Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-20 / 143. szám
a^pújság 1978. június 20. Moziban Csatatér A szünidő egyik filmsikere lesz a Tappancsok, mancsok, állkapcsok című, színes amerikai film, amelyben a világ legnépszerűbb állal sztárjai szerepelnek Rózsa János négy játékfilm után dokumentumfilmet készített. Az „előzmények ismeretében” meglepő témájút. A Gyerekbetegségek, a Bűbájosok, az Álmodó ifjúság és a Pókfoci alkotója új filmjében a mohácsi csatatér történelmi emlékparkká való építése körüli vitával foglalkozik. Az emlékezetes mohácsi ütközet helyén, a négyszázötven éves évforduló alkalmából nagyon rövid idő alatt látványos, művészileg is jól megoldott emlékparkot hoztak létre. A park célját több. szőr és többen is megfogalmazták: legyen hová elzarándokolva emlékezni a hajdan volt tragikus eseményre. A sietségre is meg volt az indok: ha most nem, legközelebb csak övén év múlva lett volna ismét megfelelő évforduló az avatásra. Mindez eddig érthető, világos és helyénvaló. Csakhogy... A park építésekor a már ismert, és évtizedeken keresztül feltárt két tömegsír mellett még hármat fedeztek fel. Mivel az építéssel igyekezni kellett, az új tömegsírokat átabotában feltérképezték — azaz a legfelül elhelyezkedő csontvázréteget lefényképezték — majd beszórva a sírokat patkányméreggel, vissza temették őket. A laikus — de még néhány helybéli múzeumi ember is — ezt is rendjén- valónak gondolja. Elvégre mit is lehetett volna tenni azzal a rengeteg csontvázzal, még ha hős eleink csontjai is azok? A filmből tudjuk meg, hogy kincs semmisült meg a patkánymérges visszate- metés által. A szaktudomány ezekből a maradványokból kideríthette volna, hogy a korabeli magyarságnak milyen volt a termete, külleme, milyen körülmények között éltek, hogyan táplálkoztak, milyen betegségekben szenvedtek, hogyan gyógyították bajaikat, honnan gyűltek össze a csatára, milyen módon haltak meg — és még egy tucat hasonló, gondolom, nagyon sokakat érdeklő történelmi adalékot. Mivel a közismert tény szerint negyvenezren veszítették életüket Mohácsnál, a hatalmas vizsgálati anyag alapján az egész akkori magyarságot megismerhettük volna a kutatások nyomán. Igaz, az emlékpark akkor később 'készült volna el, esetleg nem is valami szép, kerek évfordulón adták volna át. Lehet tűnődni, hogy melyik a nagyobb baj. A témaválasztás igazolja Rózsa Jánost: a Csatatér le- forgatására érdemes volt do- kumentaristának szegődni. Hét még ha eltanulta volna a rutinosabb dokumentum- film-készítőktől a feszesebb, lényegre törőbb szerkesztést, a szűkszavúságot... Utóirat: Mit gondolnak, hány embert érdekelt e film Szek- szárd városában, ahol egyebek között tizenkét oktatási intézmény is van (s benne történelmet tanító tanárok és történelmet szerető diákok)? összesen tizenkettőt. VIRÁG F. ÉVA Könyv ' „Gyorsuló idő” - sürgető feladatok Az ismert sorozat kötetei kivétel nélkül a megszokott színvonalon és a megkedvelt formában szólnak történelmünk, gazdaságunk és kul- * túránk legkülöfélébb 'kérdéseiről, korszakairól. A legutóbbi kiadványok között találjuk a már nemzetközi tekintélyt szerzett Berend T. Iván öt előadását gazdaságról és oktatásról (forró téma mindenkoron), s Venetianer Pálnak a címében nem Adyt, hanem a biológia izgalmas kérdéseit is idéző könyvecskéjét „Molekuláris biológia: Tegnap, Ma, Holnap” címmel. Kezdjük ez utóbbival, mint a rosszul taktikázó érettségizők: Taylor ijesztő és elgondolkodtató „leleménye”, a biológiai pokolgép óta divat is lett a biológia korlátlannak tetsző lehetőségeiről szólni, vitatkozni, könyvet írni. A biológia és a legendák tegnapjába ez még mind belefért (közhasznú tapasztalat, hogy világrengető teóriák — tulajdonképpen legendák — mindig akkor születnek és addig élnek, míg megdönthetetlen tényekkel nem rendelkezik az adott tudomány), s békés szimbiózisban élt tudomány és áltudomány. A ma biológiája segédtudományokat használ, s a biokémia flörtje sem ismeretlen a genetikával. Létezésünk legfontosabbnak tűnő részecskéi, a DNS-molekulák és a gének mitikus világa is izgalmas fejezetekkel várja az érdeklődőt. Bevált és okos ötletként fiktív partnerek csevegése biztosítja a haladást a könyv egyes témaköreiben. Még a biológiát nem kedvelő olvasónak sem érdektelenek olyan problémák, mint a génsebészet, vagy éppen a fogamzásgátlás jövője, kihatásai. Berend T. Iván öt előadása címe miatt is felkelti a figyelmet. Sokszor hallunk nálunk kultúra és gazdaság (sőt gazdagság) lényegi összefüggéséről, s általában abban az értelemben, ahogy egykor kiváló futballistánk megnyilatkozott futball és pénz mennyiségi viszonyáról, quasi bőséges anyagi források nélkül nem lehet kultúrát (és közművelődést) csinálni. Minden látványos vagy csupán tekintélyérv ellenére igaznak látszik a megállapítás, s az említett előadások is ezt támasztják alá, bár a megelőző történelmi körülmények sokat tehetnek erről. Kelet-európaiságunk, egykor volt politikánk hagyományos színtévesztései döntő mértékben hozzájárultak ehhez. Az tény, hogy infrastrukturális fejlettségi színvonalunk lehetne jobb, bár a fejlődés letagadhatatlan. Ugyanakkor óriási problémák jelentkeznek a képzésben és továbbképzésben, a jövőt jelentő generációk nevelésében, s ezek már nem csak gazdasági gondok. DRESCHER ATTILA Bővül a szovjet televíziós hálózat Ebben az évben tovább bővül a szovjet televíziós adások állandó zónája. A tv-programokat a Szovjetunió lakosságának 83 százaléka nézheti. E számot az elmúlt évek adataihoz hasonlítva megállapítható, hogy egyre népesebb az új televíziónézők csoportja. Korábban az országban elsősorban saját műsorokat sugárzó televíziós központokat hoztak létre. Később ezek építését gyakorlatilag beszüntették, és az adóhálózat fejlesztését rádiórelé vonalakkal és Orbita rendszerű kozmikus hírközlő állomásokkal valósították meg. Főként az Orbita-állomá- sok népszerűek, amelyek közül már az első húsz felépítése is mintegy 20 millióval növelte a tv-nézők számát. Jelenleg az országban 80 Or. bita-állomás működik. Valamennyi alkalmas színes adások közvetítésére is. 1978- ban Orbita-állomásokat telepítenek a Kurili-szigeteken, Kurilszkban, a tyumeni körzetben Tarkó Szálában. Újabban, sok helyütt használják fel az olcsóbb Ekran- és Raduga-rendszereket. Az utóbbi rendszerhez tartozó, a földszinttől 36 000 kilométeres távolságra geostacioná- rius pályára vezérelt műhold a Szovjeunió területének 40 százalékát szolgálja ki. Jelenleg több mint 150 települést láttak el Nyugat- és Ke- let-Szibériában Ekran-rend- szerű műsorát játszó és -vevő készülékkel. A nagy teljesítményű műsorszórókból az idén húszat szándékoznak felépíteni. Egyik legnagyobbat közülük a jaroszlavi