Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-07 / 81. szám

Névnap: Herman A Nap kél 5.12 — nyugszik 18.22 órakor A Hold kél 5.09 — nyugszik 18.18 órakor Százötven évvel ezelőtt, 1823. április 7-én született Vas Gereben — eredeti nevén Radákovics József — író, az 1850-es, 60-as éveknek Jókai mellett legolvasot­tabb szerzője. + SOPONYAI JÁNOST, az SZMT szervezési és káder­osztályának vezetőjét, nyug­állományba vonulása alkal­mából, eredményes munkája elismeréséül a Munka Érdem­rend aranyfokozatával tün­tették ki. A kitüntetést dr. Tamás László, a SZOT El­nökségének tagja, az ÉDOSZ főtitkára adta át. JÓL SIKERÜLT, három hónapig tartó szabó-varró tanfolyam fejezte be munká­ját Fácánkerten, április 1- gyel. A tanfolyam résztvevői legsikerültebb munkáikból kiállítást rendeztek. (Fuchs Ferencnél. O TIZENKÉTMILLIÓS be­ruházás. A szakcsi Uj Élet Termelőszövetkezet Borjád- pusztai üzemegységében a sertésneveidét felújítják. A tizenkétmilliós munkát a ter­melőszövetkezet szakemberei végzik, előreláthatólag au­gusztus végére, szeptember elejére elkészülnek vele. + ÜJ TÍPUSÜ — köztük por- és páramentes — neon­lámpatestek gyártását kezd­ték meg a Tamási Vegyesipa­ri Szövetkezetben. A hatszor 20 és háromszor 40 wattos alaptípusú lámpatestekből mintegy hatvanezret készíte­nek az idén, főleg belső te­rek, csarnokok, üzemek vilá­gítására. # ÜZEM ÉS A KÖZMŰ­VELŐDÉS. Tegnap zárult Bonyhádon a „Völgység nép­művészete” kiállítás. A cipő­gyár Ifjú Botond klubjában sok százan nézték meg a Bonyhád környéki élő nép­művészet legújabb alkotásait. A A LÁNG GÉPGYÁR dombóvári gyáregységében az első negyedévi tervet 3,8 mil­lióval túlteljesítették. A há­rom hónap alatt 60 milliós értéket kellett volna létre­hozni, de ez március 31-ig 63,8 millió lett. * A HATÉKONYSÁG­FOKOZÁS tartalékai az állat- tenyésztésben és lehetőségei Tolna megyében címmel tar­tott előadást tegnap a Kapos­vári Mezőgazdasági Főiskola Tolna megyei klubjában Vas István, a Dalmandi Állami Gazdaság igazgatója. Az elő­adásra a Tolna megyei mű­szaki hetek keretében került sor. A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti tisztelt fogyasztó­it, hogy a szekszárdi üzemmérnöksége a fürdő­üzemből (Toldi u. 6.), a Kinizsi u. 7. sz. épületbe költözött. A A SIMONTORNYAI Bőr­és Szőrmefeldolgozó Vállalat húsz szocialista brigádja — mintegy kétszázötvenen — ál­talános parkosítást és fásí­tást végzett az üzem terüle­tén. Sor került egy gépkocsi­parkoló kialakítására, vala­mint az újonnan épülő üzem­csarnok környékének fásítá­sára. (Nagy Sándor) 'v ÖTVENEZER forinttal támogatta az elmúlt évben az ifjúsági bizottság munkáját a Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat. Ugyanebben az évben a dol­gozói lakásépítését több mint másfél millió forinttal támo­gatta a TOTÉV. # A SZÉKESFEHÉRVÁRI Megyei Bíróság 1977. novem­ber 16-án Füller Andrást több emberen elkövetett ember­ölés bűntette miatt halálbün­tetésre ítélte. A Legfelsőbb Bíróság az ítéletet helyben hagyta. A Népköztársaság El­nöki Tanácsa Füller András kegyelmi kérelmét elutasítot­ta. Az ítéletet csütörtökön végrehajtották. Felhős idő, eső Várható időjárás ma estig: Elein­te változóan felhős idő, később Dé­len erősen felhős, borult idő, ismét­lődő esővel, havas esővel. Máshol folytatódik a változóan felhős idő, szórványos záporral, esetleg hózáporral. Többfelé meg­erősödő, helyenként viharos északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 6—10 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: Hideg idő, éj­szakai fagyokkal. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 2, plusz 3 fok között, legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 8—12 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. A Győr-Sopron megyei Abda határában új közúti híd épí­tését kezdték meg 1977 őszén. A Rábcán átívelő hetvenkét méter hosszú, tizenkét méter széles hídnak már áll a be­tonváza. A harminckétmillió forint értékű új létesítmény 1978 végére készül el. Ké­pünkön: betonvasalási mun­kálatok az új hídon. (MTI foto, Tóth Gyula fel­vétele — KS) Országos szakmai tanulmányi verseny König István megnyitja a tanulmányi versenyt Területi döntő Szekszárdon A műszaki szakközépisko­lák tanulóinak részvételével tegnap rendezték meg az or­szágos szakmai tanulmányi versenyek területi döntőit. Az országban hat helyen, köz­tük Szekszárdon, a Rózsa Fe­renc Finommechanikai­Műszeripari és Gépészeti Szakközépiskolában is ren­deztek elődöntőt. A verseny tisztasága érdekében a terü­leti döntőket olyan iskolák­ban rendezték, amelyek nem érdekeltek a versenyben. így tegnap Szekszárdra Jászbe­rényből, Szegedről, Pécsről, Budapestről és Székesfehér­várról érkezett harminckét szakközépiskolai tanuló, míg a rendező iskola diákjai kö­zül ketten Debrecenben, egy tanuló pedig Egerben vett részt a tanulmányi versenyen. Tegnap reggel a szakközép- iskola klubjában a Kohó- és Gépipari, valamint az Okta­tási Minisztérium nevében König István igazgató kö­szöntötte a megjelenteket, köztük Varjas Lászlót, a me­gyei pártbizottság munkatár­sát és Jávor Istvánt, a me­gyei tanács szakközépiskolai előadóját. Rövid megnyitójá­ban szólt a szakmunkás- képzésben a szakközépisko­lákra háruló feladatokról és felelősségről, majd valameny- nyi résztvevőnek eredményes versenyzést kívánt, öt követ­ve Kofiás Ferenc, a szakkö­zépiskola KISZ-bizottságának titkára adta át a „Rózsások” üdvözletét a versenyre érke­zett tanulóknak, majd Ko­vács István, a vezető szak­mai szakfelügyelő, a versenyt szervezők vezetője ismertette a tanulmányi verseny rend­jét. Az ország öt városából ér­kezett szakközépiskolai tanu­lók két szakcsoportban, hír­adástechnikai és erősáramú szakon versenyeztek a szek­szárdi elődöntőn. Első nap gyakorlati feladatot oldottak meg, ma délelőtt pedig az el­méleti, szakmai kérdésekben adnak számot tudásukról. VIT-vetélkedő (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Dombóváron április 2-án, 9 csoport részvételével rendez­ték meg a „Köszöntünk VIT, köszöntünk Havanna” című vetélkedő városi döntő­jét. A szóbeli kérdésekre adott válaszokat, VIT-moza- ik és Most mutasd meg for­dulók követték. A csapatok ötperces műsort készítettek egy-egy VIT színhelyéről. A bemutatók sok ötletet, el­képzelést árultak el. A csa­patok között kialakult végső sorrend, a pontkülönbség is bizonyítja, hogy minden csa­pat jól felkészült a verseny­re. 1. Gőgös Ignác Gimnázi­um III. B. osztály csapata, 2. Gőgös Ignác Gimnázium IV. B. osztály csapata, 3. Csavar­ipari Vállalat Victor Hara KISZ-alapszervezet csapata. A vetélkedőt a KISZ Köz­ponti Művészegyüttesének VIT-pódiuma zárta. Múzsái András és a Bojtorján együt­tes igazi „mini VIT”-es han­gulatot teremtett. WILHELM ÁDÁM Visszhang helyett Kovácsné, Lébényi Klára, a Kapos együttes vezetője április 1-én publikált Szégyen című írá­sunkra válaszolva közli, hogy az együttes is részt vett a Szekszár­dion rendezett szövetkezeti fesz­tivál területi döntőjén március 4—5-én. A csoport ugyancsak a szakmunkásképző intézet kollé­giumában kapott elhelyezést 4- én éjszakára, de tiltakozik az együttest ért vádak ellen és kéri, hogy ezeket vonjuk vissza. A ké­résnek akkor tehetünk eleget, ha a leírt rongálások „gazdája” megkerül és a kártérítés szám­láját kifizeti. Addig a kollégium­ba szállásolt együtteseknek kö­zösen kell viselniök a rongálók- nak okkal-joggal kijáró negatív hírnevet. OL VAST AM A név nem ismeretlen olvasóink előtt, hetenként legalább egyszer szerepel a vasárnapi lapszám kereszt- rejtvénye aláírásaként. Keresztrejtvényünket ugyanis a Szekszárdi Rejtvényfejtők Klubja készíti és a meg­fejtések összeszámlálását, a nyeremények sorsolását is ők végzik. A klub nevének rövidítése a SZEREK. Va­sárnap tehát megszokott a név, úgy, mint a rádió víz­állásjelentésében Paks. Néha azonban hétközben is találkozom SZEREK- ékkel a lapban. Ilyenkor rendszerint valamilyen ver­senyen szerepeltek és a hír erről, no meg a szereplés eredményéről szól. Es már ahhoz is hozzászoktam, hogy a versenyen — legyen az