Tolna Megyei Népújság, 1978. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-14 / 87. szám
1978. április 14. KÉPÚJSÁG 5 Jókedvvel a háztájiban Gerjenben a községi tanács minden évben felülvizsgálja a háztáji és kisegítő gazdaságok tevékenységének helyzetét. Ha problémát, gondokat talál, igyekszik segíteni a lakosságnak, hogy a háztáji tevékenység továbbra is virágzó legyen a községben. A tanács végrehajtó bizottságának felmérése az elmúlt évről is szép képet adott. Tovább növekedett a kedv a háztáji gazdálkodásra és ennek eredményei is szépek. Jelentős a községben az állat- és különösen a kisállattartás. A szarvasmarhatartás ugyan elenyésző, de sertésből tavaly is több mint ezerkétszázat adtak le a ger- jeniek. Egyik legnépszerűbb háziállat a nyúl. Tavaly a gerjeni nyúltenyésztő gazdák ötvenkét mázsa vágónyu- lat adta le. Nem gerjeni specialitás, de jellemző a községre a kacsahízlalás is. Az ÁFÉSZ helyi felvásárlójától szerzik be a naposcsibét és a naposkacsát. Több helyütt is tartanak egy-egy háztáji gazdaságban két-háromszáz csirkét, vagy ötven, hatvan, esetleg száz darab kacsát. Tavaly csak hízott kacsából harmincegy mázsát adtak le. A kisállattartó-kedv fellendülését a tanács elnöke, Szabó Elemér azzal magyarázta, hogy a községbeli gazdálkodó szervek a kormányrendeletnek megfelelően minden segítséget megadnak a háztáji gazdaságoknak. Az ÁFÉSZ mindenkor biztosítja a felvásárlást, a helyi termelőszövetkezet a silótakarmányt a szarvasmarhatartóknak és bérbead lucernásterületet a nyúltenyésztőknek. A Paksi Állami Gazdaság gerjeni kerületében szintén segítik a dolgozók háztáji tevékenységét. A zöldségtermesztésben is előrelépésről adhatnak számot a gerjeniek. Az alapvető zöldségfélékből a község önellátó. A gerjeniek mirtegy kétharmada termel zöldséget. A háztartásban fel nem használt felesleg piacra kerül. A zöldség felvásárlásával az ÁFÉSZ-en kívül a ZÖLDÉRT gerjeni pavilonja is foglalkozik. A zöldségtermesztési kedvnek nagy lendületet adott, hogy két éve a gerjeni művelődési házban megalakult a kertbarátok köre. A közel ötven taggal működő szakkörben rendszeresen tartanak előadásokat, megbeszéléseket, így a zöldségtermesztésben járatlanok is szert tehetnek szakmai ismeretekre. Fiatalok Bezons-ból Húsz középiskolásból álló ifjúsági delegáció érkezett tegnap hajnalban Szekszárd- ra, a megyeszékhely francia- országi testvérvárosából, Bezons-ból. Programjukban üzem-, iskola-, óvodalátogatás szerepel. Ezenkívül megismerkednek Pécs, Harkány, Siklós nevezetességeivel, ellátogatnak Gemencbe és Decsre, kirándulnak Budapestre is. A delegáció április 20-án utazik vissza Be- zons-ba. Az ember napjának második nyolc órájában, szombat, vasárnap folyton tele van praktikus tennivalókkal. Mert tisztát szeret maga körül, vasalt inget és átlátszó ablakot, a kertjében gondozott ágyásokat, egészséges gyümölcsöt, a gyerekeknek hegyes ceruzát, meleg ételt, mesét és feleletet a kérdéseikre. Ezeket a munkákat el kell végeznünk, mert helyettünk nem csinálja meg senki. Jó-e, hogy mostanában külön élnek a nemzedékek? Magam sem tudom. Mert hát így a másik nyolc óra mellett egy valamire soha sem jut idő: kimozdulni egy kicsit. Nem, nem beosztás dolga: mi, középkorú, dolgozó és gyerekeket nevelő emberek már tudjuk, hogy nem az. Idővel valahogy elmaradnak a jóbarátok is, nincsenek nagy beszélgetések, vitatkozá- sek; hol mi vagyunk alkalmatlan, hol ők, későig fennmaradni csak sok-sok kávéval lehet, s majdhogynem meg sem éri; fáradt az ember és másnapos a kialvatlanságtól. Azért mégis olykor eszünkbe ötlik: jó lenne végre kimozdulni, látni valami mást. Mentem és is nemrég jegyet venni a színházba. Csurka István darabját adták, a Nagytakarítást. „Még a színházban is? Nem elég otthon?” — nevettek az ismerősök. De hát mit lehet tenni: azt nézzük meg, amit éppen játszanak. A művelődési központ ruhatárosa az emeletre utasított: balra fenn, a második ajtó — mondta, és én kikötöttem a hétköznap délelőtti sötét színpadon. S aztán nagy nehezen végre a jegypénztárnál (?), ahol pecsét, és kézírás után kezembe nyomták a jegyet. Furcsa, hogy a megyeszékhely művelődési központjában, ahol a műsorfüzet annyi rendezvényt ígér, csupán hosszas bolyongás után, egy emeleti irodahelyiségben kapni jegyet, holott jól tudjuk, a bérleti előadásokon sok az üres hely. Talán szervezési figyelmetlenség, hogy ilyen körülményes Szekszárdon jegyhez jutni. S tán ez is oka, hogy sok a félházas darab: hisz ha közelebbi, távolabbi községekből valaki színházjegyet venne, s egy meglehetősen nagy épület emeletére küldik, könnyen előfordul, hogy köszöni szépen az egészet, és kijáratnak használja a bejáratot. Különben — nyilván azért, mert az előadásra gondosan felkészültek — a darab kezdete előtti percekben egy fiatalember műsorfüzetet kínált. A következő szöveggel: „Tessék, tessék, csak öt forint, én csak nyolcvan fillért keresek rajta, maguk meg beragaszthatják a brigádnaplóba.” Hát, mi tagadás: vettünk egyet. —a —a — ... isz ha pénzem volna, laknám én a négyszobás házat szívesen — mondja egt lilakendős cigányasszony. — Haggyad má — inti le egy öltönyös férfi a sor széléről — ahhoz dógoznod is kéne! — Te meg máj szoptatnál helyettem — replikázza, de már csöndesebben, vissza az asszony. A leintett férfi kiegyenesíti a derekát, tüntetőén elfordul a tömegtől. Figyelő arcán kritika — ilyenek ezek — morogja maga elé, aztán keresztbe veti a lábát. „Tavaly nyolcvankét szabálysértési ügye volt a falunak, ebből legalább nyolcvan százalékot (értik-e akiknek szól, a hűvös számokat?) a cigányok ellen folytattak le. Zömmel a gyerekek rend- szertelen iskolába járatása miatt.” Fekete képű, tíz év körüli lurkó himbálja a lábát a széken. Büszke vigyor a képén, hisz érti, hogy róluk van szó. De mi járhat a kócos fejben? „Mert az iskola nélkül elképzelhetetlen, hogy változtatni tudjanak felnőttként az életükön, komoly mértékben.” Nehezen indul meg a hozzászólás a beszámolóhoz. Aztán, ahogy elindul az első szópatak, folyóvá duzzad rögvest. Dőlnek a szavak, talán ugyanazok, amelyek már három éve is elhangzottak. Kinn, a széksorok előtt, az asztal mögött ülők válaszaiban jószándék, a székek oldalán hirtelen buzdult változni akarás. Mint három éve... Csak az öreg cigány nem lelkesedik. „Én már hetven éves vagyok” — motyogja. Hány éve mondogatja vajon? Kinn a falu szélén, csöndbe, sötétbe bújtak kételkedni az egy estére elnéptelenedett putrik. Rogyadozva, de rendíthetetlenül. Legalábbis a sötétben úgy látszott, hogy a jószándék nehezen talál ki ide, a vályogfalak tövébe. Innét kéne elébe menni. .. Győri Varga György A tanácstitkárnő tartja a beszámolót. Három év alatt mi is történt ezekkel az emberekkel? Csendben figyelnek a pergő mondatokra, ha valaki beleszól, a fél terem inti csendre ... „Papíron 186 cigány lakosa van a községnek, de a becslések szerint legalább kétszázötvenen élnek itt.” Mint tetten ért kópéságon, derül a csoport. „Tizenhét olyan putri áll a soron, amelyik, bár nagyszámú család lakja, nem felel meg a minimális követelményeknek sem.” „Hallgatjuk a szavakat, karba, ölbe tett kézzel...” Az öreget már láttam egyszer, három éve, ugyanilyen alkalommal. Semmit nem változott. Kortalanná öregedett arcán ráncos, sötétbarna bőr. Három éve is ő volt az utolsó közbeszóló, most is. — Én már hetven éves vagyok kérem — mondta csaknem kiáltva a zsivalyban, ami semmivel sem volt kisebb, mint három évvel ezelőtt. * Cigánygyűlés Bölcskén. Nem kinn a kendertelepen, hanem a „központban” — a kultúr- ház nagytermében. A gyűlést nem a régen-nincs vajda hívta össze, hanem a község társadalmi, állami szervei. Este hét óra. A nagyteremben már ott vannak a rendezők: a Janácselnök, a titkár, a pedagógusok, a rendőrség képviselői, de a székek még üresek. Kinn az udvaron az ablakok túlfelén néha meg* rebben egy kíváncsiskodó barna arc, fekete szemek, de aztán riaszt az üres terem. Majd csak együtt, közösen lépnek be. Már égnek a lámpák a főúton, mikor közeledik a csapat. Az én feszesképű öregem az élen, roggyant lépteiben is valami okolhatatlan büszkeséggel. Mögötte