Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-30 / 178. szám
1978. július 30. Képújság 11 kultúra, Balaton A Magyar Területi Színház negyedszázada A inából meríti tárgyát Dávid Terézia Időzött boldogság című darabja I1 — iff i&^!: »- i)®' ..!" u t iC'ki - * ' » m ♦ P k A Magyar Területi Színház együttesének néhány tagja bemutató után (Fotó — ORBIS—KS) Nyár, Hagyománnyá lett immár, hogy a városi dolgozók nagy többsége számára a nyári szabadság egyet jelent a Balatonnal. Mindjárt hozzátehetjük: a hozzánk érkező külföldiek jelentős részben meg éppen Magyarországot tekintik azonosnak a nyári hónapokban a „magyar tengerrel”. Mindezt lehetne közhelynek is tekinteni, hiszen szinte mindenki tudja a fentieket. A Balaton fejlesztéséért, ellátásáért, kulturáltságáért felelősek mindenképpen. Hazai és külföldi turisták, beutaltak és tóparti telektulajdonosok, környékbeli lakosok és messze földről idevetődők egyaránt vallják, hogy a Balaton — általánosságban! — Európa és más földrészek legszebb, legismertebb és leglátogatottabb üdülővidékeivel is felveheti a versenyt sok tekintetben. Amikor jó az idő, lehet fürödni, csónakázni, vitorlázni. Ám éppen az idei nyárelő mutatja meg legszemléltetőb- ben, hogy a balatoni nyaralásnál nagyon is kell számítani a hűvösebb, strandolásra semmiképpen sem alkalmas napokra. Korábban, még egy évtizeddel ezelőtt is elegendő volt ehhez az, hogy a beutaltak vittek magukkal meleg holmit, a szakszervezeti és vállalati „kulturosok” pedig teljes erőbedobással igyekeztek pótolni, amit a természet megtagadott: az üdülők társalgójában rögtönöztek — társasjátékokkal, ismerkedési estekkel, stb. — némi kulturális életet. Nem szorul külön magyarázatra, hogy ez ma már kevés Tenne, Jócskán túlhaladta ezt az idő. Most két megye kulturális, dolgozóinak egyik legfőbb — bizonyára egész évi — gopdja, hogy a Balaton környéke megfelelő mennyiségű és minőségű művelődési és szórakozási lehetőséghez jusson azokra a kellemetlen időjárású napokra, amelyeken a tó nem nyújt programot. Mi több: napjainkban a Balaton két partján már olyan kulturális eseményekre van szükség, amelyek mindenképpen vonzzák a közönségét. Nem csupán strandoíáspótló időtöltésnek felelnek meg, hanem valódi élményt adnak. Különös figyelmet érdemelnek — talán inkább érdemelnének — a nyári esték. Aki a Balaton partján tölt a nyárból egy-két hetet, szeretné kihasználni azt az időt „ki- kapcsolódásra”, amiben benne van az is, hogy a hosszú, kellemes estéken megnézne egy-két színielőadást, amire év közben nem jutott ideje. Ha ilyen nincs — marad (már ahol van) a zenés szórakozóhely, műsorral vagy anélkül. Színház terén bizony vajmi keveset nyújtanak még az idén is a balatoni programok. Ami van, az viszont figyelemre méltó. így a Dél-balatoni Kulturális Központnak az a kezdeményezése, hogy Siófokon Dürrenmatt- és Ca- pek-ősbemutatót tart. Biztos, hogy külön reklámozás nélkül is szinte percek alatt elfogynak ezekre a jegyek. Ugyanígy a Pécsi Balett vendégszerepléseire is, amelyekre bizonyára kíváncsiak lesznek a tóparton üdülő külföldiek is, hiszen az együttes híre messze túlterjedt már az országhatárokon, s ez a műfaj nem ismer nyelvi nehézségeket sem. Az északi parton a színművészetet elsősorban az Állami Bábszínház képviseli. Délelőtti és délutáni kezdési időpontjai is azt bizonyítják, hogy a kitűnő társulat elsősorban a gyermekek szórakoztatására rándul le a Ba- laton-partra. Itt már a siker nem kis részben az időjárástól függ, hiszen kevés gyereket lehet kicsalogatni a vízből kánikulai napon a mégoly érdekes és kellemes élménnyel kecsegtető bábszínházi előadásért is. Színvonalban nagy különbséget mutatnak a két part — azaz: a két megye, Somogy és Veszprém — egyéb színművészeti műsorai. A déli parton Tolnay Klári, Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva, Psota Irén, Váradi Hédi, Lukács Sándor önálló pódiumestjét hirdetik — az északin a „Halló, itt Balaton” című, közelebbről meg nem határozott ORI-műsort. Az első felsorolás önmagáért beszél, a művészek személye a garancia arra, hogy a néző valódi kulturális élménnyel gazdagodik. Ugyanakkor az ORI- műsorról csak annyit lehet sejteni, hogy bizonyára vidám, könnyed összeállítás lesz és csupán remélni lehet, hogy jó színészek adnak nívós műsort — s nem afféle „hakni”- műsorok lesznek, ahol — mint erre már sajnos igen sok példa volt — a