Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-24 / 47. szám
A ^KÉPÚJSÁG 1978. február 21. A közművelődés kérdései Egyre több munkásolvasó llonzó rendezvények a könyvtárakban Hódít a tv, országszerte annyi könyvet, folyóiratot vásárolnak az emberek, mint még soha, szaporodnak a házi könyvtárak, ugyanakkor sokan látogatják a közművelődési könyvtárakat. A városi könyvtárakat egy-egy olvasó évente huszonötször, a vidékieket tízszer keresi fel, és a legújabb adatok szerint egyre több a munkásolvasó. A tanácsi könyvtárak olvasóinak húsz százaléka — 320 ezer —, a szakszervezeti könyvtárak olvasóinak mintegy 60 százaléka — 370 ezer — fizikai dolgozó és szakmunkástanuló. Vagyis: a munkások 23—24 százaléka veszi igénybe a köz- művelődési könyvtárakat. A mezőgazdasági dolgozóknak viszonylag kis része, 16—18 százaléka jár könyvtárba, annál nagyobb számban, szinte tömegesen jelennek meg a szellemi dolgozók. Ez utóbbiak a megyei és városi könyvtárak olvasóinak egynegyede. Kedvező változásként nyugtázták azt is, hogy a fiatalok egyre nagyobb számban — a 15 éven aluliaknak csaknem 50, a 15—30 éveseknek 30 százaléka — otthonosan mozog a könyvtárakban. Ök már kisiskolás kortól tanulják használni a könyveket, a könyvtárat. Az utóbbi időben mind többen olvasnak a könyvtárban, főleg ott, ahol tágasak a könyvtárhelyiségek, olvasótermek. Évente mintegy 20 millió kötet forog kézben a helyszínen. Az érdeklődés alakulására jellemző: az utóbbi években egyre többen keresik a mai magyar és a szovjet irodalmi alkotásokat, társadalomtudományi és ismeretterjesztő műveket. A könyv megszerettetéséhez, az olvasási kultúra fejlesztéséhez nagymértékben hozzájárultak a könyvtárak is, amelyek ma már sokkal nyitottabbak, mint azelőtt voltak: szolgáltatásokkal, rendezvényekkel vonzzák az olvasókat. A megyei könyvtárak példáját követve a városi könyvtárak is megkezdték a tájékoztatást: bibliográfiákkal, forrásfeltárásokkal, irodalomkereséssel, referálásokkal, valamint tudományos és szakkönyvtárak közvetítésével elégítik ki a növekvő szakirodalmi igényeket. Az író—olvasó találkozók, vetélkedők is számottevően gyarapították az olvasók táborát. A könyvtári rendezvények törzsközönsége — főleg a fiatalok — sok helyen könyvtári klubot alakított. A könyvtárak forgalmának növekedését jelentős mértékben elősegíti az állomány gyarapodása. Valamennyi típusú közművelődési könyvtárban létrehozták a kézi é: segédkönyvek gyűjteményét. Száznál több könyvtár audioszolgálattal, s mintegy harminc zenei gyűjteménnyel rendelkezik. A nagyobb települések könyvtárai sok tízezer olvasó számára teszik hozzáférhetővé a képzőművészeti alkotások, múzeumi tárgyak reprodukcióit. A nemzetiségek lakta települések könyvtáraiban szükség szerint gyarapítják az anyanyelvi könyvek számát. A növekvő igényeket szeretnék kielégíteni a könyvtárak fenntartói azáltal is, hogy tovább fejlesztik a könyvtárak hálózatát. Uj könyvtárakat létesítenek többek között a fővárosban, Békéscsabán és Szegeden, a régi könyvtárakban pedig új részlegeket nyitnak, audiovizuális és más korszerű eszközöket bocsátanak az olvasók rendelkezésére. A lakótelepeket mozgó könyvtárak segítségével látják el, a jövőben azonban ezeken a helyeken is építenek komplex művelődési központokat. Ke- lenföldön csaknem kész az új könyvtár. Kisebb, mint a Pataky István Művelődési Központban lévő, de ugyanolyan korszerűen felszerelt. Könyvállománya kezdetben 80 ezer, később 140 ezer kötet lesz, 250-féle napilapot és folyóiratot