Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-29 / 74. szám
2 “riÉPÜJSÁG 1978. március 29. Kairó Az Arab Liga tanácsülése | Washington Carter körútja Willy Brandt a zirci Bakony Tsz-ben Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke és kísérete kedden a zirci Bakony Tsz-be látogatott. A tsz tevékenységéről adott tájékoztatót Vetzl Nándor tsz-elnök. A nagy érdeklődéssel kísért beszámoló után Willy Brandt meleg szavakkal mondott köszönetét a szívélyes fogadtatásért és örömét fejezte ki, hogy magyarországi tartózkodásuk idején alkalom nyílt egy vidéki termelőszövetkezet tevékenységének megismerésére. Willi Brandt és kísérete este Veszprém megyéből Budapestre utazott. (MTI) Szovjet tiltakozás New York. A napokban cionista és reakciós emigráns szervezetek tagjai a Szovjetunió ENSZ-képviselete előtt szovjetellenes tüntetést tartottak. Az amerikai hatóságok és a Nem York-i rendőrség engedékenysége láttán megkísérelték eltorlaszolni a szovjet képviselet bejáratát. A Szovjetunió ENSZ-képviselete felszólította az amerikai hatóságokat: hozzák meg a szükséges intézkedéseket a Szovjetunióval szembeni ellenséges akciók beszüntetésére, valamint a szovjet képviselet normális tevékenységéhez szükséges feltételek biztosítására. Kairó, Kereszty András, az MTI tudósítója jelenti: Az Arab Liga 69. tanácsülése kedden Kairóban folytatta munkáját. A tanácskozás igen nehéz körülmények között ülésezik. Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára szerint „a rossz arabközi viszony még rosszabb lett” és közben Izrael agressziója „minden eddiginél nehezebb körülményeket teremtett”. Az Arab Liga huszonkét tagállama közül csak tizenkettő képviselteti magát külügyminiszteri szinten. Négy ország a kairói nagykövetét delegálta. Algéria, Szíria, A szovjet fővárosba érkezett az amerikai kongresszus képviselőinek küldöttsége. A képviselőház hadügyi bizottságának delegációját Melvin Price, a bizottság elnöke vezeti. Az amerikai vendégeket Lev Tolkunov, az Interparlamentáris Unió szovjet csoportjának elnökhelyettese és Malcolm Toon, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete fogadta. Az amerikai küldöttség ezt megelőzően Leningrádban tanulmányozta a városi tanács tevékenységét, valamint a város történelmét. Az amerikai kongresszusi képviselők csoportja látogatást tett a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsánál. Az amerikai képviselőket Irak és Líbia nem vesz részt a megbeszéléseken. Szaid Kamel, a Palesztinái Felsza- badítási Szervezet kairói képviselője sem volt jelen a megnyitó ülésen, később azonban megjelent az ülésteremben. Ugyanakkor a PFSZ hivatalos szóvivője közölte Bejrutban, hogy Szaid Kamel nem a szervezet képviselőjeként, hanem magánszemélyként van jelen. Ilyen körülmények között kevés realitása van — még ha a jelenlévők elfogadnák is — a Szaúd Arábia által javasolt arab csúcsértekezletnek, a miniszteri tanácsAlekszej Sityikov, a Legfelsőbb Tanács Szövetségi Tanácsának elnöke és a szovjet parlament más képviselői fogadták. ülés első napirendi pontjának. Az ülésen résztvevő delegátusok körében vegyes reagálást váltott ki az a hír, hogy Ezer Weizman izraeli hadügyminisztzer esetleg még a héten Kairóba érkezik. Dél-Libanon megszállása, az arab ellentétek kiéleződése olyan helyzetet teremt, amelyben a katonai tárgyalások felújítása csupán Izrael politikai elképzeléseinek kedvez. Kairóban egyébként továbbra is jelen van egy négytagú izraeli katonai szakértőcsoport, amely a tárgyalások felújítására vár. (MTI) Malcolm Toon, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete is részt vett a beszélgetésben. Carter amerikai elnök, vezető külpolitikai tanácsadóinak kíséretében keddtől egyhetes dél-amerikai és afrikai utazást tesz, amelvnek állomásai: Venezuela, Brazília, Nigéria és Libéria. A látogatásokat eredetileg még 1977 őszére