Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-12 / 61. szám
1978. március 12. "KÉPÚJSÁG T ’ssmmammmm „Gyuri bátyám anyai nagyanyámnak testvéröccse. Gyerekkoromban sokat megfordult nálunk... Amikor kifogyott háborús történeteiből, másról mesélt. A dóriban égett az üszékcsuta. Jó meleget árasztott. Gyuri bátyám megtömte cseréppipáját. A szippantásoktól majd be- likadt.az arca és míg orrán-száján eregette a füstöt, mesélt. Mesélt az elátkozott mérnökről... A szegény falusi nép követelte a földet. Ki akarták harcolni, hogy az Eszterházy-uradalomból egy táblát mérjenek ki a nincstelen föld nélküli parasztoknak... A mérnök kijátszotta a szegényeket, le hagyta magát fizetni, és nem mérték ki az ígért földet. Ezért az akkori Tótkeszin (ma Magyar- keszi) élő emberek elátkozták: addig bolyongjon álnok lelke a földön, míg vágyuk nem teljesül. Azt a táblát ma is ígéretnek nevezik az idősebb emberek...” Minárik Lajos történeteket is gyűjt. Azt modnja: minden a nagynénivel kezdődött. A nagynéni hozott néhány régi edényt, használati tárgyat. Sajnálta eldobni hát feltette a padlásra. Később ő is talált ezt-azt. Ezek a tárgyak is a padlásra kerülték. — Aztán szenvedélyemmé vált a gyűjtés! — mondja Minárik Lajos akit ebéd utáni pihenésből zavart fel a felesége. — Ezt a vasalót például éppen ma szereztem. Mutatja, öreg, rozsdás, faszéntüzelésű vasaló. De ilyent még nem látott. Két helyen nyitható. Felül, ahol a faszenet helyezik be és alul, a vasalótalp felett. Rostély is van benne. — Majd kiderítem, hogyan kellett használni! Talán a feleségem nagyanyja meg tudja mondani. Ö még mindig faszéntüzelésű vasalót használ, pedig van neki villanyvasalója — mondja, miközben leteszi az új szerzeményt. — Sokféle vasalóm van még! — és invitál a szobáiba, ami olyan, mint egy múzeum. A falakon órák, zenélő képek, trombiták, tülkök, ka- nászostorok, citerák, teknők, gereben, klumpák, cifra tu- tyik, menyecskepillék, szarvegyenigető ___ A polcokon: m osófa,, kulacsok, mozsarak, osobolyók, korsók, kisharang, petróleumlámpák, kaloda, fa zsíros'bödön, köpülők, sótálak, fából készült krumpli- nyomó ... Mindent megmutat, mindenről van mondanivalója. A Zenélő képet felhúzza és miköziben a zenét hallgatjuk, magyaráz: — Az én feleségem is viselte esküvőnkkor a menyecskepillét. Egy községi ládára mutat. — Ezt a ládát csak három ember tudta kinyitni: két esküdt, meg a bíró. A szarvegyengetőről: — Akkoriban, amikor ezt használták, a gazdák még arra is adtak, hogy szépen álljon a tehenük vagy bikájuk szarva. Az ablakra mutat. Az ablakon függöny. Házi szőttesnek nézem. De nem ez a fontos, hanem amit ő mond: — Kevés helyen találni már ilyen buzogányos függönytartót. Az állótükörhöz fordul. — Amikor lebontották a régi házakat kidobálták. Nem mind így szereztem, de sokat így szedtem össze. Most meg jönnek, hogy adjam el. Sók pénzt ígérnék érte. Nem adom. Az 1787-es feliratú csöcsös korsóról ezt mondja: — Úgy kellett összerakni, darabokból. De megérte. Most itt van. Talán a legszebb korsóm! Nem holt tárgyakat lát itt az ember. Mindegyik megelevenedik, mindegyiknék története van. Az egves járomnak is. Hallotta, hogy városba költöznek az egyik házból. Tudta, hogy van ott egy ec^es járom. Gondolta, azt úgyse viszik magukkal, hát elkérte. Szívesen adták. Azt mondták: viheti, akár azonnal. Motorkerékpárral