nyújt az olvasóknak. iZenei és biológiai könyvrészleg is működik itt. Pestlőrinc központjában 80 négyzetméter alapterületű könyvtár épül a következő két- három évben. A könyvtárak — főleg az új létesítmények — immár nemcsak könyvtároló, kölcsönző helyek, hanem az önművelés és a közösségi művelődés színterei. Hivatásuk, rendeltetésük bővült, anélkül, hogy átvették volna más művelődési intézmények funkcióját. Hangulatos miliők a rendhagyó irodalmi órák számára, kiállító- és hangversenytermek, irodalmi estek, író—olvasó találkozók, • klubfoglalkozások meghitt otthonai. M. E. Abody Béla Csoda a bútorokkal SOR KERÜLT a bútorokra is, lévén ezerkilencszáz- harminckettő, sokatmondó dátum. Először egy féllábú férfi érkezett, fején akkora lyuk, hogy kisebbfajta húsvéti tojás fészkéül szolgálhatott volna. — Melyik az? — kérdezte. — Sietek, autóval vagyok. Gyula leültette, cigarettával kínálta, borral is. Fél litert vett a sarkon, Maxhof- fertől, elengedhetetlen befektetésnek vélte. Majd vérbe borul a vevő szeme, gondolta, a bútorok hűvös színhatások sugárzásába kerülnek, jobbra érdemes lelkűk integet a lepattogzott politúr mögül. Dadogni kezd, és azt mondja, hogy azonnal megvesz mindent, csak adják! Másképpen alakult. A férfi — nepper lehetett — szakszavakat mormolt, botját az asztalnak támasztotta. Csak annyit mondott — kopott ez, kedves úr. Kopott, ez az igazság. Kell nyolcvan? Nem kellett a nyolcvan. A sánta elment. — Meg fogja bánni — mondta. Kvázi — ezt is mondta még. Miért? A második jelölt kövér nő volt, zöld lódenkabátban. Ez már az első szobában gya- lázni kezdte a szekrényt. — Mert mit érhet egy ilyen, kérdem én? — mondta kétszer is. — Azt hiszik, valami istentudja milyen érték, aztán az ember feljön hiába. Hetvenöt, fillérrel sem több. Figyelte a távozó nőt. A sarkon a sánta férfi várta, együtt mentek el. Gyula rövid gondolkozás után mindent megértett, elkomorult, szipkáját rágta. — Hagyjál — mondta a feleségének. — Nem adjuk el, és kész. Nem szívesen tartom polcon a ruhámat. Ebből végtelennek ígérkező párbeszéd kezdődött, először csak a szavak veszélytelen, formájukkal kacérkodó csobogása, utóbb szélesebb medret mosó hömpöly- gés, majd áradás. Szerencse, hogy újabb csöngetés szakította félbe. — Tessék — mondta Gyula barátságtalanul. Idősebb asszony állt az ajtóban. Ősz haján szerény, de ízléses kalapka, kezében fekete rétikul. Sötétkék kabátja némi méltóságba fogta a látványt, s egy világoskék, mintás selyemsálon pihent meg a szem. — A szekrény ügyében, ha szíveskednének... Tudniillik — magyarázta —, nagyon kellene a szekrény. Meg az a többi bútor is, amit a hirdetésbe tetszett írni. Ha láthatnám... Gyula bevezette. — Nagyon szép — mondta az asszony. — Igazán nagyon szép. Látom, hogy jó állapotban van. Ha szabadna az árát? — Száznegyven — mondta Gyula. — Nem több, nem kevesebb. Már voltak itt érdeklődni. — MAR VOLTAK? — aggódott a hölgy. — De azért, ugye, még nem adták el? Pesterzsébetről jöttem, nem szeretnék hiába járni. — Száznegyven? — tette hozzá, kissé szórakozottan. — Nem sok. Igazán nem sok. Esetleg, ha a többit is vinném, kapok, ugye, valami engedményt? Mert az ember úgy van, hogy venne, csak hát... Gyula megmutatta a „többi bútort” is. Ezeket szemérmét legyűrve; maga sem gondolta komolyan, hogy vevő akadnak rájuk. Egy formás gramofonszekrény, készülék nélkül. — Valami tartónak lehet használni — mondta. — Átalakítják és kész. — Volt még egy forgatható, de sebzett, trottyos könyvállvány, harmonikázó