Tolna Megyei Népújság, 1978. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-18 / 66. szám
a Képújság 1978. március 18. CSALÁD-OTTHON Mindennapos fájdalmak H muskátli ősei A legegészségesebb embernél is előfordul, hogy napközben vagy estére megfájdul a feje, sajog a válla, a nyaka. Az ilyen jellegű panaszokon sokat segíthet a szakszerű, gyors masszírozás, amely megszünteti a fáradtságot, felfrissíti a vérkeringést és elmulasztja a fejfájást. Valamelyik családtag bizonyára szívesen vállalja ezt a „plusszmunkát”. Lássuk a panaszokat: 1. Ha a tarkóján nyomást érez. Hüvelyk- és mutatóujjunkkal masszírozzuk körbe, spirálszerűen azokat az idegpontokat, jobbról balra, a tarkó és nyakcsigolyák közötti részen, ahol a tarkó befejeződött, majd ugyanitt, nem túl erősen, nyitott tenyérrel simogassuk végig ezt a helyet. 2. Ha fáradt, kimerült a szeme. Ujjhegyeivel simítsa gyengéden, egyforma enyhe nyomással a szemöldök vonalát, kifelé a halántékig, legalább ötször ismételve. 3. Ha a nyaka fáj hátul, a nyakcsigolyák környékén. Erőteljes nyomással masszírozzuk körbe a vállakat, majd a hüvelykujjal körkörös mozdulatokat végezzünk, amelyet a váll felső részén kezdünk és felfelé haladva a nyakcsigolyán, a tarkónál fejezünk be. 4. Ha a vállai túlterheltek, elnehezedtek. Egyik kezünkkel megtámasztjuk a jobb vállat, másik kezünkkel a bal válltól lefelé haladunk erőteljes nyomással egészen a vállizom befejezéséig. Visszafelé a gerincoszlopon át, a nyakcsigolyán fejezzük be a masszírozást, majd ugyanezt elvégezzük a másik oldalon is. 5. Lüktetést és nyomást érez a halántékán. Hüvelykés gyűrűsujjunk hegyével, gyors, finom mozdulatokkal körkörösen simítjuk la halántékot, majd a homlokot oda- vissza. 6. Kitartóan hasogat, fáj a feje. Támasszuk meg a bal kezünkkel a homlokot, és a jobb kézzel laza körmozgással, le és felfelé történő enyhe nyomással masszírozzuk a nyakizmokat. Az esetek többségében szinte pillanatok alatt oldódik a görcsös fájdalom. B. K. Receptek RÁCSOS (DIÓS) LINZER 40 deka lisztet 20 deka vajjal vagy margarinnal összemorzsolunk, hozzáadunk 20 deka darált dióbelet, majd 3 tojással elkevert 25 deka cukrot. Simára kidolgozva kettéosztjuk, egy kisebb és egy nagyobb darabra. A nagyobb darabot kb. egy centiméter vastagra nyújtva tepsibe tesszük, s megkenjük 5—6 kanál savanykás lekvárral. A kisebbik részből rácsokat formálva, a rácsokat a lekvár tetejére téve, megkenjük tojással. 10—12 percig (előmelegített sütőben) pirosra sütjük. Sokáig frissen tartható sütemény. DÉLI GALUSKA ESTI TÄLALÄSA Csak hűtőben és nem tovább, mint 3—4 órán át tartogatott galuskát a zsiradékkal kirakott tűzálló tálba lerakunk, reszelt sajttal meghintjük, tejföllel meglocsoljuk: így rétegezzük. Tetejére ismét sajt kerüljön. Tizenhat éves fiú tanítványom mesélte el tavaly a tavaszi szüneti időbeosztását: — Tíz óra tájban felkeltem. A szüleim már régen dolgoztak akkor. Megreggeliztem és elmentem az uszodába. Két- három óra tájban ebédeltem. Aztán hat óra felé lementem a klubba diszkóra, tíz-tizenegykor indultam haza. így ment ez mindennap. Minden iskolai szünet a diákok pihenését, kikapcsolódását szolgálja, a szervezet regenerálódását. Az előbb leírt pihentejtő napirend elég általános a Családokban. Természetesnek veszik, hogy