Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-11 / 136. szám

e Képújság

1978. június 11.

„Magyaros vendéglátásért” címmel szerkesztőségünk versenyt hirdetett a nyári idényre olyan vendéglátóipari egységek részére, melyek idegenforgalmi szempontból előnyös helyen vannak. A célt nem volt nehéz meghatározni és abban az összes illetékes szervek (a megyei tanács kereskedelmi osztálya, a MÉSZÖV, a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat, a Pannónia, a Me- csekvidéki Vendéglátóipari Vállalat és nem utolsósorban az értékelésnél fontos szerepet játszó KÖJÁL) egyetértettek. A magyaros vendéglátás nagyon nagy részben járul hozzá hírnevünk megítéléséhez és ahhoz, hogy a megyénkben megforduló idegen kellemes emlékkel távozzon innen. Az idegenforgalom akkor hoz igazán hasznot, ha az idegen nemcsak „forog”, azaz átutazik, hanem hosszabb-rövi- debb ideig időzik is. Ugyanígy a vendéglátásnak sem az a célja, hogy az éttermekből elmenni lássák a vendéget, hanem maradni és visz- szatérni. Kétségtelen, hogy Tolna megye nem kelhet versenyre a Dunakanyarral, a Balaton-parttal, vagy hazánk más, idegenforgalmi- lag frekventáltabb tájegységeivel. önmagunkkal azonban versenyezhetünk, ami úgy értendő, hogy szüntelenül törekednünk kell a jobbra, a meglévő színvonal fe- lülmúlására. Itt zárójelben hozzátehetnénk, hogy van mit felülmúlnunk.

Az értékelés az elmúlt héten megkezdődött. Első és utolsó esetben úgy, hogy az érdekeltek tudtak az értékelő bizottság érkezéséről. Az értékelők mindenhol hangsúlyozták, hogy a verseny során nem valamiféle rossz akaratú hibakeresésről, „fejvadászatról” van szó, hanem a fentebb is említett jobbat akaró szándékáról. Végeredményben az a véleményünk, hogy ebben a versenyben — bár szép összegű pénzjutalommal díjazott nyertesek

lesznek — vesztesek nem

fordulhatnak elő, hiszen ha a korábbi helyzethez mérten bárhol, bármi javul a nyár folyamán, az a legtisztább nyereség.

A részt vevő egységeket csoportokra kellett bontani. Hiszen természetes, hogy a Gemenc nem hasonlítható össze a bonyhádi Béke étteremmel, vagy a szekszárdi halászcsárdával, de a duna- földvári új Vár-étteremmel viszont már igen. Az értékelés szempontjai ettől függetlenül mindenhol azonosak. Ami egyáltalán nem ellentmondás, hiszen a különböző osztályokba sorolt vendéglátóipari egységekre kötelező

normatívákat megfelelő rendelkezések írják elő és ezeket mindenhol alkalmazni lehet. Az értékelés szempontjai: az egység külső képe; a felszolgálás kulturáltsága; az ételválaszték — ide értve a specialitásokat is —; a KÖJÁL által megkövetelt szabályok betartása. Mindezek 0-tól 10-ig terjedő pontértéket kapnak és a végleges „helyezést” a pontszámok összege adja meg. Az értékelő bizottság mindig a látogatás idején látottak alapján ítél és igyekszik úgy végezni munkáját, hogy a nyár folyamán minden helyre lehetőleg különböző napszakokban jusson el. így a verseny végére kialakulhat egy olyan összkép, melyben a jobb és rosszabb helyzet egyaránt rögzítődik és amennyire ez emberileg lehetséges, megközelíti a tárgyilagosságot.

Az elmúlt hét első látogatásának tapasztalatai alapján tehát egyáltalán nem lehet végleges eredményről beszélni, de egy s más így is leszűrhető. Az elérhető maximális 40 pontból az I. kategóriába tartozó egységek „szóródása” 25—36 pont között mozgott. A halászcsárdák kategóriájában ez 19—29 között volt, míg a többi egységnél a legkevésbé sikeresen szerepelt 8, a legjobb 32 pontot ért el.

