Tolna Megyei Népújság, 1978. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-14 / 138. szám
2 “ríÉPÚJSÁG 1978. június 14. Oeausescu Londonban Nicolae Ceausescu román államelnök megkezdte látogatását Nagy-Britanniában. A képen Ceausescu mellett II. Erzsébet angol királynő. (Képtávírónkon érkezett.) London, László Balázs, az MTI tudósítója jelenti: Kedden délben négynapos hivatalos látogatásra Londonba érkezett Nicolae Ceausescu, a román államtanács elnöke. A látogatásra elkísérte felesége, Elena Ceausescu, a Román KP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága állandó irodájának tagja, az RKP PVB tagja, Gheorghe Oprea, a miniszterelnök első helyettese és Stefan Andrei külügyminiszter. Ceausescu különgépe a gat- wicki repülőtéren szállt le. Ceausescu és kísérete külön- vonattal folytatta útját a londoni Victoria pályaudvarra. II. Erzsébet angol királynő itt üdvözölte ünnepélyes külsőségek között a román államfőt. Ceausescu szerdán találkozik James Callaghan brit kormányfővel, dr. David Owen külügyminiszterrel és Edmund Dell kereskedelmi miniszterrel. Fogadja a brit üzleti élet számos képviselőjét. A brit—román tárgyalásokon várhatólag áttekintik a kétoldalú kapcsolatokon kívül a kelet—nyugati viszonyt, a közel-keleti és afrikai kérdéseket. Több államközi megállapodást írnak alá. „Súlyos bizonytalanságot keltő tényező...” A Pravda Peking külpolitikájáról A kínai vezetés politikájának a békét veszélyeztető vonásait elemzi a Pravda keddi számában I. Alekszandrov. A cikk szerzője megállapítja, hogy a kínai vezetők összefognak a béke és a nemzetközi enyhülés ellen küzdő imperialista és szélsőséges reakciós erőkkel. Peking nemcsak elkerülhetetlennek tekinti az új világháborút, hanem annak kirobbantása érdekében tevékenykedik és meghirdette a háborúra való felkészülést. I. Alekszandrov rámutat, hogy Peking nem kíván csatlakozni a föld alatti, a légköri és a víz alatti nukleáris robbantások betiltásáról szóló szerződéshez, sőt az erőteljes nemzetközi tiltakozás ellenére folytatja légköri nukleáris kísérleteit. A kínai vezetők minden eszközt felhasználnak az enyhülés aláásására. Éles kirohanásokat intéznek a Szovjetunió és más szocialista országok ellen, kísérletet tesznek egységük megbontására, s arra biztatják az imperialista köröket, hogy tegyék merevebbé a szocialista országokkal szembeni politikájukat. Kína a szocializmus, a békéért, a népek biztonságáért, a nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért küzdő erők elleni egységfrontot kíván létrehozni az imperialista és nemzetközi reakciós erők részvételével. „Peking külpolitikai tevékenysége a nemzetközi helyzetben súlyos bizonytalanságot keltő tényező” — mutat rá a Pravda. I. Alekszandrov felhívja a figyelmet arra, hogy a jelenlegi kínai vezetés Mao „tanításait” követve, fokozza a háborúra való felkészülést. Kína már ma is a világ legnagyobb számú szárazföldi hadseregével rendelkezik. Katonai kiadásai évek óta meghaladják az állami költségvetés 40 százalékát. Gyorsított ütemben folyik a kínai katonai gépezet korszerűsítése. Az ország politikai életének alaphangját a katonai készülődés adja meg. A gyorsított ütemben fegyverkező Kína mindent megtesz annak érdekében, hogy bebizonyítsa a leszerelés érdekében tett lépések „szükségtelen és hiábavaló” voltát, sőt magának a fegyverkezési hajszának az „elkerülhetetlenségét”. Nem hajlandó egyetlen olyan kötelezettséget sem vállalni, amely hátráltatná az ország militarizálását. „Kínában az elkerülhetetlen háborúra való felkészülés szellemében ideológiai agymosásnak vetik alá a lakosságot. A militarista irányvonal megkönnyíti a pekingi vezetők számára, hogy elvonják az egyszerű kínaiak figyelmét az élet mindennapi nehézségeiről és lehetővé teszi, hogy olyan nemzedéket neveljenek fel, amelyet fel lehet használni az expanzio- nista törekvések megvalósítására.” A Pravda cikke a továbbiakban a kínai külpolitika egyik lényegi vonásáról, a szomszédos államokkal szemben támasztott területi követelésekről szól. A Kínában nyilvánosságra hozott „történelmi” térképekből kitűnik, hogy a maoisták igényt tartanak a Szovjetunió Amúr- melléki és tengermelléki területére, a Szahalin szigetére, Kazahsztán és Szovjet Közép-Ázsia