a kamaszgyerek fél délelőttöt ágyban heverésszen, hadd piA MUSKÁTLIT valamikor ősi magyar növénynek tar_ tottuk. Azután a hatvanas évek közepén alig lehetett egy cseréphez hozzájutni, mert egy baktérium szinte lehetetlenné tette a szaporítását. Ma már újra kapható a virágüzletekben, és úra díszíti kertjeinket, parkjainkat és ablakainkat. Nem is akármilyen színekben és formák, ban. A muskátli nemzetsége (Pelargonium) mintegy 250 fajt foglal magába, amely kevés kivételtől eltekintve Dél-Afrikában őshonos. Ezt a sok fajt mán az 180Q-as évek elején 15 szekcióba osztották. A Pelargonium el_ nevezés görög szó, azt jelenti, ahogy a gyümölcs kinéz. Először az angol William Ai- ton (1731—1793) használta ezt a nevet. Sok országban gerániumnak is nevezik. Ez is görög szó — darut jelent. Néhány faj 300 évvel ez_ előtt Európába került és a földközi-tengeri országokban kivadult. A vad fajok azonban ma már nem rendelkeznek kertészeti jelentőséggel, csak mint nemesítési alapanyag jönnek számítás, ba. A keresztezéseikből létTavaszi szünet henje ki magát — mondják a szülők. Pedig ma már az idősebb emberek is aktív pihenéssel töltik el üdülésük idejét. A kamaszgyerek esetében pedig egyenesen káros az ilyesféle napirend. Nyolc órára feltétlenül ki- alussza magát a gyerek. így még van ideje egy kis rendet tenni a lakásban, esetleg befűteni, bevásárolni, vagy más apró mindennapos teendőket elvégezni a ház körül. Ezt elvárhatjuk tőle a tavaszi szünet idején, ettől nem romlik el a vakációja. Egészségi szempontból sem hasznos a sok heverés. A megfelelő napirendhez tartozik az is, hogy ne csak reggel ragaszrejött fajták azonban ma Európa, sőt a mérsékelt öv legnépszerűbb növényei. A legismertebb a kerti muskátli, a Pelargonium zonale. Az ősalak Dél-Afriká. ból származik, ahol 30—40 centiméter magas növény, a szár alsó része megfásodik, és a levelein barnáspiros csík fut körbe. A virága piros, rózsaszín, és fehér. Ez a muskátli 1710-ben von Beaufort herceg révén került Európába. 1715-ben Zürich, ben már termesztette Murait kertész. Az első keresztezéseket 1732-ben végezték. A másik ismert faj, a kúszó muskátli, Dél-Afrika tengerpartjáról származik. Az előző fajhoz hasonlóan, de már 1701-ben, szintén Beaufort herceg révén került Európába. A levelei húsosak, és az előző fajtól eltérően kopa. szók. Az alapfaj virágszíne világos kárminpiros. Sok keresztezést végeztek vele. A létrejött új fajták elsősorban csüngő díszek, balkonládák, ablakládák növényei. Ismert az angol muskátli. Az alapfajt 1794-ben Masson hozta a Kapföldről Angliába. Sok egyéb fajjal keresztez. kodjunk az időben való fel-* keléshez, hanem az esti lefekvés időpontját is ésszerűen határozzuk meg. A felső tagozatos, de főleg a középiskolás korú gyerekek idejük nagy részét szeretik a hasonló korúak társaságában tölteni. Ezt az igényüket megértéssel kell kezelnünk, de semmiképpen nem szabad elszalasztanunk a lehetőséget, hogy a gyerek megnövekedett szabad idejét a családdal való értékes együtt- létekben töltse el. Főleg kollégistáknál kell figyelnünk erre. A gyerek számára is érdekes kulturális, szórakoztató programokkal tehetjük változatossá, élményszerűvé az együttlétet. Vigyük el ma> ték, amelyekből nagy virágú, értékes fajták jöttek létre. Ezek a