Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-05 / 31. szám
a^pújság 1978. február 5. Szerződések nélkül: Kérdőjeles riport llardombrol ? A Várdomb, Kossuth utca 136. számú ház utcai frontja Ugyanaz az udvar felől. A balra lévő nyílás a falon. Törökék konyhájának ablaka „Kiemelten kell elősegíteni a 3 és több gyermekes családok lakáshelyzetének megoldását.” Tolna megye Tanácsa V. B. 133/1974 (VII. 17.) sz. határozata. Sose kívántunk a mindenhez értők szerepében tetszelegni. Az élet — és cseppet sem csekély részben olvasóink bizalma — azonban nagyon sokszor hozzásegít bennünket olyan tények megismeréséhez, melyek már gyakran kiváltották a hozzáértők és döntésre hivatottak érdeklődését, intézkedéshez vezettek. Ami az újságíró szaknyelvén csak „téma”, az másnak létfontosságú lehet, netán közérdeklődésre tarthat számot. Alighanem az alábbiakban is ilyesmiről lesz szó, amikor csak a tudomásunkra jutott tények tömör összegezésére és néhány kérdőmondatra szorítkozunk. Január 24-i postabélyegzővel levelet hozott számunkra a posta. Feladója Török Sán- dorné, Várdomb, Kossuth utca 136. szám alatti lakos, négygyermekes családanya volt. A levél hangja kétség- beesett. Mint január 30-i látogatásunk alkalmával meggyőződhettünk róla, emberileg cseppet sem indokolatlanul. Török Sándorné 33 éve lakik egy konyha-szobás lakrészben, melyről immár 17 éve az volt az érzése, hogy az néki szolgálati lakása. Az épületben lévő református imatermet korábban édesanyja takarította, majd a fenti időpont után lánya, aki a helyi termelőszövetkezet egyik (13 éve egyhelyben dolgozó) tehenészének felesége lett. Ezenkívül ők szedik be a helyi református gyülekezet egyházfenntartási hozzájárulását. A konyha 2x3, a szoba 4x4 méter alap- területű. Annak ellenére, hogy ez utóbbi a falu fő utcájára néz, nyomorúságos otthon egy házaspárnak, 3, 5, 7, és 14 éves gyerekeiknek. A lakást az előbbiek fejében kapták. Munkaköri kötelességük arányban állt otthonuk méretével és színvonalával. e A református egyházközség és Törökék közt írásos szerződés nincs, az egész falu által ismert joggyakorlat viszont van. Ami persze Tö- röknének GYES-t már nem jelentett. o A református gyülekezet az imaház eladása mellett döntött. Idézet a panaszos levélből: „2 hónapja eldöntötték, hogy eladják azt a részt is, amiben eddig az istentiszteletet tartották.” (A Törökék által lakottal együtt O. I.) „Meg szerettem volna venni, de egy kereset mellett ilyen rövid idő alatt lehetetlen 120 000 Ft-ot összehozni.” Törökék részletfizetést ajánlottak, kérésüket elutasították, mert jelentkezett falubeli vevő, aki egy összegben tud fizetni. o Falubeli ? Szabó József juhász, a bá- taszéki Nagyközségi Tanácson lelhető 30.276 1975. sz. Adatlap tanúbizonysága szerint 1975. február 4-én megvette Vajda Károlyné házát, mely a 137. hrsz. alatt, ugyanabban az utcában — tehát a Kossuth utcában — a 45. sz. alatt látható. Érdemes megnézni, szép ház, a tulajdonos bizonyára költött rá. Csak éppen nem jelentkezett be. Állandó lakhelye 1949. novembere óta Sárpilisen a József Attila út 2. sz. alatt van. Egy ugyancsak nem elvetendő épületben. Várdombon élettársa és 1973- ban született fia, Sárpilisen elvált felesége, lánya és ő maga van bejelentve. Ténylegesen Várdombon lakik. e Szabó József a várdombi házat a jelek szerint eladta. Szerződést a nagyközségi tanács 1978. január 30 igmég nem látott. Az ügyletben mégis lehet valami, mert a (volt?) református imaház kapualjába — mint sajátjába — Szabó József már elkezdte az új ablaktokok behordá- sát, hiszen a házra valóban ráfér a renoválás. Ugyanakkor szóban közölte Törökékkel, hogy a négy gyerekkel együtt az udvarnak mekkora részét használhatják. Pitvarnyit. Az ügylet létrejöttének valószínűsége mellett szól az is, hogy Vincze Áron sárpilisi (területileg ide illetékes) református lelkész 1978. január 23-án kelt levelében értesítette Töröikéket, hogy az előző napi presbitériumi gyűlés hozzájárult az eladáshoz, tehát sürgősen költözzenek ki, mert: „eddig sem volt jogilag megalapozott az itt tartózkodásuk.” 