polcokkal, két szék, kibugy- gyant belük a padlót simogatta, s egy kiszámíthatatlan rendeltetésű lépcsőszerű haboskőris állvány. — A faanyag miatt — magyarázta. A hölgy áhitatosan bólogatott. — Nagyon szép — mondta. — Megmondom őszintén, mind kellene. Erre nekem szükségem van mindre. Ha meg tudunk egyezni. Megegyeztek. Gyula öt pengőt engedett a szekrényből, a többit harminc-negyven pengős átlaggal illette. — A lépcső ráadás — mondta. — Ha mind el tetszik vinni. — Köszönöm — mondta a vevő. — Nagyon örülük. Igazán, nagyon örülük. Holnap jövök a pénzzel és a szállítókkal. Melegen búcsúztak, az előszobában beszélgettek is, családról, erről-arról. — A fiam mérnök — mondta a hölgy. — Azoknak sincs könnyű dolguk, a rajzoknál én is segítek. Megérdemlik ezek a gyerekek, hogy az ember az egész életét feláldozza értük? Hát, szóval akkor holnap. Inkább délfelé, mint reggel. Várták. Várták, de késett. — Biztosan délután — vélte Gyula. — Közbejöhetett valami. Vagy holnap. De nem jött másnap sem. Nem jött harmadnap sem. Lehullottak a lombok, és nem jött. Múltak az évek, és nem jött. Elváltak, Gyula kisebb lakásba költözött. Fia megházasodott, vidékre helyezték. Fogai kihullottak. (Főként Gyulának.) Az elsőt úgy lepte el a fájás, mint öregedő nő szerelme, az utolsó már alig volt érezhető, az orvos kiemelte. A néni azonban nem jött. A háború is kitört. Gyula ekkor már sűrűbben járta a temetőket. Innen remélt valami nyomot. Talán kikel egy sírbői a vevő. Vagy égi szózatot hallat? Nem és nem. GYULA meghalt. Bútorait elárverezték, mert némi adósságokkal terhesen enyészett a túlvilág párájába, fia nem segíthette, megvolt a maga baja, három gyerekkel, mind a három fiú, a mindenségit neki! A vevő nem jött. Műterem Angyalföldön A közelmúltban nyílt meg az Iparművészeti Vállalat műteremháza Angyalföldön. Az asztalos, bőrdíszműves, szabász, ötvös, kárpitos és gobelinszövő műhelyekben készítik az iparművészek által tervezett műtárgyakat. A bőrdíszmű árut gyártó műhelyben Tristan Bernard Kérem a Jegyeket! Felszálltam a Párizs—Marseille útvonalon közlekedő gyorsvonatra és kényelmesen elhelyezkedtem az első osztályú fülkében. Igaz, hogy a felírás figyelmeztetett: nemdohányzó, de engem az ilyen apróságok nem zavarnak, sőt, mint szenvedélyes dohányos, öt perc múlva már rágyújtottam kedvenc szivaromra. A férfi, aki velem szemben ült, figyelmesen szemlélte, ahogyan elővettem a szivart, ahogyan lecsippentettem a végét, s meggyújtottam. Megvárta, amíg szívni kezdtem, és csak akkor szólalt meg: — Kérem, uram, ez nemdohányzó fülke! — Én, kedves barátom, megszoktam, hogy azt tegyem, ami nekem tetszik... — válaszoltam, magától értetődő közvetlenséggel. — Nos, meglátjuk... — emelte fel a hangját útitársam — szólok a kalauznak. — Nem kell sokat fáradoznia — mondtam, mert megpillantottam a jegykezelőt. — Éppen jön! — Parancsol, uram? — udvariaskodott a kalauz, amikor intettem neki. — Ezt az urat utasítsa rendre — szólt útitársam —, befüstöli nekünk a nemdohányzó fülkét! — Uram... — kezdte a kalauz, de én közbevágtam: — Tudom, mit akar mondani. De kérem, előbb vizsgálja meg ennek az úrnak a jegyét, hogy egyáltalán ide szól-e az? A kalauz a szomszédomhoz fordult. — Szíveskedjék a jegyét megmutatni... Úti társam elsápadt, remegő kézzel kaparászni kezdett a kabátja zsebében, majd átnyútjotta a jegyét. — Kérem szépen... — csóválta meg a fejét a kalauz — az ön jegye másodosztályú kocsira érvényes. Nem utazhat itt. Szíveskedjék utánam jönni... . Társunk