Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-13 / 137. szám
A KÉPÚJSÁG 1978. június 13. Moziban Várostérkép Űj, sikeres filmvígjáték a mozik műsorán: Már ez is probléma? Rendezte: Georges Lautner. Addig-addig követelték a kritikusok a rövid filmösszeállításokat, amíg a filmforgalmazás komolyan vette a kérést. Az utóbbi időben három rövidfilm-csokrot is játszanak a filmbaráti kör hálózat mozijai magyar szerzők műveiből. Huszárik Zoltán rövidfilmjeiről annak idején már írtunk. A filmköltészet remekműveit jó volt együtt látni, és jó volt az is, hogy egyáltalán meg lehetett nézni ezeket a csodálatos filmeket. A Küzdők című összeállítás — hamarosan játszani kezdik a mozik — a Pannónia Stúdió díjnyertes rövidfilmjeiből, összesen tizenegy rövidebb- hosszabb alkotásból áll. Vannak ebben a csapaptban jól ismert filmek, és olyanok is, amelyekről ebből az alkalomból derül ki, hogy négy-öt rangos díj birtokosai. A harmadik rövidfilm-cso- kor Szabó István műveiből kötődött. Miért éppen Szabó Istvánt tisztelték meg ezzel a lehetőséggel? A Várostérkép című összeállítás tanácstalanul hagyja a nézőt. A bemutatott kisfilmek abba a bizonyos „semmi különös” kategóriába tartoznak. Egy „semmi különöst” még elvisel az ember. De hatot? Szabó István szereti Budapestet, nem tudja elfelejteni a háborút, és időnként beleszeret egy nőbe. Erről tudósítanak rövidfilmjei, s bocsátassék meg a nézőnek, ha ezt egy esti program kitöltéséhez édeskevésnek tartja. A filmrendező nagyjáték- filmjeinek hibái ezekben a kisfilmekben még erőteljesebben érzékelhetők: ez a felfedezés azonban nem sok nézőt tesz elégedetté. Mindez két dolog miatt igazán bosszantó: egyszer azért, mert a filmnézőknek elveszi a kedvét a rövidfilm műfajától. Másodszor — és főleg — mert közben jó pár tucat kitűnő, izgalmas rövidfilm és dokumentumfilm hiába várja a nagyközönséget. Nem titok, hogy a Balázs Béla Stúdió munkáira gondolok. VIRÁG F. ÉVA Irodalmi találkozások Dombóváron Az elmúlt napokban két értékes találkozóra is sor került Dombóváron az ünnepi könyvhét keretében, illetve folytatásaként. A Gőgös Ignác Gimnázium klubjában Fodor András költő találkozott — rendhagyó irodalomórán — ifjú olvasóival. Nagy érdeklődéssel fogadott óráján először irodalmunk kiemelkedő formateremtőihez fűződő szellemi kapcsolatáról, József Attila és Bartók örökségéről, majd a maga zenei kötődéséről s a pannon táj ihlető, költőket involváló hatásáról vallott. Tette mindezt intelligens, finom és találó stílusában. A Csavaripari Vállalat dombóvári gyárában esti költő—olvasó találkozón Soós Zoltánt látták vendégül, aki — ugyancsak rendhagyó módon — eddigi költői életútjá- ról, vagabund magatartásának előzetes okairól szólott ritkán tapasztalhatóan érdekes, produkció értékű formában. Aki esetleg nem vagy csak versei alapján ismerte a költőt, bizony meglepődhetett, de a gyakorta meghökkentő — jasszos vagy „al- nyelvi” — hangvétel magyarázatára is rálelt a szenvedélyes és — ugyancsak ritka — humoros önéletrajzban. Fodor András és Soós Zoltán látogatásával a költészet tette — ritka — tiszteletét Dombóváron, s néhány órára mai magyar irodalmunk erőterébe delej ezte a figyelmes elméket. DRESCHER ATTILA TV-NAPLÓ Világbajnokság A futballrajongóknak nyilván nagy csalódás, s akinek a legkisebb illúziója is volt, a franciák elleni mérkőzésen az is elillant. A nem futballrajongó is, aki véletlenül tévedt be egy-egy mérkőzés közvetítésére, megállapíthatta, hogy ennek a csapatnak legföljebb azt lehet javára írni, hogy ott volt, mert mindig a jobbik győzött, az pedig soha nem a magyar csapat volt. Viszont azt se feledjük, hogy kell utolsónak is lennie, ami ugyan nem dicsőség, de törvényszerűség. Viszont valakinek ezt is példáznia kell. No, erről ennyit. De van a világbajnokságnak egy másik oldala is, amit szintén a nem futballrajongó jegyezhet föl. Még pedig azt, hogy a televízió ugyancsak kitett magáért, s a győztestől