az ország bármely táján — az elsők, vagy legalábbis a helyezettek közt vannak a szekszárdiak. Legutóbb — mint azt a tegnapi Népúj­ságban olvastam —, ismét elhozták a babért, a rejt­vényfejtők országos csapatbajnokságán. — Amit nem véletlenül rendeztek Szekszárdon éppen a kiemelkedő­en jól működő klub érdemelte ezt ki. — Mesterfokon az 1978-as év országos bajnoka Szekszárd csapata lett. Megyénket, városainkat egyre több oldalról ismeri ■ meg az ország. Amiben az átlagosnál jobbat, többet produkálnak. Ezt segítik — szerény eszközeikkel „SZE- REK”-ék is. (J) Üj díszkút Űj díszkúttal gazdagodott Budapesten a Városliget. A szökőkutat Kerényi Jenő szobrászművész alkotásaiból ál­lították fel. (Képtávírónkon érkezett.) Az MTESZ életéből A MTESZ Tolna megyei elnöksége Szekszárdon a termelőszövetkezetek terü­leti szövetsége tanácstermé­ben április 12-én délután két órakor műszaki aktívaülést tart, amelynek előadója He­gedűs Tibor egyetemi tanár, a -veszprémi nehézipari egyetem budapesti tagozatá­nak vezetője. Az előadás cí­me: A hatékonyság növelé­sével kapcsolatos feladatok. * Mai rovatunkban bemu­tatjuk a Közlekedéstudomá­nyi Egyesületet, annak mun­káját és célkitűzéseit. A KTE Tolna megyei te­rületi szervezetének 106 tag­ja van. Ezzel a kisebb szer­vezetek közé tartozik. Mun­kája a megye egész közleke­dését átfogja. Üzemi csopor­tok működnek a következő helyeken: 11. sz. Volán, KPM közúti igazgatóság, megyei postahivatal és táv­közlési üzem, MÁV dombó­vári vontatási főnökség, MÁV szekszárdi pályafenn­tartási főnökség, MB közle­kedésrendészeti osztály és a megyei tanács ÉKV osztá­lya. Ez idáig nem sikerült bevonni az egyesület mun­kájába az AFIT és az ÉPFU vállalatot. Az ÉPFU-nál és a MÁV dombóvári építési főnökségén már folyik a szervezőmunka. Célul tűzte ki az egyesület vezetősége a fiatalok, vala­mint a nők fokozott bevoná­sát a munkába, továbbá üze­mi csoportot kívánnak lét­rehozni az AFIT-nál, a MÁV dombóvári járműjaví­tó üzemében és a pályafenn­tartási főnökségen. Az elmúlt évben az egye­sület rendezésében haj elő­adás volt. Az egyesület tag­jai aktívan közreműködtek különböző szintű továbbkép­zések szervezésében, lebo­nyolításában. Szakmunkás­továbbképzésen 107-en vet­tek részt és tettek eredmé­nyes vizsgát. A Volán által előírj típusismereti tanfolya­mokon 183 gépkocsivezető vizsgázott eredményesen. Az előadók kivétel nélkül a KTE tagjai voltak. A Volán szakemberei társadalmi munkában készítették el az autóklub műszaki állomásá­nak technológiai tervét. Az egyesület legfontosabb további feladatának tartja a különböző közlekedést fej­lesztő tervek, koncepciók ki_ alakításának és valóra vál­tásának társadalmi segítését. Az eddigi közvetett hatást gyakorló rendezvények, pél­dául előadások helyett a konkrét eredményeket ígé­rő munkabizottsági forma kerül előtérbe. Az egyesület részt vesz a Tolna megyei műszaki hetek rendezvény- sorozatának szervezésében és lebonyolításában, nagy gondot fordít a környezetvé­delemre, a szervezés- és ve­zetéstudomány színvonalá- pak javítására. Jó kapcsolat alakult ki — a Volán MSZBT-tagcsoport- tal együttműködve — a szovjet Autóexport képvise­letével. Ezt a kapcsolatot to­vább kívánják ápolni. * Már most felhívjuk a fi­gyelmet a műszaki hetek egyik kiemelkedő rendezvé­nyére. Április 12-én lesz Szekszárdon az ifjú mező- gazdasági szakemberek me­gyei tanácskozása, amelyen dr. Kálmán Gyula, a me­gyei tanács elnökhelyettese, az MTESZ elnöke, dr. Kur- nik Ernő akadémikus, a MAE Tolna megyei szerve­zetének tiszteletbeli elnöke és dr. Vadas Ferenc, a mé­rvéi tanács művelődésügyi osztályának vezetője tart előadást. A rendezvény egy­úttal a MAE gödöllői, keszt­helyi és kaposvári ifjúsági csoportjának Tolna megyei tanulmányútja. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Te. lefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szek­szárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­besítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551

Next

/
Thumbnails
Contents