Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-19 / 67. szám
2 "Képújság 1978. március 19. Hétfő: A szocialista országok egyezménytervezetet terjesztenek elő Genf ben a neutronfegyver eltiltására — A francia baloldal megállapodása: közös jelölteket állítanak a választások második fordulójában Kedd: Todor Zsivkov tokiói tárgyalásai — A Szomáliái elnök bejelenti, hogy visszavonta az Ogadenbe behatolt csapatokat — Londoni megbeszélések Rhodesia jövőjéről, a Biztonsági Tanács elítéli a „belső rendezést”. Szerda: Ülést tart a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a tanácskozás egyik napirendi pontja a nemzetközi helyzet áttekintése — Izraeli támadás a libanoni palesztin táborok ellen. — Az amerikai bányászok sikerrel fejezik be sztrájkjukat Csütörtök: Visszatér a Földre Romanyenko és Grecsko, a világrekorder szovjet űrpáros — Rómában bizalmi szavazatot kap az új Andreotti-kormány, amely a kommunisták támogatását is élvezi, s az olasz fővárost példátlan terrorcselekmény döbbenti meg, Moro kereszténydemokrata pártelnök elrablása — TASZSZ-nyilatkozat ítéli el az izraeli agressziót. Péntek: Az amerikai szenátus megszavazza a módosított Panama-csatorna szerződést — A kubai külügyminiszter az etiópiai fővárosban. Szombat: Nemzetközi fórum Amszterdamban a neutronfegyver ellen — Franciaországban véget ér a választási kampány második része — Libanon és Izrael kérésére ösz- szeül a Biztonsági Tanács Kommentátorunké, Réti Erviné a szó: A hét 3 kérdése Az űrkorszak visszavonhatatlan mérföldkövei, hogy a Szovjetunióban nemsokára felbocsájtják az ezredik Kozmosz típusú mesterséges égitestet, s csaknem száznapos űrbéli távoliét után, visszatért a Földre a Romanyenko— Grecsko világrekorder űrpáros. Teljesítményük nemcsak a napok száma miatt jelentős, hanem azért is, mert alaposan kihasználták az időt az űrkutatás tudományának és gyakorlatának gazdagítására. A Földön sem panaszkodhatunk eseménytelenségre, a most záruló héten — kedvező és kedvezőtlen értelemben — volt új a nap alatt... A barbár izraeli támadás elöl több mint százezer ember menekült el Dél-Libanonból. A képen: a menekültek egy csoportja Bejrútban. (Képtávírónkon érkezett.) 1. Hogyan alakul a közel-keleti dráma legújabb felvonása? Libanonba megint házhoz jött a háború: az AP amerikai hírügynökség bejrúti tudósítója luxuslakásának nyolcadik emeleti ablakából nézhette végig, miként lőnek ki a támadó izraeli repülőgépek hatvannégy levegő—föld rakétát a Sabra menekült-táborra, amely húszezernél több lakójával a főváros nemzetközi repülőterének szomszédságában helyezkedik el. A leghevesebb harcokra természetesen Libanon déli részén került sor: a behatoló izraeli alakulatok csaknem ezer négyzetkilométernyi területet szálltak meg, súlyos károkat okoztak, s nagyszámú ott élő palesztint hurcoltak el. Az előzmények közismertek: a Fatah gerilláinak egy Izraelben végrehajtott akciójára hivatokzva, Begin izraeli miniszterelnök „totális háborút” hirdetett meg a palesztin mozgalom ellen. Először felhívással fordult az összes országokhoz, hogy szüntessenek meg minden kapcsolatot a PFSZ-szel — erre egyébként, mint várható volt, sehonnan sem érkezett egyetértő válasz, ám közben megtörténtek az utolsó simítások a régóta előkészített támadási terven. A csaknem harmincezer katona a két ország határának 95 kilométer hosszú sávján hatolt be, közben tengerészgyalogosok szálltak partra Tyr körzetében, s a légierő nagyarányú tevékenységet fejtett ki, egészen Bejrútig. A palesztin erők s a libanoni hazafias mozgalom alakulatai bátran