Balatonnál üdülő közönséget és kulturális igényét lebecsülik. Bízzunk benne, hogy most (és ezután mindig) a jobbik eset következik be. Mindkét parton jelentős helyet foglal el a nyári műsorokban a folklór, közelebbről a népi tánc. A somogyi part valamennyi szabadtéri színpadán fellép az Állami Népi Együttes, Balatonföld- váron nyugat-dunántúli nép- táncos-találkozó, Lellén és Siófokon szövetkezeti néptáncosok gálaműsorai, Keszthelyen és Balatonfüreden a Budapest Táncegyüttes, Tihanyban az amatőr néptán- costábor összeállításai szerepelnek a programban. Előre is biztosra vehető, hogy a hazai és — elsősorban — a külföldi nyaralók szívesen fogadják majd ezeket a műsorokat. Zenében az északi part vezet. Keszthelyen javában tartanak és szeptember közepéig folytatódnak a zenei hetek, ugyanígy Tihanyban az orgonahangversenyek és — a szabadtér miatt természetesen rövidebb ideig — a múzeumkerti hangversenyek. A fiatalabb korosztályokról is gondoskodnak mindkét megyében : együttesek, neves táncdalénekesek lépnek fel számos üdülőhelyen. Végül, de a legkevésbé sem utolsósorban: a képzőművészet. Az utóbbi években kialakulóban van az a gyakorlat, hogy a Balaton környékét a képzőművészet különböző ágainak otthonává, ismétlődő és egyszeri kiállítások helyszínévé avatják. Csak felsorolásszerűen az idei programokból: Keszthelyen megnyílt a IX. balatoni nyári tárlat, a tihanyi múzeumban egymást váltva és egyidejűleg is több kiállítást rendeznek, Balatonbogláron az immár közismert „vörös” és „kék” kápolnában egész nyáron vannak kiállítások, Siófokon megrendezik a III. Művészet a művészetben kiállítást, s ugyanott máris nagy sikere van három karikaturista műveinek, Balatonbe- rényben grafikák és tűzzománcok, Balatonföldváron és Siófokon művészi fotók szerepelnek kiállításon, s a somogyi part öt helyén tekinthet meg az érdeklődő közönség állandó és időszaki tárlatokat. Itt a hangsúly az „érdeklődő" szón van. Nem lehet eléggé kiemelni azoknak a — többnyire személy szerint nem is jelentkező, csak munkájuk eredményében látható — művészetkedvelő, kulturális szakembereknek érdemeit, akik olyan szerencsés kézzel társították a természeti és az ember alkotta szépségeket: a Balatont és a képzőművészetet. Igaz, ennek nagy hagyományai vannak, hiszen a Balaton szépségeit számos, a part valamelyik pontján letelepült és alkotott művész örökítette már meg. Mindent összevéve: lesz mit látni, hallani — képző- művészeti. illetve zenei alkotásokat — a Balaton két partján az 1978-as nyáron. Mégis: legyünk „maximalisták”: még többre is van lehetőség. Elsősorban a színművészet szorul a háttérbe. Közismert nehézség, hogy a színházi szünet idején legtöbb neves művészünk szabadságát tölti, nehezen kapható fellépésre. Ám legalább színházanként két-három előadást már az évad közben le lehetett volna kötni — eny- nyi bizonyára kitelt volna művészek idejéből is — s az már 50—70 előadás lenne. Hiszen a Balaton partján nyáridőben csaknem egy bu- dapestnyi vendég fordul meg. Színvonalas szórakoztatásuk érdekében már a korábbinál sokkal több történik. De még többet, még jobbat is megérdemelnének a vendégek. Anyagilag és kulturális érdekből egyaránt megérné. VÄRKONYI ENDRE A dél-szlovákiai Komár- nóban (Komárom) már huszonöt éve működik a Magyar Területi Színház. Fennállása során 175 ősbemutatót és 7500 előadást tartott, amelyeken két és fél millió néző vett részt. Tíz évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Területi Színház Thália Kamaraszínháza a kelet-szlovákiai Kosice (Kassa) városban, ahol szintén nagyszámú magyar nemzetiségű dolgozó él. A számok száraz adatai mögött az egész színésztársulat igényes mnkássága áll. A színház együttese ugyanis a szó szoros értelmében színházi kultúrát visz a magyar nemzetiségű lakosság közé a legtávolabbi városkákba, községekbe és kis falvakba is. A színház dramaturgiája kezdettől az új gondolatok hordozója, az emberek közötti új kapcsolótok harcosa. Mivel főként mező- gazdasági lakosságú területeken működik, figyelmét elsősorban a falvak problémáira összpontosítja. Ez persze nem azt jelenti, hogy a színház repertoárja egyoldalú, sőt... A színház hivatása elsősorban az, hogy a Csehszlovákiában élő magyar lakosság számára hozzáférhetővé tegye a magyar, a szlovák és a cseh színműirodalom mai alkotásait, az orosz és szovjet írók drámáit, valamint a világirodalom legjelentősebb