Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-07 / 56. szám

A nÍÉPÚJSÁG

1978. március 7.

Moziban

Páratlan 'karriert futott be a mai magyar irodalomban Balázs József kisregénye a Magyarok. Fábri Zoltán filmet készített a kisregényből.

Az éhezés, a munkanélküliség elől „kitántorgott” embereket József Attila óta sokan megénekelték. Tudjuk, itt nem kitelepülésről van szó. Az éhhalál elől, éhségtől szé- delegve, tántorogva mentek ezek az emberek az álmok amerikájába ahonnét nagyon sokszor nem volt visz- szatérés. Balázs József regé- nyénék, filmjének cselekménye később játszódik. A háború utolsó éveiben Németországban munkát vállaló tíz magyar sorsát bemutatva beszél a hazafiság a magyarság tudat kérdéseiről.

Fáhri Zoltán 'bátran nyúlt a kisregényhez. Egyes részeket elvett ‘belőle, másokat — Balázs József egy másik kisregényéből — hozzátett, így önálló művet hozott létre, önállót, még akkor is, ha tudjuk, Balázs József konzultánsként végig mellette volt a filmkészítés munkájában.

A németországi munkára szerződött magyarok egy kicsit megtalálták a maguk Amerikáját. Elképzelhetetlenül magas fizetést, jó ellátást, megfelelő munkakörülményeket találnak. Mégis, amikor a „gazda” felajánlja, hogy házat, földet ad nekik, csak maradjanak, egy percig sem gondolkodnak. Hazajönnek a bizonytalanba, a SAS- behívók elé.. Haza oz otthon, a falu melegébe, mert kitép- hetetlen gyökereik innét kap- nap táplálékot, éltető hitet.

Az író, a rendező dicsérete mellett nem szabad szó nélkül hagyni Illés György operatőr képeit sem. Azokat a felvételeket, amelyék végig hűen alkalmazkodva, simulva a film cselekményéhez, vízióihoz, az értő mesteroperatőr keze formálásával igaz élményt adtak. A színészek munkájáról szólva nehéz helyzetben van a kritikus, mintha átérezve a csapatmunka szükségességét, egyenlő szinten, szinte önön sorsukat adva nem is játszottak, alakítottak volna. Koncz Gábor „vadparaszt” alakja, Muszte Anna vallásos, vagy Pap Éva érző szívű parasztasszonya éppúgy emlékezetes

marad mint a film. Szerencsés ötlet volt a szervezőktől, hogy Tolna megyében éppen a Filmnapok falun rendezvénysorozat alkalmából mutatták be.

TAMÁSI JÁNOS

Az Anno Domini, 1573 című jugoszláv filmet a napokban vetítik megyénk moziaiban. Képünkön a film egyik jelenete.

A tánc anyanyelvén

(TUDÓSÍTÓNKTÓL)

Kellemes, tavaszias időjárás fogadta Székszárdon a szövetkezeti inéptáncosok VII. országos találkozója és versenye területi döntőjének résztvevőit. Március 4—5-én a

Babits Mihály Megyei Művelődési Központban megrendezett fesztiválon Baranya, Fejér, Somogy és Tolna megye legjobb szövetkezeti és közös fenntartású néptánccsoportjai és egy budapesti együttes mutatta be műsorát. A több mint nyolcszáz táncos és zenész színvonalas produkcióit a közönség nagy érdeklődése kísérte. A SZÖVOSZ és az OKISZ által meghirdetett találkozó lehetőséget adott a csoportok műsorainak bemutatására, a szakmai tapasztalatcserére, a barátságok elmélyítésére. A kétévenként sorra kerülő táncos seregszemle most is hasznos fórumot biztosított az eltelt időszák eredményeinek felmérésére, az esetleges fogyatékosságok tudatosítására, örvendetes, hogy az együttesek műsorai színvonalasabbak, technikai kivitelezésben pedig kidolgozottabbak lettek. A kétnapos találkozó szakmai értékét, emelte, hogy a színpadra lépő 18 csoport mintegy fele hagyományőrző. Az általuk bemutatott táncok, énekek, népi játékok a magyar folklór kincset érő gyöngyszemei, melyeket művészi megformálásban, hiteles átéléssel adtak elő. Megyénket hét együttes,

közöttük négy hagyományőrző képviselte. Uj színfoltot jelentett a pári német nemzetiségi együttes és a váraljai népi együttes színes műsora.