függetlenül, tárgyilagosan, az eseményekhez hűen közvetítette és közvetíti a mérkőzéseket. Valószínűleg nem csekély technikai teljesítményről van szó, amiért dicséret jár mindenkinek, akit illet. De valami más is feltűnt. Riportereink mérsékelt hangja, szolid, tárgyilagos véleménynyilvánítása, mely nem fukarkodott az elismeréssel akkor sem, ha az ellenfélről volt szó. Már pedig rendszerint arról volt szó, s a riporter, aki pedig hivatalból is győzelemre állította be idegrendszerét, mindig elismerte, hogy a jobbik győzött, s egy-egy szánalmas hibánál legföljebb a szélvészszerű sóhajt hallottuk, ami Argentínától Szekszárdig hatolt. Valahogy így kell. Ha a másik jobb, hát győzzön, egyébként is csak az üres elvakultság hiheti, hogy egy- egy futballgyőzelemtől függ nemzeti becsületünk. Aki pedig végképp úgy érzi, hogy a magyar csapat levitéz- lett, kérem, olvasson verseket. Őszintén mondom, líránk ma is, az argentínai kudarc ellenére is, világszínvonalon áll, amint ezt jó néhány tény bizonyítja. És azért ez is valami. Szakemberek azt mondják, ilyen bukássorozatra azért nem számítottak. Hja, ilyen az élet, illetve a futball. Viszont akik ezután is kitartanak a labadrúgás mellett, most már teljesen önzetlenül ülhetnek a képernyő elé, s izgalommentesen élvezhetik a játékot. Mert azért mégis csak erről van szó, játékról, aminek önfeledt öröméből azok is részesülhetnek, akiknek teljesen közömbös, hogy melyik csapat győz. Illetve, örülnek a jobbik győzelmének. Cs. L. Szabadságunk történelmének kezdetei A magyar népi demokrácia története 1944—1962 Ewadzaras A felszabadulás óta legalább egy nemzedék nőtt fel hazánkban, amelynek a sorsdöntő időszak — majd két évtized — már történelem, elsajátítandó tananyag. Az idősebb nemzedékeknek személyes élményei, kialakult véleménye van negyvenöt utáni fejlődésünkről. A dolog természete folytán azonban vélekedéseik egyik része szubjektív' benyomásokból, hallomásokból tevődik össze; esetleg a megszépítendő messzeség, az „akkor voltunk fiatalok”, a hőskor tevékenység- és feladatözöne akadályozza kissé a rálátást. Egy szó, mint száz, régóta tudjuk, érezzük, hogy nagy az igény a 40-es, 50-es évek korszerű marxista történeti feldolgozására. Népszerű formában, közérthetően, informálva és eligazítva; nem helyettesítve az eljövendő tízkötetes Magyarország története kilencedik kötetét. * A könyvhétre megjelent, valóban hézagpótló kötet szerzői és szerkesztői természetesen nem teljesen járatlan útra kényszerültek. Komoly, szolid részfeldolgozások — monográfiák, tanulmányok, cikkek, visszaemlékezés- és dokumentumgyűjtemények — eddig is megjelentek. * Utaltam rá: jól átgondolt politikai érdekünk is közelmúltunk történeti és tudományos ismerete, a helyes arányok betartása. Ezt a célt szolgálhatta az a látszólag külsődleges és formális tény, hogy a szerzők, a szerkesztők, de még a lektorok között is fele-fele arányban találunk tudósokat és politikusokat, vagy másként fogalmazva : oktatókat és pártmunkásokat. (A két szerkesztő: Balogh Sándor egyetemi tanár és Jakab Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője.) összehangolt munkájuk biztosította ezt az ajándék- és meglepetésszámba menő kötetet. Ez eredményezte az őszinte, nem szépítő és nem lakkozó kiadványt, amelynek mértéktartó, szellemében és nem szavakban pártos történetírói módszere a hiteles(Kossuth, 1978) ség bizonyságát adja az olvasónak. Üssük is fel a könyvet. * Az első figyelemre méltó érdekességre már az indításnál rábukkanunk: a szerzők alapos vizsgálatokra támaszkodó megállapítása szerint nem Battonya, hanem Uj- nagylak volt az első (véglegesen) felszabadult magyar- országi helység. Ez a beidegződést szüntető indítás megadja azt az alaphangot, amely a kötetet végig jellemzi. Történeti igazságra törekszik akkor is, ha kisebb vagy nagyobb kérdésekben esetleg illúziókat is rombol. Ebből a szempontból is jelentős, hogy a kiinduló korszakhatár