Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-25 / 96. szám
a Képújság 1978. április 25. Dübörgő csend Párizsi képek Az alkotók a főcímlistán köszönetét mondanak az olajbányászoknak. Fordítva is indokolt lenne. Szijj Miklós első nagy játékfilmjének részleteiből kitűnő munkástoborzó állna össze: a lapos tájba fúródó torony, (éjszaka ragyogó karácsonyfa), a fúrósok erős, szép, pontos mozdulatai, veszély és öröm... Ráadásul Lőrincz József operatőrnek sikerült a képsorokat a mélyből feltörő olajos iszap tónusaiban megfogalmazni, a barnászöldekből csak a közeli tanya kertjének almái ragyognak elő ígéretes- pirosán. Ám a film egészében mindez csak háttér egy szerelmi háromszög történetéhez. Gazsi aki a toronyból mindent lát, „majdnem, mint az Isten”, férfinak és munkásnak sem akármilyen. Az örökös távoliét mégis elsodorta mellőle feleségét, két fiát. Vak apósa mellett magányos a fiatal- asszony is, hiszen férje — az itteni szójárás szerint —, szintén „szombatos”, vagyis hétvégeken hazajáró ingázó. Madaras József az önmagához is kemény, a mélyben mindig kitörésre kész, rejtett energiákat hordozó figurák utolérhetetlen alakítója. Gazsijának most is elhisszük, hogy ezúttal nem kalandot, hanem igaz társat keres. A fiatalasszony (Ladik Katalin, jugoszláviai magyar költőnő játssza) vele menekülne a tanyától, amelyhez férje akarata szerint végeláthatatlan robot köti, még gyereket sem szülhet, míg össze nem gyűlik a pénz a városi házra. Várható természetesen, hogy kapcsolatuk előbb-utóbb kitudódik. A rendező jól ért a végzetes tragédiákat sejtető helyzetek formálásához, amire a méltánytalanul csekély számú közönség is felszisszené- sekkel reagál. A néző érzelmi azonosulását leegyszerűsített képlettel csikarja ki: a válásért csak Gazsi felesége, Eta megkeseredéséért csak a férj felelős. Más részletek is rontják a történet hitelét, például a rossz sémákkal ábrázolt brigád és vezetője — ezzel érthetetlenné válik Gazsi másik, munkahelyi konfliktusa. A film fő érdeme, hogy az alapjául szolgáló kisregény (Mocsár Gábor: Ég alatt, föld felett) el-, vagy újraolvasásá- ra késztet. Az írás ez esetben a képeknél igazabban dokumentál, az évődő párbeszédek, a találó belső monológok színes jellemű, élő embereket tesznek ismerősünkké. És megajándékoz egy kérdőjellel: valóban természetes és megváltoztathatatlan az, hogy vannak, sokan vannak, akik sorsukkal, személyes boldogságukkal fizetnek a jövőért, sőt mai komfortunkért? CSONTOS KÁROLY Következő heti filmjegyzetünket az Ilyenek voltunk című filmről írjuk Csütörtökön délután — április 27-én — nyitja meg Szekszárdon, a Képcsarnok Vállalat Szinyei Merse- termében Losonczi Miklós művészettörténész Remsey Jenő festőművész kiállítását. A 92 éves mesternek a párizsi képekből összeállított kollekcióját ezt megelőzően a budapestiek láthatták. A párizsi képek első bemutatója keletkezési helyükön Párizsban, 1958-ban volt, s mint ezt az Arts című művészeti világlap akkori kritikája tanúsítja: nagy sikerrel. Remsey Jenő 1885-ben született Nagykőrösön. Budapesten, Bécsben és Münchenben tanult, majd a gödöllői iskola tagja lett. A magyar festészetnek abba az erőteljes fes nagy hatású egyéniségekből álló társaságába tartozott, amelynek alkotói — Tornyai János, Ferenczy Károly, Kőrösfői Kriesch Aladár, Kmetty János és Czóbel Béla — sorra itthagytak már bennünket. Közülük csak Remsey van közöttünk, s munkálkodik, alkot rendíthetetlenül, példát mutatva az ifjúságnak. Remsey Jenő szekszárdi bemutatkozása, föltehetően szép élményt jelent majd mindazoknak, akik a festészet alkotóitól az emberi élet mélységeinek és magasságainak ábrázolását várják. TV-NAPLÓ Vasarely neve az elmúlt években, főleg pécsi múzeumalapítása óta szinte fogalommá vált, s egyet jelent a jövő művészetével. Az igazság az, hogy jelenleg a jövő művészetének megvalósítására nagyon is sokan pályáznak, s a szinte hetenként jelentkező új művészeti irányzatok között még az avatott is alig igazodik el- Egyébként is nehéz megjósolni, hogy milyen lesz a jövő, s mennyiben valósulnak meg Vasarely ál. mai, egy azonban bizonyos, új látásmódot