Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-10 / 108. szám
ífepÚJSÁG 3 1978. május 10. «■ -■■■■■■■ ... Kon fliktus és ellentmondás A tomerőmü-építkezés A huszonhatosok párttitkára Pruzsina Istvánnal tavaly ismerkedtem meg, az atomerőmű-építkezés pártvezetőségi ülésén. Azóta már jó néhányszor találkoztunk ilyen alkalommal. Azza^ a különbséggel, hogy most már párt-végrehajtóbizottság a beruházás politikai irányító testületé. Ami először feltűnt, hogy Pruzsina elvtárs ove- rallban van. Ami azóta feltűnt? — Az, hogy legyen bármi a napirenden, véleményt mond. Röviden, őszintén, határozottan. Munkahelyén, a 26-os Állami Építőipari Vállalat itt működő ötös számú főépítésvezetőségén gyakran fordulnak hozzá szaktársai, elvtár., sai. Ki-ki egyéni gondjával- bajával, vagy — és ez a gyakoribb — munkahelyi problémákkal. Hogy ezt meg ezt ezzel az anyaggal nem lehet megcsinálni. Hiányzik a rajz, a szerszám, vagy a megfelelő munkaterület. És Pruzsina elvtárs intézkedik. Megmondja a „panaszosnak”, hova forduljon, ha ez az elintézés módja Ha nem, akkor maga jár utána a dolognak, de ha valaki azzal áll elő, hogy a kiadott munkát nem lehet megcsinálni, mert hiányzik hozzá ez vagy az, vagy a rajzon nem ismeri ki magát, akkor kezébe veszi a szekereét, vagy a fűrészt, és megmutat% Adódnak aztán olyan nehézségek, akadályok, amelyek az egész főépítésvezetőség munkáját gátolják. Ezeket szóvá teszi ott, ahol kell. És ha helyileg nem megy, felszólal a megyei pártbizottság ülésén. A megyei pártbizottságén, amelynek tagjává most ittas- másodízben választották meg. Pruzsina István ács szakmunkás a huszonhatosok párttitkára. — Már gyerekkoromban szerettem fúrni-faragni, amikor elvégeztem az általánost, hajóács akartam lenni. De késett az értesítés a felvételről, így elmentem a helybeli, mözsi ácsmesterhez tanuló, nak. Sokat köszönhetek Miska bátyámnak, ő tanított meg a pontos, lelkiismeretes munkára, de csak a vizsgán derült ki. hogy ez nem elég. A falusi ács tetőt csinál. Engem meg odaállítottak a szalagfűrészhez, és a rakás deszkához, kezembe nyomták a rajzot, hogy csináljam meg egy körpillér zsaluzatát. Szerencsémre a tamási gyerekek — ők a zsaluzáshoz értettek, de tetőszerkezetet kaptak vizsgafeladatul, belementek a cserébe. így szabadultam „csak” négyessel. Azt megtanultam, hogy még igen sok a tanulnivalóm. Ezért váltam meg tanítómesteremtől, és elmentem Százhalombattára A fiatal szakmunkás ekkor már két éve aktív KISZ-tag, és a nagy építkezésen alig van ott egy hónapja, KISZ- titkárrá választják. Az ötventagú KlSZ-szer- vezetnek pár hónap alatt híre lett az építkezésen. Pedig nem volt könnyű összehozni őket, többségük cigány. Ám Pruzsina István az építkezés KISZ-bizottsága is felfigyelt rájuk, amikor megtudta, hogy éjszaka építőanyag-szállítmány érkezett és a „kezdő” KISZ-titkárnak sikerült mozgósítani a társaságot a soron kívüli vagonkirakásra. Gyűlt a pénz a KISZ-szervezet kasszájában és „átváltódott’ kirándulásokra. És amikor két év múlva értékelték a tanulási versenyt — melyik KlSZ-szer- ve„et tagjai közül pótolták a legtöbben hiányos általános iskolai végzettségüket — az első díj, az oklevél és a kétezer forintos jutalom Pruzsina István KISZ-titkáré lett. — Itt ismerkedtem meg a mozgalmi munka nehézségeivel és szépségével — emlékezik Pruzsina elvtárs. Párttagjelölt, amikor