Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-14 / 87. szám
2 ‘ffepÚJSÁG 1978. április 14. Afrikából Moszkvába liemee kaifigymixtissler űt|a Washington, Heltai András, az MTI tudósítója jelenti: Cyrus Vance amerikai külügyminiszter magyar idő szerint csütörtökön hajnalban (két héten belül másodszor) Afrikába repült, hogy újabb közvetítési kísérletet tegyen a rhodesiai kérdésben. Vance és brit kollégája, David Owen Dar Es Salaam- ban a Zimbabwe Hazafias Front, valamint a Rhodesiát övező államok vezetőivel találkozik, hogy az amerikai— brit próbálkozások eddigi kudarca után ismét megpróbálja őket megnyerni a Nyugat „rendezési” terveinek. Vance és Owen ezután Sa- lisburyba utazik, hogy a lan Smith telepes rendszerével szövetkezett fekete vezetőkkel tárgyaljon, noha a rhodesiai „ideiglenes kormány’ ellenzi, hogy a hazafias fronttal közös konferencián vegyen részt. Washingtoni politikai körökben vajmi kevés esélyt látnak arra, hogy az amerikai—brit diplomácia újabb vállalkozása a rhodesiai ügyben sikeresebb lesz az előzőknél. Az amerikai fővárosban nem várnak Washington számára nagy sikereket Cyrus Vance Afrika után következő látogatásától, április 20—21- én esedékes moszkvai tárgyalásaitól sem. Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete több hetes hazai konzultáció után a napokban tért vissza állomáshelyére és a héten ismét tárgyalt Van- ce-szel a moszkvai megbeszélések napirendjéről. Az amerikai tájékoztatás szerint a napirenden a SALT-tár- gyalások nyitott kérdései szerepelnek. Vance hétfőn azt mondotta, hogy nem végleges megállapodást, csak az álláspontok további közelítését várja a megbeszélésektől. Fegyverek Afrikába Az utóbbi években egyre nagyobb mértéket öltenek az Afrikába irányuló nyugati fegyverszállítások. így például az Egyesült Államok 1972- ben még „csak” 70 millió dollár értékben juttatott hadianyagot afrikai országoknak, 1977-ben viszont ez az összeg már elérte a 115 millió dollárt. Az amerikai hadiipari komplexum egyik legfontosabb afrikai „ügyfele” Zaire, amely 1977-ben több, mint 30 millió dollárért kapott fegyvereket. A nagy nyugatnémet cégek is jó befektetési területnek tartják ebből a szempontból a fekete kontinenst. Mint a New African Development című londoni folyóirat beszámol róla, a fajül döző Dél-afrikai Köztársaság olyan hatalmas nyugatnémet vállalatoktól kap jelentős segítséget urándúsító üzemének építésében, mint a Siemens AG, a Messer- schmitt—Bükow—Blohm, stb. Az ügy súlyosságát jelzi, hogy a pretoriai rezsim ennek az üzemnek a segítségével akarja létrehozni saját atombombáját. Hogy a veszélyes együttműködést leplezzék, a nyugatnémet cégek a nukleáris berendezéseket gyakran közvetve, más vállalatokon keresztül juttatják el az urándúsító üzemnek. (TASZSZ) Magyar-szír egyezmény Abdul Hamid Merei tervezési miniszterhelyettes vezetésével április 6-a és 13-a között szíriai gazdasági delegáció tárgyalt Magyarországon. A tárgyalások eredményeként az 1978—80-as időszakra műszaki-tudományos együttműködési munkaprogramot írt alá Székács Imre, a TESCO vezérigazgatója, és a szíriai tervezési miniszter- helyettes. Bonn Az N-bomba parlamenti vitája A nyugatnémet parlament csütörtökön határozatban üdvözölte Carter amerikai elnök döntését a neutron- bomba gyártásának elhalasztásáról. A törvényhozás egyidejűleg elutasította a jobboldali ellenzék javaslatát, hogy az NSZK egyoldalúan kérje a tömegpusztító fegyver állomásoztatását az NSZK-ban és- a többi európai NATO-országban. Helmut Schmidt kancellár