Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-01 / 51. szám
1978. március 1. Sajtótáj é kozta tó A NŐNAP ELŐTT JrHB m W W m W JF ■ JF MMF W m:\a:íi\vf!F\ssí Magyar Nők Országos ■ Tanácsának elnöke, Erdei Lászlóné tartott nő- umi nap előtti sajtótájékoztatót nemrégiben. A nők nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy számba vegyük, hogyan áll a nők helyzete a világban és Magyarországon mit tettünk a nőpolitikái párt- határozat végrehajtásáért. Az idén lesz a hatvannyolcadik nőnap és ha az elmúlt évtizedeket vesszük számba, mint a nőtanács elnöke elmondta — jelentős eredményekről számolhat be a világ nőmozgalma. Majdnem minden országban- van már valamilyen nőszervezet, a nemzetközi demokratikus nőszövetségnek is tagja 126 ország szervezete. A közelmúltban csatlakozott a szövetséghez a török, a görög, a nyugat-szaharai és jamaicai nőszervezet. A nők alkotják az emberiség felét, helyzetük nem lehet senki számára közömbös. A nemzetközi nőszövetség hármas jelszó jegyében tevékenykedik: egyenjogúság, béke és szolidaritás. Harcának vannak kezdeti eredményei. Már az is nagy dolog, hogy a nők nemzetközi évtizede ENSZ-program és mint ilyen, az egyes államok programja is. Egy sor országban új törvények módosítják a nők jogi helyzetét. Persze egészen más a Jog és megint más a lehetőség ehhez az egyenjogúsághoz. A világ aszonyai, lányai között még mindig több az analfabéta mint a férfiak között. Más országokban pedig vallási előírások teszik lehetetlenné a mindennapi egyenjogúságot. Kivételes helyzetben vannak a szocialista országok ebből a szempontból. Csak ezekben az államokban van meg a jogi egyenlőség mellett az egyenlő lehetőség is a munkában és a művelődésben. Mindez nem jelenti, hogy ne lenne tennivaló, még minden szocialista országban is. A magyar nők helyzetét az elmúlt évben mérte fel az országos nőkonferencia. A MNOT a tanácskozás után eljuttatta ajánlásait a kormánynak, a minisztériumoknak és a szakszervezeteknek. Már minden, a nőkonferencián felmerült kérdést vizsgálnak. Az utóbbi években jelentősebb arányban növekedett a nők bére, mint a férfiaké, de még mindig nem mondhatjuk el, hogy mindenütt azonos bért kapnának a nők és a férfiak, azonos munkáért. A másik gondunk a nők szakképzettsége. A megyében a foglalkoztatottak száma 121 ezer, ebből ötvenezer nő. A termelő ágazaton belül 4200 a női szakmunkás. A termelőszövetkezetekben viszont csak száz szakmunkásnő dolgozik. A számok is mutatják, hogy vannak eredményeink a szakképzés terén, de a mezőgazdaság lemaradt. Ez egyben jelzi a tennivalókat is. összefügg a szakképzéssel a nők aránya a vezetésben. A párthatározat óta eltelt nyolc évben a megyében is körülbelül kétszeresére nőtt a női középvezetők száma, de az első számú vezetők között nálunk sem igen találunk nőket. Épp ilyen nagy gond, az ellenkezője. Nem szerencsés, hogy egyes foglalkozások például a pedagóguspálya elnőiesedik. Itt kell megjegyezni azt is, hogy 1976. áprilisi adatok szerint, a 27 Tolna megyei középfokú oktatási intézmény igazgatói között 4 nő volt, ez kb. 15 százalék. A 84 általános iskolai igazgató közül 16—19 százalék volt nő. A káderutánpótlási tervekben már negyvenhét pedagógusnő szerepel, mint lehetséges igazgató. Az persze már megint más kérdés, hogy közülük hányán lesznek vagy lettek azóta valóban igazgatók. Mind a szakképzésben, mind pedig a vezetés kérdésében szubjektív okokból akadozik a fejlődés. Gyakran a nők nem vállalják a tanulást és a vezető beosztást. A „vállalom, nem vállalom” kérdés összekapcsolódik az óvodák, bölcsődék és a pályairányítás helyzetével is. Mindhárom területről elmondhatjuk — mint ahogy nap mint nap be is számolunk róla —, hogy eredményeink vannak, de a szükségletek még mindig a lehetőségek mögött maradnak. Külön témakör léte óta, a gyerekgondozási szabadság. Ma már nincs munkahely, ahol ne foglalkoznának vala- miképppen a gyermekgondozásin lévő anyákkal. A kismama-találkozók rendszeresek. A szakmai, politikai, vagy éppen általános képzést már nem mindenütt szorgalmazzák a munkahelyek