Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-22 / 45. szám
1978. február 22. “wÉPÚJSÁG 5 1800 lóerő dübörög Fácánkertben Ehhez előbb ez kell Átalakítják a természetet I' Bukdácsol a jó erős GAZ- kocsi a fácánkerti dűlőuta- kon. Már messziről hallani a dübörgő gépeket. A falut elhagyva látszik az eddig végzett munka, a nemrég ültetett szőlő pár év múlva teremni fog. Az ember, hogy minél kényelmesebben éljen, fogja magát és a nagy, százlóerős gépekkel átalakítja a természetet. Akadály szinte nincs. Ha kell, folyókat terel más mederbe, hegyeket hord el, de ha sima talajra van szüksége, akkor a dimbes-dombos tájat legyalulja, mint a jó asztalos a göcsörtös fát. Fácánkertben nagy munkába fogtak a Szekszárd— paksi Vízi Társulat emberei. Hetven hektáron egyengetik Szép, sima, egyenes lesz ez a talaj el a talajt a Szekszárdi Állami Gazdaságnak, hogy a híres, kitűnő bornak való megteremhessen a jó talajon. Brill János művezető elveszik a gépek között, de akkor is megpróbálja a lehetetlent: szép sorba állítani a gépeket, hogy a fotós kitűnő képet tudjon készíteni, hadd gyönyörködjön az olvasó az Felsorakoztak a százasok ember erejében. Nehezen sikerül a dolog, az emberek értenék az ukázt, de a gépek csak nem engedelmeskednek. Az egyik nagyobb falatot harap mint a másik, s így egy-egy mindig lemarad. Aztán végre elkészül a felvétel, mehet a munka tovább, rendes kerékvágásban. A stáb: 18 T—100-as, két szerelőkocsi, egy üzemanyagos, egy lakókocsi. Az emberek innét a környező községekből járnak ide. Ki Tolnáról, ki Bogyiszlóról, de vannak bátaszékiek és paksiak is. Megszokták már egymást. Délben együtt ülnek le ebédre, amikor Szekszárdról megjön a kocsi, mindig friss, meleg ételt hoz. Este együtt mennek haza vagy a vállalati busszal, vagy saját gépkocsival. Szóval jó kis csapat ez. Tavaly már 20 hektáron végeztek, s azon mód a gazdaság dolgozói követték őket, beültették a „venyigét”. Az idén január 6-án indult a munka. A feladat 50 hektár. Pár hónap alatt végeznek vele. összesen 300 ezer köbméter földet mozgatnak meg. Dübörög az 1800 lóerő a falu mellett, hogy helyet készítsen a szőlőnek. H. J. Fotó: BAKÓ JENŐ Először családi ház JÁRTUK a falvakat, benéztünk az istállókba. Limlom, daráló, műtrágyás és tá. pos zsákok, néhol ketrecek, ben nyulak, alacsony drótkerítés mögött előnevelt csirkék. 1974-et írtunk, s a házaknál is rangosabb külsejű istállók üresen kongtak. „Nincs már minékünk erőnk”, — mutatták bütykös kezüket az idős parasztemberek. „Munka után hazajön az em_ bér, mosdik, eszik, fekszik, és vége a napnak” — legyintettek a tsz-tagok, a bejáró munkások. S aztán hirtelen, egyik évről a másikra, megjött a munka, kedv; nem nyolc-tíz, hanem tizenkét-tizennégy órás lett a munkanap, a hivatás mellett lett erő állatokkal, parlagterületek forgatásával, telepítéssel, kaszálással, fejéssel, etetéssel foglalkozni. Olyany. nyira fellendült a háztáji és kisegítőgazdálkodás, hogy jelenleg a mezőgazdasági termelés 31 százaléka innen származik, területi részesedésük pedig — szántóegységre átszámítva — 25 százalék. Javult a közellátás, több a hús, a tej, a zöldség, a kisgazdaságok termelvényeik felét saját maguk elfogyasztják, a többi a kereskedelem vérkeringésébe kerül. S nem csak a falun élők foglalkoznak élelmiszer- termeléssel. A kertbarát mozgalom fellendülésével, azzal, hogy sokan szabad idejükben aktívan tevékenykedve pihenik ki igazán