hozott a művészetbe, eddig nem ismert lehetőségeket valósított meg. Azok a művészeti formák, amelyek között élünk, többé- kevésbé túlélték önmagukat, s egy reneszánsz vagy barokk palota, egy szecessziós bérház inkább a múlt emléke, amit megpróbálunk beilleszteni mai környezetünkbe, hogy milyen sikerrel, az már más kérdés. (Szekszárdon a sokat vitatott Augusz-ház, a megyeháza, vagy a szerény Szent Pál kápolna.) A ma építészének azonban ezek nem lehetnek követendő példák, s Vasarely megpróbál új formákat megvalósítani, hogy derűsebbé, emberibbé tegye környezetünket, s törekvéseiben mintha a század legnagyobb művészettörténészének, Wölffinnek szavát hallanék: „Az életet kell megváltozott módon, élményként felfedezni.” Vasarely ezt teszi, s bármilyen lesz a jövő városa és építészete, abban valamiképp neki is része lesz. Az persze más kérdés, hogy geometrikus formákkal, perspektivikus hatásokkal mindent meg lehet-e oldani, s nem fenyeget-e itt is a sematizmus veszélye? S abban sem vagyunk biztosak, hogy Vasarely városát csupa boldog ember lakja majd. De bármiként is ítéljünk, Vasarely jelentősége óriási, s örömmel vettük a róla szóló portréfilmet, amit hetvenedik születésnapjára készített a Televízió Nemcsak pécsi időzésének emlékeit elevenítette fel a film, hanem jól mutatta be Vasarely művészetét, városainkat átformáló képzeletét, s jó volt hallani, amint maga fejtette ki nézeteit. A film alkotóit (rendező Eck T. Imre) őszinte alázat vezette munkájuk során, ezért nem vesztünk el a részletekben, s kép és szöveg helyes aránya mindig a lényeget fejezte ki. Néhány szót egy másik, megrendítő művészeti filmről is. A Kisfilmek a nagyvilágból elég vegyes sorozatában ezúttal egy olyan alkotással találkoztunk, mely korunk egy sajnos ismétlődő rémtettét, és annak következményeit mutatja be. 1975- ben egy gonosztevő késsel szinte fölszabdalta Rembrandt Éjjeli őrjáratát- A kis- film a jóvátétel szép emléke: hosszú hónapok munkájával állítják helyre az oktalan pusztítás nyomait. Nálunk, szerencsére, ismeretlen az ilyen barbár pusztítás, mégis, megrendülve néztük a tönkretett képet, s azt az aprólékos, hősi munkát, amivel kijavították az elmúlt évtizedek egyik legvisszataszítóbb tettének következményeit. Szekszárdi zenei napok A fúvószenekar hangversenye A szekszárdi fúvószenekar az elmúlt tiéten ünnepelte húszéves fennállását. Ez alkalomból a megyei művelődési központ fogadást adott tiszteletükre, ahol Dobos Gyula igazgató és Papp Ferenc közművelődési csoportvezető köszöntötte az ünneplő együttest és a 20 éve élükön álló Véghelyi Miklós karnagyot, majd jutalmakat osztottak azoknak a tagoknak, akik a megalakulástól tagjai a zenekarnak. Az ünnepséget követő hangversenyen új számok mellett helyet kaptak az elmúlt évek legsikeresebb repertoár számai is. A műfaj lelkes közönsége szinte minden számot tomboló tetszéssel fogadott. Sikerük megérdemelt volt és egyben lemérhető, hogy mekkora fejlődést értek el az elmúlt évek alatt. Műsorukból ki kell emelni a Poljuska-fantáziát, amelynek szép indítása, felépítése és szellemes hangszerelése a meglepetés erejével hatott. Kevésbé szerencsés választás volt a sárközi népdalok műsorra tűzése. E szám a műfajának jobban megfelelő népi együttestől autentikusabb. A zenekar a legszebb színeiben pompázott a műfaj legjobb hagyományait ápoló Pécsi, Fücsik és Blankenburg hangversenyindulóiban. Ifj. Véghelyi Miklós Virtuóz technikájú trombitaszólóival aratott nagy sikert. Kár, hogy e számokban a kísérő zenekar kevéssé differenciált szólamaival nehezítette a szólista szerepét. Lemle Zoltán Schubert szerenádját énekelte szép sikerrel. Itt is meg kell azonban jegyezni, hogy helyesebb lett volna mikrofon és erősítő nélkül kiállnia. Szily Lajos szép trom- bitahangjáyal hívta magára a figyelmet. A zenekar és Véghelyi Miklós karnagy a tomboló tapsokat két ráadásszámmal köszönte meg. Á jubiláló együttes méltán aratott nagy sikert, amely ismét bizonyította a zenekar lelkes, összeforrottságát és szorgalmát, amely Véghelyi Miklós karnagyuk sokoldalú, avatott munkájának eredménye. Húr A madrigálkórus estje