asszonynép, egyáltalán nem szótlanul. Egyik-másik karján gyerek. Jönnek, színes kendőkben, vélt és valós sérelmekkel. A kocsma sarkán újabb csoport csatlakozik hozzájuk. Egy harminc körüli férfi sötétkék kabátjának zsebéből kilóg a szemeltrizlinges üveg nyaka. Egy szépen díszített vaskerítés előtt rövid szoknyás kislány „sántikát” játszik. Megáll, féllábon bámul a tömeg felé. Nyílik a ház ablaka, asszonyhang szól ki a gyereknek: — Mártika! Mondtam már, hogy gyere be vacsorázni ! ......vagy mi is beszélünk .. I smét postagalamb Lapunk egy korábbi számában már írtunk eltévedt postagalambról. Az a madár azóta ' már hazatalált. Most ismét egy postagalambról írunk. Ezt a madarat meglőtték. Bárdos János, Decs, Kossuth Lajos utca 37. szám alatti házának udvarán vette észre a véres tollazatú, vergődő madarat. Az állat mellizmába fúródott légpuskagolyót sikerült „kioperálnia”, majd a sebet fertőtlenítette. A műtét, úgy látszik, sikeres volt, mert a galamb azóta eszik-iszik, és a szárnyait is próbálgatja már. Remélhetőleg teljesen felgyógyul és , újra visszakerül gazdájához. A fehér postagalamb lábán lévő gyűrűn a következő felirat olvasható: Füstös I 72. BBOKOD 1. Jogos tulajdonosa a fenti címen átveheti. Reméljük, hogy a „vadász” kezébe is eljut ez a híradás és kellően szégyenkezve tette miatt, tanul némi emberséget Bárdos János magatartásából. „Info-manía” Nemrégen jelen voltam egy vetélkedősorozat megyei döntőjén, ahol megütötte, illetve folyton-folyvást ütögette a fülemet az információ, az info szó. Ugyanis a játékvezetők nagyon sűrűn használták, szintúgy a versenyzők is. „Mutatok egy képet — így a játékvezető — a feladat az, hogy az ábrázolt dologgal kapcsolatban mondjatok el minden információt... Nem ismeritek fel a képet? Na, akkor mondok egy-két infót, hátha az segít.” Aztán: „Mikor született Makszim Gorkij ? — ez a kérdés — évszámot kérek, és a tevékenységéről a lehető legtöbb infót.” És így tovább. Jött az infó, ment az infó. Olyannyira, hogy már tulajdonképpen sokszor nem is információt jelentett, hanem mindent. Olyan „szópanellá” változott, amely minden nyelvi kapcsolatba beilleszthető volt És értettek is belőle a partnerek. Megértették, hogy most adat, életrajz, sporttörténelem kell, vagy valamely zenei eseményről kell beszélni, holott az információ szó mindössze tájékoztatást jelent. Eszembe jut egy anekdota. Bizonyos művésztársaság alkotott egy szót: „répán, zálni”. Kipróbálták. Bementek egy vendéglőbe, és megkérdezték a pincértől, hogy lehet-e itt repanzálni? „Hogyne, kérem!” — volt a válasz — Azonnal hozom az étlapot.” Letelepedtek. Egyikük bizalmasan megszólítja a pincért: „Mondja, kérem, hol lehet itt repanzálni? — Ott balra, a 1 függöny mögött, a folyosó végén.” A pincér aztán repanzálta az ételeket és italokat, majd repanzálta a számlát is. A kedves vendégek pedig repanzáltak. Elmenőben egyikük még megkérdezte a kenyereslányt, hogy hajlandó volna-e vele ma este repanzálni. Mire az mélységesen megsértődött. Kicsit ugyan eltértem a tárgytól, de végül is a repanzálni szótalálmány is fedett, kifejezett minden olyan fogalmat, amit tulajdonképpen nem is jelent, azaz hogy semmit sem jelent. Mint ahogy a sokat használt kifejezések előbb-utóbb, azáltal, hogy mindent jelentenek, végül semmit sem jelentenek. így volt ez azon a bizonyos vetélkedőn is az info panelszóval. Megértem azt, ha valamely szaknyelv bizonyos, magyarul csak hosszas magyarázgatással kifejthető szakmai dolgot egy idegen, vagy magyar szóval jelöl De semmiképpen nem értem meg azt, hogy egy kulturális rendezvényen, ahol a szép beszédnek is tanulóhelye van, egy-két panelszóval megölünk színes nyelvi fordulatokat, szépségeket. Még kevésbé értem meg, ha olyan panelkifejezéseket mondunk ki, amelyek arra valók, hogy félrevezessenek, vagy éppen elkendőzzenek. Ma már egyre inkább ilyen az információ szó is. A „késedelmes infó”, a „hiányos infó”, a „leinformálás” sokkal inkább hanyagságot, mulasztást jelöl, illetve utat a felelősségtől való meneküléshez. — C. S. —