ellenálltak, de a túlerőben levő támadókkal szemben nem lehetett esélyük a frontvonalak tartására, s kénytelenek voltak visszavonulni. A hivatalos izraeli bejelentések most úgy szólnak, hogy nem akarnak tartósan berendezkedni Dél-Libanonban, de csak akkor hagyják el az ország területét, ha egy széles határövezetben megtiltják a palesztinek jelenlétét. A közel-keleti helyzet újabb kiéleződése széleskörű visszhangot keltett és az izraeli támadás nagy nemzetközi felháborodást váltott ki. Határozottan elítélte a TASZSZ közleménye, szolidaritást nyilvánítottak számos országból, s így foglalt állást az arab államok szövetsége is. (Bántó kivétel volt Kairó, amely sietett hangsúlyozni, hogy az „eset” nem akadályozhatja meg a további különtárgyalásokat.) Az Egyesült Államok viszont lényegében Izrael védelmére kelt, s egy formailag kiegyensúlyozott nyilatkozat ellenére, egyetértett az említett izraeli bejelentéssel. Csakhogy az elmúlt évek válságai bizonyították: a palesztin probléma rendezése nélkül nem képzelhető el közel-keleti kibontakozás. A palesztin mozgalomnak nem egyszer hadat üzentek már — volt fekete szeptember, fekete június és most fekete március. Egy nemzet jogos, igazságos függetlenségi, államalapítási igényeit azonban nem lehet tartósan elnyomni. Ez a tanulság változatlanul erősebben hallatszik még a dél-libanoni sűrű ágyúdörgésnél is. 2. Melyek a francia választási küzdelem forró pontjai? A francia választások első fordulója nyomán, amikor a kormánytöbbség pártjai kisebbségben maradtak, de a baloldal sem felelt meg az előzetes várakozásoknak — kiéleMa tartják a francia választások második, döntő fordulóját. A három baloldali párt — képünkön vezetőik: Mar- chais, Mitterrand és Fabre — megállapodtak abban, hogy közös jelöltjeiket támogatják. (Képtávírónkon érkezett.) ződött a kampány és a politikai harc. A 491 képviselői mandátum közül csupán 68 sorsa dőlt el az első fordulóban (ezekben a körzetekben szerezték meg a jelöltek az abszolút többséget) — a többi körzetekben ma újra szavaznak, s általában két jelölt, egy bal- s egy jobboldali áll egymással szemben. Jósolni nem lehet, s noha a hagyományok, a körzetek beosztása, a középen levők ingadozása a kormánypártoknak kedvez, még háromesélyes a politikai mérkőzés. Sok múlik a választási részvétel arányán, a töredék-csoportokra (környezetvédők stb.) szavazók állásfoglalásán, valamint azon, hogy a szocialisták és a baloldali radikálisok menynyiben tartják majd be a „köztársasági fegyelmet”, ahol a közös jelölt ezúttal kommunista. Mennyivel jobb lett volna, ha a szocialisták nem vádolják a kommunistákat, nem folytatnak ellenük kampányt, s nemcsak az első forduló után egyeznek meg. Minden látszólag lényegtelen elemnek is jelentős szerepe van, miután legalább száz választási körzetet tartanak olyan „forró pontnak”, ahol teljesen nyílt a küzdelem, s egy-két százalék dönthet. Ez a szoros küzdelem mindenesetre máris változást ígér Franciaországban: akárhogyan alakul a parlament összetétele, nem lehet számításon kívül hagyni, hogy eredetileg a szavazóknak csupán 46—47 százaléka állt ki a mai kormánytöbbség mellett... 