Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-03 / 53. szám

Az MTESZ életéből MÁRCIUS 3 PÉNTEK Névnap: Kornélia A Nap kél 6.22 — nyugszik 17.31 órakor A Hold kél 1.49 — nyugszik 11.21 órakor Nyolcvan évvel ezelőtt, 1898. március 3-án született és 48 éves korában, 1946-ban halt meg — Őri Károly famunkás, a magyar kommunista mozgalom kiváló harcosa. Filmnapok Sikeres fórum Kurdon Száraz Mária általános iskolás, felolvassa a filmnapokra írt pályázatát FOTÓ: KERÉNYI 'v METSZÉSI BEMUTATÓ. Március 4-én, szombaton gyü­mölcsfa -és szőlőmetszési be­mutató lesz Szekszárdon Szü_ csényvölgyben, a szakcsoport szőlejében. A bemutató kez­dési időpontja: délután két óra. A A MAGYAR Fotóművé­szek Szövetsége folyóiratának — a Fotóművészetnek — 1977. negyedik negyedévi pá­lyázatán a negyedév legjobb fotója ezer forintos nívódíjat nyert a dombóvári Ozorai Gábor „öregapám muzsikája” című képsorával. (Bali F. tu­dósító.) ^ A LOVAS TURIZMUS a Szovjetunióban is mind nép­szerűbb. Az Ural-hegység déli részén, a Kaukázusban és az Altájban már rendszeresen szerveznek 15 napos lovastú­rákat. O A DECSI Egyetértés Mgtsz-ben befejezték a szőlő metszését. Jelenleg a szál­vesszők lekötését végzik, és témberendezéseket építenek az új ültetvényeknek. * DOMBÓVÁRON a volt MÁV művelődési ház és a városi művelődési központ január elsejei egyesülése után megalakult a két korábbi in- tézmérfy fotós és filmes ama­tőr csoportjaiból a dombóvá­ri film- és fotóklub. Prog­ramjukban havonta egy szak­mai, információs előadás sze. repel, melynek kialakításé, ban és lebonyolításában köz­reműködik Bán András mű­vészettörténész, az Élet és Irodalom és a Látóhatár kép- szerkesztője. Bán András az elmúlt héten találkozott elő­ször a dombóvári amatőr al­kotókkal. (Balipap Ferenc.) Hol lesz a felüljáró ? A Népújság 1978. március 1-i számában cikk jelent meg a Szekszárdon építendő felül­járóval kapcsolatban, A cikk­ben a felüljáróhoz kapcsoló­dó útvonal tervezett nyom­vonala tévesen került leírás­ra, amely sok félreértésre ad­hat okot. Az alábbiakban közlöm az útvonal tervezett nyomvonalát. Az út a Damjanich utcán halad végig egészen a vasút­vonalig. A vasútvonal felett felüljárón hálád át és az AGROKER útjánál ismét a jelenlegi terepszinten halad tovább, majd jobbra fordul a Béke-telep irányába, ahol is a jelenlegi „Kis Tücsök” ital­bolt és a Béke-telep házainak kertjében halad el, kereszte­zi a Csendes árkot, majd a húskombinát környékén köt vissza a Keselyűsi útba. Az útépítéssel kapcsolatban újabb szanálásokra nem ke­rül sor. A tértképen a húskombinát­nál déli irányba mutató szag­gatott vonal egy helyi forgal­mi út nyomvonalát jelzi nem pedig egy később kiépítendő, a cikk szerint Várdomb felé építendő új utat. RIKKER ISTVÁN főmérnök, KPM Közúti Igazgatóság, Szekszárd Szerdán este telt nézőtér előtt vetítették le Kurdon a „Filmnapok falun” rendez­vénysorozat keretében a Dü­börgő csend című filmet, ami után vitafórumra került sor. Eőri Szabó Dezső, a Hazafias Népfront községi bizottságá­nak titkára köszöntötte a vendégeket, a község veze­tőit és Szijj Miklóst, a film rendezőjét, valamint Kovács János színművészt. A fórumon — amit dr. Ka- licza Rezső, a szekszárdi ta­nítóképző főiskola filozófiai tanszékének csoportvezetője vezetett — számtalan kérdést tettek föl a kurdiak. Ezekből idézünk néhányat, kommen­tár nélkül: Helyes-e az az Értekezlet - tűzvédelemről (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Tolna megyei Tűzoltó Parancs­nokság a megyében dolgozó irányí­tó szervek és nagyobb vállalatok tűzvédelmi előadói részére értekezle­tet tartott Szekszárdon. Napirenden szerepelt a megye 1977. évi tűzvédel­mi munkája, az 1978. évi feladatok. A BM Tűzoltóság Országos Parancs­nokságának képviseletében felszólalt Solymosi László főhadnagy. Előadásá­ban szomorú statisztikákat közölt az országban 1977-ben megtörtént tűz­esetekről. 