Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-30 / 101. szám
A ‘tIéPÜJSÁG 1978. április 30. Munkáséletek A Szoboszlai család Néhai Szoboszlai Józsefnek harangzúgás közepette telt az élete. Ez nem úgy értendő, mintha őt ünnepelték volna a templomtornyok zeneszerszámai, hanem harangozó volt a foglalkozása. Születésének időpontja ismeretlen, valahol a kiegyezés táján'lehetett. Halálának időpontját se őrizte meg a családi emlékezet. Csak annyit, hogy negyedik unokája születése, tehát 1927 előtt, már számára is meg- kondult a lélekharang. A népes Szoboszlai családról könyvet még sosem írtak, újság, rádió, televízió nem foglalkozott velük. A mulasztást most igyekszünk pótolni, kereken száz vagy valamivel több év felvázolásával. Szoboszlai József harangozó I id. Szoboszlai István szül. 1894-ben, 35 évig gr. Széchényi Pál cselédje I if j. Szoboszlai István szül. 1927. 1953 óta a. Szekszárdi Á. G. dolgozója István Mária József Ferenc Júlia sz. 1952 sz. 1956 sz. 1957 sz. 1960 sz. 1965 A Szekszárdi Állami Gazdaság dolgozói tanuló Utóbbiak édesanyjáról, a mosolygós, kedves született Ferenczik Juliannáról az az első közlés, hogy „soha nem dolgozott”. Aztán mindenki szégyenkezve helyesbít, mert alighanem valamennyiök közül neki volt a legtöbb munkája életében. A Szoboszlai házaspárnak egyébként ösz- szesen 11 testvére van, ami talán érthetővé teszi, hogy az egykézés gondolata soha meg se fordult a fejükben. KARRIER A karriereket, üstökösként ívelő pályafutásokat többnyire izgalmas, az olvasó fantáziáját megmozgató írásokban szokták feljegyezni. Ezenközben a szerzők és olvasók ritkán gondolnak arra, hogy az üstökösök íve kivétel nélkül lefelé hanyatlik. Itt másféle pályafutásról lesz szó, már most bocsássuk előre, hogy a lehanyatlás legcsekélyebb nyoma nélkül. Szoboszlai István 1953-ban fogatosként kezdte Ujbere- ken, a mai Szekszárdi Á. G. egyik jogelődjénél. Aztán első kocsis lett, amiről ma már csak a régi gazdálkodási rendben járatosak tudják, hogy nagyon kemény munkával kiérdemelhető, tiszteletre méltó'beosztás volt. — Aztán egyre több gépet kaptunk, a fogatokat felszámolták — meséli. — Ma legfeljebb csak annyi van, hogy ha valamelyik vendég lovat akar látni, hát egy-két párat befoghatnak a tiszteletükre hajtókocsiba. Ezután fejőgulyásság következett, jóval hajnalhasadta előtti kelésekkel, rengeteg munkával és kevés alvással. — Nem sínylette meg a szervezete? Diótörésre is alkalmas uj- jaira néz: — Talán a kezem, egy kicsit! A derekammal egyszer volt három hónapig bajom, de a Fenyőházi főorvos úr úgy megreparálta, hogy azóta se panaszkodhatom. A gazdaság 1962-ben Me- zőfalvára küldte, gépi fejő tanfolyamra, öt évvel később pedig Budapestre, inszemi- nátori képzésre. Azóta is ő a hatalmas területű gazdaság inszeminátora, akinek a munkájától nagyon-nagyon sok függ az állattenyésztésben. — Megkérdezhetjük, hogy milyen iskolai végzettsége van? — Úgyse hiszik el! — Talán mégis... — Három elemi! A MUNKAHELY Negyedszázad egy ember életében nagy idő. Szoboszlai István ennyi idő alatt nem cserélt munkahelyet. Egy kis túlzással mondva, legfeljebb csak a munkahelyek cserélték őt, ahogy a gazdaságok összevonása árán végül is megszületett a jelenlegi Szekszárdi Állami Gazdaság. A VII. osztályos Juliskát leszámítva nemcsak az apa, hanem valamennyi Szoboszlai gyerek itt dolgozik. — Vegyük csak sorra őket! — Pityu, a legidősebb a takarmánykeverő üzemben műszakvezető, ő már nem dolgozik... (Ami persze nem szó szerint értendő, hanem úgy, hogy nem végez fizikai munkát.) — Marika a szárítóban szocialista brigádtag. (Nem akármilyen brigád tagja. A „Lenin” brigád tavaly az aranykoszorút kapta meg, az idén a gazdaság