kérdésében is világosan állást foglal: „...az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása (1944. december 21—22.) egyben a népi demokratikus Magyarország születésének a napja is volt, nemzeti történelmünk valóságos sorsfordulója, korszakhatára.” Ekkor teremtődtek meg a fasiszta szövetséggel és a háborúval való következetes antifasiszta, demokratikus és népi szakítás és a további fejlődés feltételei. Ezt a demokratikus és népi szakítást a múlttal a kalandregények izgalmával tudják megjeleníteni a kötet írói, amikor a hatalomért folytatott majd négyéves küzdelmet ábrázolják. A szívós és következetes harc a hatalomért, a lehetőségek megragadása és az egyértelműségek vállalása egyébként napjainkban is tanulságokkal szolgálhat. * Az 1948—56-ig terjedő időszak eredményeit és a súlyos torzulásokat is őszintén bemutatva és magyarázva értékeli a tanulmány. Az időszak alapvető problémáját a szerzők a szövetségi politika jelentőségének tragikus alá- becsülésében látják: „A Magyar Dolgozók Pártja, miközben megnyerte a csatát a nyílt reakció utolsó maradványaival szemben, továbbá „rákényszerítette” az egyházakat az együttműködésre, fokozatosan elvesztette harci szövetségeseit és lojális útitársait. Elveszítette, mert önmagán kívül nem is tartott igényt semmilyen más erő közreműködésére a politikai küzdőtéren.” Ez a politika nemcsak a volt koalíciós partnereket zárta karanténba, és nemcsak a fő szövetséges, a parasztság érdekeit sértette, amikor a mezőgazdaság szocialista átszervezését tulajdonképpen „antikapitalista” küzdelemnek és nem a fejlett nagyüzemi mezőgazdaság megteremtése objektív szükségletekből fakadó követelményének tekintette. Ez a politika egyben egy sajátos munkáskérdést is teremtett: a termelésben maradt munkásokat kívül rekesztette a politikai-alakítás sáncain és a bürokrácia alá rendelte őket. Ugyanakkor a munkásság életszínvonalában túlzott hadigazdálkodási orientációjával — bár ezt a hidegháború sokban magyarázta — visszaesést, egyes esetekben a régi rendszerben elértnél alacsonyabb színvonalat eredményezett. így állhatott elő az a helyzet, hogy „ténylegesen eme sajátos munkáskérdés vált az ország legfontosabb társadalmi problémájává, anélkül, hogy az agrárkérdés megoldása mint feladat lekerült volna a napirendről.” S ez az antidemokratikus és szubjektív politika volt egyik fő okozója az ellen- forradalomnak is, a tragikus 1956-os zavaroknak kint az utcán és bent a fejekben. * Az 1956 után újjáalakuló pártnak, az MSZMP-nek tehát nem csekély örökséget —• dicsőségest és súlyosat egyaránt — kellett átvennie. Következetes, politikailag egyértelmű és helyes irányvonalával 1962-re azonban nemcsak konszolidálta az országot, begyógyította a sebeket, hanem irányításával a szocializmus alapjait is sikerült leraknunk. Az MSZMP politikája abban az időben, és ma is azt bizonyítja, hogy akkor töretlen fejlődésünk, akkor haladunk előre, ha a párt és a munkásosztály, a párt és az egész dolgozó nép között megvan a bizalom. DÉRER MIKLÓS Színházi esték Bár néhány részletre tehetnénk megjegyzést, egészében kitűnő volt a pécsiek Tosca-előadása, legföljebb azt sajnáljuk, hogy gazdag műsorukból épp ezt hozták el Szekszárdra. A Tosca minden operaházban állandó műsordarab, bár kérdés, hogy azért játsszák-e folyton, mert népszerű, vagy népszerűségének egyszerűen az a titka, hogy mindig és mindenütt műsoron van. Zenei kvalitásai ugyanis nem mindenben indokolják ezt a népszerűséget, néhány közismerten szép részlete, drámai megoldása mellett üresjárat is van benne jócskán. De a népszerűséggel nem érdemes vitatkozni, s Szek- szárdon is megérdemelt siker fogadta. Eck Imre rendezése lényegre törő, s elsősorban a második felvonásban sikerül jól összefognia a színpadot. Az első felvonás egy kicsit szegényes, itt klasszikus értelemben vett operai díszletről van szó, amiről még takaréMindenki másként csinálja. Ezt tudtuk meg a rádió Tudósportrék