elég hatékonyan. És itt kell arról is szólni, hogy a formális kapcsolatokat még több tartalommal kell megtölteni a jövőben, és nem egyedül a munkahelyek gazdasági és társadalmi vezetőinek. Maguknak a kismamáknak sem szabad beletörődniük abba, hogy teljesen elszakadjanak munkahelyüktől. A rendszeres kapcsolatokat a KISZ szervezhetné, az eddigieknél jobban. A gyerekgondozási szabadságot és a segélyt nemzetközi viszonylatban lehet csak igazán értékelni. Mi lassan már csak az árnyoldalát látjuk és a továbbfejlesztésre törekszünk. A nőkonferencia ajánlásai között szerepel az is, hogy a gyerekápolási táppénz legyen szülői és jog, és felvetődött az a gondolat, hogy nyugdíjas nagymamák vállalhassák az unoka nevelését, és kapjanak gyerekgondozási segélyt. Vannak az elgondolásoknak támogatói és ellenzői. A döntés nem csupán elvi megfontolást kíván, hiszen anyagi kihatásai is vannak, éppúgy, mint a gyerekintézmények, a gyermekélelmezés fejlesztésének. nők a munkában eddig is megállták a helyüket, becsülettel dolgoznak, mondta a sajtó- tájékoztatón a nőtanács elnöke. A fegyelmezett munkára most is szükség van, nemcsak a nők helyzetének további javítása miatt, de egész társadalmunk fejlődése érdekében. — IHÁROSI — DH-mozgalom a papírgyárban Az év eleje óta jó munkaszervezéssel és a „Dolgozz Hibátlanul” mozgalomban február közepéig átlagosan naponta 7—8 tonna papírt gyártott esedékes tervén felül a Dunaújvárosi Papírgyár. Ezzel körülbelül ötnapos előnyt szereztek éves tervük teljesítésében „Vizes-magot” gyártó özem A Csőszerelőipari Vállalat kőbányai új gyárában dolgozik a házgyári és a könnyűszerkezetes építési program egyik legfontosabb segédüzeme, ahol a lakások vízellátását, csatornázását és szellőzését biztosító vezetékeket készítik. Itt a különböző rendeltetésű csővezetékeket egy egységbe, úgynevezett „vizes-magba” építik, melyet a színhelyen már csak be kell kötni a hálózatba. Az előgyártó üzem 1978-ban mintegy 22 ezer darab ilyen egységet készít. Képünk a szereidében készült Kötelező a jegyelővétel ? A délutáni napsütés jól- esöen szökik be az irodaház ablakán, feledteti a kívül uralkodó februári hideget. Napsugarasan indul a beszélgetésünk is Hajnal Gyulával, a Volán 11-es számú Vállalat személyforgalmi osztályának vezetőjével, arról a három, szovjet gyártmányú, félautomata pénztárgépről, amelyeknek darabját közel tízezer forintért vásárolták. — Célunk az elővételi menetjegyek számának növelése, ily módon szolgáltatásaink bővítése — mondja Hajnal Gyula. A döntés nem vállalati szintű, hanem a trösztünk irányozta elő. Egyelőre a három legnagyobb forgalmú szakaszon: a Szekszárd—Dunaszentgyörgy— Paks—Dunaföldvár, a Szekszárd—Hőgyész—Tamási— Siófok és a Szekszárd—Rakasd—Bonyhád útvonalon vezettük be — Bonyhádon már januárban, Szekszárdon viszont február hatodikától. Nagy megelégedéssel tölt el, hogy azóta az elővételi forgalom megtízszereződött. Sajnos a múltkor apró meghibásodás miatt egy hétig nem működött az egyik szekszárdi félautomata, mert Tolna és Baranya megyében mindössze egyetlen hozzáértő szerelő akad. — Bocsásson meg, de én korántsem osztozom az ön megelégedésében, mivel ingázó lévén, sok esetnek voltam szem- és fültanúja, ön ugyan váltig hangsúlyozza, hogy a jegyelővétel nem kötelező, a hangosbemondó viszont mindennap azt harsogja, hogy az említett járatokra a bérleten kívül csak elővételi menetjeggyel szabad felszállni és a kalauzok, gépkocsivezetők ennek szellemében járnak el. Rengeteg indulatos vita, veszekedés származik abból, hogy a szekszárdi buszpályaudvaron csak ritkán megforduló utasoknak egyszerűen nincs is tudomása róla. Sehol egy plakát, vagy szélesebb körű propaganda... — Készült egy értesítés háromszáz példányban, de hát mi csupán naponta nyolcszáz járatot indítunk. — Tegyük fel, hogy az utas szándékozik előre megváltani a jegyét, de még- sincs rá lehetősége. A csatlakozások között nem ritkán csak pár percnyi a szünet, és a megyeszékhelyen ügyesbajos dolgaikat intézőkkel szintén gyakorta előfordul, hogy éppen csak sikerül elérniük a