Tolna Megyei Népújság, 1978. július (28. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-02 / 154. szám

1978. július 2.

KÉPÚJSÁG 3

Napjaink témája

A munkaszervezés

A vállalat új, korszerű berendezést vásárolt, és a munka jó megszervezésével sikerült elérnie, hogy a gép beszerelése alatt a termelés átmenetileg sem. esett vissza. A dolgozókat már az átállással egyidőben megtanították a gép kezelésére, az új munkamódszerekre. Nincs ebben semmi rendkívüli, hacsak az nem, hogy az ilyesfajta megoldások még nem mondhatók általánosnak.

„Ez a szervezés” — mondjuk, ha arról hallunk, hogy valahol jelentős megtakarításokat értek el új gépek üzembe állítása nélkül, „csupán” a munkafolyamatok jobb összehangolásával. De ezt állapítjuk meg akkor is — persze egészen más hangsúllyal —, ha az üzemben akadozik az anyagellátás, ha a lebontásra ítélt iroda- helyiséget előbb még kifestik és új bútorokkal látják el, vagy amikor a frissen elkészült útburkolatot azért kell felszedni, mert a közművezetékeket még nem helyezték el... Szervezés ez is, legfeljebb rossz szervezés. A példákat — jókat, rosszakat egyaránt — hosszasan tudná sorolni bárki. Még évek múltán is beszédtéma az a munka, melyet svájci szervezők végeztek a Zalaegerszegi Ruhagyárban. Külön-külön nem nagy változtatásokról volt szó — ám az ésszerű megoldások tömeges alkalmazása kiemelkedő eredményt hozott.

A szervezés a termelés elemei — emberek, gépek, anyagok — közötti összhang megteremtésének az eszköze. A cél, hogy minden, amire a termelésben szükség van, akkor, ott, olyan mennyiségben és minőségben álljon rendelkezésre, amely a legkedvezőbb működést, az elérhető legjobb eredményt biztosítja. A szervező- munka fejlesztésének középpontjában azoknak az ész- szerűsítési lehetőségeknek a keresése áll, melyek alapvetően a termelőerők jobb kihasználását eredményezik és csak kisebb mértékű kiegészítő beruházásokat tesznek szükségessé.

Nyilvánvaló, hogy a szervezés nem önmagáért és önmagában — a vállalat egyéb tevékenységeitől elszakítva — tölti be funkcióját. Szoros összefüggésben áll a technikai, gazdasági és szubjektív tényezőkkel. Ha például egy munkahelyen rendszeresen több szerszám törik a megengedettnél, nem biztos, hogy a nem megfelelő minőség az oka. Lehet hibás a technológiai előírás, a munkások betanításának hiánya, az érdekeltség torzulásai, stb. A vártnál nagyobb szerszámfogyasztás egy idő után minden bizonnyal fennakadást eredményez, és az adott munkahely a termelés folyamatában mint szűk keresztmetszet jelentkezik. A felszínen ez szervezési probléma, de az is látható, hogy a szerszámellátás jobb megszervezése csak személyi és technikai feltételek együttes mérlegelésével, a kedvezőtlen tényezők kiszűrésével valósítható meg.

A vállalati üzem- és munkatervezés korszerűsítéséről szóló 1971-es párthatározat megjelenése óta megélénkült a vállalatok szervezési tevékenysége. Sorra alakultak a szervezési osztályok, a gyárakban egyre több szakember foglalkozik szervezéssel. Ez persze nem mindig jelenti azt, hogy a szemléletben is változás következett be. A szervezési javaslatok megvalósításánál akadnak még nehézségek: többségüket elfogadják, ám sok javaslat bevezetése késik, vagy teljesen elmarad. A további fejlődés feltétele, hogy a vállalati vezetők jobban igényeljék a szervezők közreműködését a tartalékok feltárásában, a veszteségidők csökkentésében.

FÖLD S. PÉTER

A meglévő szennyvíztelep túlterhelése, Szekszárd dinamikus fejlődése szükségessé tette bővítését és új telep építését.

