Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-23 / 95. szám
IO ^PÚJSÁG 1978. április 23. Rumen Balabanov: A malacok Ivan Milonov vett egy malacot. Kicsi volt, rózsaszínű — és agyag. Egy rés is volt a malac hátán, amelyen keresztül a sztotinkákat lehetett beledobni. Ivan Milonov naponta húsz sztotinkát dobott bele. Végül is összetörte a malacot és kivett belőle öt leva nyolcvan sztotinkát. — Kevés! — állapította meg <van Milonov. Elment, és vett két malacot. Kicsit, rózsaszínűt, agyagot. A két malacban két hét alatt tizenegy leva és negyven sztotinka gyűlt össze. Tetszett a dolog, és vett még tíz malacot. így már ti- zenketten voltak. Egy hónap leforgása alatt az agyagjószágokban tizenöt leva és harminc sztotinka csörgött. A házban azonban híre ment, hogy Ivan Milonov állatfarmot hozott létre. Sőt, a szomszédok váltig állították, hogy esténként öt sajtárnyi moslékot kever a jószágainak. A szembenlévő szövetkezetben pedig arról panaszkodtak, hogy az ólak elviselhetetlen szagot árasztanak. Ivan Milonov eleinte mit- se törődött a pletykával, de egy nap kijöttek a közegészségügyi állomástól, hogy megnézzék a malacokat. Buzgó kutatásuk ellenére sem találtak semmit, de Ivan Milo- novot végül is megbüntették, mert a szemetesvödrön nem volt fedő. Ivan Mílo»ov ösz- szegyűjtött pénzének a felét fizette be. Néhány nap múlva kiszállt egy újabb bizottság, most a — mezőgazdasági osztálytól. Iván Milonov- nak pedig, szerencsétlenségére, nem volt virág az erkélyén. — Hová lettek a virágok? — találgatták a szomszédok a bizottság előtt. — Bizonyára mindent kidöntöttek a malacok!!! A bizottság felháborodott, megbüntette Ivan Milanovot, aki összegyűjtött pénze másik feléből fizethette a bírságot. Hazaérve Ivan Milonov határtalan elkeseredettségében, hidegvérrel törte össze a malacokat. De nem változott meg semmi. Szomszédai továbbra is elkerülték. Ivan Milonov elgyengült, szeme alatt sötét gödör jelent meg, haja hullani kezdett. — Még megbetegszik ez az ember — suttogta valaki. — Igen. de ha eladja a malacait, felveti majd a pénz, — egészítette ki a másik. — A malac az kényes dolog! Törődést kíván — mondta egy hajdani mezőgazda- sági dolgozó. A ház két táborra szakadt. A többség elítélte Ivan Milonov tettét. Beadványokat írogattak a hivatalokhoz és a főhatósághoz, feljelentést tettek a rendőrségen, és lenéző mosollyal mentek el mellette, ha történetesen találkoztak vele. De voltak olyanok is, akik esténként a részvéttől űzve tették le ajtaja elé az ételmaradékkal telt zacskót. öt hónap múlva Ivan Milonov nem bírta tovább, lakása ablakát szélesre tárta és bocsánatot kért a szomszédaitól. Utána meghívta őket, és remegő hangon bizonygatta, hogy itt sohasem voltak malacok. A szomszédok szobáról, szobára jártak, figyelmesen körülnéztek, és bólogattak. Végül is azt mondták: — Idefigyelj Iván! Olyan nagy lakásod van, miért nem foglalkozol malacneveléssel? Fordította: M1GRAY EMÖD Az „olvasást” csecsemőkorban kell kezdeni Képeskönyvtől a gyermekköltészetig Az ENSZ az 1979-es évet a gyermekek nemzetközi évének nyilvánította, és felhívásában a gyermekek jogainak védelmére szólította fel a kormányokat. Hazánk is csatlakozott a felhíváshoz, már megalakult a gyermekek évének magyar bizottsága. A gyermekek jogához — a felnőttekéhez hasonlóan — hozzátartozik a művelődés joga: a nemzeti és egyetemes kultúra elsajátításának lehetősége. Minden felelősségét átérző szülő kötelessége, hogy gyermeke érzelmi és értelmi fejlődését elősegítse. A kultúra alapjait iskolás kor előtt szerzi meg a gyermek, hatéves korra a befogadási készséget tekintve nagy különbségek alakulnak ki, amit a közösségileg — elvileg egyenlő mértékben — biztosított oktatás már nem tud teljesen megszüntetni. A gyermek értelmi és érzelmi