a parlamenti ülés megnyitásaként kormánynyilatkozatot olvasott fel. Ebben azt fejtegeti, hogy a NATO „növekvő aggodalommal” szemléli a Varsói Szerződés fegyveres erőinek egyre növekvő erejét, ami „bizonyos eltolódásokhoz vezetett az európai erőegyensúlyban”. A nyugatnémet kormány ezért a neutronfegyverben jó politikai eszközt lát „az egyensúly helyreállítására”. A kormányfő megismételte korábbi álláspontját: amennyiben az Egyesült Államok a neutronfegyver gyártása mellett dönt és a fegyverzetellenőrzési és leszerelési fórumokon a szocialista országok „nem tanúsítanak konstruktív magatartást”, a szövetségi köztársaság hozzájárul ahhoz, hogy területén „N”-bombákat állomásoztassanak — feltéve, hogy példáját más európai szövetségesek is követik. Akadozó párbeszéd Csütörtök esti kommentárunk: Ismét bebizonyosodott, hogy a két délkelet-európai NATO- szövetségest, Görögországot és Törökországot megosztó ellentétek áthidalása nem könnyű feladat. Amikor egy hónappal ezelőtt a svájci Montreauxben létrejött Karamanlisz görög és Ecevit török kormányfő találkozója, megerősödtek azok a remények, hogy a párbeszéd csúcsszinten folytatódni fog, s remélhetőleg elvezet valamiféle kibontakozáshoz. Néhány napja azonban Athénben és Ankarában egyidő- ben bejelentették, hogy a két miniszterelnöknek e hónap végére tervezett csúcstalálkozóját előkészítő szakértői tárgyalásokat bizonytalan időre elhalasztották. A jelek szerint az elnapolást a görög fél kezdeményezte, az okot viszont Washington szolgáltatta. A Ciprus északi része ellen 1974 nyarán elkövetett török invázió után az amerikai kormány a közvélemény nyomására embargót rendelt el a Törökországba irányuló fegyverszállítmányokra. A lépés nagyon érzékenyen érintette a török hadsereget, következésképpen kihatott a török—amerikai viszonyra, s megkérdőjelezte Törökország hűségét is a NATO-hoz. Stratégiai szempontból Törökország jóval fontosabb az USA számára, mint Görögország, ezért — a makacskodó kongresszussal szemben — már a Ford-adminisztráció is a fegyverembargó feloldására törekedett, a döntés azonban váratott magára. Carter elnök nemrég már úgy ítélte meg a helyzetet, hogy az beérett az embargó megszüntetésére, s ezt nyilvánosan be is jelentette. Valószínű, hogy ez a lépés lohasztotta le Athén tárgyalási kedvét. A görög fél ugyanis attól tart, hogy Washington „lovat ad” a nacionalista erők alá Törökországban, s ez Ankara tárgyalási pozíciójának megmerevedésében mutatkozik majd meg. A két ország közötti viszonyt a ciprusi kérdés és az Égei- tenger olajkincse körüli viták mérgesítették el. A tárgyalások jelenlegi megakadása azonban nem ígérkezik hosszú távúnak: mindkét fél alapvető érdeke a párbeszéd folytatása és egy modus vivendi kialakítása. Abban kell megállapodrliok csupán, hogy az osztozkodás jellegű alku során egyik fél se jusson egyoldalú előnyökhöz. PÄLFI VIKTOR Egy hónappal Moro elrablása után Róma, Simó Endre, az MTI tudósítója jelenti: Csütörtökön délelőtt négy hete múlt annak, hogy álforradalmi terroristák elrabolták Aldo Moro kereszténydemokrata pártelnököt és kioltották kísérete tagjainak életét. Az olasz hatóságok semmi jelét sem adják annak, hogy jó nyomon haladna a nyomozás. A „vörös brigádok” Moro elrablása óta újabb merényletekkel és politikai gyilkossággal hallattak magukról. A kormányt támogató pártok mindeddig elutasították annak gondolatát, hogy alkudozzanak a terroristákkal, bizonyos kereszténydemokrata körök azonban „humanitárius okokból” nyomást gyakorolnak a kormányra, engedjen