A városi tanács megbízása alapján VIZITERV 1975- ben elkészítette a bővítés beruházási programját, majd 1977-ben az első ütem kivitelezi tervét. A tervezésnél a város fejlődéséből adódó többletmennyiségen túl figyelembe vették a húskombinát üzembe lépésével várható szennyvíz mennyiségét is. A tisztított szennyvizek befogadója továbbra is a Séd patak lesz. A beruházási program tervezésénél két ütemet határoztak meg, amely a város általános rendezési tervének ütemével is megegyezik. Az első ütem az 1980-ig, a második 2000-ig megépülő lakóépületekre, közintézményekre és ipartelepekre vonatkozik. Az első ütem befejezési határidejét 1979. december 31-re tervezik. Jelenleg a levegőztető medence építési munkálatai folynak. Képünkön a DÉL- VIÉP szakemberei új betonozási technológiával — nagytáblás zsaluzással — készítik a levegőztetőmedence oldalfalát.

Fotó: KOMÁROMI

Előkészületek az aratásra

(TUDÓSÍTÓNKTÓL)

Ahogy az országutak mentén autózunk, láthatjuk, mindenhol megdőltek kissé a kalászok. így van ez megyénkben is, a Hőgyészi Állami Gazdaság területei sem úszták meg a sok esőt. Igaz, a „májusi eső aranyat ér”, mert meggyorsítja a növények vegetációs folyamatát, de a kalászosok beérését késlelteti.

— Hogyan készültek fel az aratásra? — kérdeztük Gseheidt Mátyás igazgatótól.

— Korábban felkészülési ütemtervet készítettünk, melynek alapján június 15— 20. között megtörténtek a gépszemlék. Ezeken ellenőriztük a javítás minőségét. Sajnos a felkészülést többször zavarta az alkatrészek hiánya. ígéretet kaptunk a KSZE rendszertől, hogy július 10—12-re megérkezik gazdaságunkba három darab CLAS dominátor, amely nagyban hozzájárul célkitűzésünk megvalósításához.

— Megoldott a termés fogadása, tárolása?

— Műszakilag felkészültünk a termés fogadására, szárítására, tárolására. Azért hangsúlyozom ki, hogy műszakilag, mert sajnos, a fűtőolaj-utánpótlással baj van. Hiába áll készen a 800—900 tonna napi befogadású szárítóberendezés, ha nincs mivel üzemeltetni. Reméljük, hogy a fűtőolaj hiánya csak pillanatnyi gond, s a szezon beálltával korlátlan mennyiség fog majd rendelkezésünkre állni. Sajnos már jelenleg is érződik az olajhiány, mert a zöldliszt- üzemünk áll.

— Mennyi időt vesz igénybe az aratás?

— A rendelkezésre álló ember és gépkapacitás előre láthatólag 12—14 nap alatt biztosítja a közel 3 ezer hektáros búza és borsó betakarítását. Ennek óramű pontossággal kell történnie, mivel előre kijelöltük az aratógépek és szállítójárművek útvonalait.

BEKE LÁSZLÓ

ügy hirlett, oz igazgató is ott lesz. Az ebédlőben még javában kanaiazgattalc az ipán tanulók, a műhely dolgozót azonban mit sem törődve ezzel, elfoglalták a helyet. Másképp nem jöttek volna el a gyűlésre, de az igazgató személye ennyit jelent, előtte érdemes elmondani a dolgokat, a helyi „kisfőnöknek" minek, nincs ideje az emberekkel foglalkozni.

— Jól bebuliztak bennünket — szól az egyik esztergályos —, a diri úgysem jön el, Spanyolországban van.

— Nem igaz, reggel láttam a Skodáját az iroda előtt — vág közbe a gépbeállító.

Nyugalmas a terem, néhányan valami alkalmatosságot keresnek a csikknek. Szinte mindenki itt van. Csak azok hiányoznak, akiknek a folyosón, az öltözőben nagy a szájuk, de ilyenkor „sietnek”: meg kell etetni a malacokat, vagy a szőlőben van valami tennivaló. De ha nincs is semmi, akkor is: az istennek sem mondanák el a véleményüket „hivatalos” helyen.

