Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-07 / 106. szám

2 KÉPÚJSÁG

1978. május 7.

Hétfő: Világszerte a béke és a szolidaritás jegyében ünnepelték meg május elsejét. — Afganisztánban megalakul az új kormány.

Kedd: Befejeződik az ENSZ-közgyűlés ülésszaka, amely Namíbia valódi függetlenségéért száll síkra. — A brit vezérkari főnök provokatív nyilatkozata Pekingben. — Carter fogadja Begin izraeli kormányfőt.

Szerda: Súlyos fegyveres összetűzés Dél-Libanonban, több francia és szenegáli ENSZ-katona életét veszti. — Púja Frigyes berlini tárgyalásai. — Pénzreform Vietnamban. — A török miniszterelnök Bulgáriában.

Csütörtök: Leonyid Brezsnyev Bonnba érkezik, megkezdődik a szovjet—nyugatnémet csúcstalálkozó. — Nimeri szudárii elnök közvetíteni próbál Szadat és arab bírálói között. — Az Interparlamentáris Unió Bécsben tanácskozik.

Péntek: A terroristák fenyegetései Moro meggyilkolására vonatkozólag, ellentmondó hírek a kereszténydemokrata vezető sorsáról, nagyarányú tiltakozó megmozdulások Észak-Olaszországban. — Hua Phenjanban.

Szombat: Angola kérésére összehívták a Biztonsági Tanácsot: Luanda a területe ellen intézett dél-afrikai támadás miatt terjesztette elő panaszát.

Kommentátorunké, Réti Erviné a szó:

Május első hetében nemcsak az időjárási térképek váltak végre kedvezőbbé kontinensünkön, de sor került az idei esztendő eddigi legfontosabb kelet—nyugati csúcstalálkozójára: Leonyid Brezsnyev bonni látogatására. Moszkvában és Bonnban egyaránt jó légkörű nyitányként jellemezték a tárgyalásokat — ezen az alaphangon azok a disz- szonáns megnyilvánulások sem változtathattak, amelyek a bonni jobboldalon, s egyes NATO-körökben jutottak kifejezésre — Európában és a világban tehát joggal mérlegelik a következő lépések, a folytatás lehetőségeit.

1. Mi a jelentősége Leonyid Brezsnyev bonni látogatásának?

Csupán az a tény, hogy a Szovjetunió és az NSZK olyan gazdasági együttműködési keret-megállapodást kötött, amely hosszú távra, tehát már a kétezerrel kezdődő első évekre is vonatkozik, önmagáért beszélhet. Ha Brezsnyev arról szólt a nyugatnémet fővárosban, hogy a történelem problémákkal terhes örökséget hagyott a két országra, s a hidegháborús időszak megsokszorozta ezeket a terheket, ez a szerződés — legalábbis gazdasági vonatkozásban — kedvező örökhagyást jelent a következő nemzedéknek.

Sorra vették a többi területeket is: őszintén feltárták a gondokat, mindenekelőtt azt a tényt, hogy a fegyverkezési verseny változatlanul folytatódik, s a leszerelés csak nagyon lassú léptekkel halad előre. A mindinkább kulcskérdéssé váló katonai enyhülés ügye természetesen túlnő Moszkva és Bonn kétoldalú kapcsolatain: szó volt erről számos más összejövetelen, nemrég például a szovjet- amerikai tárgyalásokon. A bonni Brezsnyev-látogatás azonban rendkívüli jelentőséggel bír e tekintetben is: követte a moszkvai Gromiko—Vance tárgyalásokat, s azokra most már bizonyos gondolkodási idő elteltével lehetett visszaLconyid Brezsnyev az NSZK-ban találkozott Willy Brandttál.

(Képtávírónkon érkezett.)

utalni, s megelőzte a májusvégi nagy mozgást. Köztudomásúlag New Yorkban megkezdődik az ENSZ-közgyűlés leszerelési kérdésekkel foglalkozó rendkívüli ülésszaka. Washingtonban NATO-csúcstalálkozót tartanak (s ott ismét szóba kerülhet a neutronbomba és az új fegyverek ügye), a világszervezeti programot kihasználva pedig újabb szovjet—amerikai külülgyminiszteri párbeszédre kerül sor Ilyen keretek és körülmények között alighanem volt miről eszmecserét folytatnia a legmagasabb szinten az SZKP főtitkárának, a szovjet államfőnek, s a nyugatnémet kancellárnak. Csúcstalálkozójukat már csak azért is megkülönböztetett figyelem' kísérte világszerte, mert lassan négy esztendeje, hogy nem bonyolítottak le hasonló szintű tár. gyalásokat Moszkva és Washington között. A SALT-ügyek- ben elfoglalt amerikai álláspont, az ismert hidegháborús felhangok mindeddig nem tették lehetővé az új amerikai elnök és a szovjet legfelsőbb vezetés személyes találkozóját.