egy részére, a Mongol Népköztársaságra, Koreára, Afganisztán területének egy részére, India, Nepál, Bhutan, Burma, Thaiföld, Malaysia, Kambodzsa, Laosz, Vietnam egy-egy részére, valamint a Kelet- Kínai-tenger és a Dél-Kínai- tenger csaknem valamennyi szigetére. A kínai hadsereg egységei 1974-ben elfogalták a Dél-Kínai-tenger több szigetét. Peking arra törekszik, hogy kiterjessze fennhatóságát e térség valamennyi szigetére és tengerére. Gyenes András Párizsba utazott A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására kedden Párizsba utazott Gyenes András, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára. GENF Magyar felszólalás az NMK ülésszakán A nemzetközi munkaügyi konferencia Genfben folyó 64. ülésszakának plenáris ülésén felszólalt Trethon Ferenc munkaügyi miniszter, aki egyebek között megállapította, hogy a világgazdaságban az elmúlt év nem hozta meg a remélt fellendülést. Mind a fejlett tőkés országokban, mind pedig a fejlődő országokban továbbra is súlyos társadalmi gond a munkanélküliség. Ilyen körülmények között a dolgozók életszínvonalának nagymértékű visszaesését csak a munkásság szervezett harca, a munkás- mozgalom ereje tudja mérsékelni. Trethon Ferenc a továbbiakban kiemelte a magyar kormánynak a béke fenntartására, a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködésére irányuló szilárd törekvését. (MTI) Meghalt Kuo Mo-zso Június 12-én, nyolcvanhét éves korában elhunyt Kuo Mo-zso, a Kínai Tudományos Akadémia elnöke, az országos népi gyűlés állandó bizottságának alelnöke. A neves író, költő, történész és közéleti személyiség halálhírét Pekingben még nem jelentetnék be hivatalosan, kínai kül- ügyminisztériumi források azonban megerősítették. Kuo Mo-zso 1891-ben született a Szecsuan tartománybeli Losanban. A tokiói egyetemen végzett. 1954 óta volt tagja a kínai országos népi gyűlésnek és alelnöke a népi gyűlés állandó bizottságának. A felszabadulás óta töltötte be a Kínai Tudományos Akadémia és a kínai országos irodalmi és művészeti szövetség elnöki tisztét. Kuo Mo-zsót a Magyar Tudományos Akadémia 1953- ban tiszteletbeli tagjává választotta. Művei közül több magyar nyelven is megjelent. AZ ANNAPOLISI tengerészeti akadémián Carter amerikai elnök néhány napja meglehetősen hidegháborús hangvételű beszédet mondott. Ez a beszéd az amerikai külpolitikának abba a vonalába illik bele, amelyet általános merevedés jellemez, s amely nem független belpolitikai tényezőktől. Az 1978-as esztendő választási év Amerikában. Novemberben újra választják az egész képviselőházat és a szenátus egyhar- madát. Carter elnök nyilván úgy véli: hasznos lehet „keménynek” látszania nemzetközi kérdésekben. Hiszen a kormányt általában a szélsőjobb, a „héják” oldaláról érik a támadások és a rivális köz- társasági párt is ezen az alapon rohamoz, „engedékenységgel” vádolva a Carter- adminisztrációt. Persze, meg kell jegyezni: magán az amerikai kormányzaton belül is előtérbe kerültek a kemény vonal hívei. A józanabb, ésszerű megegyezésre hajló Vance külügyminiszter és szakértői szerepe az utóbbi hetekben észrevehetően csökkent és előtér- ae került a rendkívül agresz- szív politikai fellépést tanúsító Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsadó. Az erőpolitika hívei, élükön Brzezinskivel a SALT-egyezmény aláírása fejében a Szovjetuniótól olyan, a stratégiai fegyverekkel semmiféle kapcsolatban nem lévő katonai, politikai, sőt társadalmi engedményeket követelnek, amelyek egyoldalú előnyöket biztosítanának az Egyesült Államok számára. EZ AZ ÁLLÁSPONT természetesen nyíltan nagyon nehezen magyarázható meg, fogadtatható el a közvéleménnyel. Maguk az amerikai hivatalos körök korábban már több ízben kijelentették, hogy az egyezmény csaknem készen áll. Emellett azt sem titkolták, hogy a SALT az Egyesült Államok számára is sokkal fontosabb annál, semhogy aláírását függővé lehessen tenni végső soron másodlagos fontosságú nemzetközi problémáktól. Még a Carter- adminisztráció is érzi, hogy a stratégiai fegyverek korlátozásáról szóló egyezmény, az úgynevezett SALT-tárgyalá- sok ügye csak nagy kockázatok árán kapcsolható ehhez a hidegháborús kurzushoz. A megbeszélések ugyanis a két legnagyobb hatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok elvileg közös érdekeltségét fejezik ki a tömeg- pusztító fegyverek számának, típusainak és felhasználási módjának megfelelő szabályozásában. AZ EGYÉBKÉNT meglehetősen nyers hangvételű an- napolisi beszédben maga Carter is bizonygatta, hogy a SALT-tárgyalásokat nem teszik függővé más politikai viták alakulásától. Hasonlóképpen nyilatkozott Paul Warnke, a SALT-tárgyaláso- kon részt vevő amerikai küldöttség vezetője, aki kifejezetten közölte: a SALT-ot nem óhajtják összekapcsolni sem a Szovjetunió afrikai politikájával, sem más kérdésekkel. Sajnálatos módon — bizonyos tények azonban ellentmondanak e fogadkozásoknak. Mindenekelőtt az, hogy a Szovjetunió május 27-én Washingtonban a Gromiko— Carter—Vance találkozón minden korábbinál messzebb menő javaslatot tett a hadászati rakéták korlátozására, s ezt az indítványt az amerikaiak visszautasították. Másodszor: a találkozót alig 24 óra múltán Brzezinski hallatlanul éles nyilatkozata követte. Ebben szinte ultimátumszerűén fogalmozott: vagy most elfogadja a Szovjetunió a SALT-ra vonatkozó amerikai indítványokat, vagy pedig Washington „fog addig várni, ameddig javaslatait el nem fogadják”. Harmadszor: ehhez csatlakozott a rendszerint igen jól értesült Wa- sington Post információja, amely szerint az amerikai kormány egyelőre — legalább is őszig) be akarja fagyasztani a SALT-tárgyalásokat. A lap értesüléseit a kormány részéről heves tiltakozás és — Carter részéről is — cáfolathullám követte. Ezek a cáfolatok azonban az események ismeretében nem látszanak különösebben meggyőzőnek! NEM LEHETETLEN természetesen, hogy az adminisztráció a már említett választási-belpolitikai okoknak rendeli alá a SALT-egyez- ményt. Ebben az esetben elképzelhető, hogy a novemberi választások után — feltehetően már csak 1979 elején — a tárgyalások újabb lendületet kapnak. Ez azonban nem szolgálhat mentségül arra. hogy Washington indokolatlanul halogatja a csaknem teljesen elkészült, a mindkét nagyhatalom és az egész emberiség érdekeinek megfelelő SALT-egyezmény aláírását. Nem is szólva arról, hogy az utóbbi hetek eseményei alapján élni lehet a gyanúperrel: a washingtoni külpolitikai vonalvezetés „kemény szárnya” esetleg hosszabb időre is a hidegháborús hangulat- keltés hulladéka alá akarja temetni a SALT-megállapo- dást. —i—e New York, ENSZ-közgyűlés (Folytatás az 1. oldalról). Hétfőn este mondott beszédet az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakán — a nem kormányjellegű szervezetek számára fenntartott bizottsági ülésen — Va- lentyina Nyikolajeva-Tyeres- kova, a világ első női űrhajósa, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség alelnöke. A mintegy százhúsz ország asz- szonyait és leányait tömörítő szövetség azok között a nemzetközi szervezetek között volt, amelyek állhatatosan sürgették a leszerelési ülésszak összehívását. Ernesto Ottone, a DÍVSZ elnöke a Demokratikus Ifjúsági Világszövetségnek a leszereléssel kapcsolatos nézeteit és javaslatait tolmácsolta. Ottone méltatta a haladó ifjúság szerepét a leszerelés megvalósításáért vívott harcban. Szólt a különböző ideológiai, politikai és felekezeti irányzatokhoz tartozó európai ifjúsági szervezetek pozitív szerepéről, azokéról, amelyek évről évre mind szélesebb együttműködést alakítanak ki a béke, a biztonság és a leszerelés érdekében. — Ennek az összefogásnak kiemelkedő állomása volt az idén január végén Budapesten tartott európai ifjúsági leszerelési konferencia — mondotta Ottone. A BUDAPESTI konferencia eredményeként került sor az idén májusban Helsinkiben az európai ifjúsági leszerelési akciónapra, amelyen a földrész demokratikus ifjúsági mozgalmának valameny- nyi irányzata részt vett, és amely reprezentatív ifjúsági delegációt küldött az ENSZ rendkívüli ülésszakára, hogy átadja a budapesti konferencia záródokumentumát és a Helsinkiben elfogadott felhívást. Dr. Simái Mihály, az ENSZ-társaságok világszövetségének elnöke a szervezet nevében gyorsabb és határozottabb haladást sürgetett a fegyverkezési verseny megfékezésére és a leszerelés irányában. Állást foglalt a tömegpusztító, egyebek között a fokozott sugárhatású (neutronfegyverek), a nagy pontosságú rakéták, és más, „destabilizáló” fegyverek