fajták azonban érzékenyebbek, télen magasabb hőmérsékleten kell tartani, nyáron kevésbé nőnek, és évente csak egyszer virágoz, nak. Sok más faj is került Európába. Ezek egy részét a földközi-tengeri országokban olajukért termesztik. Díszkertészeti jelentőségük nincs. Olajukért már 1819-ben Lyonban termesztették. A virágjukért termesztett fajták száma ma már meg. számlálhatatlan. Bécsben már 1825 és 1843 között 263 fajtát tartottak nyilván. Ma szinte naponta új fajták látnak napvilágot. Az új fajták gyorsabban nőnek, többet virágoznak és ami a legfonto. sabb, ellenállók a betegségekkel szemben. Üj fejezetet nyitottak a muskátlitermesztés történetében a magról szaporítható muskátlik. AMIKOR muskátliról beszélünk, ne feledkezzünk meg a magyar nemesítőkről és fajtáikról sem. Magyar Gyula, Gríeger Ferenc beírták nevüket a hazai kertészet aranykönyvébe. F. B. gunkkal moziba a közelálló pajtásait, vagy a kislányt, akihez vonzódik. Ha társaságunkban nem kell lemondania a vele egy idősek közelségéről, nem érzi kényszeredettnek az együttlétet. Hívjuk meg őket magunkhoz, hadd találkozzon otthonunkban társaival. Ha csemeténk egész évben megszokta a rendszerességet, akkor a szünetben sem tud kibújni a bőréből. Ha korábban is kivette részét a házi munkából, akkor megríöve- kedett szabad idejében fokozottabban megteszi. S ha korábban hagytuk kedvére barátkozni, hagytuk kiválasztani és csalódni... akkor most sem lehet baj vele. (Á. L.) Az utas a ___________ presszónál lepett oda a kocsimhoz. Felhúztam a kesztyűt, megvártam, míg elhelyezkedik mellettem. — Hová? — kérdeztem. Nem válaszolt azonnal. Levette a kalapját, ujjaival beletúrt a hajába. Hosszú, ideges ujjai voltak. Az arca eléggé hétköznapi. Szabályos orr, sűrű szemöldök, a homlokán kis forradás. Jó az ilyesmit megjegyezni. — Szóval? — Ezen az utcán kifelé. — A Körútra? — Igen. — Jó, de hová? — Mindegy. — Nekem is. — Hát mondjuk, hogy a híd felé. Balra. Annyit tudtam, hogy a kávé megint ugrott. Kávét akartam inni, azért landoltam a presszónál. Az előző fuvarom egy tupírozott kis macska volt, olyan titkárnőféle, tudja. Egyetlen fillér borravalót sem adott. A Géza utcában, az irodaház előtt szállt ki, azt sem mondta, hogy jónapot. A kocsiban erős, émelyítő parfümszag maradt utána, úgy éreztem magam, mintha egy illatszerboltban ülnék, gyorsan lehúztam az ablakot, hogy meg ne fulladjak. Fáradt voltam, kicsit álmos is, alig vártam, hogy lenyelhessek egy jó kávét. Amióta kijöttem a garázsból, egyetlen percre sem maradtam utas nélkül. De meglehetősen rossz napot fogtam ki, csupa rövid, párforintos fuvart csináltam, ezek alig hoztak valamit. A bűzbomba meg egy fityinget sem adott. Szóval, miután kitettem, befordultam a szomszéd utcába, hogy a Centrumban megigyam a kávét. Odahajtottam a járda- szegélyhez, éppen ki akartam szállni, amikor az a férfi a kocsimhoz lépett. Elindultam vele a Körút felé. Ami azt illeti, nem vagyok oda az ilyesmiért. Nem tartom egészen tiszta ügynek, hogy valaki cél nélkül ül be a kocsimba, és csak úgy a hasára üt. De l)át végül is nem az én dolgom. Az a fontos, hogy fizessen. — Ha akarja, mehetünk lassabban is — kezdte az utas. — Ahogy parancsolja. — Gondolom, magának is könnyebb, ha lassabban megyünk. Nem sietek sehová. — Száguldani