Nyilván hosszabb idő szükséges majd a bonni csúcs mindenoldalú értékeléséhez, de annyi máris megállapítható, hogy kedvezően járult hozzá az enyhülési folyamathoz, s jogosak a hogyan tovább ?-ra utaló kérdések.

2. Miért váltottak ki olyan nagy vihart a brit vezérkari főnök pekingi kijelentései?

Nem minden utazás erősíti a világpolitika pozitív folyamatait — s ennek bizonyítására elég volt a héten egy pekingi hírt hallani. A kínai fővárosban tartózkodott Cameron légimarsall, brit vezérkari főnök, a legmagasabb rangú NATO katonai személyiség, aki eddig Kínában járt. Egy harckocsizó egységet meglátogatva, kijelentette, hogy Londonnak és Pekingnek közös az ellensége, s hogy ne leMegérkezett Dél-Korea fővárosába, Szöulba, annak az utas- szállító gépnek pilótája és navigátora, amely április 20-án a Szovjetunió légterét megsértve, Karéliában kényszerleszállást hajtott végre.

(Telefotó — AP —MTI — KS)

gyen kétség, hozzáfűzte: egy olyan ország, amelynek fővárosa Moszkva...

A vendéglátók természetesen elégedett mosollyal nyugtázták a provokatív nyilatkozatot, de az annál nagyobb vihart kavart Angliában, s egész Európában. A brit kormány hivatalosan is elhatárolta magát, a hazatérő Cameron pedig egyetlen szót sem szólt a repülőtéren megjelent nagyszámú tudósítónak. A közjáték mindenképpen rávilágíthatott arra, hogy az atlanti katonai vezetésen belül nem kevés a szélsőséges „héják” száma.

Másfajta utazási hírek is érkeztek azonban Pekingből. Hua Kuo-feng pártelnök és kormányfő első ízben külföldre látogatott, úticélja Phenjan, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosa volt. Ezzel egyidőben vietnami nyilatkozat jelezte, hogy a Vietnamban élő kínaiak jelentős számban el kívánják hagyni az országot, sokan illegális úton próbálják ezt. (Az ok sokféle: Vietnamban nemrég államosításokat jelentettek be, hogy a déli országrészben letörjék a spekulációs kereskedelmet, e héten kezdték meg a pénzreform lebonyolítását, ugyancsak bizonyos szükséges ellenőrzési intézkedésekkel párosítva, s akadnak olyan célzatos hírkampányok, amelyek a kambodzsai határon történt összeütközésekkel kapcsolatosan próbáltak kedvezőtlen hangulatot kialakítani.

3. Mi áll a dél-libanoni összetűzések hátterében?

Libanon déli részén ezúttal ismét halálos áldozatokat követeltek az összetűzések: francia és szenegáli nemzetiségű ENSZ-katonák neve került a veszteséglistákra. A PFSZ és személy szerint Jasszer Arafat vizsgálat megindítását jelentette be, hogy fény derüljön a sajnálatos események hátterére.

A kéksisakosok emberi tragédiája ugyanis egy olyan világpolitikai színpadon megy végbe, ahol az elmúlt napok is bizonyíthatták a helyzet hallatlan bonyolultságát. A PFSZ — New York-i képviselője útján — első ízben hivatalos formában is hírül adta, hogy hajlandó elismerni Izrael államiságát. Ám éppen akkor, amikor a palesztinéit, nyilván nem kevés belső vita nyomán, erre elhatározták magukat — Carter visszakozott még a korábbi kétértelmű kijelentéseitől is. (Az elnök az elmúlt év tavaszán palesztin haza szükségességéről beszélt, ami ugyan nem jelentette a független államot, de mégis jelezte a probléma időszerűségét. Most viszont a New York Times-ban megjelent nyilatkozatában hangoztatta: sohasem ismerte el és nem fogja elismerni a palesztinek önálló államiságát.) A Washingtonban tartózkodó Begin pedig — a kiszivárgott hírek szerint — olyan javaslatot nyújtott át az Egyesült Államoknak, az egyiptomiak címére való továbbítás céljából, hogy a következő tárgyalásokon Kairó képviselje a palesztineket. A képet az a hír teszi teljessé, hogy Nimeri szudáni elnök nagyarányú közvetítési kísérletbe kezdett, amelynek célja Szadat összebékítése az egyiptomi elnök politikáját bíráló arab erőkkel. A szudáni államfő ennek jegyében utazott Damaszkuszba is.

