Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-11 / 84. szám
A képújság 1978. április 11. ■Moziban VADEMBER A „Vademberből” kiderül, hogy a XX. században még vadembernek se érdemes lenni. Hiába szökik meg nagykapitalista hitvese és üzlettársai elől egy jobb sorsra érdemes illatszervegyész, titokban bérelt Robinson-szige- tét is felvásárolják a talpa alól. A robinsoni elvonulás egyébként Defoe óta nem újdonság és nem az a film- művészetben sem. Magyar változatát jó 35 évvel ezelőtt láttam Páger Antallal és Simon Erzsivel a főszerepben. Igaz, ott egy dunai szigetről volt szó (kis ország vagyunk), a „Vadember”-ben egy na- gyobbról, a venezuelai partok mentén. Az sem volt rossz, ez sem az. Szegény Martin (Yves Montand) önként vállalt remeteségét előbb a csinos Nelly (Catherine Deneuve) dúlja fel, aki egyébként is hajlamos arra, hogy rendetlenséget teremtsen maga körül. A nászéjszakán szökik meg alvó férje oldaláról, ami kissé szokatlan időpont annak felismerésére, hogy a házasságok nem az égben köttetnek. Pénzhiányát enyhítendő, mindehhez még egy Toulouse- Lautrec képet is lop, önként választott védelmezőjével autós üldözési versenyben vesz részt, (jó lenne végre már egy olyan nyugati filmvígjátékot is látni, amelyben nincs kaszkadőrökkel lejátszatott autós őrjöngés), végül vitorlás hajót is süllyeszt. Tehát a bolondságok teljes kelléktára együtt van és mint annyiszor, ebből se kerekedik rossz film, hanem éppen az ellenkezője. Hála Jean-Paul Rappenau kitűnő rendezésének és a szereplők azon követésre érdemes tulajdonságának, hogy soha egy mozzanattal se adnak kevesebbet, vagy többet, mint ameny- nyi az önfeledt szórakozáshoz, szórakoztatáshoz kell. Aki komor hangulatot keres, az aligha élvezheti a „Vad- ember”-t, de a közönség nagyobbik része nem tragédiákra vágyódik. Ez a rész másfél órán keresztül vidáman nevethet a francia filmesek segítségével és aztán valószínűleg további másfél óra után elfelejti az egészet. Velem is ez történt. O. I. Fotó Radnay Tibor képei Rádió Lapszemle A Tolna megyei Fotóklub tagjának, dr. Radnay Tibornak nyílt vasárnap kiállítása Szekszárdon, a megyei művelődési központban. Dr. Radnay Tibor képei nem ismeretlenek azok számára, akik rendszeres látogatói a szekszárdi fotókiállításoknak: mint a megyei fotóklub egyik legaktívabb tagja, évek óta szereplője a közös tárlatoknak. önálló bemutatóval most jelentkezett először, eddigi munkásságát reprezentáló anyaggal. . Nehéz behatárolni tematikailag kollekcióját, melynek nagyobb része zsánerképekből, tájképekből áll. A felvételek többségét Szekszárd, a szekszárdi emberek, a városra jellemző környék ihlette. A technikailag korrekt alkotások egy olyan fotográfus munkái, aki a hétköznapok „apró történéseit” veszi észre és örökíti meg. A kereset- lenség, az egyszerű eszközök vonzóvá teszik anyagát, még akkor is, ha a kollekció megtekintése után azt állapítjuk meg, hogy dr. Radnay képes lenne tartalmilag, képileg izgalmasabb feladatok megoldására is. Itt azonban néhány szót ejtenünk kell a fotósról magáról is. Dr. Radnay Tibor osztályvezető főorvos, orvosi munkája mellett kezdett el fényeképezni, és a fényképezés mellett közismert a másik hobbija is — a szekszárdi dzsesszegyüttes dobosa, így kiállítása többet jelent egvszerű fotótárlatnál: azt is bizonyítja, hogy felelős beosztás, fontos hivatás mellett is juthat idő az önmegvalósításnak ilyen módjára. — kz — Sokakkal együtt rendszeres vasárnapi tevékenységem az újságvásárlás. Hétközben se szenvedek éppen újsághiányban, de vasárnap az embernek több ideje van az olvasásra és ilyenkor kerül sor az ITj Tükörre, Magyarországra, Élet es Irodalomra, az úgynevezett magvasabb olvasnivalókra. Persze, az összes napilapokra képtelenség időt szakítani és nagyon jó dolog, hogy a rádió tájékoztat arról, r.'e'yikben mi az érdekesebb cikk, riport, tudósítás. Egri Aranka válogatása szerint az elmúlt vasárnapon a Magyar Hírlapban az árpolitikáról, a Vas megyei vízművekről szóló írások tartoztak ebbe a kategóriába. A Magyar Nemzet az építőiparról, a Kőbányai Sörgyár ököristállóból lett szükséglakásairól írt és arról, hogy