kerület Volga nevű településén fogják üzemeltetni. Adótornyának magassága elérj a 350 métert. Ezenkívül az uráli és a celi- nográdi területen, Alma-Ata közelében, Türkméniában és másut létesülnek ilyen állomások. Rádió Fiatal mezőgazdászok 23 egyetemi, 18 főiskolai végzettségű, 24 pedig technikumban szerzett oklevelet. És mind fiatal. Ezek után valószínű, hogy senki sem gondol a mezőgazdaságra, pedig a számok egy termelőszövetkezet, a mezőkovácsi Üj Alkotmány szakemberhelyzetének jellemzői. A rádió Hétköznapok formálói sorozatában Rab Nóra készített műsort a Békés megyei mezőgazdasági üzemben. A gazdaság vezetése szabad kezet ad a fiataloknak elméleti tudásuk minél tökéletesebb gyakorlati hasznosításához. Példának emelték ki azt a répamag-szárító konstrukciójukat, amely egész Európában egyedül álló. A mezőkovácsháziak az ország legkülönbözőbb oktatási, tudományos intézményeivel, valamint jeles szakemberekkel, tudósokkal, aktív levelező és konzultációs kapcsolatban állnak, a mindennapi feladatok minél tökéletesebb megvalósítása érdekében. Ez a jó kapcsolat jellemzi a gazdaságon belüli helyzetet is, az egymás közötti viszonyt is. Szakmai fél.—vénység nélkül. A kitárulkozás, a minden új felé való nyitottság sajnos ma még nem jellemző minden szakemberre és közösségre. A felórás műsor tömören, sokoldalúan mutatta a fiatal szakemberek életét. Itt nincs is mód mindent elsorolni. Egyet még is érdemes. Őszintén elismerték, hogy nagy létszámuk ellenére Me- zőkovácsháza kulturális életében nem sok vizet zavarnak. A mezőgazdaságban dolgozó értelmiségiek nem tudják teljesíteni azt a misz- sziót, amelynek elvégzésére az egyetemeken biztatják őket. Ez viszont nemcsak feléjük, felénk is-így van. CZ Szolgáltatási Szolgáltatás! Lakáskarbantartás! Értesítjük Szekszárd város lakosságát gyorsjavító részlegünk beindításáról. A részleg a következő szolgáltatásokkal áll a lakosság rendelkezésére: VILLANYSZERELÉS: Lakásokban hibaelhárítás, mindenféle javítás, kapcsolók, konnektorok cseréje és javítása, keresztmetszetnövelés, háztartási kisgépek üzembe helyezése, elektromos háztartási gépek elektromos hibáinak kijavítása, esetenként új lakások villamosítása, melegvíztároló (bojler) javítása. VÍZVEZETÉK-SZERELÉS: Csőtörés, egyéb vezetékbeni meghibásodás kiküszöbölése, csapok javítása és cseréje, WC, mosdó, fürdőszoba szerelése, karbantartása, fürdőszobák komplett kialakítása, központi fűtőberendezések javítása, karbantartása, vezetékdugulások elhárítása. KŐMŰVES: Lakások átalakítása, csempézés, mozaiklapozás, vakolatok készítése és javítása, tetőszigetelés. BÁDOGOS: Ereszcsatornák, lefolyócsatornák javítása, készítése, szerelése, különböző bádogszegélyek készítése és felszerelése. LAKATOS: Ajtózárak javítása, cseréje, kerítések javítása, készítése, szögbelövés. ASZTALOS: Bútorok javítása, átalakítása, ajtók, ablakok igazítása, javítása, redőnyök javítása, szúnyoghálók elhelyezése ajtókban, ablakokban, falburkolatok készítése (lambéria), műanyag burkolatok készítése, parketta és egyéb padlók javítása, készítése, parketta csiszolása, lakkozása. KÁRPITOS: Különböző bútorok kárpitozása, kárpitjavítása (szállítással), mindenfajta függöny varrása, felszerelése, gépkocsihuzatok készítése, gépkocsi- és egyéb ponyvák készítése, javítása. ÜVEGES: A helyszínen végezzük az üvegek pótlását. SZOBAFESTÉS: Szobafestés, mázolás, tapétázás, műanyag festékkel tartós homlokzatok készítése. Szakembereink munkaidő után és munkaszüneti napokon is rendelkezésére állnak. Megrendelés felvétele: Szekszárd, Béri Balogh Ádám u. 6. sz. (Kórházzal szemben, volt férfifodrász üzlet.) Telefon: 12-359. (Csak augusztus 1-től.) Hívja a lakáskarbantartókat — házhoz megyünk! Tolna megyei Festő- és Lakáskarbantartó Ipari Szövetkezet, Központ: Szekszárd, Marx Károly u. 22. Telefon: 12-371. (370) TV-NAPLÓ Tudományos bűnüldözés A krimi divatját éljük, s a televízió hódol is ennek a divatnak, esetenként a kelleténél jobban, mert esedékes bűnügyi filmünk minden héten megjelenik a képernyőn. Legyünk őszinték, rendszerint elég gyermeteg formában, de az a fontos, hogy győz az igazság, s a gonoszokat ország-világ előtt leleplezik. Ezek, a főleg Nyugatról importált bűnügyi történetek tulajdonképpen a műfaj klasszikusait ismétlik, ahol a végtelenségig agyafúrt nyomozó túljár mindenkinek az eszén, s néhány egyszerű vagy éppen félrevezető adatból kielemzi a bűnöst. Azt mondják, gyakran ötletet is kapnak a gonosztevők, de ami a nagyobb baj, azt a tévhitet sugallják ezek a filmek, hogy a haramiának okosabbnak kell lennie az agyafúrt nyomozónál, s akkor minden rendben van. A kérdés azonban nem ilyen egyszerű, s a tv rendkívül érdekes sorozata, A bűn nyomában, a szuperdetektívről alkotott illúziót igyekszik eloszlatni. Valljuk be, kitűnő ez a sorozat, nem utolsósorban azért, mert tökéletesen szakszerű. A megszólaltatott szakemberek szerényen, a tudományba vetett rendíthetetlen hittel vallanak hivatásuk titkairól, s ámulva látjuk, hogy nincs is titkuk. A józan eszükre hallgatnak, de tudják, hogy ez önmagában vajmi kevés. Az elmúlt évszázadban ugyanis a bűnözők is fejlődtek, módszereik finomodtak, eszközeik tökéletesebbek lettek, s egy Sherlock Holmes szimata vagy egy Watson kitartása ma már kevés sikerrel kecsegtetne. Egyébként is a bűnüldözésnek nem az a feladata, hogy az áldozathoz keressen egy lehetséges tettest, hanem az, hogy kétséget kizáróan az igazi tettest kutassa föl. S miként az élet minden területén, a bűnüldözésben is megjelent a tudomány, amely a maga kérlelhetetlen eszközeivel mindenre fényt tud deríteni. A filmsorozat önmagában is, eltekintve a bemutatott módszerek áldásos gyakorlati hasznától, rendkívül érdekes, s azt bizonyítja, hogy a tudomány folyton újabb és újabb területeket hódít meg. Egy félig elmosódott ujjnyom, néhány szál haj szinte az egész embert meg tudja jeleníteni, s úgy látszik, akikre ezeket az érzékeny műszereket bízták, értik is a dolgukat. S érti a dolgát Kovalik Károly riporter is, akik mindig a lényegest kérdezi, s gondja van arra is, hogy tudós partnerei szabályos ismeretterjesztő előadásokat tartsanak. Mondom, jó ez a film, de igazi haszna akkor lenne, ha bemutatnák a potenciális bűnözőknek is, azoknak, akik még csak latolgatják, hogy belemásszanak-e egy jó buliba. Vigyázat, leendő börtöntöltelékek! A tudományt nem lehet becsapni. A derék nyomozó régen szakított Sherlock Holmes módszerével, s csak annyit mond egy eset láttán: gyanús. S amikor a gyanúsított azt mondja, az áldozat öngyilkos lett, senki nem próbálja megcáfolni, várjuk meg a végét, mit mond a tudomány. A tudomány pedig néhány hajszállal is beéri, s aztán rámutat a hazudozó gyilkosra. Cs. L.