a terroristáknak Moro életének meg- kímélése érdekében. A Ga- zetta del Mezzogiorno csütörtöki számában bari és bolognai katolikus értelmiségieknek egy csoportja, köztük két rektor és két püspök azt tartaná civilizált eljárásnak, ha a kormány engedne és megmentené Moro életét. A szocialisták vezető köreiben is tapasztalni olyan hangokat, amelyek szerint a hatóságoknak meg kellene kísérelniök Moro kiszabadí- sát. Az olasz szélsőbaloldal, a jobboldal alig leplezett tetszésétől kísérve, azt bizonygatja, miért kellene a kormánynak engednie a terroristákkal szemben. Az OKP lapja, a L’Unitá csütörtöki számában felhívja a figyelmet annak veszélyére, hogy bizonyos személyek és csoportok politikailag nem tudatosan, pusztán helytelenül értelmezett emberiességtől indíttatva, akar- va-akaratlanul azoknak a malmára hajtják a vizet, akik tudatosan arra törekszenek, hogy megbontsák a demokratikus erők összefogását. „Miért nem szabad alkudozni” című írásában a lap megállapítja: Moro életét és a demokratikus stabilitást az fenyegetné igazán, ha alkuba bocsátkoznának elrablóival. Egyébként a „vörös brigádok” terrorszervezet vállalta magára azt a merényletet is, amelyet egy torinói börtönőr ellen kedden követtek el. Egy ismeretlen telefonáló az ANSA torinói irodájával közölte, hogy a „vörös brigádok” emberei ölték meg Lorenzo Cotugnót. Hozzátette, hogy a merénylet során megsebesült társuk, Cristofo- ro Piancone belehal sérüléseibe, akkor a csoport bosszút áll a Pianconét kezelő orvosokon. Pianconét a börtönőrnek még sikerült szolgálati pisztolyával megsebesítenie. A terroristát elfogták és kórházba szállították. A hatóságok mindezideig sok reményt fűztek ahhoz, hogy Piancone kihallgatása Moro nyomára vezetheti a hatóságokat. A terrorszervezet azonban tagjait egymástól szigorú elszigeteltségben dolgoztatja. Útelágazásnál Megoldás: az egyenlő biztonság A régi rómaiak joggal emlegették a hely szellemét, a genius lórit. Hiszen ma is gyakran előfordul, hogy egy földrajzi fogalom vagy városnév — jó, esetleg kevésbé jó értelemben — nagy betűkkel íródik be a világtörténelembe. Vlagyivosztokhoz, ebben a tekintetben, szorosan kötődik korunk talán legfontosabb tárgyalási folyamata, a SALT, s az egyenlő biztonság elve. 1974. novemberében a város szomszédságában tartott szabálytalan csúcstalálkozót Leonyid Brezs- nyev, az SZKP főtitkára és Gerald Ford, az Egyesült Államok akkori elnöke, s megbeszéléseik eredményeképpen aláírták a második SALT-egyezmény keretszámait. Pontosan megszabták az időhatárokat is, a SALT-menetrend értelmében a második forduló 1985-ig tartana, ám közben már megkezdődne a harmadik szakasz előkészítése. Szemmel látható volt tehát a törekvés az egyenlő biztonság elvének következetes véghezvitelére — egészen a minden vonatkozásban azonos számokig. Ugyanebben a szellemben fogant a hosszabb távra történő tervezés is. Alig mondható véletlennek, hogy Leonyid Brezsnyev kéthetes távol-keleti és szibériai körútja során éppen Vlagyivosztokot választotta színhelyéül nemzetközi témájú beszédének elmondására. Jóllehet világunkban nem kevés a problematikus területek száma — a Közel-Kelettől Afrika szarván keresztül Európáig — lényegében egyetlen témakört érintett: a SALT-ot. Ez az a kérdés, amelyet jelentőségénél fogva ki lehet, sőt ki is kell emelni a viták szerteágazó szövevényéből, s Ugyanakkor ez alkalmas arra, hogy emelőként más, holtpontra jutott ügyeket is megmozgasson. Az SZKP főtitkára, a Szovjetunió államfője ismét hangsúlyozta országának