Tolna Megyei Népújság, 1978. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-06 / 105. szám

1978. május 6. rtiÉPÚJSÁG 3 Házgyári riportok (III.) Betongyár - lakatosüzem - asztalosüzem Bárhogyan számolunk is, évi ezer lakáspanel legyár­tása rengeteg betont kíván. Sokszor arra gondolok, is. merve az ország folyam- kavics-felhasználását, tud-e a Duna nekünk és még med­dig, annyi anyagot hozni, hogy a betonigényt kielégít­hessük. Ugyanis iszonyú mennyiségű sódert termel­nek ki a folyamból. És egy- egy panelbe fél köbméter­től egészen egy köbméter mennyiségig beépítenek, a formától, alaktól, mérettől függően. A szekszárdi ház­gyárban is elsősorban a be­tongyárat kellett elkészíteni. Itt három keverő áll — nem­csak a házgyár szolgálatába. Hiszen a vállalatnak a me­gyeszékhelyen is számos építkezést kell ellátni külön­féle minőségű betonnal. Ez a betongyár arra képes, hogy óránként 44 köbméter, tet­szés szerinti összetételű be­tont bocsásson ki. Tizenhét­féle recept van a keverő- automatikába betáplálva, s e szerint az automata be. rendezés állítja össze a kért minőségű betont. Természet­szerűen nem működik egy­szerre mind a három gép­egység, egy állandóan tarta­lékban van — ez is köve­telmény egy ilyen korszerű üzemben. A betont Multicar, illetve traktoros pótkocsikra sze­relt konténerekkel szállítják a bedolgozó helyekre. A tá­volság jelentős, de érthető, hiszen a betongyárat nem a házgyárhoz készítették. Most tervezik, hogy valamilyen új szállítási rendszert — cső, csiga, vagy szalag — alakí­tanak ki, ezzel nyolc-tíz em­bert és ezek szállítógépeit lehetne kiemelni a termelés­ből, másra felhasználni. A betonba vas is kell. Sok vas. Szinte elképed az em­ber, amikor meglátja egy- egy betonelem vázát, a be­tonacél-hálót. Különböző méretű, formára hajtott for­maacélból előre kell megcsi­nálni a hálót. Ehhez gép, gép, gép és ember kell. Gép, amely könnyíti az ember munkáját: daru, hajlító, vá­gó. .. mind-mind pénzbe ke­rül. Az ember is. Mert ezt a nehéz vasszerelő munkát kevesen vállalják, azok is jó pénzért Külön vasasüzemet létesítettek. A helyszínen igen kevés hálót lehet gyár­tani, üzemszerű termelésre van tehát szükség. Megcsi­nálták a tervet, szereztek hozzá hitelt, és elkészítették az üzemet. A házgyári építési mód. hoz tartozik a lakatosüzem is. Lakatosüzem nélkül nincs házgyár. Ez a legké­nyesebb üzemrész, hiszen innen kerül minden vasszer­kezet részben a panelokba, részben pedig a házakba. Itt gyártják a hőelosztó házi központokat is. A liftekhez szükséges blokkok vasszer­kezete is légióként a sablo­nok gyártása a lakatosüzem funkciója. Az asztalosüzem a legkor­szerűbb a megyében. Nem­csak a fafeldolgozó gépek, hanem a technológia tekin­tetében is igen magas szín­vonalú munka folyik itt. Kü­lön említésre érdemes, hogy a festőüzemben úgy készítik el az összes beépítésre váró elemet, hogy a helyszínen csak az ablakokat kell tisz­títani. A vasalást is viszi magával a felszerelés, sőt: a vizesblokkokat teljesen kész­re csinálják: a hátsó trak­tuson képeztek egy nyílást a bekötések elvégzésére. A betonüzem kapacitása lényegesen nagyobb a jelen­legi igényeknél, de ez is ért­hető. Hiszen a házgyár el­méleti kapacitása az évi ezer azonban csak nyolcszáz kö­rül tudnak készíteni, mert lakás panelje, gyakorlatban más betonelemek gyártására is szükség van. És egyébként is az elméletileg számított teljesítmény az valami olyan maximum, amelyet elérni nem is lehet, meg nem taná. esős. Mert akkor a minőség rovására megy A villanyszerelő üzem úgy kiszolgálja a házgyárat, hogy a helyszínen, tehát a la­kásban a panelokba helye­zett drótokat kell össze­akasztani. A villanyszerelő üzemben készítik egyébként a lakások-lépcsőházak kap­csoló-világító berendezését is. Az elosztók, egyéb szer­kezetek