33, vagy csak 17 éven át? Ki tudja? o Szabó József házvásárlási (csereberélési) jogát nem vagyunk hivatottak eldönteni. A református gyülekezet az imaházat eladhatja. Az illetékes hatóságok ellenjegyzésének birtokában. Ez mindmáig hiányzik. Miért hiányzik? Miért lett az eladás, ahogy Törökné 'helyesen írta. „ilyen rövid idő alatt” sürgős? o Eszünkbe se jut semelyik gyülekezet belügyeibe avatkozni. (Az szinte mellékes, hogy ha netán Szabó József valóban a Kossuth u. 136. szám alatti imaház birtokába jut, ő — a tulajdonos — és nem Törökné köteles biztosítani a 26 családból álló ottani gyülekezet hitéletéhez váló szolgalmi jogát.) Egy nagy családot Magyarországon 1978-ban az utcára tenni képtelenség, sőt ezzel még csak megpróbálkozni is az. Szerzett jogaikban sem kor- . látozhatók, bármilyen nép- gazdasági fontossága lenne is egy juhnyáj udvarbéli elhelyezésének. Jártunk a bátaszéki Nagyközségi Tanácsnál. Erdei János tanácselnök és Nagy Ferenc vb-titkár egybehangzóan állítják, hogy Törökéket a törvény teljes szigorával megvédik minden zaklatástól. Állami lakása, elhelyezési lehetősége a tanácsnak Várdombon, Török Sándor munkahelyén, nincs. Utolsó kérdőjeles mondatunk: —mi lesz Várdombon a megoldás? ORDAS IVÁN FOTÓ: BAKÓ JENŐ A szocialista magyar társadalom születése (6.) Az értelmiség Kelet- és Közép-Kelet- Európa egész modern fejlődésében és így a szocialista építés időszakában is mindig fontos társadalmi-politikai kérdésként jelentkezett az értelmiség helyzete. Európa ezen térségében sokkal erősebb volt az értelmiség társadalmi integráltsága és politikára való orientáltsága, mint Nyugat-Európában. Az 1945-től meginduló népi demokratikus fejlődés az értelmiség társadalmi-politikai orientációja fő irányának megváltoztatását eredményezte: a nemesi-úri társadalomvezetéssel kapcsolatos állásfoglalás helyett a szocialista fejlődéssel kapcsolatos állásfoglalás vált vízválasztóvá. A fordulat évét követően ez az alapvető orientációs pont még egyértelműbbé vált és így 1945-től folyamatosan erősödött — és ebben érelmiségi politikánk torzulásai is szerepet játszottak — az a tendencia, amely az értelmiségi politikánk torzu- emigrációtól és az értelmiségi pálya elhagyásától, vagy az arról való lekényszerülés- től eltekintve — a következő alapvető alternatívát nyújtotta; vagy a szocializmus ügyével való teljes politikai azonosulás, vagy pedig a szakember mivolt előtérbe állítása, a szakszerűség útján való érvényesülés és így a közszférától a „Drivátszféra” felé fordulás. Ennek eredményeképpen két magatar, tástípus alakult ki: az egyik a szocializmus ügyéért való társadalmi-politikai orientációban kereste a megvalósulást, a másik a szakszerűség védelmében fellépve politikailag abban fejeződött ki, hogy a szakszerűséget félA másik lényeges tényező, amelyik ebben az időszakban az értelmiség átstrukturálódását elősegítette, az új értelmiség kiképzése és így az új és régi értelmiség kettőssége volt. A népi kollégiumok rendszere — a háború előtti kezdeményezésekre támaszkodva — rendkívül erőteljesen járult hozzá ahhoz, hogy egy új, munkás-paraszt származású értelmiség jöjjön létre, amely annak alapján, hogy a társadalmi-politikai változások hívták életre, igen erőteljesen társadalmipolitikai elkötelezettségű volt. Nem arról van szó, hogy a régi és az új értelmiség különbsége egyszerűen nemzetette a politikától, a forradalomtól, a szocializmustól. A félreértések elkerülése végett nem azt mondjuk, hogy a szocializmussal azonosuló értelmiségiek nem voltak jó szakemberek és azt sem állítjuk, hogy a jó szakemberek között teljesen hiányzott a szocializmus igenlése. Nem lehet a szak- szerűséget és a politikát radikálisan szembeállítani. Itt csupán a fő orientációs tendenciákról van szó. déki különbségek alapján leírható. A régi és az új értelmiség nem azonos egyszerűen az 1945 előtt és az azután értelmiségiekké váltak