sorozatában lezajlott beszélgetésből, melyet Dmitrij Csebotarjov akadémikussal. a kijevi gerontológiai intézet igazgatójával folytatott Csák Elemér. Az alig húszperces műsorban szép tömörséggel foglalták össze a szerteágazó problémakör legfontosabb kérdéseit. Először azt: hogy ki meddig él. Az ember kromoszómáiba már beleprogramoztattak a leélhető idő határai. Ezen csak rontani tudunk: az élvezeti cikkekkel, a helytelen életmóddal, a túlhajtott- sággal. A mértéktelen drukkolással is. (Szemérmesen becsomagolták és elkerülték a szexuális kérdéseket.) P z örökölhetőségből következik. hogy a gén-sebészet tehet majd valamit az életkor kitolása érdekében. A kromoszómákban elvégezhető kossági okokból sem érdemes lemondani, ugyanis ez a néhány kék oszlop még csak nem is sejteti a templombelsőt, s ugyancsak furcsán hat, amikor a szereplők a közönség előtt hajtanak térdet. Szabadíts Judit, Németh József és Juhász Pál jelenti az operát, hangjuk, játékuk, énekkultúrájuk meggyőző, s valóban drámai légkört tudnak teremteni. Méltó társuk Berczelli Tibor, aki a sekrestyés hálás szerepét énekelte hibátlanul. Az előadást Hirsch Bence vezényelte, akinek karmesteri erényei az elmúlt évek során szinte szemünk előtt bomlottak ki. S.ezzel a színházi évad végére értünk. A gyors számvetés azt mutatja, hogy a művelődési központ jó úton járt, a lehetőségek közül a legjobbat választotta, nem riadt vissza a könnyebb szórakoztatástól sem, de egy percre sem tévesztette szem elől igazi feladatát, s a környező állandó színházak legjobb előadásai jutottak el manipulációval „átprogramozhatják” az öröklést. Tetszés szerint meghosszabbíthatják az életkort. Akár végtelenre is? A válasz: nem. Nem, mert a sejtek osztódása, regenerálódása — különösen az idegsejteké — az idő múlásával lelassul, megáll. így mintegy 90—100 évre tehető az a korhatár, ami mindenki számára elérhető. Ma a fejlett országokban 60—70 év között mozog az átlagos életkor. (Hazánkban is.) Tehát a mai tudománynak az az egyik legfontosabb feladata, hogy ezt a bő harminc év tartalékot mindenki megkaphassa és felhasználhassa. Ennek érdekében végzik tudományos munkájukat a kijeviek is és szerte a világon. Sokféle módszert — gyógyszert, hormont stb. — vetettek már be, de általánosan elterjeszthető még nem akadt. A titok egyik nyitja ugyanis az életkörülményekben hozzánk. Néhány kiemelkedő produkcióval találkoztunk, amilyen például a kaposváriak Csehov-darabja volt, s bár láttunk közepes előadásokat is, kirívóan gyenge nem volt közöttük. Ez pedig egyaránt mutatja a vidék magas színházkultúráját, de azt is, hogy a művelődési központ, amennyire lehetőségei engedik, akar is, tud is jó színházat csinálni. Egyedül az opera volt hűtlen hozzánk ebben a szezonban, épp csak mutatóban szerepelt egy-egy. Tudjuk a nehézségeket, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a vidékiek operalátogatása korlátozott — Pestre még bérletet sem könnyű szerezni — viszont az operabarátok száma örvendetesen nő. Talán az új évad nekik is jobban kedvükben jár. A függöny legördült, mi pedig igazi színházi élményekkel lettünk gazdagabbak. Reméljük, az új szezonban is így lesz. van. Ezt bizonyítják a Szovjetunió területén élő — nem egyszer 130—140 éves kort elérők között végzett vizsgálatok. Részben klimatikus okok, részben táplálkozási szokások játszanak közre. Nagyon fontos tényezőnek tartja a szovjet tudós a társadalmi, közösségi viszonyokat. A vizsgált emberek között ugyanis a születés első percétől az utolsó lehelletig mindenkinek megvan a helye. Nem a men- helyben és a szociális otthonban, hanem a családban, még akkor is, ha az illető már nem annyira létrehozója, hanem inkább csak fogyasztója a közösségi javaknak. A sok érdekes, elgondolkodtató kérdést sugalló műsor tanulságaként azt emelném ki, hogy életkorunk sokban függ attól, hogy mennyit teszünk magunk ellen és magunkért. CZ CSÁNYILÁSZLÓ Rádió A hosszú élet titkáról