pontos, üzemszerű termelése éppen úgy részei a technológiának, mint ahogy a szovjet gyártmányú vibrá­ciós asztal tizenhét percen­kénti beldöbörgése. Rendben, ritmusosan dolgozik a ház­gyár. A technika jó, a tech­nológiai fegyelmet betartva ütemes termelés folyik. Folytatódik a vasút villamosítása Energia-racionalizálási hi­telből terven felül villamo­sítják a Cegléd—Kiskunfél­egyháza—Kiskunhalas kö­zött 104 kilométer hosszú vasútvonalat. A munka vár­hatóan még az idén kezdő, dik, s 1980 végére be is fe­jeződik. A terven felüli munka egy­ben a vasútvillamosítás újabb programjának a kez­detét is jelenti. A vontatás nagyobb ará­nyú korszerűsítése a diesele- sítéssel kezdődött, ehhez 1971-ben KGST-hitelt is igénybe vettek és segítségé­vel 1974 helyett 1972-re vég­rehajtották a dieselesítési programot. A dieselesítéssel együtt a koncepciónak meg­felelően villamosították a Budapest, Cegléd, Szolnok, Karcag, Debrecen, Nyíregy­háza vasútvonalat, majd a budapest—szobi vonalat, amelyhez ugyancsak vettek fel KGST-hitelt. A közleke­déspolitikai koncepció a Bu­dapest, Nagykáta, Szolnok, Szajol, Mezőtúr, Lökösháza és a romániai Curtici közöt­ti vonal villamosításával be. fejezettnek tekintette a programot, amely összesen 1150 km-es vasúthálózaton teremtette meg a villamos vontatás feltételeit Az olajárak ismeretes vi­lágpiaci növekedése a közle­kedés vezetőit a vontatás gazdaságosságának felülvizs­gálatára késztette. Diesel- és a villamosvontatás energia- költsége ugyanis korábban megközelítően azonos volt, 1974-től viszont a Diesel­vontatásé körülbelül három­szorosára emelkedett. Ezért döntöttek a villamosítás foly­tatásáról. így került a vasút ötödik ötéves tervébe leg­nagyobb beruházásként a budapest—kelebiai vonal, s most terven felül — a má­sik fő vonalhoz, a Budapest, Cegléd, Záhonyhoz kapacso- lódó — kiskunhalas—ceglédi vonal villamosítása. Az el­múl két évben egyébként is élre tört a villamos vontatás, megelőzve a dieselt, részará­nya már 48 százalék. A vo­natok 44 százalékát Diesel-, 8 százalékát pedig még gőz­mozdonnyal továbbítják. Ennek megfelelően sor ke­rül többek között a Buda­pest—Pécs közötti vonalvil­lamosítására. „Érvényét veszíti” majd a „... megy a gőzös Kanizsára... ” kezde­tű dal is: Budapesttől a Ba­laton déli partján Nagy­kanizsáig, Murakeresztúrig ugyancsak megépítik a villa­mos hálózatot. Piros betűs ünnep volt Még frissek az élményei an­nak a százötven asszonynak, leánynak, akik — kiemelke­dő termelési és mozgalmi munkájuk jutalmaként — az idei nemzetközi nőnapot Moszkvában töltötték, bár jó néhány hét már eltelt azóta. De ahogy időben távolodik ez áz utazás, újra meg újra felelevenednek az élmények. Mindenkiben, de különösen azokban, akik első ízben jár­tak a Szovjetunióban. Így van ezzel Bozsó János- né gyönki iskolaigazgató is, a megyei párt végrehajtóbizott­ság tagja, aki a küldöttség politikai vezetője volt. Bár ő korábban már járt a Szov­jetunióban. — Igen, tíz évvel ezelőtt. Falusi pedagógus voltam, és úgy éreztem, a gyerekeket ne­velni, történelmet tanítani csak úgy lehet jól, ha az em­ber nemcsak újságokból, könyvekből ismeri a hatalmas szovjetországot, hanem sze­mélyes élményei is vannak. Befizettem egy moszkva—le- ningrádi expressz turistaútra. Sok szép élménnyel meggaz­dagodva jöttünk akkor is ha­za, nyáron láttuk a két ha­talmas várost, de ez a mosta­ni út több volt. — Gazdagabb volt a prog­ram? — Ha részletesen akarnék mesélni, órákig tartana. De azt hiszem, az emberek már sokat olvastak az ilyen utazá­sokról, a szovjet emberek vendégszeretetéről, Moszkva és Leningrád nevezetéssegei- ről, történelmi emlékeiről, az utcák tisztaságáról, a hóról, amit órák alatt eltakarítanak, az udvarias, készséges és lel­kes Inturiszt-utaskísérőkről. Programunk kissé összezsú­folódott, indulásunk