Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-01 / 51. szám
Vasárnap Névnap: Albin A Nap kél 6.26 — nyugszik 17.28 órakor A Hold kél — nyugszik 9.43 órakor Négyszáz évvel ezelőtt, 1578. március 1-én született — és 32 éves korában, 1610-ben halt meg — Adam Els- heimer német festő, a korai barokk festészet sajátos képviselője. MÁRCIUS i 0 A TANÁCSTAGOK oktatása keretében Bátaszéken eddig három előadást tartottak; a közérdekű bejelentésekről, a panaszok és a vásárlók könyvéről, legutóbb az 1977. évi IV. törvényről, illet, ve az új építési engedélyezési eljárásokról, a használatbavételi engedélyek kiadásáról szerezhettek a tanácstagok újabb, hasznos ismereteket dr. Soós Miklósné városi-járási ügyész előadásában. (K. J.-né tudósító.) A A JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT munkájának tapasztalatairól tárgyalt tegnapi ülésén a megyei kórház szak. szervezeti bizottsága. Megvitatták és elfogadták a szak- szervezeti tanács évi munka* TlZ ORSZÁGOT ÁTSZELŐ autópálya épül nemzetközi vállalkozás keretében. Az Észak, és Dél-Európát összekötő útvonal a lengyel- országi Gdanskból indul, és Csehszlovákiába érve két irányban folytatódik. Az egyik ága Magyarországon, Románián és Bulgárián át Görögországba és Törökországba vezet, a másik pedig Ausztria és Jugoszlávia érintésével Olaszországba. A mintegy tízezer kilométeres autópálya a tervek szerint 1990-re készül el. Fél órára tartóztatta fel a hatos út forgalmát a szedresi elágazás felett ez a majdnem baleset. Az 1-es számú ÉPFU trélerének rakománya — egy vasbeton tetőelem — megcsú. szott. Szerencsére időben észrevették, és a TÁÉV nagy teljesítményű darujával sikerült a helyére emelni. Nemcsak a csúszós útra kell vigyázni, hanem a rakomány rögzítésére is. O HÉTFŐN Gyönkön, a művelődési házban nyílt meg Alapfi Attila fotóművész kiállítása, melynek témája a mezőgazdasági könyvhónaphoz kapcsolódik. (L. F. tudó. sító.) 'x, ÓRÁNKÉNT 100 KILOMÉTERES sebességgel haladó új szerelvényeket állít forgalomba a moszkvai metró, és 1980-ban, az olimpiai játékok idején már ezekkel a gyors járatokkal bonyolítják le a növekvő földalatti forgalmat. Jelenleg a szovjet főváros metróvonalai 166 kilométer hosszúságúak és évente 2 milliárd 144 millió utast szállítanak. + AZ ŰRHAJÓSOK SUGÁRVÉDELMÉT szolgáló kö. zös szovjet—svéd kísérletre kerül sor az idén. A „Prog- noz” szovjet automatikus űrállomás fedélzetén svéd gyártmányú színképelemző berendezést helyeznek el, amely kimutatja a naptevékenység hatását a bolygók közötti térségre és a Föld mágneses övezetére. ^ A TERVEZETT 346 helyett 366 lakást adtak át új tulajdonosaiknak tavaly a TÁÉV munkásai. A húsz plusz lakás mindenekelőtt a szocialista munkaversenyben részt vevő szocialista brigádok tevékenységének köszönhető. # TALÁLKOZÓRA készülnek az egykori szekszárdi Bé. ri Balogh Ádám Népi Kollégium volt növendékei. A találkozót március 11-én tartják. 0 HALÁLOS baleset Tolna belterületén. Egy személygépkocsi elütötte Klem Rozália 76 éves nyugdíjas, helyi lakost, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba- szállítás után meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a gyalogos féktávolságon belül lépett a személygépkocsi elé. A rendőrség tovább folytatja a baleset vizsgálatát. A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti fogyasztóit, hogy 1978. március 3-án reggel 8 órától délután 16 óráig DOMBÓVÁR város területén nyomáscsökkenéssel, a magasabb helyeken vízhiánynyal kell számolni, a DE- DÁSZ által végzendő karbantartási munkálatok miatt. Ködös idő Várható időjárás ma estig: délelőtt sok, délután csak egy-két helyen köd, ködszitálás. Változóan felhős ég, eső nélkül, gyenge vagy mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11—16, a tartósan ködös helyeken 7—10 fok között. Időközi tanácstagi választásik Március 5-én, vasárnap — országosan koordinált — időközi választások lesznek a megyénkben megüresedett tanácstagi helyek betöltésére. 