Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-04 / 130. szám
2 Képújság 1978, június 4. Ezt hozta a hét a külpolitikában Hétfő: Békekonferencia New Yorkban, a rendkívüli leszerelési ülésszak alkalmából. — Peking folytatja Viet- nam-ellenes kampányát. Kedd: Leonyid Brezsnyev vezetésével szovjet párt- és kormányküldöttség látogat Csehszlovákiába. — Washingtonban összeül a NATO tanácsa, a tagállamok állam- és kormányfőinek részvételével. Szerda: Szovjet javaslat a fegyverkezési verseny megfékezésére. — Púja Frigyes felszólalása az ENSZ-közgyű- lés ülésén. — Ötórás Gromiko—Vance találkozó. — A libanoni elnök Szíriában. Csütörtök: Samora Machel vezette delegáció hazánkban. — Budapesten megkezdődtek a magyar—mozambiki tárgyalások. — Felkelők akciói Észak-Zairéban. — SALT megbeszélés Genfben, haderőcsökkentési ülés Bécsben. Péntek: Edward Gierek Belgrádban. — Peruban feloszlatják az agrárszövetséget. — A finn kommunisták kongresszusa. Szombat: Belpolitikai nyugtalanság Kolumbiában, a vasárnapi elnökválasztás előtt. — A kínai külügyminiszter zairei látogatása. — Ellentmondó amerikai nyilatkozatok SALT-ügyben. Kommentátorunké, Réti Erviné a szó: A hét 3 kérdése Üj kifejezéssel, új formulázással találkozhatott a héten az újságolvasó. Amikor a párt- és kormányküldöttség élén Csehszlovákiában tartózkodó Leonyid Brezsnyev, a prágai vár spanyol termében tartott ünnepi gyűlésen értékelte a nemzetközi helyzetet, első ízben szólt a „langyos háborúra” irányuló nyugati törekvésekről. Miután visszatekintett a három évvel ezelőtti helsinki csúcsra, hangsúlyozta, kontinensünkön szilárd politikai alap teremtődött az enyhüléshez. Ugyanakkor megélénkült azoknak a köröknek tevékenysége is, amelyek nyíltan arra törekednek, hogy Európában, sőt más földrészeken is visszatérjenek ha nem is a „hideg”, de legalábbis a „langyos” háborúhoz. Elegendő volt az elmúlt napokban kézbe venni Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadó szinte ömlesztve érkezett nyilatkozatait, az ellentmondó híreket az amerikai SALT-szándékokról, valamint a washingtoni NATO- tanács határozatait, hogy ennek jeleit a világpolitika gyakorlatában is felfedezhessük. 1. Milyen jelentőséggel bír a Brezsnycv-vezette szovjet küldöttség csehszlovákiai látogatása? A szocialista közösség mindennapjainak szerves része a rendszeres kapcsolattartás, tapasztalatcsere, egyeztetés, A második hetét is túllépte már az ENSZ rendkívüli, leszerelési közgyűlése. Az általános vitában szerdán este Púja Frigyes külügyminiszter ismertette hazánk álláspontját a világpolitika jelenleg legégetőbb kérdéséről. beleeértve a legmagasabb szintet. A szovjet—csehszlovák csúcstalálkozó is azt a célt szolgálta, hogy még jobban kiteljesedjen és még gazdagabb formákat öltsön a két szomszédos ország sokoldalú együttműködése. A prágai nyilatkozatok egyúttal lehetőséget nyújtottak arra, hogy a két szocialista ország vezetői — mint már a bevezetőben említettük — kifejtsék véleményüket napjaink meglehetősen bonyolult s nem egyszer ellentmondásos fejlődési folyamataival kapcsolatosan. Érthető, ha az SZKP főtitkárának, a szovjet államfőnek megállapításait világszerte nagy érdeklődéssel fogadták és kommentálták, hiszen d nemzetközi színtérnek arra a három frontjára hívta fel a figyelmet, amely jelenleg a viták és konfliktusok középpontjában áll. Európát olyan házhoz hasonlította, ahol a lakók már nemcsak egyszerűen köszönnek egymásnak, hanem békésen elbeszélgetnek — példaként éppen a nemrég tett NSZK-beli látogatást említette, de vannak olyan befolyásos körök, akiknek ez nem tetszik. A hasonlatnál maradva: a békés beszélgetések helyett megelégednének újra a régi, hűvös fejbiccentésekkel, vagy a köszönések teljes elmaradásával. Az európai helyzet szándékos élezése összefügg egy