Ebben a bonyolult játszmaállásban dördültek el a fegyverek Dél-Libanonban és oltották ki a kéksisakosok életét — rögtön hivatkozási alapot adva az izraeli csapatvisszavonás további halogatására és a palesztineknek a tárgyalásokból történő kizárására. Egyelőre nehéz megállapítani, hogy személy szerint, milyen szélsőségek képviselői húzták meg a ravaszt, de hogy nem a közel-keleti kibontakozás és a helyzet tisztázása érdekében tették, az bizonyosnak látszik.

Továbbra sem biztonságos a Dél-Libanonban állomásozó ENSZ-csapatok helyzete. Képünkön: a világszervezet francia békefenntartóinak felrobbant Panhard típusú páncélgépkocsija.

(Telefotó — AP —MTI — KS)

Szovjet-nyugatnémet dokumentumokat írtak alá

(Folytatás az 1. oldalról), met Kommunista Párt (DKP) elnökével.

Herbert Mies a nyugatnémet kommunisták üdvözletét tolmácsolta az SZKP főtitkárának.

'Leonyid Brezsnyev a szovjet kommunisták nevében

mély rokonszenvéről biztosította a DKP tevékenységét, amellyel állhatatosan és következetesen képviseli a nyugatnémet dolgozók érdékeit, az európai és a világbéke ügyét.

Leonyid Brezsnyev az esti órákban Hamburgba utazott.

Leonyid Brezsnyev beszéde a nyugatnémet televízióban

„Örömmel fogadtam el azt a javaslatot, hogy ma este elbeszélgessek Önökkel. Az Önök országában tett második látogatásom befejezéséhez közeledik. Teljesen elégedettek vagyunk ennek eredményeivel. Walter Scheel elnökkel, Helmut Schmidt kancellárral, Genscher al- kancellárral folytatott tárgyalásaink, Willy Brandt-tal, a szociáldemokrata párt elnökével, s az NSZK más állami és politikai személyiségeivel tartott találkozóink igen szükségeseknek és hasznosaknak bizonyultak.

A nemzetközi élet eseményei fejlődésének igen fontos pontjához érkeztünk most. A Szovjetunió és az NSZK sokat tehet azoknak a nehézségeknek a kiküszöböléséért, amelyekbe az enyhülés folyamata ütközött a maga fejlődésében. Sokban a mi országainktól függ, hogy megszilárdulnak-e, elmélyülnek-e azok a pozitív folyamatok, amelyek a hetvenes évek első felében kezdődtek el a nemzetközi kapcsolatokban.

Nem titgk, hogy ezek a folyamatok ma némiképpen lefékeződtek. Nem idézem fel ennek most minden okát, hiszen ezekből nem kevés akad. A legfontosabb azonban az a tény, hogy mindmáig nem sikerült kiküszöbölni a fegyverkezés ádáz versenyét. Ez igen veszélyes jelenség, mert az ilyen verseny nem folytatódhat a végtelenségig.

Országunk, a Szovjetunió, emiatt abban látja legfontosabb nemzetközi célját, hogy megakadályozza az emberiségnek a háború felé való sodródását, támogassa és megszilárdítsa az általános, igazságos és örök időkre szóló békét. Ennek rendeltük alá a szovjet diplomácia munkáját, ezt támogatja országunk egész társadalma. Minden tervünket a békés távlatokra tekintve dolgozzuk ki.

Nálunk, a Szovjetunióban, nincsenek olyan osztályok, társadalmi rétegek, szakmai csoportok, amelyeknek érdekében állna a háború, vagy annak előkészítése, s amelyek ebből akarnának megtolla- sodni. Természetesen, vannak hadiüzemeink, van hadseregünk, de az ilyen üzemek vezetői, a hadsereg parancsnokai, a munkások, a katonák nem a háborúval, s a katonai megrendelésekkel kapcsolják össze jólétüket. Nagyon szeretnénk elérni, hogy — az egész társadalom mérhetetlen hasznára — a hadiüzemeket is a békés termelés szolgálatába állíthassuk, ezek is békés, alkotó célokat szolgáljanak.