bevonul katonának, a néphadseregben lett párttag és leszereléskor, már mint KISZ- titkár adja át a „stafétabotot” utódjának. Mözsön a termelőszövetkezetben folytatja az ácsmesterséget és — a mozgalmi munkát. Pártvezetőségi tag, egyéves pártiskolát végez, utána megválasztják a megyei pártbizottság tagjának. A mozgalmi munka kielégíti, ám a szakmai nem. Bármennyire is jól gazdálkodik egy téesz,, lehet jól működő építőrészlege, egy ács, aki minél többet akar megismerni a szakmából, itt nemigen tanulhat újat. Ezért jelentkezett a hirdetésre, amelyben építő szakmunkásokat toboroztak az atomerőmű-építkezéshez. Hetvenöt elején, amikor idekerült, nem volt még egyetlen önálló pártalapszer- vezet sem. A 26-os Állami Építőipari Vállalat itt dolgozó tizenhárom kommunistája is a százhalombattai alapszervezethez tartozott. Megalakították az alapszervezetet és Pruzsina Istvánt választották titkárrá. — Az első dolgunk volt, hogy rendezzük sorainkat, aztán hozzálássunk a szervező-, pártépítő munkához. Kiépíteni egy ütőképes párt- szervezetet, amelyik irányít, ellenőriz, szervez, nevel. Úgy érzem, sikerült... Pruzsina elvtársat 1965-ben tüntették ki az „Árvízvédelemért Emlékéremmel”, 1970- ben kapta meg a KISZ oklevelét, két évvel később KISZ aranykoszorús jelvényt, kétszeres „Kiváló dolgozó” és tulajdonosa a „Kiváló újító” kitüntetés bronz fokozatának. Tagja annak az aranykoszorús szocialista brigádnak, amelyik a napokban kapta meg a „KISZ-építkezés kiváló ifjúsági brigádja” oklevelet, ő pedig a „KlSZ-épít- kezésen végzett kiváló munkáért” emlékplakettet. És hogy a rövid életrajz teljesebb legyen: A pécsi Pollack Mihály Építőipari Szakközépiskola másodéves levelező tanulója és... három fiúgyermek édesapja J. J. A konfliktus nem más, mint a megélt és szubjektívvé vált ellentmondás, s mint ilyen — életünk elválaszthatatlan kísérője. Természetesen megkísérelhetjük el is kerülni, az eredmény azonban rendkívül kétes lesz: a konfliktus helyett az ellentmondás „elaltatása”, az ösz- szeütközés kerülése csak megerősíti az ellentmondást. Máskor azonban még ezt sem tehetjük meg. Dönteni kell, ám az eredmény megannyi ellentmondás kompromisszuma. Mintha szét kívánnának futni a dolgok. A gazdaság érdeke üti a kultúra és a művelődés érdekét, a széttagolódó különös érdekekben mintha eltűnne vagy elerőtlenedne az általános érdek, a laikus közvéleménynyel szembeszegül a szak- igazgatás, a helyi kezdeményezéssel a centralizált igazgatás. Nincs tartalmi döntés, nincs társadalmilag felvetődő kérdés, amelyet ne az ily módon adott ellentétes pólusok közvetítésében kellene valamiként megoldani, biztosítva az általános közreműködést. Más esetben azonban még dönteni sem könnyen lehet. Jelentős társadalmi csoportok beállítódása, cselekvési módja és közgondolkodása korántsem változtatható meg „adminisztrációs” határozat- hozatallal, vagy központi utasítással. Nem fogadják be a „kész tudást”, hanem a meg-megújuló konfliktusok, a valóságértelmezés és célmeghatározás szubjektivizmusa és a valóság tényszerűségei között újratermelődő ellentmondások, mint „személyes” tapasztalatok képesek csupán a mélyebb tudás és helyesebb önismeret tendenciáját kikényszeríteni. S e folyamatot kívülről csak gyorsítani lehet, de meghatározni nem, mert a társadalmi csoportok kollektív tudásának útja főként a tapasztalat