tervezték, amikor az elnök egyfajta „világkörüli úton” készült népszerűsíteni az új Washingtoni kormány külpolitikáját. Az utat azonban az energia- válság körüli belpolitikai harcok miatt előbb elhalasztották, majd lerövidítették. Carter a decemberi útból kimaradt országokat keresi most fel. A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának az. utat előkészítő szakértői hangsúlyozták, hogy az elnök útja elsősorban az amerikai gaz-: dasági érdekeket kívánja szolgálni. Az Egyesült Államoknak a fejlődő országokkal folytatott kereskedelme lényegesen gyorsabb ütemben növekszik, mint beruházásai, árucseréje a fejlett országok vonatkozásában. A latin-amerikai és afrikai Carter-utat a szokásos nagyszabású propaganda kíséri. Carter növekvő bel- és külpolitikai nehézségei közepette szívesen vállalkozott a látványos, de semmire nem kötelező utazásra. A Szovjetunióban tárgyal az amerikai törvényhozás hadügyi bizottságának küldöttsége Mérhetetlen felelősség Kedd esti kommentárunk. A hadászati fegyverek korlátozásának problémája nem egyszerűen egy kérdés a sok közül, hanem kulcsfontosságú, az emberiség létérdekeit érintő feladat. Ennek igazságát amerikai részről sem vonták kétségbe — ez az éberen figyelő nemzetközi nyilvánosság előtt nehéz is lenne — „csak” éppen a Fehér Ház magatartása ébreszt nagyon is alapos kétségeket, s ad mind nagyobb aggodalomra okot. Carter elnök a minap mondott, világszerte meglehetősen nagy vihart kavart beszédet, amelynek hangneme is, tartalma is enyhén szólva vitatható. A hangnem ingerültnek, a tartalom kardcsörtetőnek nevezhető. A beszéd nyilvánvalóan elítélő visszhangja késztethette arra Washingtont, hogy megszólaltassa Cyrus Vance külügyminisztert, akinek beszéde sajátos bizonyítvány magyarázatként, s utólagos „hangfogóként” szolgált. Vance szavai azonban nem változtathattak azon az alapvető tényen, hogy az Egyesült Államok elnöke fenyegető felhanggal a fegyverkezési hajsza fokozásáért szállt síkra, vállalva ennek a súlyos döntésnek minden anyagi, politikai és nem utolsó sorban erkölcsi következményét. A probléma jelentőségére szovjet részéről már korábban is felhívták a figyelmet. Ez történt most is, félreérthetetlen Amerikai képviselők a Szovjetunióban A Sztrencse tárgysorsjaíék nyereményjegyzéke A Magyar Újságírók Országos Szövetsége által rendezett Szerencse tárgysorsjáték nyereményeit az alább felsorolt számú sorsjegyek nyerték. A nyertes sorsjegyek a nyereményoszlopban szereplő forint összeg erejéig vásárlásra jogosultak. Az 1000, 2000, 5000,— forint összegű nyereményeket, valamint a főnyereményeket azok a sorsjegyek nyerték, amelyeknek számuk és római számmal megjelölt osztályuk is megegyezik a nyereményjegyzékben közölt számokkal. Az azonos számra kihúzott 100,— forintos nyeremény ezeket a sorsjegyeket nem illeti meg. A főnyeremények a sorszám növekvő sorrendjének megfelelő helyén találhatók. szám osztály nyeremény 00044 I—Vili. 100,— 00215 VII. 1 000.— 00215 I—Vili. 100,— 00286 100,— 01134 100,— 01711 100,— 02855 500 — 03387 500,— 09345 200.— 03660 VI. Zaporozsec szgk. 03660 I—Vili. 100,— 03697 100,— 03807 100,— 03921 200.— 03924 100,— 04317 200.— 04670 100,— 05194 100.— 05699 200,— 05911 200,— 06114 100,— 06144 100.— 06257 Vili. 1 000,— 06257 I—Vili. 100,— 06336 100,— 07232 200,— 07408 200.— 07752 200,— 07853 100,— 08399 100,— 08687 100,— 08733 100,— 09115 100,— 09184 100 — 09638 100,— 10018 100 — 10579 200.— 10680 200,— 11582 100,— 11948 I o o 1 3041 100,— 13444 500,— 14094 100,— 14346 100,— 14502 III. 1 000,— 14502 I—Vili. 100,— 14669 IV. 1 000,— 14669 1—VIII. 100 — 14946 100,— 15043 100,— 15433 VI. 2 000,— 15433 1—Vili. 100,— 15482 100,— 15793 200,— 15884 100,— 16130 200,— 16189 200,— 16397 100,— 17021 100,— 17835 200,— 17912 1. 