Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-14 / 112. szám
1978. május 14. ÍSéPÚJSÁG 5 Aktahegyi kilátózás Az Akta-dombon innen, de az Akta-hegyen túl, ahonnan újabb Akta-hegylánc látszik, s hol az Akta-kukac túr... — szóval amit leírtam, nem itt történt hanem ott de mivel ott megtörténhetett megtörténhet itt is. Tehát vigyázzunk! KICSINY A BORS... de, ha egyszer úgy akarja! Szobrász barátom bölcsődébe adta gyermekét. Annak rendje, módja szerint vitt kereseti igazolást is, amely igazolja, hogy két éve nem volt semmilyen jövedelme. Óvó néni rosszallóan nézett az apukára. „Tetszik érteni, nálunk ez úgy van, hogyha egy nagyobb munkán dolgozunk, akkor nincs keresetünk” — magyarázkodott az apuka — „Ha viszont készen vagyunk vele, és átveszik, akkor meg sok pénzt kapunk.” Óvó néninek nem tetszett érteni, mert megkérte az apukát, hogy hozzon egy igazolást a megyei tanács illetékes hivatalától is. Meglett az újabb igazolás, de az óvó néni nyugtalansága nem múlott el: „Biztos, hogy nincs semmilyen keresete?” „Nincs.” • Ha lúd, legyen kövér! — gondolta az óvó néni: „Szíveskedjék hozni egy igazolást a lakóhely szerint illetékes kerületi tanács adóügyi csoportjától is.” „Először felszaladt a cukrom egy pillanatra, — mondja a barátom, — de aztán belementem a játékba, kíváncsi voltam, hova lyukadunk ki? — Hoztam egy újabb igazolást onnan is.” Az óvó néni nem olyan volt, aki könnyen megadja magát, így szólt: „Ide figyeljen, kedves apuka! Én beírok ide, a maga papírjára 500 forint havi jövedelmet, az nem oszt és nem szoroz semmit a napközis díj megállapításánál, de legalább lesz magának is valami keresete. Nem csúf- kodik ott üresen az a rubrika.” Barátom beletörődött a megmásíthatatlanba, annál is inkább, mert nem volt kedve újabb hivatalokban kilincselni, ahova tiltakozása esetén az óvó néni újra és újra elküldheti. Vajon, még hova küldte volna el? Miért nem mondta az első igazolás után, hogy ő be akar írni 500 forint keresetet, és akkor nem kellett volna időt fecsérelni az apukának és az üggyel foglalkozóknak az újabb igazolások kiállításához? Honnan veszi vajon a bátorságot felülbírálni és semmibe venni — mit is mondjak — a nálánál illetékesebbek igazolását? Vajon hányán, hány helyen intézkednek így, saját hatáskörben? RÚGJAK VAGY VERJEK? A fiatal házaspár új lakást kapott. A költözéssel együtt elkerültek annak a gyermek- orvosnak a körzetéből is, akihez eddig tartoztak. Olvasták az újságokban, és hallották az egészségügyi tanácsadásokon, hogy ajánlatos a gyermeket csecsemőkortól a felnőttkorig, ugyanannak a gyermekorvosnak kezelnie, kivált, ha a kicsi gyakran betegeskedik Mivel az ő gyermekük is gyakran szorult orvosi segítségre, mivel hallgattak a tanácsadók szavára, mivel az illető orvossal elégedettek voltak, úgy döntöttek, kérik, hogy továbbra is ahhoz az orvoshoz tartozhassanak. Annak rendje-módja szerint — a szabad orvosválasztás szellemében — megírták kérvényüket az ILLETÉKES HIVATAL-hoz, ahonnan, annak rendje-módja szerint — a szabad orvosválasztás szellemében — meg is jött a válasz. Summázva a lényeget: a kérelmet elutasítják. Abban az esetben lehetne 'kérésüknek helyt adni, ha a kezelőorvos és a szülők közötti viszony annyira megromlik, hogy az a betegellátás rovására megy. Miért javasolják az egyazon orvoshoz való tartozást a csecsemőkortól a felnőttkorig, ha az lehetetlen az orvosok egyenlő megterhelésének felbomlása nélkül ? (Lévén, hogy — uram bocsá’ — az egyik gyermekorvos jobb, vagy „divatosabb”, mint a másik.) Végezetül még egy kérdés: vajon megrúgja, vagy megverje a szülő az új kezelőorvost — akivel egyébként