gyűlölködő pillantást vetett rám és dühödten ragadta meg a csomagját, de szó nélkül indult a kalauz után. A kislány, aki mindeddig hallgatagon ült a fülkében, letette a könyvét és csodálkozó tekintettel kérdezte: —t Mindent hallottam és láttam, bár úgy tettem, mintha itt sem lennék. Jól elintézte az útitársunkat. Csak egyet áruljon el: honnan tudta, hogy a jegye nem erre az osztályra szól? — Semmi ördöngösség... — hárítottam el magamtól az elismerést. — Csak láttam, amikor a zsebébe tette... és pontosan olyan színű, mint az enyém... (Fordította: Antalfy István) Mindent a tanulásért A koreai sajtóban nemrég jelent meg a hír: a hegyvidéki Csagan tartományban új vasútállomás épült. Az állomáson csak egy különvonat áll meg, hogy 26 tanulót egy távoli középiskolába szállítson. Egy másik hír szerint a Kelet-kínai tenger egyik szigetén iskolát létesítettek három tanuló számára, nem lévén több iskolás korú gyermek. Koreában sok a hegyvidék, ugyanakkor a félszigetet minden oldalról halászok lakta apró szigetek veszik körül. Sokszor körülményes a közlekedés megoldása, s ezért a közoktatás megszervezése is. Ennek ellenére a KNDK-ban már bevezették a kötelező tízosztályos oktatást, és mindent elkövetnek, hogy a tudás megszerzése az állampolgárok ténylegesen megvalósítható joga legyen. A 17 milliós országban jelenleg 5,1 millió gyermek és fiatal részesül oktatásban. A szakemberképzésben nagy szerep jut az egzakt és a műszaki tudományoknak. Ez azonban nem jelenti az oktatás egyoldalúságát. A kormány például mindent megtesz a hatékony zenei nevelés érdekében. A KNDK az egyetlen ország a világon, ahol minden középfokú végzettséggel rendelkező állampolgár köteles legalább egy hangszeren játszani. Tél a lengyel hegyekben A Bielsko Biala vajdaságban elterülő sziléziai iBeszki- nek a téli turisztika egyik központja. A közismert Szczyrk, Wisla, Jaszowiec vagy Ustron mellett még számos olyan helységgel rendelkezik a sziléziai Besz- kidek, amely kitűnően alkalmas a téli sportokra. Közkedvelt lesiklópályák találhatók a Klimczak és a Szyndzielna hegyek lejtőin. A Szyndzielna csúcsára 1920 méter hosszú kötélpálya vezet fel, a Klimczakra pedig felvonó. Vonzzák a turistákat a jó elszállásolási lehetőségek is, s nem utolsósorban az a tény, hogy Wislában és Szczyrkben állandó jelleggel sítanfolyamokat tartanak. Csupán Szczyrkben 13 felvonó működik, valamint 20 lesiklópálya. Hosszúságuk eléri a 70 kilométert. A jégsport kedvelői is lehetőséget találnak a sportolásra. Komfortos menedékházak találhatók Skrzyczne-hegyen, továbbá a Klitnczokon, a Szyndzieknán és a Mali- nowska Skálán. A Zapalency hegy oldalán kiépített sípálya állandó világítással rendelkezik, így az éjjel-nappal igénybe vehető. A Skalisty-hegyen és Bia- lában ugrósáncokat is építettek. Z. CZAPLINSKI Numizmatikai múzeum Havannában nagyértékű muzeális gyűjteményt őriz a numizmatikai múzeum. Termeiben több mint 50 ezer pénzérmét, medáliát, zsetont, bankjegyet tartalmaznak a tárlók, az -amerikai földrész első pénznyomdáinak ritkaságait. Réz maravédiket, ezüst medálokat, Santo Do- mingói, mexikói pénzverdék első nyomatait, köztük az 1500-as évekből eredőket is. A múzeumban kiállították az 1556—1819-ig terjedő időszak latin-amerikai gyarmati pénzverdéiből származó bolíviai, guatemalai, perui érméket is. Érdekes gyűjtemény mutatja be a Kubában 1902 és 1958 között forgalmazott érméket. A divattervező laboratóriumban Az óvodások kedvelt játékai, a bábok A bőrdíszmű árut gyártó műhelyben
