WC, képzettársítását. Német vélemény volt, hogy a dohányzás nálunk megszokott mértéke sajátos magyar népszokás lehet. Úgy füstölünk, akár a gőzgép. Náluk a taxiban ott láttuk a „Dohányozni tilos!” táblát, az éttermekben H—14 óra között úgyszintén, a kempingben pedig a közös területen jól körülhatárolt „dohányzó sziget” van, egyébként csak a sátrakban és bungalókban szabad rágyújtani. (Folytatjuk.) ORDASIVÄN Következő heti filmjegyzetünket A dal ugyanaz marad című zenés angol filmről írjuk A völgyzáró gát mögött, a víz tükre alatt alussza örök álmát a nem létező falu: — Pöhl