A számok nyelvét most már mellőzve ez nagyjából azt jelenti, hogy a KÖJÁL egészségünk érdekében szigorú szempontjainak a legtöbb helyen még csak közepes szinten se feleltek meg. Az éttermek eszközellátottsága általában jó, néhol a belső kép kiemelkedően az, viszont a felszolgálók modora sok helyen igen messze van a jótól. Néhány kivételtől eltekintve az ételspecialitások — az egyik legjobban vendéget vonzó erő! — hiányoztak. Nem lehet gazdagnak mondani a választékot ott, ahol ugyanazon húsféle variálásával egy sor étel is elkészíthető, vagy esetleg a Brassót sose látott apró- pecsenye kap egy másik „tájjellegű” fantázianevet. Ellátási gondokra többnyire csak módjával lehet hivatkozni, az értékelők a leggazdagabb választékra épp az egyik legkisebb étteremben bukkantak: — nemcsak az étlapon.

Az értékelő bizottságban az ÁKF, a KÖJÁL, a MÉSZÖV szakemberei és lapunk képviselője vesz részt. Már az első két nap is (eny- nyi ideig tart a megye különböző pontjain fekvő egységek bejárása), nagyon sok tapasztalatot hozott, módosított sok korábbi véleményt és feltételezést. Úgy tűnik hogy régen méltán jó hírű egységek színvonala süllyedt, másoké örvendetesen emelkedett. Tisztelet a kivételnek, de az idegenforgalmi szemlélet szinte általánosan sok kívánnivalót hagy még. Több nyelvű étlapra alig-alig lehet bukkanni és majdnem mindenhol titok marad az is, hogy az étterem hánytól-há- nyig várja a kedves vendégeket. A legőszintébben reméljük, hogy a verseny végére ezen és még sok más téren örvendetes változás következik be. Ez a cél.

ORDAS IVÁN

Fotó: Bakó Jenő

A béke- és barátsági hónap keretében csütörtökön délelőtt tartották meg Szekszárdon, a megye békeaktivistáinak találkozóját, ahol — mint arról lapunkban beszámoltunk — megjelent és felszólalt Jimena Valensuela, a Magyarországon élő chileiek antifasiszta bizottsága vezetőségének tagja is. A békehónap egyik fő célja: kinyilvánítani elnyomott, szabadságukért küzdő népekkel szolidaritásunkat. A Chilében „eltűnt” politikai foglyok női hozzátartozóinak éhségsztrájkja külön is felhívta a figyelmet a hazafias erők küzdelmére. Éppen ezért — élve megyénk kedves vendégének készségével — Jimena Valensuelának tettük fel a hét kérdését: Hogyan küzd eltiport szabadságának visszaszerzéséért Chile népe?

— Május 22-én országunk politikai foglyainak női hozzátartozói éhségsztrájkot kezdtek, s ez a politikai akció Chilén kívül Európa és Latin-Amerika 20 országának 60 városára terjedt ki.

Azért vállalták lányaink és asszonyaink az éhezést, hogy kiszabaduljon Victor Diaz,

Jose Weibel, Exequiel Ponce,

Carlos Lorca, Carlos Cont- rearas Maluje, Edgardo An- riquez. A chilei nők azért is hozták ezt az áldozatot, hogy vessenek véget Patricia Farina, Claudio Escamilla és más 13—16 éves gyermekek bebörtönzésének, hogy legyen végre szabad a mintegy 2500 rab hazafi.

Elszántságukat fokozza az a tudat, hogy az ellenforradalmi rezsim elvetemültsége nem ismer határt. Chiléből kiszivárgott hírek szerint most Pinochethez közelálló tiszti körökben a letartóztatottak meggyilkolásának lehetőségeit fontolgatják, nehogy élő tanúi maradjanak a börtönbeli kínzásoknak.