fejlődésének egyik leghatásosabb eszköze csecsemőkorától kezdve — mégha első hallásra furcsán is hangzik — a könyv. Kezdetben a könyv a kisgyermek számára persze még különválik két alkotóelemére: külön jelenik meg tárgyi valóságában lapozóként, képeskönyvként: és külön a tartalma: a szöveg, amit a szülők, felnőttek mondogatnak, dúdolgatnak az ágya mellett. A mondókák, hintáztatok, altatók, ringatok adják az első irodalmi élményt, ezek ritmusa, dallama közvetlenül hat a csecsemők érzékszerveire, de ezek az öntudatlanul felfogott be~ KEREKECSKE GOMBOCSKA nyomások elengedhetetlenül szükségesek lesznek az anyanyelv elsajátításához, később a versélmények befogadásához. A szótagok ritmikus ismétlődése, a szavak zeneisége az ilyenfajta szövegekben mint a „csicsija, bubuja” vagy a „rirom, rárom, várom” a gyermeket ismétlésre és hasonló hangkapcsolatok képzésére ösztönzi, elősegíti tehát a beszédkészség fejlődését. A szöveg értelmének még nincs jelentősége, legtöbbször a felnőtt számára is érthetetlen, csak a tudományos elemzés tudja kimutatni, hogy sok ilyen szöveg népi műveltségünk legrégibb — nem egyszer kultikus —■ elemeit őrzi meg. Ezeket az ősi mondókákat, réjákat régebben a szülők közvetlenül örökítették gyermekikre, s azok tovább, az orális kultúra szegényesedésével azonban szükségessé vált könyvalakban való kiadásuk. Néhány korábbi jó válogatás mellett (a kezdeményezés Kresz Mária nevéhez fűződik) új kiadásokból is megtanulhatják a mai fiatal szülők azokat a mondókákat, amelyeket anyjuk, nagyanyjuk esetleg még mondogatott ágyuk mellett. Ezeknek a könyveknek ál- londóan a könyvesboltok polcain a helyük, éppúgy, mint alapvető klasszikusainknak: sok évszázados (néha évezredes) tapasztalat ölt ugyanis bennük testet. Korán a gyermek kezébe kerülhet a könyv tárgyi mivoltában: a járókában heverve, szívesed ismerkedik a csecsemő a lapozókkal, lepoÖSSZEÁlllTOTTA KRESZ MARIA rellókkal. Kezdetben dobálja, szagolgatja, nyalogatja, később fokozatosan felfedezi a belőlük feltáruló tárgyi világot. Az első képeskönyvek esetében a hangsúly a képen van. A képeskönyvtől nem az aláírt — sokszor együgyű versike — vezeti el a kicsit az irodalomhoz, hanem maga a kép — ha az jó — szolgálja leginkább az irodalmi befogadó készség fejlesztését. A képeket, képsorokat nézegetve, a felnőttek hozzáfűzött magyarázatai nyomán feltámad a gyermekben a mese, a történet iránti érdeklődés. A jó kép kérdések, asszociációk sorát indítja el, a vizuális készség fejlesztése mellett tehát a fogalmi fejlődést is segíti. Könyvkiadásunk felismerte a képnek, a vizuális élménynek ezt a később pótolhatatlan szerepét, és sikerült képzőművészetünk kiemelkedő alkotóit megnyerni lapozok rajzolására, a legkisebbeknek szánt könyvek illusztrálására (például Reich Károlyt, Réber Lászlót, Hincz Gyulát, Kass Jánost, Szántó Piroskát, Anna Margitot stb). A kép és szöveg egymást erősítő hatása később sem szűnik meg, az olvasni tudó gyerek könyvélményét is elmélyíti a színvonalas, lényeglátó illusztráció. A gyermek fogalmi fejlődésével párhuzamosan, nagyon korán érzékeny lesz a költészetre, a ritmus és zeneiség mellett hamar felfogja a vers értelmét is, sőt bizonyos értelemben jobban követni tudja a vers asszociációit mint a felnőtt, mert képzeletét nem köti a valóság. A jó gyerekvers esztétikai szempontból egyenértékű lehet a „felnőttek” ködtészeté- vel — s ezt újabb gyermekköltészetünk minden kétséget kizáróan bizonyította. Jó hagyományai vannak a magyar gyermekköltészetnek — gondoljunk csak Gyulai Pál, Móra Ferenc, József Attila, Móricz Zsigmond vagy Szabó Lőrinc gyerekverseire —, Weöres Sándorral azonban alapvetően új kezdődik. Weöres gyerekversei elsősorban: versek, esztétikai értelemben teljes műalkotások. Korábban még jó költőink