napján Leningrád nem tudta fogadni a gépet, így Rigában száll­tunk le és másnap mentünk Leningrádba. Onnét két nap múlva hálókocsiban Moszk­vába. Hadd beszéljek csak a nőnapról, ami piros betűs ün­nep a szovjet naptárban, ugyanúgy, mint november he­tediké, vagy május elseje. És ugyanúgy zászlódíszbe öltöz­nek az utcák, az üzemek, csak ilyenkor a nőket köszön­tik a transzparensek. És a sok virág. Hosszú so­rokat láttunk néhány üzlet előtt az utcán. Nem élelmi­szerért, nem televízióért, ha­nem virágért álltak sorban. Csupa férfi. Este az ünnepi vacsoránál, az Ukrajna szálló feldíszített éttermében min­denkit két-két szál virág várt. Mint utólag megtudtuk, férfi­kísérőink — csak ők képvisel­ték a férfinemet csoportunk­ban — álltak sorba érte. Másnap, szinte valamennyien elvittük a virágot az ismeret­len katona sírjához. Délelőtt a Lenin Mauzóle­umhoz vonultuk. Mint min­dig, most is hosszú sor kigyó- zött a Vörös téren a havas esőben. A mi küldöttségünk most kivételesen soron kívül bemehetett és elhelyezhettük, a koszorút. Még véletlenül sem láttunk elégedetlen ar­cot, hogy velünk kivételez­nek. Sőt, mindenki mosoly­gott, amikor megláttak ben­nünket. A nőknek járt a nő­napon ez az előzékenység. Örökké emlékezetes marad számomra a másnap esti nő­napi fogadás a Béke és Barát­ság Házában, ahol beszélget­tünk vendéglátóinkkal, köz­tük Zamercev tábornokkal, Budapest egykori várospa­rancsnokával. És megint a virágerdő. Még a Nagycirkuszban is. És nem­csak a falakon, hanem a lé­legzetelállító mutatványokon is a legváratlanabb helyzet­ben tűnt elő a virágcsokor. Az elefánt kapta a legna­gyobb tapsot, amikor ormá­nyával emelt fel és mutatott a közönségnek egy hatalmas csokrot. — Hagyomány már nálunk, hogy a nemzetközi nőnapon küldöttségek utaznak me­gyénkből szocialista orszá­gokba. — Igen. Néhány év óta. Ed­dig azonban csak Csehszlová­kiába, az NDK-ba és Romá­niába mentek nőnapi küldött­ségek. A mi százötven főnyi csoportunk az első volt, ame­lyik a Szovjetunióban ünne­pelte a nemzetközi nőnapot. Reméljük, hagyománnyá vá­lik ez is. (J) telmét — ilyen bizonytalan értékesítési helyzetben — to­vábbi földben tartásnak. Nika Károly s. k. a Tolna megyei ZÖLDÉRT igazgatója * — Ilyen szép őszünk még sohasem volt — tör ki Ba- ráth György termelési elnök- helyettes. — Olyan gyorsan sikerült a betakarítás, hogy két kombájnunk idegenben 900 hold kukoricát szedett le. A tagok közül hetvenhét fő, átlag tizenegy munkanapot teljesített idegenben. Egész ősszel munkaerő-feleslegünk volt. — Régi, jó kapcsolatban vagyunk a ZÖLDÉRT-tel — veszi át a szót az elnök. — Amikor az ősszel megkeres­tek, hogy értékesítési gond­jaik vannak és hagyjuk föld­ben a gyökeret tavaszig, eszünkbe sem jutott, hogy majd nem veszik át. — Készült erről a határ­idő-módosításról jegyző­könyv? — Nem. Mondom, évek óta együtt dolgoztunk. Megbíz­tunk a szavukban. — Más zöldségfélével is voltak értékesítési gondjaik? — Sajnos igen — folytatja a téesz üzemgazdásza, Daró- czi László. — Ősszel betár­csáztuk a paradicsomot, nem tudtuk rendesen leadni a fő­ző- és sütőtököt, a káposztát, a céklát, a retket és a sárga­répát. — Annyi sárgarépát meg céklát etettünk meg a tehe­nekkel, hogy azt vártuk,, mi­kor adnak már piros tejet — ez Baráth György közbeszó­lása. — Most hogyan álljak a ta­gok elé azzal, hogy emberek, be kell szántani a tavaly ter­melt zöldséget, mert kell a hely az újnak? — így a tsz elnöke. A súlyos kérdés — megvá­laszolatlanul — ott marad a levegőben. * Két vélemény: „Ha a jogszabályokat néz­zük, a ZÖLDÉRT-nek van igaza. Az átadási szerződés határideje lejárt, nem kötele­sek átvenni az árut. Ha az emberi' oldalát nézzük, azt, hogy tényleg jó kapcsolat volt közöttük, hogy ez más években is előfordult és ed­dig még sohasem volt