egy vizsgálat (meglehet nagyon szerényen) évi hárommilliárd forintra becsülte a szállításközlekedés dolgozóinak adott borravalók összegét. A Népszava a kismama- és gyerekruháknak és a tartósított ételek fogyaszthatósági idejének szentelt figyelmet. Egyik se új a nap alatt. Végül a Nép- szabadság a terhességmegszakítások élettani veszélyeivel és a fizikai munkát végző pártmunkások helyzetével foglalkozott. Minderről a déli hírekkel egy műsorban szerezhettünk tudomást. De ki tud délben Szekszárdon napilapot vásárolni? (ordas) Könyvespolc Muralia Hunaarica Uj kötettel gyarapodott > a Helikon Kiadó „Hungarica”- sorozata. A hazai festészetet, grafikát, szobrászatot és fényképészetet bemutató színes albumok után a „mai magyar épületdíszítő művészet” három évtizedének eredményeit egybefoglaló reprezentatív könyv is napvilágot látott. Hasznos vállalkozásnak látszik ilyen jellegű művek megjelentetése. Különösen a „szép könyvek kiadója” részéről. Ez akkor is így van, ha más könyvműhelyek hasonló kiadványokkal szállnak versenybe. A sikert meggyőzően bizonyítja e kötetek gyors eltűnése a boltokból. Mögötte valós, művészeti élményekre nyitott érdeklődést sejthetünk. Az előző albumok időzítésében különösebb tudatosságot nem fedezhettünk fel. E mostanit azonban telitalálatnak érezzük. Napjaink égető kérdésévé vált az ember és környezete kapcsolatának, jelenének, még inkább jövőjének problémája. Mind gyakrabban kerül érdeklődésünk homlokterébe az esztétikus, a szép, az egyes embert és közösséget értelmesen szolgáló > környezet megteremtésének gondja. A terhek jelentős hányada a humanizált életteret, a minden művészeteknek keretet szabó építészetre nehezedik. Eljutottunk fejlődésünkben arra a pontra, amikor már nem elégedhetünk meg a közvetlen funkciók egyszerű, gyakran gépies szolgálatával. Fordulat előtt áll a jelekből ítélve — az egyén igényeit kielégítő iparszerű lakásépítés is. A közösségi életnek emberléptékű otthont alkotó építőművészet pedig már korábban megtette az első lépéseket. A társadalom erőihez mérten bőségesen pártfogolta az építészet és a társművészetek együttműködését. Ennek eredményeit, balfogásait tárja elénk e könyv. Igaza van a bevezetőt író Bereczky Lorándnak: most érkezett el az idő a mu- rális művészet kérdéseinek tisztázásához. A válogatás ehhez bőséges adalékot nyújt. Kilencven művész — festő, szobrász, grafikus, keramikus, építész — mintegy 150 épületet díszítő munkáját szemlélhetjük meg a színes képek segítségével. Az első, a Sajtóházat díszítő kollektív munka 1950-ben készült el. Az időrendben utolsó Vasarely Déli pályaudvari homlokzatdísze 1976-ban. A két határ között — minőségben is hullámzó — alkotások sora. Valóban korszerű, a befogadó térrel harmonizáló művek, anakronizmust árasztó, táblaképszinten megrekedt óriás tablók, álmodern üresség, szájba rágós didaktizmus, az anyagszerűség törvényeit tisztelő megoldások, álpátosz és őszinteség váltogatja egymást a példák között. Tekintélyes a kiválasztottak névsora, változatos az alkalmazott technikák köre. Legfeljebb eltűnődhetünk a belső arányokon (ki? miért? hányszor?), meg azon, hogy miért csinál majdnem mindenki mást, mint amihez ért! A festők mozaikot, az építész plasztikát, az ötvös domborítást, a textiles kerámiát, s megint festők üvegablakot vagy gobelint terveznek. Ennek ellenére szívesen látjuk viszont Barcsay mozaikjait, Domanovszky műfajt újító gobelinjeit, Kondor Béla margitszigeti pannóját. Bernáth Aurél nagy falképein életműve szintézisét kívánta megvalósítani. A főként epikus elemekből alkotott kompozíciók azonban nem érik el az életmű csúcsait jelentő Bernáth-festmé- nyek sokszor méltányolt értékeit. Örömmel fedeztük fel Kovács Margit inotai kerámia falát, bár ennél frissebb megbízásokat is teljesített élete utolsó éveiben. Néhány jól beilleszkedő épületplasztika, Engelsz József rézdomborításai és Borsos Miklós kő domborműve ragadta még magával figyelmünket. Hincz Gyula sűrűn kihasznált sokoldalúsága mögött művészetetikai ellentmondást érzünk: készített dogmatikus mozaikot, monumentálisnak ható gobelint, káprázó színekből, nonfiguratív