gyermekverseinek költői értékét is korlátozta a pedagógiai célzatosság. Weöres versei a legkisebbektől kezdve a felnőttekig minden korosztálynak teljes esztétikai élményt nyújtanak, mert — mint minden igazi műalkotásnak —- több szintjük van. A felületi rétegek, mint a rim ,ritmus, zeneiség megragadják a szép vagy különös hangzásra érzékeny, játékosságra fogékony kisgyermeket, a mélyebb rétegek, rejtett asszociációk értelme, a vers gondolati tartalma fokozatosan tárul csak fel az újraol- vasások során. Weöres az ősatyja mai, terebélyes és színvonalas gyermekvers irodalmunk mindkét irányzatának. Az egyik irányzat Nagy László nevéhez kapcsolható. Noha szándékoltan talán egyetlen gyermekverset sem írt, most jelent meg verseiből egy válogatás gyerekek számára Csodafiú-szarvas címen. Nyomába fiatalabb költők léptek, mint például Buda Ferenc, Kiss Benedek, SzepeÜfl RAJZOLTA SZYKSZNIAN WANDA si Attila. Gyerekverseik a gyermekfolklórból, a népdalok és a népélet motívumaiból táplálkoznak, ahogyan „nagyköltészetünk” — nem egészen pontos kifejezéssel — népi szürrealizmusnak nevezett ága is. Verseiket a friss képzelőerő, a nyelvi humor és a játékosság teszi hozzáférhetővé a gyerekek számára. Ide sorolhatók Kormos István verses meséi is, amelyek végtelen ritmikai változatossággal, bő humorral, költői képgazdasággal dolgoznak fel ismert népmeséi motívumokat. Kassák Lajos és Tamkó Sirató Károly neve fémjelzi a másik irányzatot, amelynek a mindennapok, a gyerekek által is megélt mai valóság a fő forrása. Különösen Tamkó Siratóra jellemző, hogy korunk új jelenségeit, a legújabb technikai vívmányokat is a költészet körébe vonja, amelyek természetesen foglalkoztatják a gyermeki fantáziát. Gyermekverseinek esztétikai értékét az adja, hogy korunk valóságát teljességében, a maga ellentmondásaiban ragadják meg, de a nyelvi humor, s. a groteszk báj következtében a gyerekek számára is felfoghatók. Könyvkiadásunk szép kiállításban és megfelelő példányszámban hozzáférhetővé teszi értékes gyermekköltészetünket, egynémely gyermeklapban és néhány más gyermekrovatában azonban még a hagyományos típusú vers van túlsúlyban, amelyek NAGY LÁSZLÓ Csodafiu-szarvas valamilyen didaktikus célt akarnak közvetlenül megvalósítani „művészi” eszközökkel. Van egy kiváló folyóirat gyermekek számára, amelyben az irodalmi érték az elsődleges: a Kincskereső. Ez a folyóirat is figyelembe veszi természetesen a korosztályi sajátosságokat, és a neválési szándékot sem nélkülözi (például a tájhoz, közösséghez kötődés igényének, a hazafiasságnak, s más nemes eszméknek a kialakítása), de ezt irodalommal teszi. Mert az értékes irodalom nevel igazán; hatása a hétköznapi készségek kialakításánál mélyebb: az ember szemléletét, személyiségének egészét formálja. ANGYAL JANOS FODOR JÓZSEF VERSEI: A Kénytelen számadás Túl sokhoz van itt vélt közöd, mi ferde. Vagy éppen rossz: jobb volna tán nyugodnod. Mint lesni, vénen, bőszen, mi van itt-ott. S azon dühödni, mit tesz annyi kerge; Mert ha elkezdenéd, bizony, nevetve S bőgve lehetne bőven iszonyodnod A múlton, máig, a még le se forgott Történelmen át! Hát csak jól ügyelj te! Lásd be: szavaddal hiába riasztasz — Óvd meg hát elméd, a még eddig épet, Hisz avval, hogy magad őrjöngve téped, Nem változtat semmit a dolgon itt az — Sőt pöffed a rossz, mégjobban virítva, Hacsak mennykővel tölt szókkal nem írhatsz: Hogy reszkessen az ordináré kis gaz — S a nagy, ki bolygónkat vérbe borítja. Zöldelljetek növények Zöldelljetek, növények, fedjetek be Mindent, amit a tegnap itt hagyott. Gazt és lomot — s hintsetek el helyette Bíbor, arany s hó virág-csillagot: S még ott is, hol kiélt, unt régi termés Iszonyít, mint rút kísérteti váz, Nőjön virág s virág, míg benne elvész. Mi volt, s friss kél helyén, száz s újra