Mostani harcunk elsődleges célja a Chilében hivatalosan és cinikusan „eltűnt” jelzővel illetett hazafiak ügyének előmozdítása. Egyrészt szeretnénk elérni a még életben lévők kiszabadítását, másrészt az a célunk, hogy a meggyilkoltak hozzátartozói legalább a szomorú bizonyosságot tudhassák meg szeretteik sorsáról. Ha már életüket nem is adhatják vissza... Valószínű ugyanis, hogy a 2500 „eltűnt” egy része már nem él.

A chilei nép antifasiszta harcában nagy szerepe van a nőknek. Az első éhségsztrájkot ugyancsak nők kezdeményezték. Akkor is, a 'mostani akció sikeres befejezésekor is megígérte a rezsim, hogy számot ad az „eltűnt” hazafiak sorsáról. Sem az ígérgetések, sem pedig a változatlan terror nem tántoríthat el bennünket attól, hogy folytassuk harcunkat az elhurcolt hozzátartozóinkért, népünk szabadságáért.

A fasiszta elnyomás elleni harc fokozódása az ígérgetés mellett más próbálkozásokra is rávitte a Pinochet-rezsimet. így például miután az ENSZ határozatában elítélte a chilei ellenforradalom embertelenségeit, a junta megrendezte ez év január 4-én a maga népszavazásnak nevezett komédiáját. A demokrácia megcsúfolásaként elrendelt kötelező szavazásról az emberek nagy tömegei maradtak távol, sokan pedig ellenszavazatukkal tiltakoztak. Nem volt veszélytelen dolog ez, hiszen átlátszóak voltak a szavazólapok és egy pillantással a lap hátuljáról is meg lehetett állapítani, hogy ki szavazati igennel és ki nemmel.

Az antifasiszta erők tábora egyre szélesedik Chilében. Hogy ne mondjak mást, ma a katolikus egyház is a ditatúra- ellenes erők egyik tevékeny résztvevője. Áz idén május elsején is egy jelentős akcióra került sor. Nem formális tüntetést rendeztek Santiagóban, hanem egy látványos, feltűnő sétát a belvárosban. A kommunisták mellett ott voltak a többi betiltott pártok vezetői, képviselői és az újjászerveződő szakszervezetek aktivistái is. Ez a május elsejei demonstráció kimondottan békés volt, 600 résztvevőjét — köztük más latin-amerikai országok szakszervezeti vezetőit — mégis letartóztatták.

Ezek az egyre bátrabb és mind változatosabb harci formák is szerepet játszottak abban, hogy Chilében a korábbiakban gátlás nélküli nyíltsággal alkalmazott fasiszta terrort most nemcsak a népszavazási komédiával, hanem a „demokratizálás”, meg az „alkotmányosság” emlegetésével is megpróbálják leplezni. De a chilei népet nem lehet megtéveszteni. Nem lehet becsapni az embereket azzal, hogy a DINA nevű fasiszta titkosrendőrséget más névre keresztelték, de ugyanazokkal az emberekkel, ugyanolyan vadállati módszerekkel folytatja hóhérmunkáját.

Az Allende-kormány fegyveres megdöntését követő ellenforradalmi terror elől egymillió ember menekült el Chiléből és vált hazátlanná. Egymillió — a tízmilliós chilei népből, vagyis minden tizedik lakos. A hazájukból elüldözöttek a világ sok országában kerestek és találtak ideiglenesen új otthont maguknak. Magyarországra is, mintegy 450 chilei menekült érkezett. Köztük mi is, férjemmel és két kisgyermekünkkel együtt. Mi Óbudán lakunk. A kultúrházban kaptunk egy szobát is, ott rendszeresen összejövünk, ápoljuk kultúránkat, megőrizzük nemzeti hagyományainkat, megüljük nemzeti ünnepeinket, chileiek kívánunk maradni.