1 000,— 17912 1—Vili. 100,— 17968 IV. 5 000,— 17968 1—Vili. 100,— 18379 II. 1 000,— 18379 1—Vili. 100,— 18582 200,— szám osztály nyeremény 18764 100,— 18889 200,— 19555 100,— 19636 100,— 20233 100,— 20568 100,— 20771 100,— 20831 100 — 20934 100,— 21394 200 — 21945 100 — 21971 200,— 22074 100,— 22511 100,— 23557 V. 5 000,— 23557 I—Vili. 100,— 23219 100,— 23590 Vili. Zsiguli szgk. 23590 I—Vili. 100,— 23924 100,— 23924 II. 2 000,— 24140 1—VIII. 100,— 24311 200,— 24506 200,— 24708 200,— 24910 100,— 24910 1. 5 000,— 25074 1—Vili. 100 — 25087 100,— 25210 100,— 25228 1. 1 000,— 25228 1—VIII. 100,— 26049 200,— 26195 500,— 26199 100,— 26447 200.— 26581 100,— 26734 200,— 26910 VII. 5 000,— 27137 II. 5 000,— 27137 1—VIII. 100,— 27153 200,— 27909 100,— 27980 100,— 28138 200,— 29044 100,— 29044 Vili. 2 000,— 29067 1—Vili. 500,— 29093 200,— 29216 200,— 29261 100,— 29565 VII. 2 000,— 29565 1—VIII. 100,— 29644 100,— 29686 100,— 29732 100,— 30192 100,— 30395 100,— 30542 100,— 30548 III. Skoda szgk. 30548 1—Vili. 100,— 30708 100,— 30980 100,— 31375 V. 1 000,— 31375 1—Vili. 100,— 31473 200 — 31543 100,— 31665 Vili. 5 000,— 31665 1—Vili. 100,— 31803 100,— 31866 II. 1 000,— 31866 1—Vili. 100,— 32469 200,— 32950 200,— 33105 200 — 33809 200,— 34061 VI. 1 000,— 34061 1—Vili. 100,— 34395 IV. 1 000,— 34395 1—Vili. 100,— 34785 100,— 34852 100,— 34983 200,— 35099 VII. 1 000 — 35099 1—VIII. 100,— 35403 200.— 35535 200,— szám osztály nyeremény 35980 100,— 36241 100.— 36983 VI. 5 000.— 36983 1—Vili. 100,— 37639 100,— 38414 III. 2 000.— 38414 1—VIII. i. o o 3 9638 200.— 39791 100,— 40298 200.— 40309 100,— 40314 100,— 40646 III. 1 000,— 40646 1—Vili. 100,— 40803 100,— 40813 100,— 41044 100,— 41084 100,— 41166 100,— 42045 2 000,— 42045 1—Vili. 100,— 42220 200,— 43054 200,— 43301 200.— 43548 100,— 43634 VI. 1 000,— 43634 1—Vili. 100,— 43675 V. 1 000 — 43675 1—Vili. 100,— 43911 100,— 44468 200,— 44553 100.— 44563 IV. 2 000,— 44563 1—Vili. 100.— 44755 100,— 44766 200,— 44932 V. 2 000,— 44932 1—Vili. 100,— 45189 200,— 45306 100,— 45544 200,— 45815 100,— 45915 200,— 46600 100,— 47769 Vili. 1 000.— 47769 1—Vili. 100,— 47859 200,— 47972 100,— 47990 200,— 48158 1. Trabant Lim. szgk. 48158 1—Vili. 100,— 48185 100 — 48215 100,— 49131 III. 5 000,— 49131 1—Vili. 100,— 49384 100,— 49715 200,— A nyertes sorsjegyek beváltási rendje: a 100—5000 forint értékkel kihúzott nyertes sorsjegyek egyben vásárlási utalványként szolgálnak és a nyereményösszeg erejéig vidéken bármelyik állami áruházban, vagy földművesszövetkezeti üzletben, Budapesten a Lottó Áruházban (Bp. VII., Rákóczi út 36.) vásárlásra felhasználhatók. A főnyereményt nyert sorsjegyek nyereményutalványát a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Budapest, VI., Népköztársaság útja 101.) szolgáltatja ki a sorsjegy bemutatójának. A nyertes sorsjegyek 1978. április 7-től május 27-ig válthatók be. Elvesztett, megsemmisült, vagy beváltási határidő után bemutatott sorsjegy alapján semmilyen igény nem támasztható. Az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A hivatalos nyereményjegyzék 1978. április 7-től megtekinthető a posta- hivatalokban és a sorsjegyárusítóknál, valamint a nyeremények beváltására jogosult üzletekben. Tv-egyezmény Moszkvában hétfőn aláírták a magyar és a szovjet televízió közötti, 1978—1979- es együttműködési megállapodást. Ennék értelmében tovább bővül a televíziós filmek és egyéb műsorok cseréje. (TASZSZ) módon. Arbatov akadémikus, aki a szerteágazó kérdéskör egyik legnevesebb szakéraője, a Pravdában megjelent cikkében kijelenti: Elutasításra van ítélve minden olyan kísérlet, amely a hadászati fegyverek korlátozásáról szóló megállapodást valamiféle — más nemzetközi kérdésekkel „összekapcsolt” — alku tárgyává teszi, vagy egyoldalú előnyök szerzésére akarja felhasználni azt. Egy ilyen magatartás folytatása — jelenti ki az akadémikus — „a párbeszéd felrobbantását” jelenthetné. Világos beszéd, ideje