száz. Növények, virágok, im, mind újulnak! El, hulladék, nyomorult ronda foltok, Emléke is vesszen sok-szennyű múltnak! Már a fényes vizek nyílt torka boldog, Hogy börtönük tűnt és csúf téli-gond-nyom. (Hogy táncolt, mint vonult le mind a dombon!) (Nyolcvan éve, 1898. április 22-én született Fodor József) Május 15-én reggel Luk©- lov lelkében felébredt a lelkiismeret. Amikor megszólalt az ébresztőóra, lelkiismerete már valósággal háborgott, s a meg nem valósított lehetőségeket hánytorgatta fel. „önmagamért élek. Mindenki egoistának tart. Szégyen gyalázat! Legfőbb ideje, hogy mások számára éljek” — motoszkált agyában a szokatlan gondolat. Reggeli közben első ízben figyelt fel a feleségére. Észrevette, hogy az együtt töltött évek alatt az asszony észrevehetően megöregedett és lefogyott. „Sokat gyötrődik velem. Olyas sovány lett, akár a piszkafa. Kár érte” — gondolta Lukolov az autóbusz-megállónál. Az autóbuszban Lukolov első ízben adta át a helyét. — Szó se lehet róla! Ragaszkodom. hogy leüljön — mondogatta az előtte álló harmincéves férfinak. — Hagyja már abba, kérem. Mindenki ránk néz — könyörgött az utas. — Látják? — fordult Lukolov az utasokhoz. — Én csupa szív vagyok iránta, ő meg: „Hagyja már abba”. Azt már nem, üljön csak le, kedves elvtárs, amíg nem mozgósítom a közvéleményt maga ellen! Munkahelyére Lukolov e gondolattal érkezett: okvetlenül el kell végeznie a rábízott feladatot, nehogy cserbenhagyja a kollektívát a jelentés határidőre való elkészítése terén. Evégből a jobbra ülő kartását arra kérte, végezze el számára a számításokat, a balra ülő kartársát, hogy rajzolja meg a grafikont, a nemrég hozzájuk került fiatal szakembert pedig felkérte, hogy naphosz- szat ceruzát hegyezzen neki. Arról, hogy a jelentés mégsem készült el határidőre, Lukolov nem tehetett, az ő munkája időben elkészült. A kollektívát Lukolov segítőtársai hagyták cserben, akik nem tudtak megbirkózni saját munkájukkal. „Jó volna még fát ültetni. Hogy az emberek emlékezzenek rám” — kapott észbe Lukolov, miközben munkahelyéről hazafelé tartott. Betért a patroiutü iskola-háztáji telkére, és a pionírokkal kiválasztott egy nyárfacsemetét. — Itt áss gödröt — s megmutatta a helyet a gyepen a pionírok vezetőjének. Lukolov bedugta a facsemetét a frissen ásott gödörbe, és meghagyta, hogy hányják rá a földet. A fácska megöntözését a gyerekekre bízta, mivel nagyon sietett, hogy ezen a napon minél több jótettet hajtson végre. Egy útkereszteződésnél karon ragadott egy vonakodó öregasszonyt és átcipelte az utca túlsó oldalára, holott az egy perccel azelőtt éppen onnan jött. Egy kanyarulatnál váratlanul észrevette, hogy a sarokházból szürke íüstgomo- lyok törnek elő. Berohant a legközelebbi telefonfülkébe és tárcsázott. — Tűz van! Még nem közölték önökkel? Tehát én vagyok az első, a nevem: Lukolov. Már közel járt a háznak a főbejáratához, ahol lakott, amikor eszébe jutott: egy volt iskolatársa kórházban fekszik. Lukolov hazarohant, azután a kórházba sietett. — Az a legfontosabb, hogy minél kevésbé hallgass az orvosokra — ez volt Lukolov első kijelentése, amint betette a lábát a kórterembe, s volt iskolatársa besett mellére csapott. — Ök persze arra gyanakodnak, hogy te súlyos beteg vagy. De hát ez a munkájuk. Ezért kapják a pénzüket, Nos, minden jót. Vigyázz, ne köhögj sokat... Hazafelé menet Lukolov- nak megint a felesége jutott az eszébe. A sarkon betért a csemegeüzletbe, és nagy krémtortát vásárolt. —• Edd meg lefekvés előtt. Lehet, hogy reggelre már meghízol tőle — ezekkel a szavakkal nyújtotta át a tortát meghatott feleségének. — Szörnyű sovány vagy, nézni is rpssz rád. Lukolov azzal a gondolattal aludt el, hogy a holnapi napot éppúgy tölti el, ahogyan a mait — embertársai szolgálatában. Fordította: GELLERT GYÖRGY