volt és marad. A társadalmi konfliktusok jelentősége éppen ezen az utóbbi ponton tűnik fel legplasztikusabban. Ugyanis társadalmi létezésünk ellentmondásait helyezzük valóságos jogaikba, s tesszük általuk lehetővé, hogy kiérdemelt helyet kapjanak tudatunkban. A konfliktusokban az ellentmondás jut kifejezésre, s „végigjátszásuk” az egyetlen lehetőség arra, hogy a társadalmi élet mindenkori, objektív és szubjektív mozgató rúgóit „racionalizáljuk” megismerjük és magunkévá tegyük. Csak ez az út vezet új ismerethez és felismeréshez. Innen a konfliktus valóságmegfejtő és -feltáró, változtatásra ösztönző, vagy — ahogy a filozófiában mondják — heurisztikus jellege. Ahogy a lét titkait fürkésző Faust megidézi a Földszellemet, mert kedve támad a megismerés nagy kalandjára, úgy idézi meg számunkra a konfliktus életünk erőit és hatalmait, hogy „megjelenítésükkel” óhajainknak és vágyainknak testet adhassunk, s hogy megszüntethessük az üres szubjektivitás és a nyomasztó kényszerek kettősségét, hogy meghatározhassuk magunk számára a szabadságot. Életszerűen élni aligha más, mint elfogadni az ellentmondások teremtette kihívást, s megbirkózni velük. Ugyanakkor azonban természetes az is, hogy ezeknek az ellentmondásoknak semmi közük sincs a valóságos ellentmondásokat, s ezek történelmi kihívását önző és kicsinyes perpatvarokkal és sunyi látszatkonflitusokkal helyettesítő magatartásokhoz és manipulációkhoz. A Földszellemet nem lehet felemásan, szobatudósi filiszterség- gel megidézni. Életünk formálását, a Szabadságot sem lehet kölcsönkérni, üres kalkulációkkal kiokoskodni. Csak vállalni lehet — mai valóságunk valamennyi kihívásának tudomásulvételével, s a hozzá méltó felfoko- zottsággal és tudással. A keresztény felfogás szerint az élet ellentmondásokkal telt volta a bűnbeesés következménye. Elvilágiaso- dott mai tudatunk számára is tűnhet kényszernek. S az élet örömét valóban nem egy készen kapott lakosztály összkomfortja nyújtja. Sokkal inkább a harc, az embernek önmaga által önmagán aratott győzelme, s ha ezt végiggondoljuk, megtörténhet a csoda: a szükségszerűségből szabadság lesz, s a konfliktusok és ellentmondások kényszeréből — ez utóbbiak dicsérete... HÜLVELY, ISTVÁN Ilyenek az emberek...? Majdnem egészen biztos, hogy nem ilyenek. Hiszen sokfélék lehetnek. Rokonszenvesek és ellenszenvesek, barátságosak és mogorvák, pajzánok és prüdek, okosak és buták, daliásak és töpörödöttek, szőkék, barnák, feketék, kese vagy éppenséggel ősz hajúak. Természetesen van véleményük egymásról és amennyire nekünk az embereket megismernünk sikerült, az is kiderült, hogy ezt a véleményüket nem rejtik véka alá. Tehát szidják, dicsérik, pocskondiázzák, netán a nem létező mennybe menesztik egymást. Azzal a kérdéssel, hogy „Milyenek az emberek?” most hat személyt választottunk ki, mind- annyiuk olyan, akiket mesterségük, szakmájuk, hivatásuk sűrűn emberközelbe hoz. Rövid válaszokat kértünk, az alábbiakat kaptuk: Takács Mihály, Dombóvár, Mátai Antal KlSZ-vezetőkép- ző tábor gondnoka. — Napjaim legnagyobb részét a fiatalok között töltöm, így inkább róluk beszélnék. Nagyon szeretem a fiatalokat, mert okosak, érző szí- vűek és mindig lehet számítani rájuk. Három csoportba sorolhatók. A középiskolásokkal még könnyű bánni. Hallgatnak a szóra, a legritkább esetben szemtelenek. Tizennyolctól huszonkét éves