legközelebbi buszt. Nem várható el tőlük, hogy ilyenkor beálljanak a pénztár előtt kanyargó sorba. Akik emiatt lekéstek valahonnan, bizonyára felháborodással gondoltak arra, hogy ha a kalauzok megmaradtak — mert a járatok számos megállója miatt nyilván nem takarítható meg a jegyet és pénzt kezelő személy — akkor minek tették kötelezővé a jegyelővételt Szekszárdon? — Ezt a hibát már kiküszöböltük: a járat indulása előtt öt perccel elővételi jegy nélkül is felszállhatnak az utasok. Egyéb módosítások is célszerűek. Habár az általunk kibocsátott elővételi jegy nem helyre szóló, a szolgálati szabályzat értelmében mégiscsak a jegy hátulján feltüntetett számú járatot veheti igénybe az utas. Ha viszont ugyanabban az időpontban, ugyanazon a távon egyszerre két autóbusz is közlekedik, s az egyiken már csak állóhely található, de a másikon még ülni is lehetne, akkor jogos a kifogás, hogy miért nem utazhat kényelmesen az, aki a jegyéről elővételben gondoskodott? A jegyelővétel egyébként az utazóközönség és á Volán számára egyaránt hasznos szolgáltatás, változatlanul szorgalmazni fogjuk, annál is inkább, mert a jövő útja a gépesítés. A kötelezővé tétel pedig az állomás személyzetének túlkapása... Illés Sándor, a szekszárdi buszpályaudvar vezetője így vélekedik erről: — Mi már mindent megpróbáltunk, hogy a jegyelővétel gyatra helyzetén javítsunk. Ezelőtt két évvel reklámszöveg kíséretében magnetofonra vettük a felhívást, — hiába. Tény, hogy most a kényszerítés szembeszökően jó eredményt produkált a statisztikában. — Csakhogy önök a szolgáltatások területén dolgoznak, s nem mindegy, hogy a közönség mennyi átkot szór a fejükre... — Az utasok valóban reklamáltak a kötelező jelleg miatt, sőt azt is megkérdezték tőlem, hogy mennyi újítási díjat kaptam én ezért az ötletért? — Örömmel hallom, hogy egyik napról a másikra megváltozott a hangosbemondó szövege, méghozzá így: „Felkérjük kedves utasainkat, hogy a ... útvonalú autóbusz- járatokra menetjegyeiket szíveskedjenek elővételben megváltani. Az elővételi jegy a felszállásnál elsőbbséget biztosít. A . jegyelővételt a járat indulása előtt öt perccel befejezzük. Minden kedves utasunknak jó utazást kívánunkMit terveznek a jövőben? — A jegyelővétel kiterjesztését a Szekszárdról induló valamennyi autóbuszra. A százhatvan gépkocsivezető nyolcvan százaléka ugyanis kalauz nélkül dolgozik: az állomást is rég kinőttük, jó volna a kocsiállások forgalmát meggyorsítani. Talán, ha a forgalmistáknak társadalmi munkában felépítünk a park közelében egy üvegkalitkát, tudunk helyet biztosítani egy harmadik pénztárnak. A két pénztárosnőnknek már most épp elég elgyőzni ezt a három vonalat is. Csányi Mária pénztárosnő így látja: — Azelőtt csak a bérleti időszak hulláma jelentett forgalmat, most napjában hat- hétszáz jegy kel el, s mindegyik hátuljára kézzel írogatjuk a járatszámot. Váltott műszakban, reggel héttől délután háromig és délelőtt tíztől este hétig dolgozunk, ebből egy-egy óra az elszámolásé. A kötelező jegyelővétel miatti haragjukat rajtunk töltötték ki az utasok, s a kalauz, gépkocsivezető kollégáktól is hallottunk megjegyzéseket, hogy mi most halálra keressük magunkat, pedig a fizetésünk egy fillérrel sem emelkedett. Talán majd a bérrendezés folyamán... Varga Dezső kalauz nem bánja, ha a forgalom utáni jutalék, a havi 120—140 forint csökken t húsz-harminc forinttal. Az utasok zöme úgyis bérletes, s a fizető utasok se mind a végállomáson, hanem útközben szállnak fel. Meg aztán kényelmesebb az előre megváltott jegyet a kocsi ajtajában kilyukasztani, mint a zsúfolt buszon hátraverekednie magát az embernek... Selmeci József és Illés Vilmos a bonyhádi telephely gépkocsivezetői. Ök is „kalauz nélküliek”, s a jegyelővételi rendszer folytán a havi ezer forintos pluszjövedelmük körülbelül százhúsz forinttal lett kevesebb. Mégis büszkén újságolják, hogy Bonyhádon nagyszerűen bevált a jegyelővétel, pedig ott az első perctől fogva csupán felkérték, és nem kötelezték rá az utasokat... Bevallom, engem ez gondolkodtatott el leginkább. KOVÁCS MARIA