csoportjaival, hanem ezt legalább ilyen erősen motiválta a kétféle orientáció különbsége. A régi értelmiségre a szakmai orientáció jellemző, és a politika is csak mint szakembereket fogadja el őket, az új értelmiségnél pedig igen erős a társadalmipolitikai orientáció. Mindez pedig az értelmiségi szakmákat is erőteljesen differenciálta. Míg összességében — 1973-as országos adat szerint — az értelmiség 62 százaléka fizikai dolgozó gyermeke volt, addig ez az arány a különböző értelmiségi területeken már igen eltérő. A (politikai vezetők 90, a tanácsi értelmiségi dolgozók 75, a gazdasági vezetők, agronómusok, mérnökök 65— 70 százaléka fizikai származású, míg ugyanaz az arány a középiskolai tanároknál 57, az orvosoknál 43 százalék. (A nem budapesti értelmiségre vonatkozó 1971-es adatok.) 1956 után — mint erről már szóltunk — az új társadalmi, társadalompolitikai szituáció és ezen belül az értelmiség-politika megváltozásának hatására az értelmiség helyzetében is íelentős változások következtek be. Képletesen azt is mondhatnánk, hogy míg a 40-es évek második felében a vezetésben a szakmai és politikai vezető külön és egymás mellett volt jelen és az 50-es évék elején a politikai vezető maga alá rendelte és zárójelbe tette a szakmai vezetőt, addig az ötvenes évek Az értelmiségnek a társadalmi munkaszervezethez elsődlegesen szakemberként való beépülése parancsoló szükségletként követelte meg egyfelől az értelmiség rendkívül dinamikus létszámnövekedését, másrészt a két világháború közötti szakmai struktúrának átalakítását. 1949-ben az egyetemi és főiskolai diplomával rendelkevégétől a szakmai vezető részint emancipálódott, részint pedig a szakmai és politikai elem együttese egy személyben is a vezetés kritériuma lett Ezzel új elem lép be az értelmiség meghatározottságába, amely most már nem elsősorban orientációs, hanem elsődlegesen pozicicnális jellegű. Ez a pozicionális különbség nem egyszerűen a vezető és nem vezető értelmiségiek között van, hanem a vezetéssel és az irányítással kapcsolatos közvetítésekre is kiterjed — a közvetlen rendelkezéstől a közvetítéses irányításon át a presztízsig és a személyes kapcsolatok jelentőségéig. Mindezek a folyamatok azt eredményezték, hogy az értelmiség a szocialista fejlődés során a társadalmi struktúra általános kereteibe tagolódott be és egyre erőteljesebben szakértelme révén kívánja és tudja megvalósítani önmagát. zők aránya az aktív keresők 2 százalékát sem érte el. 1975-ben pedig a közel 3,5- szörös növekedés eredményeként az aktív keresők 7 százalékát is meghaladta. A felszabadulást megelőzően a magyar értelmiségen belül a jogászság túlsúlya volt jellemző, amit elsősorban a nemesi-úri társadalomvezetés igényei indokoltak. A felszabadulást követően az értelmiség szakemberként váló konstituálódása következtében éppen ezért az átlagos növekedési ütemet is meghaladóan a műszaki (több mint hatszorosára), a pedagógusi és közgazdasági (közel ötszörösére) értelmiség fejlődött és jött létre az értelmiség kiegyensúlyozott szakmai szerkezeté. Természetesen — mint erre Huszár Tibor az értelmiség fejlődéstendenciáinak elemzése során rámutatott — „az uralmi-hatalmi viszonyok és a szaktevékenységek elválasztása a szocialista társada. lomban csak feltételes, s csak bizonyos határok között igazolható funkcionálisan”. Ebből adódóan az értelmiségnek a társadalmi szerkezetbe elsősorban szakemberként való betagozódása nem az egyes értelmiségi pályák de- politizálódását jelenti, hanem az értelmiség strukturális elkülönülésének csökkenését. Éppen ezért hangsúlyozhatta pártunk XI. kongresszusa az értelmiség társadalmi helyzetéről szólva egyfelől az értelmiség társadalmi szerepének növekedését, másfelől pedig ezzel szoros összefüggésben, hogy „értelmiségünk a nép részeként alkotó tevékenységében eggyé forr, céljaiban azonosul a munkás- osztállyal”. KOLOSI TAMÁS Következük: Az osztálykü- lönhségek kiküszöbölése felé! RÉGI ÉS ÜJ ÉRTELMISÉG A SZAKMAI STRUKTÚRA KIEGYENSÚLYOZÁSA