korúak a legnehezebben fé- kezhetők. Ezeket szeretem legkevésbé. Ha valamit kérek, nem mindig csinálják meg, sokszor csak az ellenkezés kedvéért vitatkoznak. Huszonkét év felett már annyira felnőttek, hogy akkor megint könnyű szót érteni velük. Persze ezek általánosított tapasztalatok. \ ' Papp Ferencné Mindegyik csoportban van kivétel is. Papp Ferencné Fadd nagyközség gyógyszertárának vezetője: — Sose tettem, de ha a nálunk megfordulókról statisztikát kellene készíteni, úgy fogalmaznék, hogy az esetek 90 százalékában türelmesek, megértők. Persze, a maradék tíz százalék se csekélység és ők nem az előbbiekhez hasonlatosak. Türelmetlenek, sürgetők és egyszerűen nem veszik tudomásul, hogy a gyógyszerésznek is van magánélete. Tehát, akkor bolygatják, amikor eszükbe jut... Házi Sándor, a gerjeni komp vezetője. — Aki idejön hozzánk, az szeretne minél előbb átjutni a túlsó partra. Minket kötnek az előírások, a menetrend. Előbb nem indulhatunk, csak ha az utas kifizeti a különfuvar díját. Persze a rendszeresen visszatérők tudják is ezt. A baj inkább azokkal van, akik idetévednek. Őket kell a kompon is legtöbbször figyelmeztetni az előírások betartására. Az emberek legtöbbje fegyelmezetten viselkedik a vízen is, de vannak olyanok, akik valamiféle külön bánásmódot követelnek, nem tudják megérteni, hogy a kompon mindenki utas, rangra és hovatartozásra való tekintet nélkül. Wolf'Ádámné, a paksi járási könyvtár dolgozója: — Az emberek igényesek, és ez így jó. Válogatnak, kiki a maga ízlése szerint. Ami, azt hiszem, megint csak jó. Van aki Berkesit és Szilvásit szereti, a meglettebbje Jókait és Mikszáthot. Mikszáthot szeretni sose lesz szégyen ebben az országban. A kölcsönzőben havonta nagyjából másfél ezer ember fordul-meg. Akad, aki piszkos, zsíros, szamárfüles könyvet hoz vissza. De nem ez a jellemző. Az emberek általában szeretik a könyveket... Fehér Tamásné, a nagydorogi Napsugár kisvendéglő üzletvezető-helyettese. — Elsősorban mint vendéggel találkozom az emberekkel. Nálunk nem az emberek hétköznapja, hanem a kikapcsolódása, a pihenőideje csapódik le. És ez — valljuk be — nem mindig a legfényesebb. Az emberek tulajdonképpen jók, de a túlzott szeszfogyasztás — sajnos — kihat a szellemi képességeikre és ilyenkor tudnak önnön formájukon alul is viselkedni. Szerencsére ez a ritkább. Több az olyan vendég, aki kedves, udvarias akit öröm kiszolgálni. Taba István, az ÁFOR szekszárdi üzemanyagtöltő állomásának vezetője: — Milyenek az emberek? Változatosak! Gondolom hogy ezzel nem mondtam sokat. Többségük valóban úgy viselkedik, ahogyan azt mindig, mindenki mindenkitől elvárhatja. Akik nem? Nos, ilyenek is akadnak! Akivel mi az első találkozáskor udvariasak vagyunk, legközelebb valamelyest ő is az lesz. Később még inkább. És mi a folytatás? Az esetek túlnyomó többségében a visz- szatérő vendég, ha úgy tetszik „törzsvendég” viszonozza azt, amit kapott. Sok ez vagy kevés? Döntsék el önök... írásunk címében kérdéssel igyekeztünk felhívni az olvasó figyelmét. Zárszóként hadd valljuk be azt, hogy sejtelmünk nincs arról, valójában ilyenek az emberek. Talán ilyenek. Az mindenesetre biztos, hogy ilyenek is. És ez is valami. ORDAS IVÁN TAMÁSI JÁNOS Tóba litván Tokacs Mihály ' vv f Házi Sándor ■■mhhmhhhHHSHHW Wolf Adámne ■^0$^',%^, „ .... ^ ' CSsí&í».' -«>?9<#<iV * ^ > y. Fehér Tomásné
