Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-08 / 82. szám
1978. április 8. ^ÉPLkjSÁG 3 A dizelműhely főművezetője A szerda reggeli munka- megbeszélést rendhagyóan kezdték a dombóvári MÁV vontatási főnökségen. A főnök nem a napi, a heti tennivalókkal kezdte a tájékoztatást, hanem bejelentette, hogy a felszabadulás harmincharmadik évfordulója alkalmából kik kaptak kitüntetést. Újat nemigen mondott, hiszen mindenki olvas újságot, akinek véletlenül elkerülte a figyelmét, az is megtudhatta, hogy Nyári István elvtársat, a dízeljavító műhely főművezetőjét a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki. De itt az a rend, hogy ilyen alkalommal hivatalosan is bejelentik az eseményt és gratulálnak a kitüntetettnek. A jókívánságok —* akár a műhelyben, akár az irodában hangzottak el — szívből fakadtak. Mindenki tudja a fűtőházban, hogy Pista bácsi — csak a legfiatalabbak bá- csizzák, legtöbbnek csak egyszerűen Pista vagy Nyári Pista — nemcsak egyszerűen főnöke a mozdonyjavítóknak. Munkatárs és barát, és... elvtárs. Az, hogy komolyabb zökkenő nélkül ment itt az átállás a gőzmozdonyjavítás- ról a dízelre, nagyrészt az ő érdeme. Hatni tud az emberekre és ha valami rendkívüli munka jön — márpedig ez nem ritka —, soron kívül kell bejönni az embereknek, vagy a munkaidő lejárta után is itt kell maradni, megcsinálják. Persze ilyenkor ő is „beöltözik”. Nemcsak irányít, hanem vizsgál, javít, szerel. Nagyon szeret foglalkozni a fiatalokkal. Talán egy valami „hiányzik” nála, ami bizony nem kevés vezetőember sajátja. A hangerő. Pedig itt néha nagy a zúgás, ö azonban úgy véli, nem a tónus, hanem a mondanivaló számít. Az okos érvek. Jó néhány alkalommal vettem már részt a dombóvári városi pártvégrehajtó bizottság ülésén. Nemigen volt olyan téma, amiben Nyári elvtárs ne mondott volna véleményt. Ha a város közellátásáról, vagy fejlesztéséről, vagy a kórház problémáiról, vagy az állami gazdaság szocialista brigádmozgalmáról volt szó figyelemre méltó észrevételeket, javaslatokat tett. Izig-vérig közéleti ember — mondják róla. Életpályája szinte sablonos. Tíz- és százezrekről lehet elmondani. A négygyermekes Nyári család Battonyán, egy uradalomban cselédeskedik a harmincas években. Aztán máról holnapra menniük kell, a csendőrség rájött, hogy valamiféle kommunista szervezkedés folyik és a föld- birtokos kiadja a család útját. A következő állomás Magyarbánhegyes, szintén nagybirtok. A Pista gyerek kijárja az elemit — a hetedik-nyolcadik még hátravan, amikor elszegődik inasnak. Hogy a két hiányzó osztályt majd inaskodás közben pótolja. — Édesapám suszternak akart adni, nem volt valami nagy választék a faluban, ami a szakmákat illeti. De szerencsére volt ott egy műszerész is, én meg nagyon szerettem barkácsolni, ha valamiféle szerkezet a kezembe került, szétszedni, megnézni belülről és összerakni. így hát műszerész lettem... Negyvennégy ősze, fel- szabadulás. A harmadéves műszerészinas alapító tagja a MADISZ-szervezetnek, a család földet kap. Negyvenhatban már műszerészsegéd és mivel helyben nincs munka, a fővárosban helyezkedik el. ötvenben behívják katonának, a DISZ-ben dolgozik, majd ötvenháromban tagja lesz a pártnak. Közben az ezredet Dombóvárra helyezik és a leszerelő Nyári István őrmester Dombóváron „ragad”, nagyon erős kötelék tartja itt. A leszerelést esküvő követi. Egy műszerésznek abban az időben nem sok választása volt Dombóvárott, szerencsére a vasútnál akad munka. A gőzmozdonyok fékberendezéseinek javításához nagyon is kell a műszerész képzettség, ötvenötben