úgy sem lehet — mondtam. A kis nő parfümjét az utasból áradó piaszag teljesen elnyomta. Ha szondába lehelne, menten színt váltana a kristály, gondoltam. Nem volt részeg, nem mondom, hogy az lett volna, inkább kicsit letörtnek látszott, mint aki a bánatát szellőzteti. Negyven körül lehetett, negyven-negyvenöt körül, vízhatlan kabátot hordott, a sál hanyagul lógott a nyakában. Elhatároztam, hogy még véletlenül sem megyek ki vele a zöldövezetbe. Nem a képe miatt. A képével és a megjelenésével semmi bajom nem volt, de biztos, ami biztos. A pasas rém sokat dohányzott. Amint elszívott egy cigarettát, azonnal másikra gyújtott. Kétszer is megkínált, kétszer is azt mondtam, hogy női szakasz. — Talán igaza van — mondta. — Jó párszor gondoltam én is, hogy le kellene szokni róla. De mi a fenének? Az embernek nincs olyan túl sok élvezetben része, hogy akárcsak egyről is könnyen lemondhasson, igaz? Ez az egész engem nem érdekelt. Nem szeretem, ha udvariatlannak néznek, hát társalogtam vele, ahogy tőlem tellett. Azt feleltem, van a dologban valami. — Ritka az olyan, akinek nincs semmi szenvedélye — folytatta. — Valami kell, ami fenntartsa az embert. Már erősen sötétedett, az utcai lámpák fénye bevetődött a kocsiba. Az utasomnak láthatóan melege volt, kigombolta a kabátját, levette nyakából a sálat. — Nem zavarom? — kérdezte. — Hogy érti? — A beszéd nem zavarja? Röhögnöm kellett. — Nézze, uram, tizenöt éve vagyok a vállalatnál, elképzelheti, hogy megszoktam. Ezt is, a részegeket is, az éjszakázást is, a tapenoló párokat, meg minden mást, ami a taxival együtt jár. Az utas mohón szívta a cigarettát, mintha ez volna életében az utolsó alkalom. — Néha jól jön az embernek a beszélgetés — mondta. Vállat vontam. — Engem nem zavar. Piros lámpát kaptunk, beálltam az útkereszteződésnél sorakozó kocsik közé. A jelzőt figyeltem, a kávé járt az eszemben, meg az, hogy az igazgatóság ebben az évben is kihagyott a buliból, olyanoknak utaltak ki lakást, akik hozzám képest csecsemők a vállalatnál. Például Dobák. Csak távolról látott gépkocsit, amikor én már régen a volánnál ültem. De hát Dobák valami szakszervezeti micsoda, mindig ott nyüzsög, állandó készenlétben tartva a nyelvét... A lámpa váltott. — Át a hídon? — kérdeztem. — Jó. Menjünk át a hídon. Arra mehetünk, amerre akar. — Rendben van. Én hajtok találomra, de szóljon, ha éppen másféle tájékhoz lenne kedve. — Egészen mindegy. Maga mit mondott volna? Aszongya: egészen mindegy. Hát nekem aztán tényleg mindegy. Találkoztam én már taximániásokkal máskor is, azt hiszem, ismerem őket: van pénzük, valahol jól leszopják magukat, és ellenállhatatlanul rájuk jön az autózás. Ilyenkor semmi sem drága. Urak egy estére. Egy estére legalább. Ide-oda vitetik magukat a városban, aztán rendszerint kikötnek valamelyik bárban. De mintha ez más lett volna. És tulajdonképpen nem is igen látszott rajta az ital. Egész idő alatt csendben beszélgettünk, sejtelmem sem volt, hova akar kilyukadni. Összevissza szövegelt: — Jó kocsi ez? Hát mit feleljek? — Tűrhető. — Nem értek a márkákhoz — mondta. — Az biztos. Akkor nem kérdezne ilyet. — Nekem mindegyik egyforma. — Épp úgy nem egyformák, mint a nők. De nem ám! — Műszaki antitalentum vagyok — mondta. Felőlem akármi is lehetett volna. Untam, ez