jól magukat, a társadalom szinte minden rétege részt vesz az élelmiszer- termelésben. Olyanok is, akiknek soha nem volt kapa a kezükben. S ez nem sikk és divat, hanem hasznos tevékenység. Falun a háztáji gazdaság szükségességét egy időben azzal magyaráztuk, hogy a szocialista nagyüzemi termelésre való áttérés könnyebb a korábban egyénileg gazdálkodó földművesnek, ha otthonában is maga körül tudja az állatokat, földjével, szőlőjével tu. lajdonosnak mondhatja, érezheti magát. Később a háztáji gazdálkodás visszaszorításának időszaka következett, mondván: aki otthon „ledolgozza” magát, a közös munkára nem marad elég ereje. A tapasztalat erre rácáfolt, azok a szorgalmas, teremtő erővel megáldott emberek, akik a házuk táján jól jövedelmező gazdaságot tartanak fenn, a szövetkezetben is a legjobbak közé tartoznak. A termelésnek ez a módja szükségszerű részben az egyén szempontjából, de azért is, mert a korszerű nagyüzemi termelés csak nagyon lassan, fokozatosan alakítható ki. Agrárközgazdászok kiszámították, hogy ha az ország háztáji gazdaságaiban tartott szarvasmarha- és sertésállományt nagyüzemben kellene elhelyezni, a mezőgazdaságra szánt beruházások összegét az utolsó fillérig felemésztené. És akkor hol van még a takarmány, a munkaerő? És hol van a hasznosítható melléktermék? AZ ERDEI rétek, a töltések az árokpartok fűtermése szinte kínálja magát, s az ételmaradék sem kerül ebek har- mincadjára. A táblákba nem fogható kisebb parcellákon szőlő, gyümölcs és zöldség terem, az istállót arra használják, amiért azt annak idején megépítették, a rossz ízű statisztikai szóhasználattal töre_ dék munkaerőnek titulált, még munkabíró déd- és nagyszülők is hasznosnak érzik magukat. Ez pedig emberileg nagyon sokat jelent, többet, mint ahogy azt a kívülálló láthatja. Hisz pénzt és kenyeret tesznek az asztalra. Jó érzés ez még akkor is, ha a nagy családban élő idős emberek a tiszteletet, a megbe. csülést egyébként is megkapják. Dehát tulajdonképpen mennyi is a jövedelem? Sokkal kevesebb, mint ahogy azt a „dúsgazdag parasztporták”, ról szóló híresztelések hinni vélik: egy munkaórára jutó 16 forintos termelési értékből 9 forint a jövedelem. Ezért a pénzért nagyon meg kell dolgozni. A szövetkezeti parasztság jövedelmének egy. harmada a háztájiból származik, mégpedig a napi munka mellett végzett többlet- munkából, — szerencsés esetben a családtagok jól szervezett munkamegosztásából. Azt, hogy mennyi állatot tarthat egy szövetkezeti tag, az alapszabály határozza meg. Szakcson egy tsz-tag négy számosállatnak megfelelő aprójószágot, öt szarvas- marhát és két kocát a szaporulatával tarthat. Abrakta, karmány a végzett munka alapján vásárolható: minden 100 forint kereset után a közös készletből 4 kilogramm búzát, két kiló takarmánygabonát és hat kiló kukoricát lehet venni. Akad olyan ház, ahol 7—8 szarvasmarha található az istállóban, — itt a családból ketten-hárman tsz-tagok. Lehet bírni, s főként miért érdemes vállalni ezt a hallatlanul nagy munkát? Az ember, a család teherbíró képes, ségéhez igazodó gazdaság nem jelent túl nagy megerőltetést, a pénznek is megvan a helye: családi ház, bútorok, háztartási gépek, autó, s nem ritkán — nyugdíj és járadék kiegészítés. Mindazok, akik valamilyen szállal kapcsolód, nak a falvakhoz, láthatják: tisztessséges többletmunkával ugrásszerűen emelkedett a falvakban élők életszínvonala. A kívánt szint elérése után a többség