megválasztják a pártvezetőség tagjának, majd DISZ-titkár lesz. ötvennyolcban már titkára a párt- alapszervezetnek. — ötvenkilencben szólt Magyar Sanyi bácsi, a műhelybizottsági titkár, hogy a Szovjetunióból egyre több hír jön a kommunista munka brigádjairól. Itthon is szállingóznak a hírek, a nagyüzemekből, hogy követik a szovjet munkások példáját. Mi is megpróbálhatnánk... Nemigen kaptunk „szempontokat”, de azt mór tudtuk, hogy mi az a hármas jelszó. Többet tenni, nevelni önmagunkat. egymást, tanulni. Anélkül, hogy ezért külön jutalom járna... A Lenin szocialista brigád ma is együtt van, tíz tagja közül hatan — köztük Nyári István — ma is tagjai a brigádnak. Négyen azóta érettségiztek, elvégezték a marxizmus—leninizmus esti egyetemet. Nyári István a közgazdasági technikumot végezte levelezőn, a sok rövidebb- hosszabb szakmai tanfolyam mellett. Hetvenben nevezték ki a mozdonyjavító műhely művezetőjévé. (A dízelmozdony javításánál már „főszerepük” van a műszerészeknek), majd hetvenhatban főművezető lett. Hatvanhét óta tagja a városi (akkor községi) pártvégrehajtó bizottságnak, ötvennyolctól, két évtizedet szolgált a munkásőrségben, ma tartalékos. Tulajdonosa a Haza Szolgálatáért Érdemrendnek, az Ifjúságért Érdeméremnek, kiváló és érdemes vasutas. — Család? — Feleségem az ÁFÉSZ- nél dolgozik, József fiam itt motorszerelő. Mindketten párttagok. Róbert fiam katona. Van már két unokám. — Mit szóltak a kitüntetéshez? — örültek. Mint jómagam is. (J) Egy reform hatása Illem nőtt a gyógyszerfogyasztás Bealkonyult a házipatikáknak Számos üzenet lényege részvétnyilvánítás volt, s ezeket azért címezték ki- hangsúlyozottan tiszteletreméltó és eszes szüleimnek, mert feltételezték, annyi csak szorult belém, hogy megértem, mi a véleményük szellemi képességeimről. Olyasmit bátorkodtam ugyanis örömteli várakozással üdvözölni, mint a vényírás reformja, a korábbi 15 százalékos térítés helyett az egységes árrendszer bevezetése, a szinte naponta szükséges gyógyszerkészítmények (lázcsillapítók, vitá- mínok, stb.) recept nélküli hozzáférhetősége, a vény- nyilvántartás ellenőrzésével járó adminisztráció csökkentése. Arra gondoltam akkor, hogy ez az a végre fölfedezett egyszerű, mely egyúttal korszerű is és valahányan — akik csak érdekeltek vagyunk a gyógyszerek forgalmazásában, jól járunk. Ez utóbbiban — mint azt a bevezetőben említett üzenetkék is bizonyították — nem mindenki hitt. Pontosabban, azok nem hittek, akik az újat általában nem kedvelik. Az újat ugyanis előbb meg kell tanulni ahhoz, hogy hibátlanul szolgálni tudjon... Most, hogy túl vagyunk a tanulóéven és 1977. január 1-től 1978. január 1-ig kerek esztendőt tekinthetünk át, elsőként azt kell leszögeznünk, hogy érdemes volt zöld utat nyitni a gyógyszer- rendelés új módjának. A próbaév eredményei tudniillik jók. Figyelemre méltó érdekessége egyébként az elmúlt évnek, hogy országosan 7,5 százalékkal kötlöttünk többet gyógyszerekre, mint 1976-ban. Ez a szám szerencsére nem csak mennyiségi növekedést takar, inkább azt, hogy az igények — orvosok és betegek részéről egyaránt — a hatékonyabb, egyben drágább gyógyszerek felé tolódtak el. így vélik legalábbis az országos tapasztalatokra hivatkozók, akik sietve teszik hozzá, hogy gyógyszerészeink elismerésre méltó gyorsasággal tanulták meg az ő munkájukat is egyszerűsítő új rendet, amit a betegek már jóval lassabban szoktak meg. Mint azt a Tolna megyei Tanács Gyógyszertári Központjának igazgatója érdeklődésünkre elmondotta, 1977. első negyedében — amikor mindenki