A területi döntő lehetősége): adott állami minősítés

megszerzésére is. Tizenhárom csoport kérte minősítését. Ezeknek Vásárhelyi László, a zsűri elnöke nyújtotta át az erről szóló okmányt. A neves koreográfus elmondta, hogy a néptáncöktatók képzésének tíz évvel ezelőtt beindított reformja és a szövetkezeti mozgalom áldozatos odafigyelése ezen a fesztiválon gazdag aratást hozott. Amint az anyanyelvi kultúra a beszédben, a zenében folyamatosan fejlődik, úgy lehettünk tanúi a szekszárdi bemutatón a táncanyanyelv gazdagabbá válásának is. Fontos feladatként jelölte meg a jövőre nézve a mozgáskultúra — az idősebbeknél még meglévő — bő tartalékainak feltárását.

A zsűri nagy elismeréssel nyilatkozott a nemzetiségi együttesek műsorairól. A fesztiválon ékesen bizonyította, hogy az e ‘téren kialakított helyes politikai gyakorlat elősegíti a nemzetiségi folklór minden eddiginél sokszínűbb kibontakozását. A gondosan megrendezett kétnapos találkozó és verseny legjobb produkcióit vasárnap este, gálaműsor keretében tekinthette meg a közönség.

LEMLE ZOLTÁN

Házasság és válás

Tolsztoj egy örök érvényű szentenciával kezdi a Karenina Annát: A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, mind boldogtalan család a maga módján az. Tegyük hozzá, a boldogtalanság egy kicsit divat lett nálunk, s mintha az emberek közös séma alapján lennének boldogtalanok, nem pedig, mint Tolsztoj gondolta, a maguk módján.

Maróti Lajos hőseivel sincs ez másként, s éppen ezért inkább egy közkeletű képlet példáinak érezzük őket, mint valódi embereknek. A képlet pedig így hangzik: miután a válások számában igen tisztes helyet értünk el a világranglistán, maga a házasság is gyanúba került. Természetesen sok a válás, mert sok a rossz házasság, de a többiek maguk módján boldogok.

Maróti hősein viszont semmi nem segíthet, mert a szerző nem két ember együvétartozását akarja elmondani, hanem egy válás genezisét, kicsit áttételesen arra keresve a választ, hogy miként kellene élni. Helyenként van feszültség ebben a darabban, de valahogy az egészet hamisnak érezzük. Nincs ilyen házaspár? Miért ne lenne, de az asszony, aki behódol tehetségtelen és dologkerülő férje szeszélyeinek, előbb-utóbb rájön arra, hogy valamit elhibázott. Mindenekelőtt az érzelmeit, de ebből — Maróti megfogalmazásában mindenképp — hiányzik az elhitető erő. Az ember a végén feláll a tv mellől, nyugtázza magában, hogy ilyésmi is előfordulhat, de egy pillanatra sem érzi a felemelő katarzist, s valószínűleg nem is érez semmit. Talán azért is, mert ez az egész egy kicsit Amerika-ízű, a mi társadalmi kérdéseink pedig egészen mások.

De ha ennél a darabnál a fejünket csóváltuk, mit szóljunk Káló Flórián tv-játékához, melynek két férjhőse éjfélkor, pontban éjfélkor (ugyan, mikor is máskor?) találkozik a ligetben, várva feleségét. Mindegyik elmondja a magáét, illetve az egyik következetesen megállítja a dialógust, mert „ki kell mennie”. Rousseau írja vallomásaiban, hogy nem mert elmenni a király fogadására, ahol pedig valami kitüntetés is várt rá, mert állandó és gyógyíthatatlan ingert érzett. Akárcsak Káló Flórián egyik hőse, de ami Rousseau-nál egy ijesztő kórkép része, itt egyszerűen ízléstelen, s humornak se lehet felfogni. Ebből a képtelen szituációból nincs menekvés, most már azt is meg kell magyarázni, hogy a két feleség miért érkezik együtt (mert iskolatársak voltak), a két férj pedig elbújik, hogy a két nő kibeszélhesse magát. A két nő aztán ki is pakol, de azért csak úgy, hogy a férjek értsék meg, szivük értük dobog, s eszükbe se jut megcsalni őket. Istenem, milyen egyszerű az élet, s Maróti öncélúan boldogtalan hősei is jól tennék, ha beiratkoznának Káló Flórián iskolájába.