1977-ben 6700 kárértékkel járó tűz keletkezett. Tűzben 130-an veszítették életüket, közülük 21 14 éven aluli gyermek. A keletkezett anyagi kár értéke 300 millió 700 ezer forint. TÓTH LÁSZLÓ Tájkép bontás után A mostani látképet rövidesen egy háromszintes iskola képe fogja uralni. A Bátaszék nagyközségi Közös Tanács itt építteti fel az új 8 tanter­mes iskolát. Az első lépcső­ben készül, az iskola ezer- adagos konyhája 16,8 millió forintért, a második lépcső­ben — a következő ötéves terv során — pedig torna­termet építenek. elv, hogy a falut — lakóterü­letén belül — hasonlóvá te­gyük a városhoz? Vajon a művészek bennünket, falu­siakat úgy látnak, hogy örök­ké kuporgatunk, csak a pénz­hajszolásnak élünk? Manap­ság sokat foglalkoznak a cigánykérdéssel, de Kurdon és sok más községben egy­szerűen ilyen „kérdés” nincs. Hiszen aki — legyen akár ci­gány is — becsülettel elvég­zi a munkáját, beilleszkedik a közösségbe, hasznos tagja a társadalomnak. Nem ért­jük, hogy a filmekben miért mindig a negatív példákat emelik ki; szerintünk a pozi­tív esetekkel is lehetne hat­ni a közönségre. Számtalan OLVASTAM Mezei Emil 26 éves, bátaszéki (Garay u. 9.) lakos, 1977. novem­ber 21-én Szekszárdon, a Hermann Ottó lakótelep építkezésén dol­gozott. A délelőtti órákban a fel­vonulási épület melegedőiéként felállított helyiségbe egy vas­kályhát úgy állított be, hogy an­nak könyökcsöve a helyiség fa­rostlemez falától körülbelül egy centiméterre került. Ezt követő­en a kályhát begyújtotta, majd az egyik épülő házba ment a munkáját végezni. A kályha könyökcsöve a szak­értői vélemény szerint 800—9000° hőt sugárzott és mivel a farost­lemez gyulladási hőfoka 300—320 Celsius fok, az épület oldalfala a könyökcső közelében begyulladt és a tűz robbanásszerűen tovább­terjedt. A keletkezett tüzet a helyszínen dolgozó munkások, majd a tűz­oltók próbálták eloltani. Ennek ellenére a felvonulási épület — a észrevételük volt a kurdiak­nak a Dübörgő csend című filmmel kapcsolatban is, és izgalmas, okos kérdéseket tet­tek fel a község ifjúsági klub­jának tagjai előre megfogal­mazott — és a fórumon fel­olvasott — levelükben. A kurdi közönség és a vendégek elégedetten távoz­tak a fórumról, amire — Szijj Miklós szavaival élve — „nem azért jöttünk, hogy elismeréseket nyugtázzunk, hanem, hogy őszintén beszél­gessünk arról, ami mind- annyionkat foglalkoztat, s hogy eszmecserénk mind­együnk hasznára váljon.” — h — benne lévő ruhaanyagokkal, a dolgozók tulajdonát képező hasz­nálati tárgyakkal együtt — meg­semmisült. Ezen kívül a tűz a szomszédos felvonulási épületre Is átterjedt és annak közelében különböző anyagokat semmisített meg. A nagyfokú gondatlanság miatt a társadalmi tulajdonban 184 774 forint, mig a személyi tulajdon­ban 9567 forint kár keletkezett. A szekszárdi járásbíróság, Dr. Szigeth Ferenc tanácsa, társadal­mi tulajdonban jelentős kárt oko­zó gondatlan rongálás vétsége miatt Mezei Emilt nyolchónapi fogházban végrehajtandó szabad­ságvesztésre, mint főbüntetésre, mellékbüntetésül háromezer fo­rint pénzbüntetésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását kétévi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. tarnOczi József Március 15-től április vé­géig rendezi megyénkben a MTESZ a műszaki heteket. A megnyitóra március 15-én, elnökségi ülés keretében ke­rül sor. A rendezvénysorozat mottója: „A hatékonyság”. De lényegében ugyanez jellemzi a MTESZ és a tagegyesüle­tek valamennyi rendezvé­nyét, amelyeket ebben az időszakban tartanak. A MAE Tolna megyei diákklubja a Kaposvári Me­zőgazdasági Főiskolán az atomerőmű-beruházást be­mutató kiállítást rendez már­cius 13—20. között. Ennek keretében konzultációt ren­deznek az atomerőmű mező- gazdasági vonzatairól. A MTESZ elnökségének március 15-i ülésén a Közle­kedéstudományi Egyesület ad tájékoztatást múlt évi mun­kájáról. Az elnökség ezen az ülésen összegezi annak a fel­mérésnek a tapasztalatait, amelyet munkabizottságok a megye 13 üzemében végeztek tavaly, a megyei pártbizott­ság felkérésére. A Simontornyai Bőrgyár szennyvíztelepét tekintik meg március 15-én, tanulmányút keretében, a Magyar Hidro­lógiai Társaság Tolna megyei szervezetének tagjai. Atomenergia — villamos energia a címe annak az elő­adásnak, amelyet az Ener­giagazdálkodási Tudományos Egyesület rendez a TIT elő­adótermében március 16-án. Az előadás után a megjelen­tek megtekinthetik az Atom­erőmű ma — biztonságos szolgáltatás című filmet. Bizonyosan kiemelkedő ér­deklődésre tart majd számot az az előadás, amelyet az Építőipari Tudományos Egye­sület tagjai részére tartanak március 22-én Szekszárdon. Az előadás címe: Szekszárd város családiház-építésének helyzete. A növényvédelmi és agro­kémiai napokat március 22— 23-án rendezi Szekszárdon a MAE növényvédelmi szak­osztálya. Március 23-án két egyesü­let rendezvényére is sor ke­rül. Az egyik témája — a Magyar Elektrotechnikai Egyesület rendezésében: A technológia fejlesztése a vil­lamoshálózat-szerelésben a hatékonyság növelése érde­kében. A másikat a Szerve­zési és Vezetési Tudományos Társaság rendezi. Címe: Az ügyvitel-gépesítés és -szerve­zés korszerű útjai. A BHG a házigazdája a Gépipari Tudományos Egye­sület március 30-i rendezvé­nyének. Téma: A szerelés­technológia legújabb eredmé­nyei. Az előadást és vitát filmvetítés, valamint gyár- látogatás egészíti ki. Vállalati beruházás, mű­szaki fejlesztés, a ragasztott technológiára való átállás — ez a témája a Bőripari Tudo­mányos Egyesület bonyhádi cipőgyári csoportja- rendez­vényének március 31-én a cipőgyárban. Ugyanezen a napon Szekszárdon a MAE agrárgazdasági szakosztálya A támogatások és a termelés- növekedés összefüggései, álló­eszköz-hatékonyság címmel rendez előadást és vitát. Szedik a primőr uborkát a Sárszentmihályi Állami Gaz­daság inotai kertészetében. Az üvegházakban három hek­tárnyi területen termesztik az uborkát és tavaszig 55 va­gonnal szállítanak az üzletekbe. (Képtávírónkon érkezett.) Enyhe idő Várható időjárás ma estig: válto­zóan felhős, párás idő, számottevő eső nélkül. Mérsékelt, napközben megélénkülő, helyenként megerősödő déli szél. A hajnali és a reggeli órákban sokfelé köd, helyenként ködszitálás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10—15 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: az évszak­hoz képest enyhe idő tovább tart. Mérsékelt, időnként megélénkülő délies szél. A ködhajlam mérséklődik. Számottevő csapadék nem várható. Kellemetlen városiasodás Az utóbbi időben állandó jelzője lett Paksnak, hogy városiasodó. Az atomerőmű lakótelepét már mindenki atomvárosnak hívja, pedig Paks még nagyközség. A tegnapi lapban első oldalon szerepelt a kép: csatornaépítés a főutcán. Nemcsak a helybeliek tud­ják, hogy milyen nagy gondja volt a községnek a csa­tornázás hiánya. Lapunk is évekig cikkezett a tartha­tatlan helyzetről. Ma már nincs cikk, de van csatorná­zás és rengeteg építkezés, ami mind-mind kellemetlen­ségekkel, néha bosszúsággal is jár. Nehéz mostanában a főutcán közlekedni. Az építés sem jár felfordulás nél­kül, ezt mindenkinek meg kell érteni. Ezt igen, de azt a városiasodó nagyközségben sem szabad eltűrni, hogy az építési hulladék az építők elvonulása után is ott­maradjon, a csatornázás után, ha lehet, parkosítani kell, mert a városiasodáshoz nemcsak az építés és an­nak hordaléka tartozik, hanem a szépülés is. És még valamit. Annyit írtak már a lapok városainkról, ahol éppen hogy befejezték a csatornázást, máris jöttek a vizesek feltörni az aszfaltot, ha ők befejezték, a gáz­vezeték miatt kell újra úttestet bontani. Paks még csak városiasodó. A lakosság és az ott dolgozók az ország­ban elsőként, atomvárost építenek. Legyen a jövendő város abban is első, hogy mindent korszerűbben, szeb­ben és szervezettebben csinálnak, mint elődeik a vá­rosok sorában. li Nagyfokú gondatlanságból jelentős kár TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS _ S zerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Te­lefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szek­szárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kéz­- besítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551

Next

/
Thumbnails
Contents