ki akarta próbálni, hogy hányféle gyógyszer kapható vény nélkül —, hatalmas arányú felhalmozás kezdődött meg. A beszerzés szabadságának ez a „szenzációja” azonban nem tartott sokáig. Már a második negyedévben csökkent a vény nélkül kapható készítmények iránti érdeklődés. Ma arról adhatunk számot, hogy a gyógyszer- rendelés új rendje elindított egy olyan hasznos folyamatot, melyért korábban az egészségügyi felvilágosítás sajtóban, rádióban és televízióban olyan eredménytelenül küzdött. Csökkenőben van a „dúsan” felszerelt házi- patitkák száma, értelmetlenné vált a gyógyszerhalmozás. És, ami ugyancsak nagy erénye, egyben előnye a gyógyszerrendelés új módjának, az egészségügyi alapellátásában tevékenykedő körzeti és üzemorvosoknak több idejük jut a beteggel való érdemi foglalkozásra, a tényleges gyógyító munkára. Az elmúlt év forgalmi adatait vizsgálva, Tolna megyében a fogyasztás növekedése alatta maradt 5 tizeddel az országos 7,5 százaléknak. Míg — régi áron — 49,4 millió forintot költöttünk gyógyszerekre 1976- ban, tavaly 53 milliót. A forgalomemelkedés nálunk csak 7 százalékos volt. — óa — A Kőbányai Gyógyszerárugyár dorogi gyáregységében elkészült üzemben új szintetikus gyógyszer-alapanyagokat és ún. fázistermékeket gyártanak. A teljes üzembe helyezés után korszerűbb körülmények között, nagyobb mennyiségben gyártják a már eddig is készített gyógyszereket, és megkezdődhet az importpótló termékek gyártása is. Képünkön a beinduló fázisterméket gyártó üzemrész szerelése Tamási A költségvetési üzem feladatai, gondjai A községi tanács vb tárgyalta... Sokat morfondírozom azon, miért nem építik Szekszár- don úgy a lakótelepeket, mint annak idején Györkönyben a tehenészeti telepet? Ott ugyanis, amikor elkészült egy-egy istálló, a környékéről nyomban eltakarították az építkezés nyomait, füvesítettek, fákat, rózsabokrokat ültettek. Egyszóval, istállóhoz szokatlan, szemre viszont annál tetszetősebb környezetet teremtettek. A megyeszékhelyen viszont hosszú évek kellenek, amire a felnövő bokrok, fák feloldják, elviselhetőbbé teszik az épülettömbök egyhangúságát. Sajnos, a gyakorlat az, hogy az építőipar agyonépíti a park céljaira szánt területeket is, felvonulás címén. Két évvel ezelőtt, egy emlékezetes, mozgó sajtótájékoztatón dr. Rúzsa János, a városi pártbizottság első titkára és dr. Nedók Pál, a városi tanács elnöke elmondották: az 1972-es mezőgazdasági kiállítás területén vagy a száz- hatvan lakásos ház mása épül fel, vagy különálló toronyházak, a megmaradt üres területen viszont a béke- és barátságpark készül el. Nos, az előjelekből ítélve, ebben a parkban mostanában aligha pihennek majd a környék és a szomszédos egészségügyi kollégium lakói. De ha majd lesz is park, költségei a sokévi átlagnál jóval magasabbra rúgnak. Ugyanis ahogyan emelkednek a tizenegy szintes, nagy fehér házak, úgy emelkednek a tövükben a kis fehér házak is — már a negyediket rakják össze. Igaz, minden építkezés költségeinek bizonyos százalékát kiteszik az úgynevezett felvonulási költségek, ezek a kis fehér házak viszont aligha szolgálnak felvonulásként a toronyházakhoz. (Az ott dolgozó munkások a tán száz méterrel odébb, szintén a Wesselényi utcában álló, régebben emelt faházakat használják.) Ezek a kis fehér házak ugyanis irodaépületek. Az első, legnagyobb a tanácsi építők, a kisebb az állami építők építésvezetősége. Kérdés: ott, ahol mindkét építőipari vállalat központi telepe helyben — Szekszárdon — van, ahonnan minden építkezés gépkocsival percek alatt elérhető, szükséges-e