tervezett afrikai NATO-beavatkozás előkészületeivel is, ami Zaire- ban máris megnyilvánult. Brezsnyev erre vonatkozó megjegyzéseivel a leghivatalosabb visszautasítást kapta az a hazug kampány, amely a zairei zendülés mögött .szovjet és kubai «„irányításról” beszélt. (A felkelés jellegére vet fényt, hogy a Mobutu-rezsimmel egyre elégedetlenebb tömegek a héten az ország északi részén, tehát az angolai vagy zambiai határtól ezer kilométerekkel távolabb kezdtek újabb harcba.) Végül, de nem utolsósorban Brezsnyev újra szólt a fegyverkezési hajsza megállításának múlhatatlan szükségességéről, s hozzáfűzte: nincs a fegyvereknek olyan fajtája, amelyek eltiltására és korlátozására a Szovjetunió ne lenne kész a kölcsönös megállapodások, az egyenlő biztonság alapján. 2. Hogyan került szóba a leszerelés ügye New York-ban és Washingtonban? A prágai beszédhez, a leszerelést sürgető szavakhoz elválaszthatatlanul kapcsolódtak a tettek, a konkrét cselekedetek előmozdítására irányuló kezdeményezés. Az ENSZ leszerelési kérdéseknek szentelt rendkívüli közgyűlési ülésszakán előterjesztették azt a szovjet indítványt, amely komplex intézkedéseket sürget a fegyverkezési hajsza megfékezésére. Felveti a SALT-megegyezés mielőbbi tető alá hozását, de ezzel egyidőben valamennyi tömegpusztító Csehszlovákiába látogatott a héten a Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttség. A képen a szovjet vezető és a vendéglátó, Gustáv Husák aláírják Prágában a közös nyilatkozatot. (Képtávírónkon érkezett.) fegyver eltiltását kívánja. Nehogy az egyik ajtó bezárul- távál mások nyíljanak meg nem kívánt irányban. A nukleáris fegyverzet kiiktatásával együtt gondoskodnának a hagyományos harci eszközök csökkentéséről is, s mindez Oly módon történne, hogy a jelentős részszerződések az általános és teljes leszerelés felé vezetnének. A szovjet javaslat egy olyan világ reményt keltő vízióját rajzolja fel, ahol uralkodóvá lehet tenni a tartós békés egymás mellett élést és enyhülést. E terveket máris sokan támogatták New York-ban. Ezt tette hazánk békepolitikájának jegyében az ülésszakon felszólaló Púja Frigyes külügyminiszter is. A New Yorktól* valóban nem nagy távolságra lévő amerikai fővárosban azonban pontosan az ellenkező légkör jellemezte a NATO kétnapos tanácsülését, amely ezúttal csúcsszinten folytatott megbeszéléseket. A 26 pontos záróközlemény az atlanti tömb fokozott harciasságának szükségességét hangsúlyozza, s a következő másfél évtizedre 80 milliárd dolláros pótlólagos fegyverkezési költséget irányzott elő az amúgy is csillagászati magasságú „szokásokhoz” képest. Igaz, a kisebb NATO-hatalmak kevéssé lelkesednek a növekvő terhekért, a délkeleti szárny ellentéteit pedig külön is megmutatta a közlemény kétórás késése a török huzakodás miatt. Dehát a tapasztalatok szerint nem ők, hanem az atlanti „nagyok”, s elsősorban az Egyesült Államok diktálják az iramot. A NATO-tanácskozás joggal kapott rossz jegyet a békeszerető közvélemény szemében (egyedül a kínai sajtó írt róla felsőfokban), s jogos kételyt támaszthatott egyes nyugati vezetőknek az ENSZ-ben hangoztatott úgymond leszerelési szándékai iránt. Az egyik amerikai lap Ana- tole France regényalakját idézte, aki miután becsapta embertársait — ájtatosan gyertyát gyújt a templomban. Aligha véletlenül jutott ez a cikkíró eszébe, amikor Washingtonba menet és onnan jövet a nyugati vezetők sorra megálltak egy New York-i beszédre... 