Hadd szóljak végül magyarországi személyes tapasztalataimról. Csodálatos a magyar nép szolidaritása, és nehéz méltó szavakat találni ahhoz, hogy ezt a testvéri segítőkészséget illően megköszönjem. Hogy a magyar nép cselekvő testvérisége ennyire eleven és meggyőző, abban bizonyára közrejátszott az is, hogy az önök történelmének is volt olyan korszaka — 1919 után — amikor a szocialista forradalom leverését követő fasiszta terror miatt ezrek és tízezrek kényszerültek szülőföldjük elhagyására. Sok magyar is emigrációban élve küzdhetett csak népe szabadságának visszaszerzéséért. Mint tudjuk, 25 év után, a Szovjetunió segítségével sikerült is elérniök ezt a célt. Biztosak vagyunk abban, hogy a chilei nép antifasiszta harca — amely a népek szolidaritásának legyőzhetetlen erejével párosul, — előbb-utóbb ugyancsak győzni fog.

PALKÓ LÁSZLÓ

1JÜ

1780

1930

■ RIED BERN.ES FIA, SERN. FRIEü S 5ŐHM;

BŐRIPARI és KERESKEDELMI R.T. LEDERINDUSTRIE U;HANDELS A:G.

BUDAPEST-SIMONTORNYA BUDAPEST -SIMOftTORNiA

BERN. FRIED*. SONS LEATHER INDUSTRY apid COMMERCE Co LTD

A Simontornyai Bőrgyár távlati képe (rajz)

A tamási szervezkedésről a többi között megtudjuk, hogy 1924. „április hó 12-én Bodor István és Szedeli Ferenc megalakították a földmunkások országos szövetségének tolnatamási csoportját 150 szőlőhegyi nincstelen napszámossal. A csoport főtitkárául Szeder Ferenc szoc. dem. képviselőt, jegyzőül Bödör Istvánt, pénztárosul Nagy Györgyöt választották meg. Alapszabályuk még nincs jóváhagyva, s működésüket ellen nem őrizhető módon folytatják”.

Adatokat szolgáltat a nyomozó arra is, hogy kik voltak a szervezkedés kezdeményezői, irányítói.

A nyomozó jelentése egy hét leforgása alatt Szekszárd- ra érkezett Havranek csend- őrőrnagy-parancsnokhoz azzal, hogy az alispánon keresztül figyelmeztesse az ozorai községi elöljáróságot a szervezkedés veszélyességére és folyamatos figyelésére hívja fel. Az alispán a tamási járási főszolgabírót a fentieknek megfelelően utasította. A főszolgabíró megtett mindent, ami tőle tellett, hogy megakadályozza a szervezkedés további szélesedését. Erről tanúskodik az 1924. augusztus 24-én kelt jelentése, amit az alispánhoz küldött:

„Gyűlés tartásához az elmúlt július hó folyamán enhelyezkedni, munkát nem lehet kapni. A munkanélküliségtől való félelem vezetett a szervezet elhagyására. Megjegyzi azonban a nyomozó, hogy a munkásoknak mintegy negyedrésze a szociáldemokrata eszméktől fertőzött, s igen óvatosnak kell lenni, mert a szervezkedésre megvan a hajlam.

„Ezen községben lakó földmunkások és törpebirtokosok már összeköttetésben állnak Miklósékkal (Miklós Istvánról van szó, az ozoraiak egyik vezetőjéről), köztük az agitáció folyik is. Miklós és emberei gyakran megfordulnak köztük. Megalakuláshoz az akadály itt is az, hogy vezető szerepet egyik sem akarja vállalni. Néhányan a tagdíjat is fizetik Miklóséknak: ifj. Nagy József, G. Szabó György, Cseh Lajos, Gere- bics László és Kő János tartja az összeköttetést.”

Jellemző képet ad az alábbi néhány mondatában is a nyomozó:

„Templomba járók száma a férfiak részéről itt már erősebben csökkenőben van, aminek az oka nemcsak az, hogy szociáldemokrata érzel- műek, hanem hozzájárul a plébános, Feisz Anfelius fe- rencrendi szerzetes népszerűtlensége is.”