műveit. Ez a felfogás tükröződik a színház egész huszonötéves dramaturgiai vonalvezetésében is. A színház repertoárjának súlypontját az eredeti szlovák színműirodalom alkotásai teszik ki — Lubomir Smrcok, Ján Kákos, Ladislav Luknár, Ivan Bukovcan, Ján Solovic, és mások színművei. Színpadján gyakran láttak napvilágot Szlovákiában élő magyar írók — mint Egri Viktor, Dávid Terézia, Vojtech Lovicsek — alkotásai és a legfiatalabb írónemzedék művei. Emellett a színház a klasszikus magyar írók — Jókai Mór, Vörösmarty Mihály, vagy kortárs szerzők — Tamási Áron, Mesterházi Lajos, stb. — műveit is bemutatja. A Magyar Területi Színház művészei előadásaik kétharmadát vendégjáték formájában mutatják be, a többit Komárnóban és Kosicé- ben. Hetven vendégjáró helyen bemutatott előadásaik egész Dél-Szlóvákiát beszö-1 vik, ahol magyar nemzetiségű lakosság él. Egyre jobban fejlődik a színház kapcsolata a budapesti Színház és Filmművészeti Főiskolával. A színház tevékenységéhez nagy segítséget nyújtanak a győri Kisfaludy Színházzal és a miskolci színházzal fenntartott kapcsolatai. Több darabot Komárnóban és Kosi- cében is az említett baráti színházak rendezői tanítottak be. Az idei jubileumi évad végére a Magyar Területi Színház turnét tervez a magyar városokba. A Magyar Területi Színház Szlovákia színházkultúrájának elválaszthatatlan részévé vált és sikerrel' teljesíti fontos politikai hivatását — a baráti nemzetek állandó közeledésének támogatását. Csehszlovákia legfelsőbb párt- és állami szervei elismerésük jeléül az Építőmunka Érdemeiért állami kitüntetéssel jutalmaz- ták DANIELA GESKOVÄ Patay Pál: Régi harangok „A csatkai régi harangokról mondja a nép ...” E Römer Flóristól idézett, a Bakonyban feljegyzett szavakkal kezdődik a magyarországi iparművészet ez ideig feldolgozatlan, sajátos ágát tárgyaló szép könyv. Valaha ő kezdte el gyűjteni a harangokra vonatkozó adatokat, ezekből azonban csak néhány cikk született. Most Patay Pál törleszt valamit a régi adósságból. Több évtizedes kutatómunkával, bejárással gyűjtötte egybe a harangöntésre, a harangok sorsára vonatkozó levéltári adatokat, történeteket, mondákat. Munkája nyomán kibontakozik a mesterség története, a jelentős hazai műhelyek, központok szerepe, a nevesebb mesterek, öntők munkássága. Megismerkedünk a századok során megtizedelt „nehéz hangszerek” legértékesebb példányaival is. A harang egyházi használatát 605-ben Sabinus pápa rendelte el. Mindig fontos szerepet játszott az ember életében. Hangja jelezte az idő múlását, a nap kezdetét, derekát, végeztét. Ünnepeken egybehívó hangja csendült. Az élet hunytéval meg a végső nyughelyre kísért. Történelmünk során hol jelképpé nőtt szava — mint a déli harangszó, — hol meg vita, békétlenség, per, osztozkodás tárgya. Eleink hittek vihart elűző erejében, de a háborúk viharában villámot, halált szóró ágyúkat öntöttek nemes bronzából. Büszke tornyot, kedves haranglábat emeltek, hogy hangja messze szálljon. Veszély közeledtével meg mocsárba, folyóba, földbe rejtették, hogy elvonultával kiemelhessék, vagy örökre elfeledjék. A középkori harangokról kevés adat, tárgyi emlék ma. radf fenn. Ma ismert legrégibb példányunkat Dágon találták. 1200 körül öntötték. A föld őrizte meg számunkra. Nálunk a harangöntés igazában a korszak végén indul meg. A városok nagy harangokat öntetnek. Jelentős műhelyek szolgálják ki az igényeket. A török előnyomulás azonban ezt a mesterséget is visszaveti. A XVII. században jelentős formai változások jelentkeznek. Elszaporodnak a díszítmények, feliratok. Ismertté válnak a név szerint is a mesterek. A növekvő keresletet osztrák és felvidéki öntők elégítik ki. Műhelyek alakulnak a Dunántúlon és Erdélyben is, Tolna megye templomai számára főként pécsi mesterek dolgoznak. A helyzet később sem változik, különösebben. Erre utal a Bonyhádon őrzött szavatossági levél, amely Weinbert Péter pécsi mester pecsétjét örökítette ránk. Mindezt bővebben olvashatjuk a szerző, Patay Pál tárgyilagos, kicsit talán száraz, de közérthető nyelven megírt könyvében. Az ösz- szefoglaló jellegű tanulmányhoz bőséges jegyzetanyag és irodalom kapcsolódik. A kötet felét kitevő közel ötven szép fényképen harangjaink, haranglábak, tornyok, néhány jellemző részlet (felirat, dísz, dombormű) sorakozik. Mindegyikhez külön eligazító jegyzet is tartozik. SALAMON NÁNDOR Balaton (Révész Napsugár rajza)