az igazság. De csak nem állította le a verklit. Köpködte a kérdéseket, mint egy gépfegyver: — Mindig ugyanezzel jár? Mondtam, rendszerint. — Szeret vezetni? — Ez a munkám. — Nem fárasztó? — Minden munka fárasztó. A Vérmező táján futottunk. Igyekeztem forgalmas helyen maradni. Manapság nem könnyű megbízni még a régi ismerősökben sem. — Nem irigylem magát — jelentette ki a pasas. — Ahogy nézem, nem lehet valami túl kellemes egész nap a volánnál ülni. Még akkor , f: • , *. Kétmillió meg egy sem, ha megtalálja a számítását az ember. A gépfegyver tovább kelepéit: — Nős? — ez volt a következő. — Meg akar interjúvolni? — kérdeztem. — Dehogy. Csak érdeklődtem. — Húsz éve nős vagyok — mondtam. — De éppen olyan, mintha kerek száz éve az volnék. Furcsán elmosolyodott. — Mi, férfiak szeretjük jártatni a szánkat — okoskodott. — Fogadok, hogy meg sem tudna lenni a felesége nélkül. — Csak bízza rám. — Gyerek van? — Kettő. — Kijönnek a pénzből? Hogy kijövünk-e a pénzből, érti? Mi a fenét akar ez, gondoltam. — Gyerekkel nem lehet könnyű — mondta. — Megvagyunk. — Ahol két gyerek van, ott le kell mondani erről- arról. Hát nem ugróm be, apuci, mondtam magamban. Tőlem aztán nem fogsz hallani semmi rázósat. De nem ám, apuci... Fél Budát becsavarogtuk már, visszafordítottam a kocsit Pest felé. Emlékszem arra, hogy a taxióra jóval a százas fölött járt, fixírozni kezdtem az utast, hogy vegye észre magát végre. Mintha kitalálta volna a gondolataimat, azt kérdezte, mit tartok róla. Mondtam semmit. — Fejre ejtett palinak tart? Mondtam, miért tartanám annak. — Utődöttnek néz, mi? — kérdezte. — Nem tudom, miért beszél így. — Hogy ennyi pénzt kidobok, csak úgy. — Az ön dolga, uram. — Néha jólesik az embernek, ha kibeszélgetheti magát — mondta. Kezdett nagyon az idegeimre menni. Fogalmam sem volt róla, mit akar. Mert abban biztos voltam, hogy akar valamit. Mérget mertem volna venni rá, hogy van valami az ügy mögött. Hacsak nem a feje beteg. Megpróbálkozott az mindenféle témával: időjárás, katonai puccsok, áremelés és fene tudja még mi. Mintha csak azért szállt volna be a kocsimba, hogy velem beszélgessen. — Ha akarja, uram, ajánlhatnék önnek egy jó szórakozóhelyet — mondtam már kínomban. Leintett, hogy köszöni, nincs ilyesmihez kedve. — Szórakozóhelyre gondoltam, uram! Ahol igazán jól érezheti magát egy férfi, ha egyedül van. 'Nem hiányzott neki. — Szóval nincs kedve ilyesmihez? — Nincs. Szóljon hozzá!... Kétmillió ember lakik ebben a megveszekedett városban, és egyet sem talál magának, akivel normálisan elüthetné az ideiét? Akkor már úgy fel voltam húzva, hogy a pokolba kívántam. — Visszamegyek Pestre — vetettem oda. Erre is csak azt mondta, hogy jó. A Bazilika előtt leállítottam a kocsit. — Nézze uram, ez így nem megy. Én nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy verébként röpdössek az utcákban. Most már legyen szíves, bökje ki, mit akar. £ elkeskenyedett a szá______ ja, nem szólt egy szót s em. Feldobta nyakába a sálat, feltette a kalapot is és a taxiórára nézett. Az óra százhetvenötöt mutatott. Az utas a tárcájáért nyúlt, két darab százast és ráadásként egy húszast nyomott a kezembe. — Minden jót — mondta savanyúan. Fellélegeztem, isten bizony. Csakhogy befejeztük. Végre megihattam a kávémat.
