Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-14 / 112. szám

lO^PÜJSÁG

1978. május 14.

hakespeare egymaga fele a teremtésnek. Nincs olyan indulat, az a szenvedély, az a jellem, melynek mását nem

adta, s oly festékkel, mely

semmi idő múltával nem veszti el színét —, ilyen nagyra értékelte a brit szellemóriást Petőfi, Vörösmarty pedig kijelentette, hogy Shakespeare műveinek jó fordítása felér bármelyik irodalom felével.

Magyarul mégis elég későn szólalt meg a nagy költő, először Kanzinczy tolmácsolásában a Hamlet. Ezt azután elég gyors irámban követte a többi, a fordítások azonban jórészt nem az eredeti, hanem silány német áldolgozások után készültek, így a Hamletnek jó volt a vége, a Lear királyt először Szabolcs vezér címmel, megmagyarosítva adták elő. Első kifogástalan, magas színvonalú Shakespeare-fordítá- sunk 1839-ben készült el, ez Vörösmarty Julius Caesar-a volt.

A nagy drámaíró műveinek teljes fordítására először a pesti egyetem angol nyelvmesterének a lánya, Lemou- ton Emília vállalkozott. öt vígjátékot 1845-ben le is fordított, de naív buzgósága eleve sikertelenségre volt kárhoztatva, fordításai nehézkesek, erőltetettek, magyartalanok. Annál több reménnyel kecsegtetett három legnagyobb írónk összefogása, A triumvirátus létrehozója Petőfi volt. 1847 végén egy teljes hetet töltött Aranynál Szalontán. Meghitt beszélgetés közt együtt lelkesedtek Shakespeare-ért. Arany a hű

A teljes magyar Shakespeare

barát unszolására ígéretet tett, hogy átnézi és átdolgozza korábbi, nyelvgyakorlata nak szánt fordításait. Petőfi Pesten felkereste Vörös- martyt és megnyerte tervének, a teljes Shakespeare- fordításnak. 1848. február 10- én értesítette szalontai barátját, hogy Vörösmartyval erősen dolgoznak.

Egy hónappal később új levél ment a Toldi írójához: „...Coriolanusomat már

nyomják, s ott az első cím ez: Shakespeare összes színművei. Fordítják Arany, Petőfi, Vörösmarty”. Hát ehhez tartsd magadat. Készítsd el vagy a János királyt, vagy a Windsori víg nőket, hogy ha szükség lesz rá, elküldhesd”... És május 3-án valóban ezzel a címmel kezdték árusítani a pesti könyvárusok a Coriola- nust.

A gyönyörű tervből, három nagy költőnk közös fordításából — sajnos — kevés valósult meg .A triumvirátus létrehozója és lelke elesett a segesvári ütközetben. Vörösmarty a hazájára zúdult csapás hatására mély apátiába süllyedt. Alig írt valamit. A tervhez mégsem lett hűtlen. Abban a pár órában, mikor testi-lelki szenvedései megengedték a munkát, befejezte a Leart. Arany kedélyét is megmérgezte a nemzeti katasztrófa. Lesújtó hatása alól a kicsinyes életkörülmények mellett haláláig nem tudott megszabadulni. De így is lefordította a János királyt, a Hamletet, a Szentivánéji álmot; és ő volt a legfáradhatatlanabb hirdetője a teljes fordítás szükségességének. Buzdítására a Kisfaludy Társaság külön Shakespeare-bi- zottságot szervezett, s ez megbízta legismertebb műfordítóinkat az egyes darabok átültetésével.

Szomorúan jellemzi akkori kiadási viszonyainkat, hogy a kinyomtatásra egyetlen intézmény vagy vállalat sem mutatott hajlandóságot. A költségeket egy lelkes irodalombarát, Tömöri Anasztáz fedezte váratlan örökségéből, ő fizette a fordítói tiszteletdíjakat is. Ilyen körülmények közt jelent meg 1864. és 1978. közt, 18 kötetben, első teljes Shakespeare- drámafordításunk. A kiadás azonban üzletnek sem volt rossz, a közönség vásárolta, a példányok hamar elfogytak. Ezért Ráth Mór 1879- 82-ben és 1898-ban kiadta újból, sőt ki is egészítette, utolsó kötetként sajtó alá kerültek a szonettek és a különböző versek (Venus és Adonis, Lucretia stb.)

A kiadás jogát később a Franklin Társulat szerezte meg és újabb kiadásokat jelentetett meg századunk első éveiben, a világháború kitörése előtt és 1924-ben.