semmi baja —, hogy kellően megromoljon közöttük a viszony, és visszakerülhessenek régi orvosukhoz? Cz. Mese a szorgalomról Az asszony csaknem tíz évig élt és dolgozott az óceán túlsó partján, ahova házassága révén jutott. A házassága nem azt hozta, amit várt, ezérthazajött. Itthon könnyűszerrel helyezkedett el Szekszárd egyik nagyüzemében betanított munkásként — szalagmunkára. Teltek, múltak a hetek és egyre jobban érezte, hogy közvetlen környezete nem rajong érte túlzottan. A magyarázat nem késett sokáig. Egy délután, műszakváltáskor okította ki egy idősebb kollegina: — Úgy hajtasz, mint egy ló. Ezért macerálják az előtted, meg a mögötted ülőket a főnökök, hogy tartsák veled a tempót. A pénzed így sem több, de ha így folytatod, megemelik az egész szalagnak a normáját, és liheghetünk a buzgalmad miatt. Vagy attól tartasz, hogy az utcára tesznek? Szivecském, nem a kapitalizmusban élünk...” A történet — bármilyen divatos is manapság a derűs befejezés — nem végződött rózsaszínűén. Hősnőnk ugyanis néhány hónap után úgy érezte, jobb, ha továbbáll, mert az őt körülvevő légkör mind oxigén- szegényebb lett. Kikérte hát munkakönyvét, új munkahelyet indult keresni, fejcsóválva és nyugtalansággal, örökké ha- sonlítgatta a kinti munkakövetelményeket az itteniekkel, és nem tudott eligazodni. Az új munkahelyén egy mozgalmi vezető imigyen nyugtatgatta. — „Nézze, kétségtelen sok helyütt bajok vannak még a munkafegyelemmel, a munkaintenzitással. Ezen mindenütt megpróbálnak javítani, változtatni. De maga ne ilyen alapon hasonlitgassa az odakinti embertelen robottal a mi munkatempónkat. Mivel ott a robot, a hajtás, a kizsákmányolás egyik eszköze...” Az asszony, aki ideológiai kérdésekben meglehetősen járatlan, csodálkozva nézett vissza: „De éppen ez az, amit még mindig nem értek! Ami ott a tőkés érdeke — tehát a hatékonyabb munka —, az nálunk mindannyiunk haszna lenne, nem?” A vita azzal ért véget, hogy visszament a munkahelyére — dolgozni. Eddig jutva a történetben, az olvasó elnézését kérem. Csattanó ugyanis nincs. Legfeljebb annyi, hogy ezen az új munkahelyén is elég sok gondot okoz főnökeinek, ez az asz- szony, aki állandóan munkát kér. VILÁGSZERTE egyre nagyobb kincs az iható víz. S emellett évről évre több is kell belőle. Ezért, hogy az igényekkel valamelyest lépést tudjanak tartani, újabb és újabb kutakat fúrnak. Ám emellett nem kevés munkát ad a régi vezetékek javítása. Megyénkben ezt a feladatot a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat látja el. Jórészt saját erőből, de nemegyszer más cégek segítségével bővítik, javítják a kút-, cső- és szennyvízhálózatot. Szekszárd határában, a Sió töltése mellett a Nyírségből jött emberek nemrég fejezték be az egyik kút fúrását. S nemsokára egy újabbhoz kezdenek. Dombóvár vízellátása sok gondot okoz. A szükséges 5000 köbméter helyett csak 3250-et adnak a kutak. De, hogy ennyi is eljusson a városba, egy új hidat kell készíteni a csőnek, mert a régi összedől. Váralján a parkerdőben szó szerint sziklából kell vizet fakasztani. A kútfúrók légkalapáccsal mélyítik, homokkő sziklákat szétverve, a kutat. Bátaszéken a homokban süllyedt el, s tört darabokra a szennyvízhálózat akváriuma és csöve. Most pátrialemezeket vernek le, s ezek között építik meg az új szennyvízhálózatot. Fotó: Szepesi László Most a rozoga fahíd tartja a dombóvári vizet vivő csövet, de mellette készUl már a betonalapon nyugvó vasszerkezetű híd. — Gyvgy — Uj kút készül Szekszárd határában A fúrótorony alatt Váralján a szerszám: vödör lapát és légkalapács Percenként több száz liter Bátaszéken acéllemezek között folyik a munka