kiváló brigádja lett. Mindössze még egy ilyen van a Szekszárdi Állami Gazdaság sok tucat brigádja között.) — Józsi most K—700-as traktorral jár, de volt már kombájnon is. Ferink pedig az építőbrigádban... Egy gazdaságban az egész család. Az embert sok minden megtarthatja munkahelyén. A megszokás, a munka szeretete, netán az is, hogy nem tud máshová elmenni, de a megbecsülés, a jó szó legalább annyira. — Milyen viszonyban vannak a gazdasággal? Egyöntetű a válasz: — Jóban! A válasz igazának alább majd felsorolandó, mérhető, kétségtelen jelei vannak. De azért teljesen „családiassá” mégsem válhattak a kapcsolatok. A közelmúltban egymás után volt Marika és Pista esküvője. Hetek leforgása alatt két lakodalom egy családban: — nem kell különösebb fantázia annak megítéléséhez, hogy ez bizony nem lehetett olcsó mulatság. Az egyikhez a Garay-táncost, a másikhoz a Vasúti vendéglőt bérelték ki. Gazdasági vezető, szakvezető nem szerepelt a meghívottak között. Szándékosságról éppúgy nincsen szó, mint sértődésről, csak arról, hogy: — Nem gondoltunk rá! Majd névadók idején bepótoljuk a mulasztást! — Valamennyin? Mivel még az elsőre is várni kell, ezen egyöntetű a nevetés. A jó kapcsolat ténye azonban tény marad és ezt a családanya is siet igazolni : — Odakinn Ujberekben először szoba-konyhás házban laktunk. Ahogy jöttek a gyerekek, én kértem, hogy segítsenek megnagyobbítani. Az első szóra megtették. MUNKA „Amíg fizetgetnek, addig mi csak dolgozgatunk”. Ez valamikor vicc volt és ugyanakkor alighanem egyike a legerkölcstelenebb mondásoknak. Minden jel' arra vall,’hogy a Szoboszlai családnak egyetlen tagja se hallotta sosem. Ha a kifejezés nem lenne képzavar, az apáról legszívesebben azt írnánk, hogy szorgalomból van kovácsolva. Ezt nemcsak nagyon tisztességes fizetés, hanem szinte már törvényszerűvé vált gazdasági elismerés is jelzi. — Tán nem is volt olyan esztendő, hogy jutalmat ne kaptam volna. Aztán Kiváló Dolgozó oklevelet, majd kitüntetést, tavaly április 4-én pedig miniszteri kitüntetést. — Mikor volt utoljára szabadságon? — Most is szabadságon vagyok! — És mivel tölti? A kedves, vendégszerető család tagjai egy szemvillanásnyi időre összenéznek. Az ilyesfajta összenézések pillanata nem ismeretlen. Olyankor szokott előfordulni, amikor a vendég váratlanul illetlent, vagy legalábbis rendkívül ostobát kérdez. — Munkával! — hangzik a válasz. — A ház körül? — Dehogy! Reggel lementem Pörbölyre, végezni az inszeminátori dolgomat... Ezen most, aki akar fennakadhat. Mi is fennakadtunk, de a bírálatnak se helye, se joga nincs. Egyszerűen vannak emberek, akiknek úgy alakult az életük, hogy nem tudnak leszokni a munkáról. Jó ez? Nem jó, de ebben az esetben is el kell fogadnunk a tényt, hogy sok családnál így van és itt is így. Számolgatni próbálunk. A héttagú Szoboszlai családban e pillanatban öt kereső van. Havonta 16 és fél ezer forintot hoznak haza, ami leírva nagy összeg, de hétfelé osztva is elfogadható. — És a feleség munkája? Adjuk meg a becsületet a sok gyereket nevelő, otthont teremtő, megőrző, sőt fejlesztő, rengeteg munkát végző háziasszonyoknak, akikkel kapcsolatban a rideg „háztartásbeli” kifejezés statisztikai rubrikákba jó, de a lényeg kifejezésére bizony édeskevés. Szoboszlai István őszinte: — Ő egész életében többet dolgozott, mint én! Otthon van, a gyerekek az ő keze alatt nőttek fel, hiszen engem reggel többnyire még nem, ha pedig este hazajöttem, már nem láttak. A kiemelkedéshez takarékosságra, rengeteg baromfi felnevelésére, illetményföldi kapálásra volt szükség. — És három anyakocával, meg a szaporulatával elbajlódni se csekélység... Aki nevelt már disznót, igazolhatja. A KIEMELKEDÉS ÚTJA A