116 választókerületünkben járul az urnákhoz a lakosság. A helyek megüresedé- sének az esetek többségében elköltözés volt az oka, valamint betegség vagy elhalálozás. Kisebb részben a tanácstag lemondása vagy visszahívása. A Hazafias Népfront szervezésében már lezajlottak a jelölő gyűlések, ahol az esetek többségében elfogadták a Hazafias Népfront jelöltjeit. Csak kevés helyen történt kettős jelölés. A jelöltek zöme fiatal, ami mutatja a fiatalság társadalmi, politikai aktivitását, hiszen a jelölés alapja a közösségért már eddig is elvégzett munka. A fiatal jelöltek között sok munkás és nő található. A jelölő gyűléseken a választópolgárok megjelenési aránya kielégítő, az aktivitás pedig jó volt. A jelölő gyűléseken a tanácsi vezetők ismertették az egész község vagy város fejlődését, az elkövetkező évekre vonatkozó terveket. A tanácstagi körzetek lakói pedig elmondták lakóhelyük problémáit, gondjait és felajánlásokat tettek a fejlesztési tervek megvalósításához, társadalmi munka végzésére. Általában hasznos, gyümölcsöző megbeszélés alakult ki a tanácsi vezetők, tanácstagjelöltek és a lakosság között. A választási elnökségek felülvizsgálták a jelölések menetét és ügyeltek az alkotmányosság betartására. Jelenleg folynak a választások technikai előkészületei, hogy március 5-én megyénk 44 községében zavartalanul, a törvényesség betartása mellett történjenek a választások. OL VAST AM A környezet védelméért Azt írja Halmos Ferenc faddi tudósítónk, hogy a konzervgyár helyi üzemében az eddigi széntüzelésű kazánt gázolajtüzelésűre cserélték ki, mert az előbbi kormával szennyezte a környezetet. Eddig tapsvihar és egyértelmű lelkesedés részemről. Kissé hűtötte lelkesedésem hevét, hogy legfőbb oknak az üzem jövőbeni jobb teljesítményét tekintik — s gondolom a nem kis beruházás mindenekelőtt azért kapott „zöld utat”. Pedig... Megtanultuk, írjuk, mondjuk, hogy legfőbb érték az ember. Éppen ezért az embernek több és jobb ennivalót, több és jobb ruhát, több és jobb szórakozást, és így tovább és így tovább — kell adni. Megtörtént, megtörténik. Hanem mit csinálunk közben a környezetünkkel? Arról néha jobb lenne nem beszélni. Bár beszélni kell és beszélünk is, hanem óhatatlanul fölmerül az emberben: „ugyan minek?” Leírtam már magam is, szennyes a Sió, miért nem lehet kiszűrni belőle a szeny- nyet? A válasz: nincs rá pénz. Miért kormol ez, meg az a gyár, miért nem lehet megszüntetni a szennyezést? A válasz: nincs rá pénz. Tudom, hogy a megtermelt javak bősége életszínvonalunk alakulásának legfőbb mércéje. De azt is tudom, hogy levegő, víz, egyáltalán egészséges környezet nélkül nincs egészséges élet. A környezetvédelemről egyébként, beszélni könnyű, tenni érte már nehezebb. — így — Festik a hímes tojásokat Festik a húsvéti hímes tojásokat a Sárközi Népművészeti Háziipari Szövetkezet népművész asszonyai. Vörös Mihályné, a népművészet mestere és társai: Farkas Jó_ zsefné, Sümegi Mihályné és Vámos Lajosné — valameny- nyien bátaiak — mintázzák a virágos, madaras szép. ajándékokat. A decsi székhelyű szövetkezet az idén tízezer „hímest” szállít a népművészeti boltokba. Kapudísz (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Tamásiban hagyományai vannak a szőlőkultúrának. A múltat őrzi néhány présház, a szőlőhegyi kápolna, a Do- natus-szobor a várhegyen és a járásbíróság klasszicista kapubejáratának dísze. A bejáratnak kétszárnyú, nagy, üvegezett ajtaja van. Az üve_ get szép, kovácsoltvas díszítés védi. A díszítés közepén egy ovális keret felső részéről két szőlővessző ereszkedik lefelé két kaccsal, majd két stilizált levél, ennek folytatá. sa három szőlőfürt. A harmadik fürt folytatása egy ne. gyedik. A jobbszárny díszének megfelelő a balszárny dísze, de nem tükörkép. Képünkön a jobboldali ajtószárny szőlődísze. DR. KOPPÁN JÓZSEF Időjárási jóslatok (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Tamásiban több idős asz- szony igen régi időjárási jóslatokat tart számon. Az a hiedelem körükben, hogy márci. us bizonyos időjárási eleméből következtetni lehet az esztendő más időjárási elemeinek gyakoriságára és mennyiségére. Ez a hiedelem a következő: Amennyi köd van márciusban, annyi zápor lesz az esztendőben. Amennyi harmat van márciusban, any. nyi hó-harmat lesz húsvét után és annyi köd augusztusban. Az idén korán, márciusban lesz húsvét, egy idevonatkozó jóslat nagypéntekhez kötődik, eszerint: „Nagypénteki „esés”-re — Ne várj esőt vetésre.” DR. K. J. Csőm agosztá lyozás A budapesti 78. sz. postahivatalban üzembe helyezték az ország legnagyobb teljesítményű csomagosztályozó gépsorát, amelynek segítségével naponta 50 ezer csomagot osztályozhatnak. A zavartalan munkát a gépek működését ellenőrző televíziós lánc is biztosítja. Hazánkban a gépjárművek száma — az egyre növekvő szállítási igényekkel párhuzamosan — évről évre emelkedő tendenciát mutat. A baleseti statisztika adataiból megállapítható, hogy Tolna megyében 1977-ben 9,3 százalékkal növekedett a közúti balesetek száma. A balesetek legnagyobb része a relatív gyorshajtás, az elsőbbségi jog meg nem adása, szabálytalan előzés, szabálytalan kanyarodás következtében fordul elő, ami azt bizonyítja, hogy a közlekedési balesetek számának alakulása elsősorban az emberek magatartásától, a közlekedési szabályok ismeretétől és betartásától függ. A megfelelő közlekedési erkölcs kialakítása és a szabályok betartása szeles körű társadalmi összefogást igényel. Ezért szükséges, hogy a balesetek csökkenése érdekében az üzemek, a vállalatok, az intézmények, a közlekedés valamennyi résztvevője összefogjon. Az Országos Közlekedés- biztonsági Tanács „Vezess biztonságosan” mozgalommal módosította a „Vezess baleset nélkül” versenymozgalom szabályzatát. A közületi gépjárművezetők mellett a magángépjármű-vezetők bevonására is sor került. Az új versenymozgalomhoz a Tolna megyei Közlekedésbiztonsági Tanács is csatlakozott. A cél: hivatásos és magángépjármű-vezetők mozgósítása a közúti közlekedés biztonságának növelésére, az udvariasság, általában a közlekedési erkölcs fejlesztése, a gépjárművezetők elméleti és gyakorlati ismereteinek növelése. Jelentkezhetnek valameny- nyi üzem, vállalat, intézmény gépjárművezetői, teljes vagy csak bizonyos kategóriákban. (Tehergépkocsi-vezetők, mezőgazdasági vontatók vezetői). Vezetői engedéllyel és gépjárművel rendelkező szocialista brigádok, egyéb kollektívák, autóklubok tagjai. Minden segédmotor-kerékpárral, motorkerékpárral, illetve személygépkocsival rendelkező személy. A verseny kategóriái: teherszállítók (tehergépkocsi, nyergesvontató), autóbuszok, közhasználatú személygépkocsi (taxi), közületi személy- gépkocsi, kilométerórával nem rendelkező járművek (mezőgazdasági vontatók). Magángépjárművek: személygépkocsik, motorkerékpárok, segédmotor-kerékpárok. A szocialista brigádoknál, egyéb kollektíváknál kialakítható vegyes csoport is. Jelentkezni lehet a járási közlekedésbiztonsági tanács titkárainál (járási rendőrfőkapitányság). Értékelés: a kollektíva által a tárgyév folyamán teljesített kilométer osztva a foglalkoztatott gépjárművezetők számával. Természetes, hogy baleset esetén, az esetleges ittasságból elkövetett baleset nagyon rontja a kollektíva eredményét. A magángépjárművek 12 pontot kaphatnak azért, ha az év folyamán nem okoztak balesetet. Hat pont jár azért, ha közlekedési előadáson vesz részt. Ugyancsak 6 pont a jutalom, ha önkéntes KRESZ-vizsgán vagy vetélkedőn vesz részt. Jutalmazás, díjazás: a „Közlekedésbiztonságért” plakett különböző fokozatai és pénz- vagy tárgyjutalom. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Mun káspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz- , besítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551