volt, gondolta felszereli arra. Attól is félt, ha ő most elmegy, itt hagyja a jármot, elviszi valaki más. Végül mit volt mit tenni, a nyakába akasztotta és úgy motorozott hazafelé. A pékség előtt kint álilt néhány ember. Meglátták az ag- ronómusukat motorkerékpáron, nyakában a járommal. Nem is hagyták szó nélkül. — Elviseltem ezt is. A szen_ vedély erősebb volt, mint a kinevetés — emlékezik. A felesége megjegyzi: — Mondták már nekem is, persze nem komolyan, csak úgy, hogy miért engedem ezt a sok kacatot a fáira rakni. Miért. Mert nekem is tetszenek. Tetszik az is, amikor sikálja, súrolja a régi habverő üstöket, amelyek most ott csillognak ni! — Ez a szenvedélyem. Erre megy el a zsebpénzem. Az emberek már tudják, hogv gyűjtöm a régi emlékéket és hozzák. Kinek egy fröccsöt fizetek, kinek egy litert... Ha a mezőn, szántás közben találnak valamit, felveszik és hozzák. De szólnák máskor is. Egyszer például kiszántottak harminc koponyát. Semmi mást, csak koponyát. Szóltam a múzeumnak. Kijöttek és azt mondták, amit én is gondoltam. A törökök idején lefejezhették több embert itt Magyarkeszin. A fejeket külön temették el.. A könyvespolcra siklik a tekintetem. — Nagyon szeretek olvasni. Körülbelül háromszáz könyvem van. A (gyerekek is szeretik a betűt. A nagyobb szobafestő, mázoló és tapétázó. A kisebb még iskolába jár. ő lesz az utódom a gvűjtés- ben. Ha most elvenne csak egy valamit is a polcról és megkérdezném tőle mi hiányzik — megmondaná egykét percen belül. Ismer minden tárgyat. — A férjem arra is gondolt, a tanács vehetett vdlna egy házat múzeumnak. Vannak itt régi házak. Volt olyan, amit tízezerért meg lehetett volna kapni... — De ez nem megy. Érthető, hogy élőbb járda kell... A háromszobás lakásból egy teljesen a gyűjteményé. A régi szövőszék a padláson, a régi varrógépék az előszobában kaptak helyet, a tálak az előszoba falát díszítik, a képek pedig a szobákét. — A VII.—VIII. osztályosok gyakran eljárnak .ide. Itt tartják a történelemórát. Én ilyenkor elmagyarázom nekik hogy mit mire használtak a szüleik, a nagyszüleik, dédszüleik, egyszóval az ősök. A negyvennégy éves agro- nómus régész, történész, hely- történész, restaurátor, tanár egyszemélyben. Mindent kedvvel csinál. Korán megszokta a munkát. Apa nélkül nőtt fel, akárcsak a felesége. Talán ezért is értik meg olyan jól egymást. Itt születtek Magyarkeszin, :itt élnék. Nem mindig ebben a házban. MiA polcon lévő csöcsös korsókközött van egy közel kétszázéves is nárik Lajosék egyszobás, földes háza a temető mellett volt. Ez a háromszobás ház már a saját munkájuk eredménye. Nem vágyódnak el. Bár egyszer kísértésbe esték. — Siófokra hívtak a tsz-be agronómusnak. Amikor már a megígért lakás is megvolt, és szóltak, hogy költözhetünk — meggondoltuk a dolgot. Minden Magyarkeszihez köti őket. Szeretik ezt a falut, ezt a népet. — Ök taníttattak, ők csináltak belőlem agronómust. Egyszerű tagként kezdtem. Ok küldtek Mohácsra szakiskolára, aztán Palánkra a technikumba ... Jól érezzük itt magunkat. Amikor kikísér, a kiskapuban így búcsúzik. — Vasárnap megyünk Döb- rölközre a barátommal. Ö képeket gyűjt, én meg..., hisz tudja! SZALAI JÁNOS Fotó: Gottvald Károly Ezek is a régi falusi élet tartozékai voltak Ezt a községi ládát csak hárman nyithatták Csendélet a tornácon Órák, mosófák, csobolyó, mozsarak, klumpa...