legidősebb Szoboszlai István, a nagyapa, 84 éves. Füzesgyarmaton él, tőle nem tudakolhattuk a gróf Széchényi Pál uradalmában fizetett kommenció összegét és az ott megkövetelt munka mértékét sem. Ilyesmiről már többször írtunk, alig hihető, hogy Szé- chényiéknél különb lett volna a helyzet, mint az Appo- nyiéknál, Zichyeknél, vagy Esterházyaknál. Az állami gazdasági biztosított bér és mindaz a sok szociális kedvezmény, juttatás, melyet a felszabadulást követő évtizedek hoztak, ugyancsak közismert fejlődés. Közismert? Sok esetben csak a szociológusoknak és azok számára, akik fiatalságuk hajnalán kipróbálták, megszenvedték a régit. A ma erejük teljében lévőknek és fiataloknak már természetes és ez így is van rendjén. A Szoboszlai család életét adatszerű pontossággal feldolgozni szociológusoknak is megérné a fáradságot, hiszen esetükben érvényes a szólás, mely szerint cseppjé- ben is látszik a tenger, mindA Szoboszlai házaspár az, ami Magyarországon milliók életében történt. A riporternek ehhez nincsen fel- készültsége, tehát él a maga eszközeivel. Az a kép, mely írásunk mellékleteként látható, nem Ujberek-pusztán készült — ezt bárki kitalálhatja. A Szo- boszlaiak életkeretet változtattak. Tavaly szeptemberben megvásároltak Várdombon egy régi építésű, de jó állapotban lévő, hosszú tor- nácos, valamikori gazdaportát. Három szoba, konyha, az összes szükséges gazdasági épületek, melyekben változatlanul tovább folyhat (és ez így is van) a háztáji állat- tenyésztés. A házvásárlás mindenkinek magánügye. Árat tudakolni némiképp illetlenség, de aki már újságírót eresztett a lakásába, az eleve számol vele, hogy magánügyeire vonatkozó kérdéseket is intéznek hozzá. — Drága volt? — Hát, egy kicsit kiürítettük a bukszánkat, meg az OTP-t is. Több mint kétszázezer forint volt a vételár. De az egykori pusztai család most egy forgalmas falu főutcáján lakik. A nagyobb gyerekeket valamikor még fogat hordta az iskolába. A későbbieket autóbusz. A legkisebb sétál néhány percet. A művelődési ház Ferinek — ha ráér — már kedvenc tartózkodási helye. A polcon garmadában halmozódnak a könyvek, saját tulajdonúak éppúgy, mint sűrűn cserélődő könyvtáriak. Nem kell ezt maguknak a Szoboszlaiaknak regisztrálniuk, de bizony életformaváltás ez már a javából. Egy önző kérdéssel folytatjuk: — A mi lapunk, a Tolna megyei Népújság kezükbe kerül-e időnként? Ismét sikerül kiváltanunk az összcsaládi derültséget. Aztán egy felsorolás következik, a család által előfizetett, vagy heti rendszerességgel vásárolt sajtótermékekről. Érdemesnek tűnik pontosan feljegyezni, mert négyen segítettek teljessé kerekíteni a listát: Legifjabb Szoboszlai István — Népszabadság. — Népújság. — Képes Újság. — Szabad Föld. — Fáklya. — Nők Lapja. — Fürge Ujjak. — Lányok-Asszonyok. — Ez a Divat. — A Kutya. — Barátnő (szlovákiai képeslap). Ezenkívül van a Szoboszlai portán egy tv és három használható rádiókészülék. — Meg egy negyedik is, de az ócskái Mindettől függetlenül a Szoboszlaiak otthonülő, családot szerető emberek. A szomszédság befogadta őket, ma már semmi feltűnő nincs abban, hogy valaki a pusztából falura költözik. Utazni, üdülni nincs kedvük. — El se tudom képzelni, hogy mit csinálnék tétlenül! — így az asszony. Pista a kivétel, s KISZ- titkár korában járt Bulgáriában és mint aktív labdarúgó valamivel mozgalmasabb élete van. — Mit csinál majd, ha 9 év múlva eljön a nyugdíj ideje? — Erre könnyű felelni. Nem megyek nyugdíjba! Még hetvenéves koromban is dolgozni akarok. — Ha valami nagyon nagyot kívánhatna, mi lenne az? Komoly és elég hosszú töprengés következik: — Tartós, jó egészséget! Amit a kérdezők is kívánnak valamennyien. ORDAS IVÁN Fotó: BAKÓ JENŐ