A konyhán hangos csörömpöléssel fejezik be a napot a mosogató asszpnyok. A délelőttös művezető feláll, becsukja a csapóablakot. Megszűrődik a zaj, csak az asztaloknál ülők halk beszélgetése áll össze hangos mormolássá.

Az ebédlő ajtajában megjelenik az üzemvezető, bent a teremben elcsendesednek, hátratekintenek az emberek. Olyanok így, mint egy csomó arcnélküli alak a modern festményeken. Az igazgató előre engedi az üzemvezetőt, a szakszervezeti főbizalmit, a KISZ-titkárt. A tekintetek végig kísérik őket a piros drapériával leterített asztalig.

Néma csend. A sorok között látni egy-egy fehér köpenyt; minden osztályról jöttek, legalább az osztályvezető az, aki megtiszteli a tanácskozást. Máskor „a jegyzőkönyvből mindent úgy is megtudunk és a törvényes határidőn belül válaszolunk rá”. Erre mondják az emberek: a süket papírnak nem panaszkodnak, még az ötleteiket sem mondják el.

Elkezdődik. Az üzemvezető köszönti a megjelenteket, felkéri az igazgatót, hogy a gyár tervét, a következő időszak feladatait ismertesse. Az igazgató felteszi aranykeretes szemüvegét, nyájas arcot vág, egy történetet mesél — oldani a hangulatot.

— A múlt hónapban jártam Svédországban, üzleti tárgyaláson. A cégtulajdonos, mikor az aláíráshoz készülődött, elővett egy — nálunk 30 forintot érő tollat és azzal pecsételte meg a szerződést. Higyjék el emberek szégyeltem, hogy belső zsebemben kristálybetétes Írón van.

Nincs nagy sikere. Többen összesúgnak Jánosék asztalánál az egyik marós megjegyzi: Biztos nem a maga pénzén vette azt a tollat!

Kobra János fél éve került vissza az üzembe. Meglepte a rossz hangulat, a sok veszekedés, zsörtölődés a két műszak között. „Ezt kellene elmondanom”. Figyelt, de csak mondatfoszlányok jutottak el hozzá ... a világpiac miatt meg kell minden lehetőséget ragadnunk ... a termelékenység a legfontosabb ... nem mindegy, ki milyen minőségű alkatrészt ad tovább ... Gondolatai azonban sehogy sem akartak engedelmeskedni, minduntalan a hozzászólást fogalmazta. „Nem lehet ilyen légkörben tisztességesen dolgozni” ... megint az igazgató hangja jutott el hozzá: az alkatrészgyártás fontos feladatot lát el... minden percet ki kell használni... a trösztnek egy- milliárdot kell évente termelni... János vívódott. „Inkább párttaggyűlésen mondjam el?”

Az igazgató befejezte érdekesnek nem mondható előadását, az üzemvezető állt fel ismét.

— Most pedig átadom a szót. Kérem hozzászólásukkal segítsenek nekünk. A vendégeink — az osztályvezetőkre mutat — mindjárt meg is adják a választ a felvetett kérdésekre.

A szokásos néma csend. így van mindig. Az első felszólaló után már könnyebben megy minden. Az öreg Kertészre suhannak a tekintetek, de csendben marad.

János eldöntötte, elmondja tapasztalatát. „Talán a bentiek nem is látják, de két évig katona voltam és meg tudom különböztetni a régi hangulatot a mostanitól.” Egyelőre vár, kezdje más.

Pár perces szünet után az igazgató próbálja ismét oldani a hangulatot. János nem vár tovább. Felemeli jobb kezét, mint az iskolában. Az elnöki asztalnál felvidulnak az arcok és az üzemvezető azonnal jelzi: „Kobra János kér szót”.

A fiatalember feláll, arcán az izgalom pírja. Szorosan fogja az asztal fáját, egy kicsit remeg a térde, úgy érzi, már percekig áll szótlanul.