Ellenben Dürrenmatt valóban nagy író. Ahogy fél órába belesűríti egy irodalmi műfaj minden lehetséges változatát és rémségét, irodalom a javából. S újra meggyőződhettünk róla, hogy milyen nagy színész Szabó Sándor.

CSÁNYI LÁSZLÓ

Könyv

A „Magyarország” almanachja

Orsi foglalkozás

Megjelent a Magyarország 1978. évi almanachja. A 320 oldalas kötet sok-sok képpel illusztrálva összefoglalja az 1977-es év világpolitikai eseményeit, számos politikai személyiségről rajzol tömör, néhány mondatos portrét. Rövid tájékoztatást ad a legfontosabb világszervezetek tevékenységéről és a nemzetközi politikában gyakran használt, de nem mindig értett kifejezések meghatározásával segíti a tájékozódást. Részletes elemzést ad a mai közel-keleti helyzet kialakulásáról az emberiséget fenyegető háborús és környezeti ártalmak okozta veszélyekről, az éhségről. Képet ad a

Tegnap hajnal óta új dallam köszönti az ébredőket a rádióban. Tejvük hozzá, hogy humánusabb dallam a korábbinál. Nem üvölt bele harci riadóként az ember hajnali (tehát a közelgő felkelés tudat alatti tudatában leginkább őrzött) álmába, hanem szép szolidan figyelmeztet1: — ideje felkelni és hogy ez a felkelés élvezetesebb legyen, nyomban hírekkel, újdonságokkal is szolgálunk. Ez a „Reggeli krónika”.

Meglehetősen régóta hallgatok rádiót. Még a fülemben van néhai dr. Pluhár

jövő világmodelljeiről — nevezetes építészek és képzeletgazdag gyerekek rajzai nyomán. A CIA ügyei, Guliano maffiavezér halálának körülményei, néhány izgalmas életút felvázolása, a divathóbort botrányos ötletei mellett közvetlen érdeklődésre is igényt tart az új társasház- törvény ismertetése, és az a 33 adatsor, amely a legújabb ENSZ-statisztikák alapján készült, és a világ ipari és mezőgazdasági termelésének főbb feladatait tartalmazza.

Az évkönyvben sok más téma mellett szerepelnek a múlt eseményei, a régészeti kutatások és a Rókus-kórház

István azóta se felülmúlt színvonalú olimpiai tudósításait kísérő szignál 1936-ból. Akkoriban egy olyan fogalom is létezett, hogy „szünetjel”, amire némi nosztalgiával gondolok. Nem is lenne rossz az információk áradatában olykor némi szünetet tartani, ha másért nem, hát a jobb szellemi emésztés érdekében. Meglehetősen régóta hallgatom azonban a reggeli krónikát is, ami — akár tetszett ez a szerkesztőnek, akár nem — tulajdonképpen „háttérinformáció”. Az óránként megismételt hírekből, információkból boromantikus regénye, szó esik a sportpályákon eluralkodó brutalitásról, a „Derűre- derű” vidám oldalai mellett arról is, hogy mi volt, ami az elmúlt évben, évtizedben sőt előbb is derűt fakasztott.

Egy teljes esztendőről, annak minden eseményéről természetesen lehetetlen teljes képet adni. Nem elég erre nem egy húszíves, még egy húszkötetes mű sem. A szép kiállítású kötetben összesen 19 térképet, 304 fotót és rajzot talál az olvasó.

Az almanach ára 24 forint, az újságárusoknál és a postahivatalokban kapható.

rotválkozás vagy reggeli rán- tottakészítés közben el lehetett kapni egy-egy foszlányt, ami aztán vagy megmaradt a hallgató fejében, vagy sem. Az új szignálnak akkor van értelme (a tegnapi jelek már arra vallanak, hogy ez is vele a cél), hogy új, tömörebb, ha úgy tetszik „rádiósze- rűbb” műsorszerkesztésre hívja fel a figyelmet. Ez jó és csak így jó. Az emberek legtöbbjének időbeosztása olyan, hogy a hazai és világ- események összegezésére este tud jobban odafigyelni. Az esti magazin idején. Ami a már majdnem mögöttünk lévő nappal foglalkozik. A reggeli krónika a tegnappal, és ki gondol a tegnappal, ha már a holnapra is gondolhat...