elemekből szerkesztett üvegablakot, ólomgrafikát. Mikor, s hogy kívánta a kor és a divat! A Tolna megyében található épületdíszítő alkotások közül Tury Mária mozaikfrízét találták bemutatásra érdemesnek a könyv alkotói. Több szempontból is határeset e munka. Nonfiguratív és figuratív elemek összeépítéséből mozgalmas képfelületet teremtett készítője. A mozaik díszítő jellegű alkalmazása helyett pedig a színesebb festőiségnek engedett bő teret. . A töprengésre, gondolat- társításra késztető, de a jelen állapotokat híven dokumentáló kötet szerkesztését, ti- pografizálását Szántó Tibor végezte. Gazdag és szép, a művészet barátainak végsősoron örömet okozó munka került ki műhelyéből. SALAMON NÁNDOR Április 11 : A költészet napja József Attila: Ars poetica Költő vagyok — mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga. I Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Szép a forrás — fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés. Más költők — mi gondom ezekkel? Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik. En túllépek e mai kocsmán, az értelemig és,tovább! Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát. Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat. Nincs alku — én hadd legyek boldog! Másként akárki meggyaláz s megjelölnek pirosló foltok, elissza nedveim a láz. En nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint, pártfogón e század: rám gondol, szántván a paraszt; engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között; rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött. S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit. En mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kísérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem! Jacek Sawaszewicz: Hogyan Harcoljunk az előítéletek ellen? Néptelen utcán ballagtunk. — Odanézzetek! — kiáltott fel hirtelen Maciek. — Fekete macska szaladt át az úton! A macska valóban fekete volt. Kandúr. Cső alakúra görbítete farkát, és arcátlanul, közvetlenül az orrunk előtt iszkolt át a járdán, megkerült egy frissen ásott gödröt, és eltűnt a kapuban. Megtorpantunk. Az előttünk haladó férfi szintén megállt. Néhány percig szótlanul álldogáltunk. — A macska: nagyor rokonszenves állat — mondta végül Antek szándékosan hangosan, hogy az előttünk álló férfi is meghallja. Az nem válaszolt, csupán egy helyben topogott. — Szégyen! — kiáltott fel Magda. — Felnőtt ember létére nem átall mindenféle előjelekben hinni! — A babona: a szellemi sötétség jele — helyeselt Maciek. Antek gúnyosan elnevette magát. — ön szerint holmi macska — azonos volna a sorssal? A férfi cigarettát vett elő, és rágyújtott. Mi • pedig ott álltunk, és vártuk, hogy mit csinál az elégett gyufával: a gödör mögött ugyanis szemétláda volt. A férfi a gyufát visszatette a dobozba, a dobozt pedig zsebre dugta. — N-no igen — mondta Maciek — mennyire meggyö. keresedtek az előítéletek egy bizonyos kategóriához tartozó emberek körében ... — Az ilyenre rábeszéléssel nem lehet hatni — jegyezte meg Magda; nyilván elunta a várást. — Ne légy gyerek, öregfiú — mondta Maciek szándékos higgadtsággal, messziről kezdve neki a dolognak —: előbb-utóbb mindenkinek le kell küzdenie a múlt csöke- vényeit. — Azután magad is nevetsz majd a babonáidon — fűzte hozzá Antek, s megfogta a makacs ismeretlen kabátja hajtókáját. A férfi már-már ellenvetést akart tenni, ebben a pillanatban azonban belepoty- tyant a gödörbe, s így átlépte azt a demarkációs vonalat, amelyet a fekete macska húzott. Most már mi is elindulhattunk. Megkönnyebbülés és öröm töltött el bennünket. Valahogy mégiscsak kellemes dolog, ha az ember egy tévelygő segítségére siethet, és a helyes útra vezérelheti! Mentünk, mendegéltünk, vidáman csevegtünk, és tárgyaltuk a történteket, csupán Antek nézelődött aggódva a kapualjakba: vajon nem ugrik elő még egy fekete macska? Mivel ő volt a legnyápi- cabb valamennyiünk közül, teljes joggal feltételezte, hogy ez alkalommal neki kell majd megválnia a káros előítéletektől. (Fordította: GELLÉRT GYÖRGY) Jövő héten a Hogyan mondjam meg gyermekemnek? című filmről írunk