betiltása mellett. Javasolta a világméretű fejlesztési és leszerelési stratégiák egyidejű és összehangolt kidolgozását és meghirdetését, az ENSZ leszerelési tájékoztató és kutatási tevékenységének javítását, amiben a világszövetség és annak tagszervezetei is számottevő szerepet tölt- hetnének be. Mongol küldöttség érkezett Prágába Jumzsagijn Cedenbalnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága első titkárának, a nagy népi hurál elnöksége elnökének vezetésével mongol párt- és kormányküldöttség érkezett kedden délelőtt hivatalos, baráti látogatásra Csehszlovákiába. A CSKP KB, a csehszlovák köztársasági elnök és kormány meghívására érkezett küldöttség tagjai között van Zsambin Batmönh miniszter- elnök, Csojnorin Szűrén miniszterelnök-helyettes és Mangalin Dügerszüren külügyminiszter is. A mongol vendégek ünnepélyes fogadtatására a prágai repülőtéren megjelent Gus- táv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, Lubomír Strougal kormányfő, valamint számos más, magas rangú csehszlovák párt- és állami vezető. A küldöttség a csehszlovák vendéglátók kíséretében a repülőtérről a prágai várba hajtatott, s itt a főváros lakosságának képviselői melegen köszöntötték a mongol vendégeket, majd Cedenbal és Husák fogadta a várőrség díszalakulatának tisztelgését. Nem sokkal ezután Jumzsagijn Cedenbal és Gustáv Husák rövid megbeszélésre ült össze. A találkozó szívélyes, elvtársi légkörben folyt. A kora délutáni órákban a mongol párt- és kormány- küldöttség megkoszorúzta az ismeretlen katona Zizkov- hegyi sírját, majd az olcsanyi temetőben lévő szovjet hősi emlékművet. Égy szavazás háttere Kedd esti kommentárunk Befejeződött az Olasz Köztársaság történetének második népszavazása. Az elsőre négy évvel ezelőtt került sor. A téma akkor a válás volt, de a tét jóval nagyobb. Annak kellett eldőlnie, vajon megmaradhat-e az iparilag fejlett Itáliában egyfajta intézményesített, majdnem középkori szemlélet, vagy pedig Nyugat-Európa egyik legjelentősebb országa végre túlléphet ebben a kérdésben is a saját árnyékán. Az eredmény közismert: a jobboldal minden erőfeszítése ellenére akkor az olasz nép a változásra szavazott. A mostani népszavazás tematikailag kettős volt. Arról kellett dönteni, megmaradjon-e két, már létező törvény. Az egyik a pártok állami támogatását szabályozza, a másik, amely Reale volt igazságügy-miniszter nevéhez fűződik, a korábbinál valamived keményebb fellépést tesz lehetővé a terrorizmussal szemben. A szélsőbaloldal mindkét — voltaképpen bevált — törvényt szerette volna semmissé tenni, ezért kényszerítette ezt a referendumot Itáliára. Az időpont nem akármilyen. A pártok állami támogatása nem utolsósorban azért érdekes téma most, mert jelenleg az Olasz Kommunista Párt is az ötpárti parlamenti többség tagja. Egy, a pártok állami támogatásával kapcsolatos „zavarórepülés” siker esetén alkalmasnak tűnhetett arra, hogy újra felborzolja a kedélyeket, újra megnehezítse a parlamenti együttműködést, amely — minden természetes nehézség ellenére — mindmáig a legnagyobb akadálya mind a szélsőbal, mind a szélsőjobb törekvéseinek. A másik téma, a közbiztonsági törvény megtartása még sajátosabb időpontban került terítékre: az Olaszországot és a világot is felkavaró Moro-ügy után. Ennek fényében az eredmény különösen tanulságos. A lényeg az, hogy mindkét törvény megmaradására szavazott a többség — de nem olyan elsöprő arányban, amilyet a helyzet részben indokolttá tett volna. Bár a szélsőbal és a szélsőjobb közös kísérletét újra meghiúsította az olasz nép, jogos a kérdés: miért nem voltak a számszerű arányok még meggyőzőbbek, még impozánsab- bak? A helyzet bonyolult, a válasz nem könnyű. De azért nem is lehetetlen. Az olasz élet igazán jó megfigyelői világszerte körülbelül így felelnek erre a kérdésre: bár mindkét szóban- forgó törvény helyesnek bizonyult, az eddigi végrehajtás során sok volt az elkedvetlenítő motívum. A pártok állami támogatásával kapcsolatban a kereszténydemokratáknak nemegyszer túlságosan is maguk felé hajlott a kezük, a terrorizmus elleni törvényről pedig nyilván számtalan szavazónak az jutott eszébe, mennyi kínos kérdőjel volt —és maradt meg — a Moro gyilkosai után folytatott nyomozás terén. HARMAT ENDRE