prob­léma belőle, akkor meg lehet érteni a tsz vezetőit is. Min­denesetre meg kell találnunk a megoldást, mert ennyi zöld­ség nem veszhet kárba.” (Nagy Ferenc, a megyei pártbizottság munkatársa. „Pont az ozorai tsz-szel csi­nálják ezt. Nem hiszem, hogy van még egy tsz, amelyik vállalná, hogy tizenkét féle kerti növénykultúrát termel. Ha az ozoraiaktól azt kérték, hogy fél hektáron termelje­nek feketeretket, akkor azok nem nézve a gazdaságosságot, megtermelték. Elsősorban a lakossági igényeket vették fi­gyelembe. Most ott maradt az egész a nyakukon és nincs mit tenni, a jogszabály a ZÖLDÉRT mellett szól. A tsz ott vétett, hogy nem íratott megállapodást a zöldség föld- benhagyásáról. De — szerin­tem — a ZÖLDÉRT-nek így is erkölcsi kötelessége lenne átvenni az árut. (Boldis István, a Mező- gazdasági Termelőszövetke­zetek Tolna megyei Szövet­ségének áruforgalmi fő­munkatársa.) * Nehéz találkozót megbe­szélni a Tolna megyei ZÖL­DÉRT igazgatójával, Nika Károllyal. Elfoglalt ember. Több időpontot is említünk, amíg délután fél négyben megegyezünk. : — Ez a két partnervállalat ügye. Kettőnk dolga, hogy a vitánkat, ügyünket hogyan tisztázzuk — mondja. — A zöldségprogram talán mégsem két vállalat ügye. — Az nem, de itt csak a téesz és a mi vállalatunk vi­tájáról van szó. Az ozoraiak nem szállítottak határidőre, ezért mi akár perelhetnénk is őket. Ha akkor szállítják, nekünk kötelező lett volna átvenni. Ilyen idő távlatából, azt hiszem, felesleges az oko­kat keresni. A szerződés le­járt, nincs mit beszélni róla. Egyébként belső, vezérigaz­gatói utasításunk van, hogy ha még hiányunk is lenne valamiből, akkor sem vehet­nénk át, hanem a szomszéd megyék ZÖLDÉRT-jeitől kell a hiánycikket beszerezni. Amíg az országban felesle­ges raktárkészlet van, tavalyi árut téeszektől nem vehetünk át. * Elgondolkodva kavargatom az aranysárga, forró levest. A tetején satnya kis zöldség­szál úszik. Zöldség, aminek három forint körül mozog az előállítási ára, amit 4—5 fo­rintért vásárolnak fel és 8—9 forintos áron hoznak forga­lomba. Ha egyáltalán boltba kerül. Mert mi van azzal, ami sohasem kerül oda, ami kár­ba vész? Ki veszíti el? Ki a vesztes? A tsz-nek pár száz­ezer forint nem veszteség és a ZÖLDÉRT sem veszít a bolton. De vesztesnek lenni,e kell. A vesztesek mi vagyunk! Mi, akik elültettük, kapáltuk, gondoztuk és akik — talán — majd beszántjuk. A vesz­tesek mi vagyunk, akik úton- útfélen a zöldségprogramról beszélünk, akik termeltettük a zöldséget és akik nem tud­juk eladni. Mi, akik fegyel­mit adtunk annak a tsz-tag- nak, aki év közben pár szál zöldséget hazavitt a szatyrá­ban. Mi, akiknek most oda kell állnunk eléjük, hogy „emberek, ingyen van, vigye, aki akarja”. A vesztesek mi vagyunk, akik nyolc, a pia­con kilenc, esetleg tíz forin­tért vesszük a zöldséget, akik megveszünk hat szálat, hogy kettőt felhasználhassunk. A vesztesek mi vagyunk! TAMÄSI JÄNOS Támogatás szabadalmak vásárlására A mezőgazdasági és élel­miszeripari üzemek mind több licencet és termelési el­járási szabadalmat vásárol­nak, de még mindig nem eleget, a MÉM ezért pályá­zatot írt ki az új módsze­rek, eljárások vásárlásának támogatására. A MÉM pályázata az üze­mi érdeklődés felkeltését segíti azzal, hogy részt vál­lalva a licencvásárlás költ­ségeiből, ösztönzi a terme­lőket a gyorsan adaptálható külföldi módszerek fogadá­sára. Az elfogadott pályá­zatok alapján a minisztérium az érdekelt vállalatokkal az új eljárások, módszerek meg­valósítására szerződést köt. Ebben a megvalósítási költ­ségek finanszírozását a vár­ható eredménytől függően részben vagy egészben vál­lalja. A lakatosüzemben a hőközpontok csővezetékét állítják össze A panelokba kerülő betonacélt speciális gépekkel he- gesztik össze

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents