Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-08 / 133. szám

* Képújság

1978. június 8.

Békéscsabán látható Hajós Éva festőművész kiállítása. A művész így ír katalógusa előszavában: „Múlta licet stul- tis pictoribus...” a latin mondás szerint. Sok mindent szabad a bolondos festőnek ...

Igényes alkotásnak tartja a román sajtó Iosif Domian és Andrei Blaier ítéletidő című alkotását, amely a második világháborúval, illetve ennek következményeivel foglalkozik. A Cinéma márciusi számában Valerian Sava azt írja, hogy a téma hagyományos feldogozását szerencsésen kerülik az alkotók, annál is inkább, mert a korábban operatőrként megismert Iosif Domian magával hozta sajátos láttatásmódját, s így szinte az elemző, az ankétfilmek stílusában vallanak erről a korszakról. A pártaktivista főhős azt szeretné kideríteni, hogyan is rejtőzködhetett egy paraszt a barlangban, félve a régesrég véget ért háborútól, a robbanáEzt ugyan társadalmi magatartásra értették, de én élék szabadságjogommal, és úgy alkalmazom, hogy ma is lehet akár a kozmoszt, akár a természetet festeni.”

sok kiváltotta sokk hatása alatt. A jelen és a múlt párhuzamosan elevenedik meg, kölcsönösen erősítve, ellenté- tezve egymást.

A film a bizarr és a patalogikus bemutatásától sem riad vissza, hiszen a főhőst egyenesen az elmegyógyintézetbe szállítják, de az alkotók értenek hozzá, hogy az egyéni eseten túlmutató mondanivalóra fordítsák a gondot. A film nagy erénye az anyát alakító, nagyszerű Orosz Lujza alakítása, akit egyszerűen lehetetlen elfelejteni; a fájdalom valóságos szobra. Külön erénye még az ítéletidőnek, hogy nagyszerűen kamatoztatja a táj, Bukovina természeti szépségeit.

A világirodalom

o

könyvtára

A Szovjetunióban befejeződött a 200 kötetből álló, „A világirodalom könyvtára” sorozat kiadása.

A világirodalom remekműveinek szentelt könyvsorozat kiadásának ötlete közvetlenül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után vetődött fel. A kezdeményezés Gorkij nevéhez fűződik. Azokban az években azonban a programnak csak -egy részét sikerült megvalósítani.

A sorozat három ütemben való kiadása tíz évet vett igénybe (1967-től 1977-ig tartott).

A kiadott könyvek példányszáma meghaladja a 60 milliót. A sorozatban 3235 szerző 25 800 művét tették közzé, többek között a világ 80 országából 2600 külföldi író műveit.

A sorozatban a legkiválóbb világirodalmi alkotások jelentek meg a középkortól a XX századig bezárólag. Külön kötetben jelentek meg az afrikai, latin-amerikai, kelet- és délkelet-ázsia; irodalom antológiái.

Külön a sorozat számára újonnan lefordítottak több művet. Például első ízben ültették át oroszra az ókori Kelet költészete és prózája, az India, Kína, Vietnam, Japán klasszikus költészete, a középkori arab költészet köteteiben szereplő műveket, valamint a Parsifal című középkori német eposzt. Még soha nem jelent meg A Távol-Kelet klasszikus prózája, A délszlávok dalai, A reneszánsz európai költői című kiadványokhoz hasonló antológia. Üj fordításban jelent meg Boccaccio Dekameronja, Vergilius Aeneise és Milton Elveszett paradicsoma.

Ami a szovjet irodalmat illeti, első ízben jelent meg a középkori orosz irodalom kötete (Izbornyik — kéziratos kivonatgyűjtemény), valamint A Szovjetunió népeinek hősi eposza című kétkötetes könyv.

A sorozat könyveit körülbelül 3000 igen szép illusztráció díszíti A képek között szovjet és külföldi mesterek klasszikus illusztrációival, valamint kortárs grafikusok munkáival is találkozunk. A lipcsei nemzetközi könyvművészeti kiállításon a sorozat aranyérmet nyert.

A 200 kötetes sorozat kiadása a Szovjetunió kulturális életének egyik legfontosabb eseménye.

Dunántúlt

napló

Űj kórus-Mohácson. Tanév elején pedagógusokból álló, mintegy 30 tagú kórus alakult Mohácson. Az új együttes a pedagógusnapon sikerrel mutatkozott be a Kossuth filmszínházban. Vezetőjük: Krausz György.

*

Bulgáriában énekelni — mindig kitüntetés. Az énekkultúrájáról híres, sok világnagyságot felnevelt Szófiai Állami Operaházban különösen az. Most, ily kitüntető meghívást kapott Albert Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház operaegyüttesének tenoristája. Június 8-án, szerdán este: a Szófiai Állami Operaházban Verdi: Don Carlos című operájának címszerepét énekelte világhírű partnerrel: Gjuzelev- vel, aki Fülöp királyt alakította.

FEJÉR MEGYEI

HÍRLAP

A dunaújvárosi Bartók művelődési központ körlevéllel fordult Fejér megye összes községi művelődési házához, s két szomszédos megye (Bács-Kiskun és Tolna) néhány nagyobb művelődési házához, felajánlva segítségét a jövő évad művészeti programjának kialakításához.

Színházkultúra tekintetében a Dunaújvárosi Bemutató Színpad repertoáron lévő két darabját (Czakó: Disznójáték és Moliere: Gömböc úr) ajánlja, s kilátásba helyezi, hogy az ősz folyamán felújítja a két évvel ezelőtti évadban sikert aratott társadalmi groteszket, Brecht Ma- hagonnyját, amivel szintén vállal majd tájolást.

A zenei programokhoz a város két nagy zenei együttesének, a Dunaújvárosi Szimfonikus Zenekarnak és a városi énekkarnak tájolási lehetőségeit ajánlja, ezen kari művek, a capella énekkari művek, oratorikus művek szerepelnek.

Végül az intézmény három művészeti szakkörének a ké- rámiaszakkörnek, a textilszakkörnek és az amatőr műhelynek — anyagából rendezhető kamarakiállításokat ajánlja a megye művelődési házainak.

Somogyi Néplap

Tegnap tartották a Nagyatádi Konzervgyárban a belső feldolgozóvonalak úgynevezett vizes próbáját. Ez azt jelenti, hogy nyakunkon a feldolgozási idény. Ez évben is a zöldborsóval kezdik, de a szokásosnál valamivel később. Az idén ebből 1000 vagon készáru termelését tervezték, s év közben ehhez igazították szerződéskötéseiket a termelőkkel. Az 1000 vagon készáruhoz 540 vagon borsószemre van szükség, ezt a mennyiséget a tsz-ek és állami gazdaságok vállalták.

Tavaly május 30-án kezdték a zöldborsó feldolgozását, az idén majdnem két héttel később. Várhatóan június 12—15 között indul a gyártás, annak ellenére, hogy a gazdaságok ugyanakkor vetették el a növényt, mint máskor. Az időjárás azonban nem minden szempontból kedvezett. Elég vegyes a kép: van nagyon jó. de igen rossz ‘termés is. Sok helyen — de szerencsére kisebb területeken — veszélyeztet a borsó nagy ellensége, a fuzárium gombabetegség.

PETŐFI

NÉPE

A Szék- és Kárpitosipari Vállalat kecskeméti gyárában jártunk, ahol Horváth István főmérnök arról tájékoztatott bennünket, hogy a belföldi igények jobb kielégítésére új termékeket készítenek. Az év elején kezdték meg a Sába IV és a Sába II. típusú franciaágyak sorozat- gyártását. A kis lakásokban is pratikusan alkalmazható, kétszemélyes ágyakat a tavalyi őszi BNV-n kiváló árunak minősítették. Mindkét változatból 1200 darabot állítanak elő az idén. Az olcsóbb Sába IV-et garnitúrában is szerepeltetik.

Szintén új terméke a gyárnak az Antónia fantázianevű tv-fotel és a három darabból álló Oberon kárpitozott garnitúra. Az idén ebből 1100-t állítanak elő. A tv-fotelre kapott megrendelés 1200 darabra szól. A kecskeméti gyár műszaki kollektívája által tervezett Linda garnitúrát a második félévben kezdik majd gyártani. Ezt a terméket 1978-ban a vállalat saját bolthálózatában hozzák majd forgalomba. Az elképzelések szerint az olcsóbb bútorok közé sorolható Linda garnitúrát közvetlenül a kiskereskedelemnek, a bútorboltoknak ajánlják. Egyébként a hazai értékesítésre termelt áru 90 százalékát nagykereskedelmi vállalatoknak szállítják.

Karl-Marx-Stadt megyei testvérlapunkban lapozgatva ez alkalommal néhány apróság kínálja magát, hogy arról olvasóinkat tájékoztassuk.

Június első vasárnapján a megyeszékhelyen, az ifjú természetbarátok részére orchidea-bazárt nyitottak. A kedvelt dísznövényt bemutatták az üvegházban is, de ugyanakkor vásárlási lehetőség is volt. Kertészeti szakemberek a növény gondozására vonatkozó tanácsokkal látták el az érdeklődőket. Az orchideák mellett természetesen más szobanövényekét is lehetett vásárolni, sőt mi több, még állatokat is kínáltak, akváriumi halakat és kis énekes madarakat. Hogy a bazár teljes legyen, a helyszínen működő büfében vadászételekből kóstolót tartottak. Az eseménynek nagy sikere volt.

Nem panaszkodhattak munkanélküliségre május utolsó szombatján a karl- marx-stadt-i központi házasságkötő teremben az anyakönyvvezetők. Harmincegy jegyespár mondta ki a boldogító igent. Közülük azok, akik először kötöttek házasságot és az új párnak egyik tagja sem haladta meg a huszonhatodik életévét, igénybe vehették az ifjú házasoknak nyújtandó kölcsönt. Az érvényben lévő rendeleteket kihasználva a

VIII. pártkongresszus óta eltelt időben Karl-Marx-Stadt- ban 7500 házaspár élt a lehetőséggel, és részükre ösz- szesen több mint 38 millió márka hitelt folyósítottak. Az elmúlt évben 4100 új házas első anyagi gondjain könnyített a városi takarék- pénztár.

Román film

— Elefántfű, szavannaszag! — üvöltött fel Fütyök és megrúgta a hátizsákkal vacakoló Cskálovot.

Nem lehet tudni, melyikük ordította el először ezt a két szót. Azt sem, mit jelent. Talán a szabadságot. Ami lelkűk mélyén az erotikummal volt egyenlő. Amikor csak eszükbe jutott, hogy mennek a tengerhez, mindig ezt üvöltötték. — Elefántfű, szavannaszag! Olyan szabadok leszünk öregem, de olyan szabadok, mint — mondta hónapokkal ezelőtt Fütyök a rendőrségi ablak előtt álló sor közepén, de útlevélkérő lapot lobogtató keze megállt a levegőben. Hirtelen nem tudta mihez hasonlítani a szabadságot.

Mintha a rúgást észre sem vette volna, Cskálov szép nyugodtan bekötözte a hátizsákot, a sarokba vitte, aztán csak úgy félfordulatból fektette két vállra a még mindig üvöltöző és ugrándozó Fütyököt, rátérdelt a két karjára és ő is fel- üvöltött:

— Elefántfű, szavannaszag!

Meg vannak hibbanva ezek, mondta magában Cskálov anyja, de ezen a héten, ahogy a két fiú lombosodó örömét látta, már semmiért nem haragudott. Szabadok, gondolta. Megdolgoztak érte tisztességesen. Bár ha meggondoljuk, még ő sem látta soha a tengert. De hát ezek mégis fiúk, mégis gyerekek még, hadd menjenek. A lábosban sercegett a zsír, meglocsolta a húst, és visszarakta a fedőt. Még két év, és kész ember lesz belőlük.

— Elefántfű, szavannaszag!

Ezekből? Mosolyodott el, s csodálkozott az előbbi gondolaton.

— Borisz Cskálava, ugye fokhagymásán süti nekünk a húst? — a konyhaajtó részében Fütyök vigyorgott, készen a menekülésre, de most nem zavarták ki, pedig ez máskor csupán azért is megtörtént, ha Borbála néni helyett Boris nénit mondott.

Reggel ötkor már a villamosmegállóban vártak. A hatalmas hátizsákot, ami Cskálov hátán dagadozott, Fütyök kicsit szégyellte a munkába menő emberek előtt. Távolabbra állt, mintha ő nem tartozna a hátizsákhoz, de Cskálov rögtön mellette volt megint, s hátán a bűnjel.

— Min gondolkodsz már megint Fütyök?

— Nem értesz ehhez — legyintett lemondóan Fütyök.

— Miért nem? — kérdezte Cskálov, anélkül, hogy megtudakolta volna, mi az, amihez nem ért.

— Hát ezért nem — mondta Fütyök és vigyorgott.

— Hülye vagy Fütyök! — Cskálov megrántotta a vállát, és hatkor már az útpadkáról integettek a menekülő autóknak.

— Csavarogtak, srácok? — kérdezte végre egy Robur sofőré.

— Megyünk a tengerhez — mondta készségesen Cskálov.

Zelei Miklós:

Először a tengerhez

— Csavargunk — mondta Fütyök.

— Az a jó. Na ugorjatok fel gyorsan, Kecskemétig jöhettek.

Jutabálákat szállított a Robur.

— Mekkora mázlink van! — mondta Cskálov, ledobta a hátizsákot, levetette az ingét, és elterült a bálákon.

Fütyök kiült oldalra, és a gyorsuló kereket bámulta. Mintha minden fordulatukkal nagy forgácsokat esztergáltak volna le az előttük lévő távolságból.

— Cskálov! — szólt Fütyök a kocsi oldalába kapaszkodva.

— Mi van? — riadt fel a fiú.

— Ki söpri össze a forgácsokat?

— Milyen forgácsokat? Ja, a műhelysöprés? Az most elmarad egy kicsit.

— Azt hiszem — vigyorgott Fütyök.

Kesernyés szaga volt az útnak. Fütyök pislogva szagolgatta. Gumiszag? Vagy az út szaga? Biztosan az út szaga. Az lehet ilyen. Az elfogyó távolságnak száll a füstje. Ez vonaton egyáltalán nem érződik. Ott büdös van inkább. Jól mondtam én, hogy stoppal jöjjünk.

Már kora délután a határon voltak.

— Ott a határ! — mutatott előre Cskálov. — Látod a sorompót?

— Én nem ilyennek képzeltem.

— Ott a határ és kész. Aztán átmegyünk rajta, és a határ lesz itt, mi meg ott. Minek kell mindenről elképzelni valamit?

— Mert úgy szebb — felelte gondolkodás nélkül Fütyök.

Mióta megkapta az útlevelét, és naponta megszámolta

benne az öt ablakot, elképzelve, ahogy az egyiken kimászik, a másikon meg be, azóta rengeteget foglalkoztatta a határ. Még sose látott határt, és úgy jelent meg neki, mint kezdet és vég. Ez meg olyan itt, mint egy tolatási határ: eddig és nem tovább. Pedig a sínek messzire futnak, tovább is lehetne tolatni.

Az egész határ, a sorompóval együtt, teljesen átmeneti kitalált ügyletnek tűnt. Holott végleges, megmásíthatatlan, szinte kozmikus eseményként élt benne a fogalom: határ.

Ezt pedig, nézte Fütyök a sorompót, nyugodtan lehetett volna száz méterrel idébb vagy odább rakni. Úgy képzelte el, hogy gyalogolnak, gyalogolnak, egyszer csak felnyílik előttük egy sorompó, aztán egy másik, és attól fogva valami egészen más történik velük.

Ehelyett a sorompó nyitva állt, amikor odaértek. A két irányból áramló autós tömegnek üdítőt, fagylaltot, sört árultak a határkőnél, aminek a túlsó oldalán is ugyanolyan olajfoltos lápulevelek kornyadoztak, mint az innensőn.

— Siessetek, srácok, nagy a tömeg! Jó nyaralást — mondta egy katona.

Fütyök csalódottan nézte útlevelében a bélyegzőt.

— Látod, hogy nem kell mindenféléket elképzelni — mondta vigasztalóan Cskálov.

Fütyök zsebre vágta az útlevelet.

— Majd a tengernél... Meglátod, az egészen más lesz, az már igazi lesz. A tenger az igazi. Azzal nem tudnak mit csinálni. Siessünk — mondta Fütyök.

— Elefántfű — mondta Cskálov és egykedvűen rugdalt cafatokra egy öreg lapulevelet, azután órákig gubbasztottak egy alacsony dzsipben. A sofőrt is megkínálták fokhagymás hússal.

— Bun, bún — bólogatott teli szájjal a sofőr, és egy történetbe kezdett, amiből egy szót sem értettek.

— Elég ócska tragacsokból adódik össze a messzeség — mondta Fütyök az ülésből kilógó kacatot sodorgatva.

Cskálov kihajított egy csontot az ablakon.

— Talán azt hitted, hogy majd kidughatjuk a fejünket a felhők fölé?

Nagyot zökkent a dzsip, a sofőr káromkodott, Fütyök nézte Cskálov zsírosán fénylő mancsát, aztán az agyonhasznált, esőtlen tájat a koszos ablakon át.

— Azt hittem — mondta.

Egy mellékút szűk torkolatában megállt a dzsip, Cskálov kikecmergett, kivette a hátizsákot, utána Fütyök is kiszállt. Az olajos bőrű sofőr erős fogait villogtatva előremutatott, intett a fiúknak és elindult.

— Elefántfű, szavannaszag! — próbálkozott egy üvöltéssel Cskálov, hátha sikerül feltámasztania a tegnapi jókedvet, de az ócska dzsip magával vitte.

— Ne erőlködj — mondta Fütyök.

— Nem sokára ránk esteledik — felelte Cskálov. — Este nem szívesen veszik fel a stoppost.

Fütyök nem válaszolt. A tengerparton sós a szél, olvasta egyszer egy könyvben. Beleszagolt hát a levegőbe, de a tengertől még hosszú szárazföld választotta el őket, s fölötte sótlanul álldogált a megrekedt levegő. Igazán hamisnak érezte a csatakiáltást.