(Ordas)

Az „őrs” a „lordok házában” ülésezett, ahol a pultra borulva lopva el-elszunyó- káltak a nyugdíjas csavargók.

— Ma nincs meccs? — kérdezte Kokó.

— Nincs — válaszolta Belátni, miközben lencsefőzeléket evett hús nélkül, élvezettel. örült, hogy ő válaszolhatott, ráadásul imádta a lencsefőzeléket, tehát minden együtt volt a teljes boldogsághoz.

— Pedig szeretem elnézni, mikor meccs után osztanak a népnek — mondta Kokó. — Az olyan megnyugtató, ugye, Tu ja?

— Talán inni kéne — mondta Tuja, a megfontolt.

— Tessék — mondta Laja, s eléje tette a rózsaszínűre festett ecetet.

Tuja elgondolkodott. Nem mindig értette Kokót. Igaz, az érettségizett is. Az elnevezés — „őrs” — is tőle származott.

Laja megfogta Belami letámasztott mankóit és átült egy másik asztalhoz. Intett Tujának.

— Ülj ide!

Tuja felkászálódott a má- si székre.

Belami zavartan átpislogott a többiekhez és gondosan törölgette a tányért. Amikor befejezte, megszólalt:

— Ne hülyéskedjetek!

A többiek hallgatták. Belami nehézkesen lecsusszant a magas székről, lába megnyeklett, úgy nézett ki, mint egy két lábra állt kecskelábú asztal. Billegve elindult próbaútjára. Tenyerével a székekre csapott, mintha meg akarta volna számolni őket.

— Részeg disznó! Már megint alig tud járni — mondta Laja jó hangosan, hogy mindenki hallja. Belami elvágódott. Egy szempillantás alatt. Ugyanolyan gyorsan próbált felkelni, de az eséstől láthatóan elfelejtette, hogy paralízises lába van. Aztán sikerült. Megkezdődött a második próbaút.

— Nézzék a részeg disznót! — mondta Laja.

A hangra felébredt egy „lord”, és ösztönös mozdulattal maga elé húzott egy üres tányért — alibinek. Majd látva, hogy különös esemény nem történt, újra elaludt.

Mikor Belami másodszor zuhant el, a kasszírnő — akinek remegő mellei alapján a kakaót kellett volna osztania Kokó szerint — megszólalt:

— Azért ezt mégsem kellene!

Laja felnézett.

— Csak viccelnek — mondta Belami, s a földön fekve is kinyomott egy mosolyt.

Nyílt az ajtó, hűvösség csapott be a gőzbe, és bejött egy szikkadt öregasszony.

— Virágot tessék! —mondta.

— Mennyi az egész? — kérdezte Laja.

— A hóvirág négy, a szegfű tíz.

— Az egészet kérdeztem.

— Ne vicceljen velem a fiatalúr! — mondta az öregasszony, de azért a nagy üzlet lehetősége feltüzelte a szemét.

— Egy százas elég lesz? — Laja nyújtotta is feléje. Az öregasszony legszívesebben már ott sem lett volna, remegő kézzel pakolta ki a csokrokat.

— No, azért nem kell elsietni, csak mindent rendben — mondta Laja, de a virágárusnő már iszkolt is kifelé. Laja felnyalábolta az egészet, és odavitte Kokó elé. Néhány menet közben lepottyant a kőre. Kokó kivett egy hosz- szú szárú fehér szegfűt.

— Mind a magáé, csak egyet én hadd tűzzek ki — mondta Kokó és odament a kasszírnőhöz. Nézte az asz- szony haját, mintha helyet keresne a virágnak, aztán egy gyors mozdulattal betűzte a nő hatalmas mellei közé. Az asszony visszafojtott egv csiklandós sikolyt.

Laja intett Tujának, felemelték Belamit.

— Most utoljára még hazaviszünk téged, de ha még egyszer berúgsz...

A hóna alatt fogták meg és húzták magukkal.

— Milyen kedves fiúk. csak kicsit csintalanok — mondta zavartan a kasszírnő egy szemüveges férfinak, aki flekként és két kenyeret kért. A férfi nem válaszolt.

MARAFKÓ LÁSZLÓ

Rádió

Szignál