3. Mi a célja a NATO „tűzoltóbrigád”-nak? Az előre tervezett és váratlanul összehívott NATO- tanácskozások egész során tárgyalnak mostanság — Afrikáról. Arról a földrészről, amely semmiképpen sem tartozhat az atlanti blokk „illetékessége” alá, csakhogy ezt nem hajlandók tudomásul venni. A francia elnöknek egy „afrikaközi biztonsági erőre” tett előterjesztése után újabban valamifajta expedíciós gyors hadtestről esik szó — NATO-zsargonban: „tűzoltóbrigádról”. Ez aztán sietve beavatkozna tűz és válság esetén. Érthető, ha a NATO vezetőinek nem tetszik a mai Afrika-térkép. Egy olyan kontinens, ahol leomlóban vannak a gyarmatosítás és fajüldözés utolsó bástyái, s a szocialista irányzatot követő országok száma eléri már a tízet, a kontinens területének 30, népességének 25 százalékával. Nehezen barátkoznak meg azzal az új tényezővel, hogy a szocialista országok, s főként Kuba a törvényes kormányok felkérésére Angolában és Etiópiában segített elhárítani az agressziós veszélyt. Pedig ezek realitások, akár az a tény, hogy afrikai államok egész sorában — belső összetevők és okok következtében — jelentős változások történtek. A NATO beavatkozási próbálkozásai szeretnék visszaforgatni az idő kerekét, de azt nem tudják megtenni. Válságszító politikájukkal azonban átmeneti zavarokat és új konfliktusokat okozhatnak, amelyek bonyodalmait nem szabad lebecsülni. Ezért olyan visszatetsző az a tűzoltóbrigád, amely maga kezdené a tűzrendészeti szabályok megszegését és fáklyát lóbálna a gyúlékony anyagok között... A NATO tanácsülésén feltűnést keltett a török kormányfő állásfoglalása, aki tagadta a „szovjet veszély” létezését. Carter amerikai elnök — képünkön — ezt követően a szenátus tagjaival arról tárgyalt, hogy szüntessék meg a török fegyverszállításra korábban elrendelt amerikai tilalmat. (Képtávírónkon érkezett.) A magyar békemozgalom küldötte az ENSZ ülésszakáé A Béke-világtanács küldöttsége is részt vesz — Romesh Chandra elnök vezetésével — az ENSZ rendkívüli leszerelési ülésszakának munkájában. A küldöttség tagja Réczei László, az Országos Béketanács al- elnöke is, aki szombaton csatlakozott a delegációhoz. A magyar békemozgalom küldötte magával vitte az Országos Béketanács elnökségének az ENSZ leszerelési világértekezletével kapcsolatos állásfoglalását. A magyar békemozgalom megalakulásától kezdve síkraszállt a leszerelés megvalósításáért, részt vett valamennyi leszerelésért folyó akcióban, kifejezésre juttatta a magyar nép elkötelezettségét a béke megőrzése, a világháború megakadályozása mellett. E kezdeményezések közül is kiemelkedik a Béke-világtanács első és második stockholmi felhívása, majd a neutronbomba elleni, még jelenleg is tartó, tömegméretű tiltakozó mozgalom, amely a magyar társadalom minden rétegét érintette és aktív cselekvésre ösztönözte. A magyar békemozgalom síkraszáll a nemzetközi enyhülési folyamat elmélyítése és intézményesítése, a vitás nemzetközi problémák békés, tárgyalásos rendezése, a fegyverkezési hajsza megszüntetése, hatékony nemzetközi leszerelési megállapodások kidolgozása, elfogadása és végrehajtása mellett. Elengedhetetlennek tartja az enyhülés; folyamat visszafordíthatatlanná tételét, reális, anyagi tartalommal való megtöltését, a politikai enyhülés kiegészítését katonai enyhüléssel. Szükségesnek tartja a nukleáris fegyverkezési hajsza korlátozására született számos két- és több oldalú megállapodás további bővítését. Helyesli és üdvözli azokat a szovjet—amerikai tárgyalásokat, amelyek négy különböző fórumon a tömegpusztító fegyverek korlátozásáról folynak. Állást foglal amellett, hogy Bécsben minél előbb történjék előrelépés a közép-európai haderők és fegyverzet csökkentése irányában. Az Országos Béketanács meggyőződéssel vallja, hogy a leszerelés, a katonai költségvetések csökkentése révén felszabaduló anyagi eszközöket az emberiség gazdasági és szociális fejlődésének szolgálatába lehet állítani. A magyar békemozgalom valamennyi résztvevője, minden magyar állampolgár, az egész emberiség érdeke, hogy a legkedvezőbb nemzetközi feltételek között élhessen, dolgozhasson. Az ENSZ jelenlegi, leszereléssel foglalkozó ülésszakát nagy