3. Mi történik Olaszországban? Ha mindez egy mozgalmas olasz filmben történne, a néző talán túlzásról beszélne. Az élet azonban megint mindent túlszárnyalt: egy órával az öt legnagyobb politikai csoportosulás, köztük a kommunista párt által is támogatott Andreotti-kormány beiktatása előtt, elrabolták Aldo Moro kereszténydemokrata pártelnököt. Az emberrablás a maga sokkoló hatásával és tragédiájával — a nyugati zsurnalisztika fordulatát használva — „ellopta” az újságok címfeliratait. Végrehajtói éppen ezt akarták: elhomályosítani, hogy Itáliában történelmi esemény zajlik, a kommunisták harminckét esztendő után újra a kormány mögött álló parlamenti többség részesei. Végső soron ez váltotta ki a szélsőségesek provokációját, amely kegyetlenségével, aljas indítékaival és brutalitásával minden jóérzésű embert felháborított. (Nem volt itt szó „kezeket fel!”-ről, vagy figyelmeztetésről — háromszáznál több géppisztolygolyót repítettek az öt testőrbe. Moro sorsa is bizonytalan, a jelentések meglehetősen ellentmondóak.) Miközben reméljük, hogy Aldo Moro. a Magyarországon is jól ismert politikai személyiség mielőbb visszanyeri szabadságát — a történtek figyelmeztetnek: elszánt és jól szervezett ellenerőik munkálkodnak az olaszországi kibontakozás megakadályozásán. Ami újabb nyomatékos érv lehet amellett, hogy ebben a kritikus közegben csak a legszélesebb demokratikus összefogás, egy nemzeti szükségkormány vezethet eredményre. Az elvetemült merénylet így fordul visszájára, hiszen annak elkerülhetetlen szükségességét bizonyítja, ami ellen a géppisztolysorozatokkal fellépett... If* Jftr Ä Egy olasz kisfiú virágcsokrot helyez el Aldo Moro elrablásának színhelyén a római utcán. (Képtávírónkon érkezett.) Atomerőmű-beruházás Káderutánpótlás Az üzemi párt-vb megtárgyalta A beruházás egyik igen fontos — és mint kiderült, ma még eléggé ellentmondásos — problémájával foglalkozott legutóbbi ülésén az atomerőmű-építkezés párt-végrehajtó bizottsága. A káderutánpótlás helyzetét és feladatait tűzte napirendre. A vb-ülés utáni néhány nappal az alapszervezeti titkárokkal is megvitatták a feladatokat. Természetes, hogy a Paksi Atomerőmű Vállalatnak tervszerűen kell gondoskodnia a káderutánpótlásról. Azonban az erőművet majd üzemeltető vállalat csak nemrég alakult meg, „saját forrásból” nem gondoskodhatott a különböző kisebb-nagyobb vezetői posztokra alkalmas szakemberekről. Fejlesztése is csak úgy történhet — egyelőre — hogy más területekről irányítják ide, helyeznek át kádereket, vagy vesznek fel frissen végzetteket. Jelenleg a felvett dolgozók képzése, a feladatokra való felkészítése folyik. A párt-végrehajtó bizottság megállapította, hogy a vállalatnak még nem is lehet káderutánpótlási terve. Ám idővel itt is meg kell valósítani a tervszerű utánpótlást. Az itt dolgozó vállalati részlegeknél — egy kivételével — azonban joggal hiányolta a vb, hogy nem rendelkeznek káderutánpótlási tervekkel. Ilyen terveket a vállalati központokban készítenek és e tervekben nem „külön tétel” az, ami az atomerőmű-építkezésre vonatkozhatna. Ez az építkezés hosszú ideig foglalkoztatja az itt dolgozó vállalati részlegeket. Éppen ezért nem lehet úgy kezelni — a kivitelezésen dolgozó vállalatoknak — mint az ország más beruházásain működő kisebb, vagy nagyobb és legfeljebb néhány évig működő főépítésvezetőségeket, építésvezetőségeket, szerelésvezetőségeket. A párt-vb álláspontja az, hogy a tartósan itt működő vállalatok paksi részlegeinél a vállalati kereteken belül, de mégis elkülönülten kell foglalkozniök a káderutánpótlással. Ez teszi csak lehetővé, hogy a párt- bizottság és az alapszervezetek teljesítsék a Központi Bizottság 1973. novemberi, a káder- és személyzeti munkáról hozott határozatából adódó feladataikat. A nagy kivitelező vállalatoknak „csak” egyik részlegük az, ami itt dolgozik. Vállalati szinten az igazgató az első számú vezető, itt azonban a részleg vezetője az, aki ott, a vállalatnál középveze" tőnek számít. Más a felelőssége