Irodalmi közvéleményünk annak idején büszkén hirdette, hogy európai viszonylatban is mienk a legjobb Shakespeare-fordítás. Filoló- giailag valóban elég hű volt. Ács Zsigmond, Arany László, Fejes István, Greguss Ágost, Győry Vilmos, Lévay József, Lehr Zsigmond, Rákosi Jenő, Szász Károly és Szigligeti nem végzett rossz munkát, de fordításuk költői nyelvünk kifejezőbbé válásával elavult. A Nemzeti Színház igazgatója, Hevesi Sándor elég sok drámát fordíttatott le, s az új tolmácsolok közt megtaláljuk Babitsot (Vihar), Kosztolányit (Téli rege, Rómeó és Júlia) is. Az átdolgozott teljes kiadás azonban csak 1948-ban látott napvilágot négy kötetben. A régi fordítók közül csak a triumvirek és Arany László maradt meg, a többiek helyét Aczél Tamás, Áprily Lajos, Babits, Devecseri Gábor, Fodor József, Kardos László, Kosztolányi, Mészöly Dezső, Szabó Lőrinc, Somlyó György, Vajda Endre, Vas István foglalta el.

Ez a kiadás hamar elfogyott, s az új olvasók ezreinek és százezreinek igényét nem lehetett kielégíteni, Shakespeare hiánycikk lett. Csak 1955-ben . jelentette

meg újra az Uj Magyar Könyvkiadó. A szerkesztő bizottság ismét felülvizsgálta az egyes fordításokat és a 37 dráma közül 11 új fordítót kapott Jékely Zoltán, Lator László, Németh László, Szabó Magda stb. személyében. Az átdolgozott Shakespeare tartalmi hűség, költőiség és drámai erő tekintetében egyaránt igen jól sikerült. Kardos László bevezetésével két kiadás hagyta el a sajtót, mindkettő tíz-tízezres példányban. Kevésnek bizonyult! Ezért 1962-ben 35 ezer példányban az Európa újból kiadta. Ennek a legújabb kiadásnak a beosztása, fordítógárdája, bevezetése azonos az 1955. évivel, de hetedik kötet is társult hozzá: a szonettek, lírai és elbeszélő kötetek gyűjteménye.

Kígjl ulajdonképpen ez az ISÉ első igazán teljes malii gyár Shakespeare, mert “““ A főnix és gerle, valamint a Versek változó dallamokra ekkor jelent meg először magyarul, mégpedig a többi verssel együtt Garay Gábor, Kálnoky László, Károlyi Amy, Keszthelyi Zoltán és Weöres Sándor szép, költői fordításában.

VÉRTESY MIKLÓS

Beck Ö. Fülöp portréja

Pákolitz István:

Tömegesitünk mindenkit Tömegekre hivatkoztok

Tömegeket vezényelnek

Kívül-felül

Én Te Ö Mi Ti Ok:

külön-külön

Tömegnek nézlek

ki-ki

Tömeggé rukkoltatsz elő

Tömegen kivül-felülinek

Tömegként kezel bennünket

képzeli magát

Szirmay Endre:

A fény magasáig

Csak ne ugyanúgy

ahogy eddig formálta az ajkad, csak ne ugyanazt

ami halálig vigasztalhat, csak ne ugyanannyit

amennyit felfog a józan elme, csak ne ugyanúgy

ahogy lángol a lét szerelme; ne csak azért

hogy a gonoszság megigazuljon, ne csak annyit

hogy a földobott kő visszahulljon, ne csak addig

amíg az évek térdre nem buknak, ne csak annak

akinek mindig béklyók jutnak; mert — jaj — nem lehet

mindig megszokott ritmusra lépni, új szív, új hit kell

veled és hozzád hazaérni, új csodák hite,

hogy szerelmünk újra megválthasson, új bizonyság

hogy a Föld embernek megtarthasson, tiszta szavak

felkiáltani a fény magasáig, és biztos szárnyak

estére együtt szállni hazáig.

(Maroknyi sors címen most jelent meg a Kaposvárott élő Szirmay Endre verseinek és műfordításainak gyűjteménye.)

Cseh könyvművészet

a, KapitoU pnuim.C'Mlobmiku .1 ob

* jdlßiiJiUinB mnolm:

k1 ©aabu oüpitputmu puol but n.iitin

ft, 3k Í&TÍ £ «-’ffi-N:: »bi? b*n «fy; Siryl'iit 1

Sl

*

iNiiDrritctJmyüJ

tbUU Bin n.u.ifowu ‘ hoi’ll: 'Ob vífo ivan* pi?

"■‘.mi "Jt-ÁJiiMi Rötur m p«|Í4wtsvf(

** it' -uiT fpcawtbkuM

P JiKwaai; wfíbni|f aj I nfbpuowobpfho pobUvl pettiuu tt pich ttvts, iiK * vrmim wwitfü

.—;—7,----——>"i «»iiiiioov'.MnK (iti*ft.'

b

yr.4m Jnlta

J. tea*" ("■< «HMi. ni.

\ ’7 .'bwTow.lk.liu

“I (kifli,<

,bo «111.., ho*,,

Bnfobr ni ««.'Ilin,: 3 r.-r, t<„ „„tfbrt r

"^íf*** pt n.,1™. «..»fc. n*™;’ K*

rf«OK.nn M|i,„tMiuíí.,; ,. , , , „M

j-ob, ntni:

’«Ilii uf |w.;wu<i,! jK'. Mm IMI, «I

■•<wííT>».T'r|WttiT«.jn.iibí|rbdol,tinlui„i’|tii|ri|<,iv»,t'

«JUÍíT;

Tix évsiázad cseh könyvművészete címen kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Képünkön a kiállítás egyik érdekessége: a prágai óváros jogi könyve.