figyeleméi kísérjük. Teljes mértékben egyetértünk a Szovjetunió küldöttsége által előterjesztett javaslattal és támogatjuk a megvalósítására tett erőfeszítéseket. A magyar nép, a magyar békemozgalom teljes egészében támogatja Púja Frigyes külügyminiszternek a kormány nevében az ülésen elhangzott felszólalását, és azt várja az ülésszaktól, hogy megfelelő alkotó légkör kialakításával legye lehetővé a részt vevő országok küldöttei számára a leszerelés terén eddig elért eredmények tárgyilagos összegezését, a leszerelési tárgyalások során követendő alapelvek körültekintő meghatározását, a sürgető és megoldásra leginkább érett feladatok kijelölését, hogy a világ békeszerető erőinek újabb biztatást nyújtva elősegítse az enyhülést, előmozdítsa a leszerelés napirenden lévő problémáinak megoldását. Tehát — hozzanak döntést a leszerelési világkonferencia mielőbbi összehívására. PANORÁMA BUDAPEST Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetében május 30—június 3 között nemzetközi kerékasztal-tanácskozást tartottak a szocialista országok testvérpártjainak ideológiai együttműködése keretében, a szocialista demokrácia fejlesztésének témakörében az állam- polgári jogok kérdéseiről, a szocializmusban és a kapitalizmusban. A tanácskozást Lakos Sándor, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének igazgatója vezette, részt vettek a Bolgár Kommunista Párt, Csehszlovákia Kommunista Pártja, a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Német Szocialista Egységpárt, a Román Kommunista Párt, a Szovjetunió Kommunista Pártja pártintézményeinek vezető munkatársai. A résztvevők szombaton elutaztak hazánkból. PRÁGA A Rudé Právo, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának lapja szombati számában közölte azt a levelet, amelyet a Csehszlovákiában hivatalos baráti látogatást tett Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttség juttatott el a lap szerkesztőségéhez. Mint a levél közli, százával érkeztek levelek és táviratok a szovjet küldöttséghez és személyesen Brezsnyev elvtárshoz, csehszlovák ipari vállalatok, mezőgazda- sági termelőszövetkezetek, tanintézetek kollektíváitól és egyes állampolgároktól — kommunistáktól és pártonkí- vüliektől. A levelek írói méltatják a Szovjetunió következetes békepolitikáját és a csehszlovák—szovjet barátság iránti odaadásuk demonstrálásaként újabb munkafelajánlásokat tesznek. A szovjet küldöttség — rámutatva —, hogy nincsen lehetősége külön-külön válaszolni minden egyes levélre — arra kéri a Rudé Právo szerkesztőségét, hogy közölje levelét, amelyben őszinte köszönetét mond mindazoknak, akik kifejezésre juttatták barátságukat és szolidaritásukat a szovjet néppel, a küldöttséggel. HANOI A bangkoki rádió beszámolt arról, hogy Kriangszak Csamanand thaiföldi miniszterelnök megbeszélést folytatott Vietnam nagykövetével. A találkozó során a két ország gazdasági és műszakitudományos kapcsolatainak kérdésén túl megvitattak más problémákat, így a vietnami —kambodzsai konfliktust is. Ugyancsak a bangkoki rádió adta hírül, hogy Uppadit Pancsarijangkhun thaiföldi külügyminiszter most véget ért laoszi látogatása során találkozott Kambodzsa vientia- nei nagykövetével. A bangkoki rádió szerint Uppadit felkérte a kambodzsai nagykövetet, hogy hívja fel kormánya figyelmét a thaiföldi —kambodzsai határon történő eseményekre. A külügyminiszter hangoztatta, hoev Kambodzsának véget kell vetnie a thaiföldi határon kirobbantott súlyos fegyveres cselekményeinek. Válaszában a kambodzsai nagykövet azt juttatta kifejezésre, hogy kormánya jó kapcsolatokra törekszik Thaifölddel és a határellentéteket tárgyalások útján kívánja rendezni. MOSZKVA A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége július 5-re, Moszkvába összehívta a Legfelsőbb Tanács IX. ülésszakát.