építés- vezetőség részére parkosításra szánt közterületet elfoglalni? A TOTÉV kerítéssel körülvett építésvezetősége előtt — talán inkább csak alibiként — ott foglalja a helyet egynéhány használt és új malterosláda, kétkerekű vastalicska és egy csomó ösz- szedobált deszkahulladék. Lehet, hogy már a jövendő parkosítás érdekében, csak azt kell lesni, mikor nyílik a malterosláda-virág ? Ami majd a valamikori parkosítást felettébb drágává teszi: mindegyik faház alá olyan betonalapot építettek, amely tán egy családi ház falait is elbírná. Ezeket a betonalapokat, nemkülönben a köréjük épített betonjárdát, elég lesz majd szétverni, légkalapáccsal. Egyébként láthatóan adtak a külsőre is: a TOTÉV-építésvezetőség elé vörössalakos autóparkolót készítettek. Úgy látszik, az építőiparban mégsem olyan súlyos a munkaerőhiány, hogy ne jutna ilyesmire is... Azt már felesleges kérdezni; a két építőipari vállalat fizet-e a néhány száz négyzetméternyi terület használatáért díjat, vagy mennyit? Mert ha fizet, az sem kerül kevésbe. (Egy másik építkezés mellett egy magántelektulajdonosnak harmincvala- hány négyzetméternyi terület használatáért havonta négyzetméterenként tíz forintot fizetnek.) Ha viszont mégsem fizetnek közterület-használati díjat, akkor az illetékeseknek kötelezni kellene őket, hogy ami elvész a réven, megtérüljön a vámon. Vagyis, hogy a majdani parkosítás többlet- költségei megtérüljenek. Majd egyszer, valamikor, ha az építők a felvonulásról elvonulnak. , BOGNÁR ISTVÁN A községfejlesztési feladatok megvalósításában a tanács a „fej” — a költségvetési üzem — a „kéz”, a kivitelező. így van ez minden nagyobb településünkön, ahol megteremtették a tanácsok költségvetési üzemeit. Tamásiban az elmúlt években jó néhány fejlesztési feladatot valósított már meg a költség- vetési üzem, bár az együttműködés a gazdával, a tanáccsal nem volt zavartalan. Az egyik, nemrég tartott végrehajtó bizottsági ülés résztvevői — legalábbis számottevő javulást várnak e téren. Hiszen addig, amíg nem tudja a kéz, hogy mit gondol a fej — nehéz alkotó összhangról beszélni... Pedig ilyesfajta „diszharmóniák” okozták, hogy néhány, évek óta „szakállasodó” munka — járási könyvtár, kultúrház fűtése, sportpálya — vár mielőbbi befejezésre. Éppen ezért úgy állították össze a költségvetési üzem ez évi feladattervét, hogy elsődleges ezeknek az elhúzódó fejlesztéseknek, beruházásoknak a mielőbbi befejezése. A múlt évben megjelent szabályozók vállalati gazdálkodásra szorítják a költségvetési üzemeket. Ez — bár a tanácstól való „elszakadás” látszatát kelti — nyilvánvalóan nem ezt a célt szolgálja. Voltaképpen az a cél, hogy olyan gazdálkodást kell meg- valósítaniok az üzemeknek, ami lehetővé teszi az önállóbb költséggazdálkodást, a saját fejlesztési alap biztosításától a tartalékok képzéséig. A tamási költségvetési üzemben ehhez a jobb, igényesebb gazdálkodási formának az alapjai biztosítottak. Alig öt év alatt duplájára emelkedett az egy főre eső éves termelési érték — jelenleg kétszázezer forint körül mozog. Ha figyelembe vesz- szük, hogy a községfejlesztési munkák egy tekintélyes része — tatarozások, felújítások, szolgáltatások — nem tartoznak a nyereséges, jól fizető munkák közé, a fejlődés még szembetűnőbb. A végrehajtó bizottság elfogadta és jóváhagyta a költségvetési üzem tizenhét és fél milliós tervét. A létszámgondokkal küszködő üzemnek nem kis feladatot jelent ennek teljesítése, hisz ez a szám már súrolja az 1980-ra tervezett szintet. Állványok, malterosládák, festői rendetlenségben