— Látom, senki sem mer kezdeni, leszek az első. Talán így jobb is, mert nem az egésszel, hanem csak szűkén, a mi közös dolgainkról, a mi műhelyünkről szeretnék szólni. Erről úgysem beszélünk soha. Féléve vagyok civilben és nagyon megütköztem, hogy milyen hangulat uralkodik az üzemben. Itt valamikor egy nagyon jó közösség volt. A két műszakkal, a váltótársakkal baráti viszonyban voltunk. Most mindenki áskálódik mindenki ellen. Rengeteg idő megy el azzal, hogy műszak végén, szinte szétszereljük a beállításokat, és a váltók kezdhetik előírói.

Kicsit megáll, körülnéz, az érdeklődő tekintetek azonban meggyőzik igazáról. Tovább folytatja.

— Az igazgató elvtárs a gyár közös munkájáról beszélt, de miért nem vették ez idáig észre, hogy a két művezető mást csinál, mint kellene. Vannak olyan esetek, hogy naponta két- három munkát adnak. A gépesek legalább húsz százalékkal kevesebbet tudnak teljesíteni, ebből soha nem lesz tervteljesítés — egyre inkább belejön a beszédbe — nem mernek szólni, félnek a főnököktől, ha valaki mégis megteszi, hamar útilaput kötnek a talpa alá. Erről szerettem volna beszélni. Kérem, mondják el véleményüket, saját érdekükben, hiszen lassan kiürül a műhely, elmennek a jó szakemberek, de senki sem tesz semmit. Köszönöm a szót — hirtelen leül, érzi, be kell fejezni, mert nem bírják már a lábai. Ez volt az első felszólalása.

Amint leül, felugrik a harmadik asztaltól Németh Ferenc művezető. Szót sem kér, csak paprikavörösen beszélni kezd.

— Visszautasítom a vádakat. Főleg az ilyen embertől, aki mióta visszajött, csak lázítgatja az embereket. Ö beszél pontos munkáról, meg beállításról, múltkor is előhagyott egy szerszámot, — ezt külön kikérem magamnak — és ha időben nem veszem észre, selejtet gyárt az egész műszak. — Egyre jobbgn belelovalja magát, már ordít. — Egy ilyen taknyos mondja meg majd ezután nekem, hogy milyen módszerrel dolgozzak, abból aztán nem esznek a fiatalurak. Nagyon is rendjén megy itten minden, ezt a kollégám, Kobra János művezetője remélem el is mondja majd. — Nagymérgesen levágja magát a székre, az ülőalkalmatosság hangos reccsenéssel fogadja a közel száz kilós testet.

János, ha tudna, az asztal legkisebb repedésébe is bebújna. De a zavara, csak pillanatokig tart, nem olyan ember, aki felelőtlenül beszél. Várja a fejleményeket, de az emberek csak ülnek, hol a fiatal lakatosbeállítóra figyelnek, hol a deres hajú művezetőre. Szólni azonban senki nem mer. Fekete, a művezető sem mondja el a véleményét.

A végső kudarc előtt azonban az igazgató feláll, megmenteni a helyzetet.

— Ennél jobb kezdést vártam, de azért örülök a két kollégám vitájának. Nekem egyformán kedves az öreg művezető és a fiatal szakember. Annyit a két felszólalásból megtudtam, hogy valami baj van az üzemben. Később kivizsgálom és a megfelelő intézkedést is megteszem. Annyit azonban a művezető elvtársnak mondanom kell: Ne mérgelődjön, ő nevelte ilyenné ezt a gyereket, emlékszem, valamikor harminc évvel ezelőtt Németh Feri fiatal esztergályos ugyanilyen lelkes volt. Szeretném, ha a felszólalását ennek a szellemében gondolná át.

Ezután már nem alakul ki igazi termelési tanácskozás. Többen foglalkoztak anyaghiánnyal, hogy már hónapok óta nincs tolómérő, meg rendes vídiakés. Ezzel vége is lett a gyűlésnek.

A zárszó után az emberek gyorsan felpattannak a helyükről, megrohanják a kijáratot. Kobra János szomorúan ballag közöttük. Nem kell nyomakodnia, körbe a tolakodó tömegen belül űr veszi körül...

HAZAFI JÓZSEF