Csepíga :

Égésien komolyan

Marimoncsik lehangoltan jött ki a főnök szobájából. .Szó nélkül leült és valami papírba mélyedt.

— Mi az, megint zűr volt? — érdeklődött Skrabak, a főelőadó.

— Akadékoskodott, megint akadékoskodott — sóhajtotta Marimoncsik. — Idétlennek nevezett. Egy vacak vessző miatt, mivelhogy az, szerinte nem a helyén volt.

— Hát piszok alak ez az Ozjava! — mondta haragosan Skrabak. — Csak szidni tud. Pedig a másolatot sem tudja megkülönböztetni az eredeti példánytól. Hogy mikor kop- pintanak már a körmére?!

— Szerintem soha.

— Mert senki nem meri kinyitni a száját. Ha valaki mondana egy-két meleg szót, behúzná a farkát.

— Aha, próbálnád csak meg — nevetett fel Marimoncsik. — Felfalna. És ki mer vele ujjat húzni?

— Például te! Elvégre téged, az előadót nevezett idétlennek. a te emberi méltóságodat nyirbálta meg, és igazán kíváncsi vagyok: meddig tűröd még? Adj neki, öregem, hogy csak úgy füstöljön!.. .

— Hogy füstöljön? — ismételte Marimoncsik, és az arcát enyhe pír öntötte el.

— Menj be a szobájába, és határozottan, minden ingadozás nélkül, egészen komolyan mondd meg: „Ide hallgass, te taknyos, tejfeles szájú! Te még hátulgombolós gatyában jártál, amikor én már a közösség javát szolgáltam. Milyen jogon piszkálsz te engem és munkatársaimat? Azt

hiszed, pótolhatatlan vagy?

— Nos — ezt jól jegyezd

meg! — mélységesen tévedsz!” Szóval így mondd meg neki a magadét, aztán fordulj meg, gyere ki, de ne feledd magad után jól bevágni az ajtót. Ez jól bevált pszichikai módszer. Mari. moncsik felállt, az arca szinte lángolt.

— Tudod, neked igazad van. Eleget tűrtem. Megyek!

És elindult.

— A legfontosabb: ne félj!

— kiáltotta utána Skrabak. Jusson eszedbe: melletted vagyok!

Marimocsik belépett főnöke irodájába, megállt az asztal előtt. Ozjava felnézett rá, letette a kezében lévő divatlapot.

— No-o-o-s? Mi kellene?

Marimoncsik mély lélegzetet vett, egyik lábáról a másikra állt, majd megszólalt:

— Ide figyelj, te taknyos — kezdte remegő hangon. — Amikor te még hátulgombolós gatyában szaladgáltál, én már a közösség javát szolgáltam. Milyen alapon piszkálsz te engem? De nemcsak engem, hanem a többieket is? Mi az, te pótolhatatlannak hiszed magad? Hát jegyezd meg, ebben mélységesen tévedsz.

Az utolsó szavakat Marimoncsik szinte már sipította. Aztán megfordult, és kisietett. Kisvártatva visszafordult, kinyitotta az ajtót, majd teljes érővel becsapta.

Ozjava szinte megdermedt. Arca a túlérett görögdinnyével vetekedett.

— Gá-á-á-lja! — ordította,

miközben megnyomta a házitelefon gombját.

A holtra ijedt titkárnő berohant.

— Mindenkit ide hozzám! — utasította Ozjava. — Azt a disznó Marimoncsikot is!

Amikor Ozjava befejezte mondanivalóját az elvetemült Marimoncsikról, súlyos csend ülte meg a termet. Végül is Skrabak törte meg ezt az oldhatatlannak tűnő csendet.

— Engedjétek meg — kezdte, miközben felemelkedett a helyéről. — Hát mit is lehet mondani ilyen helyzetben? Marimoncsikot régóta ismerem. Eddig csendes, szerény embernek tartottam. De ma... — ielentőségteljesen elhallgatott.

— Ma már egészen mást gondolok róla ... Ezt határozottan, minden ingadozás nélkül, egészen komolyan kijelenthetem: Ide figyelj, te taknyos! — fordult Marimoncsik felé. — Amikor te még hátulgombolós gatyában szaladgáltál az asztal körül, mi, Ozjava elvtárssal, már régen a közösség javát szolgáltuk. Milyen jogon merészeled Ozjava elvtársat piszkálni, és személyében az egész kollektívát sértegetni?! Mi az, azt hiszed, pótolhatat" lan vagy? Hát ebben mélységesen tévedsz! — És ekkor, a nyomaték kedvéért, öklével hatalmasat csapott az asztalra.

Marimoncsikot, felháborító viselkedése miatt, ellenszava, zat nélkül, egyöntetűen elmarasztalták.

(Baraté Rozália fordítása.)