lenne, hogy minden illetékes értsen belőle. A jelenlegi kényes szakaszban egyértelműbb, mint valaha, hogy a felelősség egyszerűen mérhetetlen: az enyhülési politika, hosszabb távon az emberiség jövőjéről van szó HARMAT ENDRE Társadalomtudományi folyóiratunk Az elmélet közvetítése Hogyan készül a Társa da lm í Szem le? Társadalmi-politikai életünkben fontos szerepet tölt be a harmincharmadik évfolyamába lépő Társadalmi Szemle. Az MSZMP Központi Bizottságának folyóirata, amely elméleti és politikai kérdésekkel foglalkozik, népszerű a közéleti érdeklődésű emberek körében, széles olvasótábora van. A legtöbben összegyűjtik, gondosan megőrzik példányait. Könyvtárainkban gyakorta keresik régebbi számait is. Az elmúlt években egyre növekvő példányszáma azt bizonyítja, hogy az olvasók általában megtalálják a Társadalmi Szemlében azt, amit keresnek. A folyóirat olyan kérdésekhez szól, amely sokakat érdekel az adott időben. A Társadalmi Szemle munkáját irányító szerkesztő bizottság elnöke Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. A párt vezető szervei nagy segítséget nyújtanak a szerkesztőségnek. Láng György és Józsa György, a szerkesztőség munkatársai ezt a következőkben foglalják össze: — A Társadalmi Szemle szerkesztő bizottsága évente többször ülésezik, s ilyenkor napirendre kerül a lap tartalma. Megvitatja a féléves lapterveket és az évi munkáról szóló elemzéseket. Az értékelések és észrevételek, a javaslatok sok segítséget adnak a folyóirat szerkesztéséhez. Elhangzik a szerkesztő bizottsági értekezleteken például, hogy mi készül a tudományos műhelyekben, miről beszélnek a pártmunkások, mi foglalkoztatja leginkább a közvéleményt. Csak az utóbbi évekre visszatekintve, a XI. kongresszus határozatának, a párt programnyilatkozatának végrehajtása sok kérdést vetett fel az emberekben. A világgazdasági helyzetnek a magyar társadalomra gyakorolt hatása szintén az érdeklődés középpontjában áll. A folyóirat pedig igyekezett nemcsak népgazdasági szinten foglalkozni ezekkel a. kérdésekkel, hanem bemutatta megjelenésüket és megoldási módozataikat is. — Aktuális dolgokról kívánunk írni — mondották a szerkesztőség munkatársai —, melyek a gyakorlatot és a szellemi pezsgést egyaránt segítik. Jelenleg például az üzemi demokráciáról folyik hónapok óta tartó eszmecsere, melyet nem tudunk lezárni, mert folyton újabb és újabb érdekes hozzászólások érkeznek. Ezek, az üzemi demokrácia kérdését elméletileg és gyakorlatilag is megközelítő írások egyaránt segítik a tudományos kutatást és a közvetlen gyakorlatot is. Nemrég az érdekviszonyokról folyt hasonló eszmecsere, mely fontos ideológiai kérdéseket segített tisztázni. — Hogyan lehet meghatározni a Társadalmi Szemle céljait? — Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy lapunk nem szakfolyóirat. Az elméleti és politikai folyóirat kifejezés azt jelenti, hogy a politikai kérdések megvilágításával összekapcsoljuk az elméleti problémákat, melyek kiválasztásánál figyelembe vesszük, hogy a politika éppen milyen kérdéseket tűz napirendre. Elméletileg feldolgoz a folyóirat olyan témákat, amelyek politikai döntéseket segítenek előkészíteni. Közreműködik a lap a párthatározatok előkészítésében és abban, hogy az olvasótábor nyomon követhesse a határozatok végrehajtását. Ha szakkérdésekről szólunk, akkor igyekszünk az általános társadalompolitika szempontjából foglalkozni az elméleti kérdésekkel. Törekszünk a társadalompolitika valamennyi lényeges területét átfogni, a gazdasági és a politikai élet, az államélet, az ideológia területét, a tudományok, a művészetek, közművelődés, közoktatás és nem utolsósorban a pártélet és a közélet kérdéseit. Helyet adunk a tudományos élet bizonyos területeiről érkező írásoknak, ha azok új gondolatokat tartalmaznak, melyek további megfontolásokat vetnek fel. Erre ösztönöz a Politikai Bizott-