szilárd békeakaratát és megegyezési készségét. Utazásának eseménynaptára önmagában is alátámaszthatja ezt: a Szovjetunió következetesen békés körülményekre, ajlegyverkezési hajsza terheinek csökkentésére törekszik. Békejobbját azonban nem a gyengeség jeleként nyújtja, ellenkezőleg: stratégiai egyensúly, s megfelelő védelmi képesség húzódik meg hátterében. Leonyid Brezsnyev jogos és kemény figyelmeztetésben részesítette mindazokat, akik a realitásokkal nem törődve, hidegháborús hangokat hallatnak és fenyegetőznek a határokon túl egyik és másik irányból. A térkép értelmezése szerint: az óceánon túl Washingtonban s földrajzilag közelebb, legalábbis Vlagyivosztokhoz: Pekingben. Ám nemcsak szélsőségesen kiélezett véleményekről van szó. Az amerikai politika centrumát ma inkább az jellemzi, hogy nyíltan senki sem vonja kétségbe a SALT szükségességét, de hol így, hol úgy, feltételekkel akarják körülbástyázni. Aláírnák az egyezményt, „csak” ne az egyenlő biztonságon alapuljon s jelentsen egyoldalú előnyöket az Egyesült Államoknak. Brezsnyev éppen ezzel kapcsolatban fejtette ki — s ezt tarthatjuk beszéde kulcsmondatának —, hogy a Szovjetunió nem kíván a stratégiai fegyverkorlátozások kapcsán egyoldalú nyereséghez jutni, de nem engedi, hogy az Egyesült Államok hasonlóval próbálkozzék. Ha .Washington tisztességgel hajlandó figyelembe venni az egyenlő biztonságot s lemond az egyoldalú előnyszerzésről, akkor meg lehet állapodni a mégoly nehéznek ígérkező részletekről: az új fegyverekről, azok kiterjesztéséről, a határidőkről is. Amennyiben nincs ilyen szándék, akkor a részkérdések vitája inkább időfecsérlésnek tűnik. Szovjet részről ezért vélekedtek úgy, hogy a két ország kapcsolatai útelágazáshoz érkeztek, s elsősorban az amerikaiak felelőssége, miként lehet tovább haladni. Brezsnyev vlagyivosztoki beszéde korántsem tértől és időtől függetlenül hangzott el. Néhány nap múlva Moszkvába várják Vance amerikai külügyminisztert, olyan diplomatatáskával, amelynek tartalmát ma még homály fedi. A szovjet fővárosban írtak már alá olyan szerződést az atomcsendről, amely jó irányt adott a nukleáris leszerelés ügyének. Tavaly viszont éppen ellenkező előjelű volt Vance márciusi látogatása, amely a vlagyivosztoki megállapodás egyoldalú felülvizsgálatának bejelentését és az egyoldalú előnyszerzési kísérletek nyílt deklarálását célozta. A világ őszintén reméli — s ehhez a szovjet vezetés a maga részéről minden lehetséges segítséget megad —, hogy a szovjet—amerikai párbeszéd legújabb szakaszában ismét a kedvezőbb hagyományok érvényesülnek. (ré.) LAPZÁRTA A hivatalos látogatáson az USA-ban tartózkodó Nlcolae Ceausescu román államfő tiszteletére Carter elnök vacsorát adott a Fehér házban. (Képtávírónkon érkezett) DAMASZKUSZ A szíriai kormány szerdán hivatalos közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy a Damaszkusz és Amman közötti országút mentén húzódó, a két fővárost összekötő telefonkábelben izraeliek által beépített lehallgató berendezést találtak. A berendezés működtetéséhez szükséges energiát amerikai gyártmányú „atomcellák” biztosították. A berendezés a vizsgálat közben felrobbant és tizenkét szíriai katona, illetve polgári személy meghalt. A szíriai kormány az esettel kapcsolatban bejelentette, hogy panasszal fordult az ENSZ-hez, mert Izrael „barbár módon és durván megszegi azokat a nemzetközi szabályokat, amelyek tiltják ilyen atomcellák lakott területen történő alkalmazását”. Kikel-e a dél-afrikai „atomtojás”? (A Horizont karikatúrája — KS)