a vállalat irányában, és más, nagyobb itt. Szükség van arra is, hogy stabilizálódjék az itteni vezetőgárda, ami bizony eddig nemigen valósult meg. Még annál az egy főszerelőségnél sem lehetett betartani a káderutánpótlási tervet, amelyiknél készítettek ilyet, a sok áthelyezés, cserélődés miatt. A stabilizálódást különösebben indokolni sem kell, hi' szén a munka látja kárát, ha gyakran cserélődnek a vezetők. Már pedig a határidők eléggé szorosak, a minőségi követelmények magasak. Még indokoltabb — és a stabilizálódást segíti elő — a káder- utánpótlás helyi megszervezése. Hogy a növekvő feladatokhoz itt nevelődjenek az új vezetők. Segíthessék, ellenőrizhessék ezt a helyi párt- szervék. Több alapszervezeti titkár vélekedett úgy, hogy érzik a helyi utánpótlási terv hiányát. Enélkül nem gondoskodhatnak megfelelően a káderek, illetve az utánpótlásra figyelembe vett szakemberek politikai képzéséről. Ennek igénye egyre nagyobb. Sok frissen végzett mérnök, üzemmérnök dolgozik az építkezésen, az egyetemen, főiskolán megszerezték a középfokú politikai végzettséget és tanulni akarnak. Az esti egyetemi felvételi lehetőségek korlátozottak, szükség lenne valamilyen formában kielégíteni ezt a feszítő — és mindenképpen pozitívnek értékelendő — igényt. A pártbizottság keresi a megoldás útját. (J) llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll A büntetéskiszabásról Soho nem feledem a tárgyalótermek különös légkörét; ai ügyek változatosságát, az ítélethirdetés előtti feszült várakozást, a hozzátartozók aggódó sóhajait, a vádlottak komor, egykedvű vagy bizakodó tekintetét, majd az ítélet utáni oldottabb hangulatot. A bizonyítási eljárás lefolytatása, a perbeszédek elhangzása után a bíróság ítélethozatalra vonul vissza, és tanácskozásuk után a tanács elnöke állami címerünk alatt kihirdeti a bíróság ítéletét a Népköztársaság nevében: XY vádlott bűnös ... ezért őt a bíróság.... ítéli, vagy más esetekbben a vádlottat a bíróság az ellene emelt vád alól, valamint a következmények alól felmenti. A bírósági ítéletnek rendelkező részét mindenki állva hallgatja végig, az indoklás ismertetése alatt már csak a vádlott — ebben a szakaszban elítélt — marad állva. Az ítélethirdetés után az ítéletre nyillatkozni kell. Először a ügyésznek — ha részt vesz a tárgyaláson, majd a vádlottnak, és ha a védőnek is jelen kell lennie — neki is. Háromféle nyilatkozat lehetséges: az ítéletet vagy tudomásulveszik vagy nyomban bejelentik a perorvoslatot, vagy három nap gondolkodási időt tartanak fenn. Az ítélet akkor emelkedik jogerőre — tehát akkor hajtható végre — ha az érdekeltek nem fellebbeznek. Gondolkodási idő esetén három nap áll rendelkezésre a perorvoslatok bejelentésére. Per- orvoslatos (fellebbezések) esetén a bíróság az iratokat a másodfokú bírósághoz terjeszti fel. A másodfokú bíróság döntése során emelkedik jogerőre az ítélet. Az ítélettel kiszabott büntetés mindig magában foglalja az elítélt megfosztását, pl. személyes szabadságától egyes jogaitól, vagyonától, egyes kivételes esetekben életétől stb. Tehát a büntetés valamiféle hátrányt jelent az elítéletre nézve, és ebben az értelemben a büntetés bűnhődés. Hazai büntetőjogunk azonban emellett a fő feladatnak a társadalom védelme érdekében az elkövető megjavítását és a társadalom többi tagjának a bűnözéstől való visszatartását tekinti. A büntető eljárásban részt vevő hivatalos személyeket áthatja a törvényességért való felelősség tudata, de büntetés kiszabása esetén piinden értelemben nehéz dolga a bírónak vagy bírósági tanácsnak és az elítélt-