Brezsnyev szólt a Szovjetunió építési terveiről, a Baj- kál—Amur vasútvonalról, a nyugat-szibériai Tyumeny olaj- és földgázlelőhelyeinek hasznosításáról, arról, hogy a Szovjetunióban minden évben 11 millió ember költözik új lakásba.

A Szovjetunióban a lakosság ingyenes, s valószínűleg a világon legkiterjedtebb orvosi ellátásban részesül. A világon működő orvosok egy- harmada: szovjet orvos. De ahhoz, hogy a lehető legnagyabb hatékonysággal érvényesíthessük az állampolgárok jogát az egészségvédelemre, újabb hatalmas beruházásokra van szükség, szociális intézkedések, tudományos kutatások kellenek.

Mindez nem könnyű feladat. Sok bonyolult problémával kell megküzdenünk, sok a hiányosság, de ezeket

a problémákat az állampolgárok millióinak növekvő aktivitásával, kezdeményezésével oldjuk meg. Nem vitás, hogy megoldjuk azokat, s ehhez csupán egyetlen természetes feltételre van szükség: arra ugyanis, hogy sikerüljön megakadályozni az új világháborút, sikerül, jön a békés egymás mellett élés alapján tartóssá tenni a békét. A Szovjetunió nemzetközi irányvonala változatlan, szilárd, s ennek az irányvonalnak a lényege szerintem mindenki előtt világos, érthető, mindenki szívéhez közelálló: a béke, a leszerelés, a népek biztonsága.

Május első harmadának vége országaink, népeink számára különösen jelentős időszak. Minden évben ekkor emlékezünk meg arról, hogy Európa területén véget értek a második világháború harcai. Természetesen egymástól eltérően emlékezünk meg erről, érzéseink gyakran ellentétesek, s ez érthető is De hangulatunkban, érzelmeinkben nemcsak eltérések vannak, hanem van közös vonás is, s ez, véleményem szerint, napjainkban már sokkal lényegesebb, sokkal fontosabb. A múlt háborúban népeink hatalmas, pótolhatatlan veszteségeket szenvedtek. S bár már új nemzedék nőtt fel, ma már a Szovjetunió és az NSZK minden második állampolgára csak könyvből ismeri a háborút, a múlt arra késztet bennünket, hogy vonjuk le a közelmúlt történetének tanulságait, s növeli béketörekvésünket, azt a szándékunkat, hogy ne engedjük új tragédia bekövetkezését.

Az idő sürget: minden elvesztegetett nap, minden megtorpanás, minden lelassulás sokba kerülhet az emberiségnek, valamennyiünknek.

Ez vezetett bennünket bonni tárgyalásainkon. Az itt elfogadott dokumentumok nagy jelentőségűek.

A közös nyilatkozatban, amelyet Schmidt kancellár úrral írtunk alá, kifejezésre jut a feleknek az a szándéka, hogy szilárd és állandó alapokon fejlesztik az NSZK és a Szovjetunió politikai együttműködését. Ez egyaránt vonatkozik a kétoldalú kapcsolatokra, s a nagy nemzetközi kérdésekre, mindenekelőtt az olyanokra, mint a békés egymás mellett élés, az enyhülés, a fegyverkezési verseny megszüntetése. Aláírtuk azt a megállapodást is, amely meglehetősen hosszú időszakra, évezredünk végéig előirányozza gazdasági kapcsolataink széles körű fejlődését. Országaink békés együttműködéséhez létrejön a szilárd anyagi alap.

Ezek jó eredmények. A mi szempontunkból most az a feladat, hogy az elért megállapodások gyakorlati tettekben, a nemzetközi életben kifejtett közös reális erőfeszítésekben nyilvánuljanak meg. Folytassuk méltó módon az

1970-es moszkvai szerződés aláírásával megkezdett történelmi utat.

Engedjék meg, hogy befejezésül szívből jövő köszönetét mondjak kedves vendéglátóinknak, Walter Scheel köztársasági elnöknek, Helmut Schmidt szövetségi kancellárnak, mindazoknak, akikkel találkoztunk és tárgyaltunk, az NSZK valamennyi lakójának a meleg fogadtatásért és a szívélyes vendéglátásért.

Ezt hozta a hét a külpolitikában