K. BALOG JÁNOS

1924. június 6-án fejezte be a nyomozást és összesítette a szerzett információit Káplár Sándor detektív, és adta azt át további intézkedésre'a pécsi csendőrfőkapitánynak. Ez a jelentés az első, amely széles körűen tárja fel Ozora és közvetlen környékének 1919 után kibontakozó munkás- és parasztmozgalmát, éppen ezért ezt joggal nevezhetjük kortörténeti értékű iratnak. Indokolt tehát e rovatunkban kissé részletesebben idézni ebből a jelentésből.

A nyomozó felfigyelt arra, hogy a földbirtokrendező bíróság a Magyar Tanácsköztársaság alatti tevékenység miatt a legtöbb ozorai földigénylő kérelmét elutasította. Ügy véli, ez a tény nagyban elősegítette, hogy a Szociáldemokrata Párt képviselői, Esztergályos János és Szeder Ferenc nagy tömegbázisra tettek szert, mert mint írja: „A földbirtokrendező bizottság eltávozása után egy héttel megjelent Odorán Szeder Ferenc szoc. dem. képviselő, aki Miklós István társaságában sorra járta a nincstelenek házait, s az általam beszerzett bizalmas értesülés szerint nevezetteknek a következő izgató kijelentést tette a nincstelenek ama panaszára, hogy a földrendező bíróság őket mint nincsteleneket figyelembe sem vette, hogy »mindenkinek kell kapni földet és házhelyet ingyen, s hogy azok az egyének, akik 1—2 hold földet kaptak, azoknak sem kell bérletet fizetni«”.

Megállapította a nyomozó azt is, hogy Ozorára szívesen járnak a hivatásos újságírók, akik hosszan beszélgetnek a község lakóival. Ezen újságírók egyike „150 család a lövészárokban Ozorán” címmel megírta a hegy oldalába vágott lakásokban lakók nyomorúságos helyzetét.

Érdekes adatot tárt fel a nyomozó arról, hogy már 1924-ben is viszonylag szoros kapcsolatot tartott fenn egymással Tamási és Ozora község szociáldemokrata mozgalom iránt érdeklődő lakossága.

gedélyek kérettek ugyan, amely gyűlések szónoka a szociáldemokrata párti Szeder Ferenc nemzetgyűlési képviselő lett volna, de a gyűlések megtartását nem engedélyeztem.”

Innen indult el tehát az a szervezkedés, amely a harmincas évek közepén az illegális kommunista szervezkedéshez vezetett.

Tamási, Tolnanémedi, Si- montornya, Ozora a detektívek által rendszeresen látogatott terület volt. 1930. június első napjaiban Székely József detektív — ezúttal a veszprémi elhárító szervek megbízásából — járta be a vidéket. Jelentéséből most csak a Simontornyára vonatkozó részt említjük meg.

Simontornya munkásmozgalmáról keveset tudunk, ritkán volt ott számottevő megmozdulás. Az üzem vezetői és a község vezetői jól együttműködtek a munkás- mozgalom kibontakoztatásának megakadályozásában. Lássuk a jelentésnek idevonatkozó részét.:

„Simontornya: bőrgyára

van, 420 munkással dolgozik, akik 1923-ig tagjai voltak, mint szervezett munkások a szoc. dem. pártnak. A főjegyző azon fáradozott, hogy ezen munkások szervezettségét valahogy megszüntesse, amire alkalom nyílt a munkásság által rendezett sztrájk alkalmával. Főjegyző a gyár igazgatójával úgy tárgyalta meg, hogy kötelezővé tette a gyár igazgatósága a munkásságnak, hogy csak akkor veszi vissza őket, ha a pártszervezetből kilépnek. 10—12 ember kivételével a munkásság a pártból ki is lépett, s azóta a főjegyző a gyár vezetőségével egyetemben őrködik, hogy a munkásság semmiféle agitá- ciós munkának ne legyen kitéve, nehogy ismét pártszervezetet alkossanak. Ezen munkások között nincs is semmiféle nyoma, semmilyen irányú szervezkedésnek sem.”

A nyomozó megállapítja, hogy ez az akció azért vezetett eredményre, mert a községben másutt nem lehet el,Magyaros vendéglátás” a S ió csárdában