A különböző művészeti ágak alkotásai gyakran kapcsolódnak, kiegészítik egymást, teljesebbé teszik a mondanivaló megértését, gazdagabbá az esztétikai élményt. A zene, pontosabban a vokális muzsika és a költészet nagyszerű ötvöződésének lehettek élvezői mindazok, akik ellátogattak a Szekszárdi Szövetkezeti Madrigálkórus hangversenyére — karnagy: Ligeti Andor — amit a zenei napok keretében a zeneiskola nagytermében rendeztek meg. Weöres Sándor és Ady Endre verseit Kovács Andrea mondta el, majd a megzenésített változatokat hallhattuk. A műsor első felében az együttes főként kortárs zeneszerzők (Szervánszky, Maros, Nagy Olivér, Karai, Bárdos) műveit tolmácsolta. Külön ki kell emelni Nagy Olivér Ady Endre „Héjanász az avaron” című versére komponált avangarde kompozícióját, melyet a kórus igényes korrektséggel szólaltatott meg. Hasonló nehézségi fokú Maros Rudolf. Weöres Sándor „Messzeségek” című versére írott műve. Előadásával az énekkar töretlenül fejlődő, jó képességeit igazolta. A modern kórusmuzsikához illeszkedett Debussy két etűdje Lányi Péter hangulatos tolmácsolásában. A műsor második felében Kodály Zoltán szerzeményeit hallottuk. Elsőnek az „Adventi ének”-et, majd a mindig megrendítő „öregek”-et, a nagy hatású „Fölszállott a pává”-t, az ember őszinte vágyát a „Békesség óhajtás”-ban és. a finom érzékenységgel megszólaló „Esti dal”-t. Változatossá tette a kóru's által nyújtott zenei élményt, Kodály: Adagio-ja, melyet gondos kidolgozottsággal, brácsán, Pálma Ilona játszott. Hangverseny a zeneiskolában Az Augusz-házi koncertsorozat április 23-i hangversenyén a zeneiskola tanárai léptek dobogóra. Elsőnek az 1700- as évek második felében jelentős szerepet játszó Boccherini olasz zeneszerző A-dúr szonátájából a II., III. tétel szólalt meg. Wilhelm Ildikó gordonkajátékát a tiszta intonáció, a kidolgozottság, az egyszerű formákból felépített gazdag dallamosság jellemezte. Mozart Esz-dúr hegedű-zongora szonátját Szabó Gabriella és Kékesi Mária tolmácsolásában hallhattuk. Különösen az allegro tempójú, változatos témák egymásrahatásót éreztük jól megoldottnak. Beethoven 32 zongoravariációját (c-moll) 1805-ben írta. A mesterien megkomponált varációkat Kékesi Mária technikailag hibátlanul, érzelmileg követve a zene sokszínűségét — szólaltatta meg. A műsor második részében Beethoven brácsára és zongorára írt „Notturno”-ja csendült fel. A hat tételből ezúttal az első, második, ötödik és hatodik került bemutatásra, Pálma Ilona és Thész László közreműködésével. A táncos, gyors és lassú tételek bensőséges melegséggel szólaltak meg a brácsa húrjain. Liszt h-moll balladája romantikus zongoramű. Energikus nyitótéma után a kromatikus futamok között lírai dallamrészek helyezkednek el. A nagy hatású balladát Thész Lászlótól hallhattuk érett virtuozitással. A szekszárdi zenei napok sorrendben utolsó előtti koncertje maradandó élményt nyújtott. LEMLE ZOLTÁN Rádió II döntő következik Ha a cím a fenti, akkor az eljárás (recept) a következő: végy egy ifjú versenyzőt bármely sportág képviselői közül. Az se baj, ha ez a sportág úszás, ezen belül a pillangózás 200 méteren. A versenyző legyen fiatal, mivel nyugalmazott számviteli főtanácsosok csak elvétve indulnak ezen a távon. Az ifjú versenyzőt lásd el problémákkal, lehetőleg sokkal és olyanokkal, melyek jó részét maga okozza önmagának. Kell összeütközés is, például az ifjú titán és edzője közt. Mindebből törvényszerű a szakítás. Nem árt, ha családi gondok is vannak, netán az apa kedveli az úszást, a mama született antipillangózó. Utána szükségeltetnek edzők, akik egy jóindulatú maffia tagjaként összeszövetkeznek az ifjú, de kissé pökhendi tehetség megmentése érdekében. Aki ezek után nem sejti, hogy mindez sikerül is nekik, aligha rendelkezik több fantáziával, mint egy kiscsoportos óvodás. Sikerül is, amint az az elmúlt vasárnapon Arno Kraus: A döntő következik című rádiójátékából kiderült. Az még kérdésre vár, hogy ennyi össznépi jóindulatot és szervezett naivitást melyik ifjú sportoló hisz el. Netán a saját praxisa alapján... O. 1. CSÄNYI L. Vasarely: Kompozíció Remsey: Öltözőben