fokozatosan leépíti a háztáji gazdaságot, — de helyükbe lépnek azok a — főleg fiatal — családok, akik építkezni akarnak, és gépkocsit szeretnének magukénak tudni. A kisüzemi gazdaságok a nagyüzemek kiegészítői, nélkülük, — mint ahogy azt a szakcsi példa is bizonyítja — nehezen tudnának létezni. A háztáji üzemág dolga a termelés, az értékesítés szerve, zése, de az ÁFÉSZ-ek, és a ZÖLDÉRT sokszor dicsért és sokszor szidott munkája is kihat a termelési kedvre. A HÄZTÄJI termelés gazdasági jelentősége vitathatatlan. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a gazdasági vonatkozások mögött emberek vannak. Mezőgazdaságban és iparban dolgozók, nyugdí. jasok és járadékosok, akik főleg tavasztól őszig korán kelnek és későn fekszenek, a jószágtól kimozdulni nem tudnak, s csak elvétve találkozunk közöttük olyan emberrel, aki a paraszti életformát utolérhetetlen szépséggel ábrázoló Szabó Pál és Veres Péter regényeinek ol_ vasója. Két kézzel szórja az emberi kiteljesedés, megvalósulás lehetőségeit a társadalom, s nincs idő lehajolni érte. Ezt az ellentmondást feloldani lesz a következő, s nem kis feladatunk, méghozzá úgy, hogy egyszerre, egy időben legyen meg a testnek és a szellemnek a tápláléka. D. VARGA MÁRTA A végrehajtók | lelt viszonylagos vagyoni biztonságban tengettem eddigi életem. Mikor ez megvilágosodott előttem, egy halottnak hitt ötlettől indíttatva társul szegődtem ismerősömhöz, aki történetesen bírósági végrehajtó. Ezen a napon a fél megyét bejártuk és az alábbiakban (jóllehet különösebb rendszerezettség nélkül) összegezem a látotta- kat-.hallottakat: — Félsz a kutyáktól? Igen. Mert akkor tíz kettőt fogsz futni százon, annyi kutyával és olyanokkal találkozunk, — így induláskor az intő szó. K. község. A mondottak igazolva látszanak. Parasztház, fakapu és három korcs kutya; teljes erőből ugatnak. Részükről acsarkodás, részünkről bizonytalan léptek befelé. A tulaj százhúszezret sikkasztott, legalábbis ennyit követel rajta az ÁFÉSZ, jogerős bírósági ítélet nyomán. A kutyák ugatnak, mi várakozunk a verandán hangos jó napotot mondogatva. Közben körbenézve konstatálom; nemigen látszik a százhúszezer, bent a szobában a berendezésen még úgy sem. Tán elásták — sugallja egy gondolat. A középkorú nő hellyel kínál: — Jaj drága fiatalurak, nem is tudom hova tenni magam evégett a dolog végett. — mondja, és készségesen válaszol, sorolja az adatokat, hol dolgozik a férje, menynyit keres. Társam a papírra néz, ír. A nő szemével engem keres, aki furán érzem magam és kibámulok az ablakon, melynek párkányán legalább három macska ugyanezt teszi. * Emberek egyszerűen eltűnnek, fölszívódnak, elpárolognak. Senki nem tud róluk, némelyikről még a tanács adóügyekkel foglalkozó embere sem, Dedig láthatóan mindenkit ismer a faluban. Ki kell egészíteni az adatokat, végigmegyünk a listán. A szentképkeres'kedő fia tavaly egy motor részleteit nyögte (hogy miért végrehajtás útján azt csak ő tudná megmondani). A motorizáció áldásai és a civilizációé — idén háromszáz forint tartozást követel a könyvterjesztő. Ez idő szerint hiába, a fiú ugyanis katona. Kovács úr régi kliens, immáron örökre lekötelezve: — Egyszerűen felbukott és kész. Éjjel nappal ivott. Olyan volt az arcszíne mint a nadrágja — mutat a farmeremre. Tolta a talicskát és egyszer csak felbukott. Meghalt, — mondja az előadó. Az örökösök csak adósságon osztozhatnak. És ha úgy gondolják, egy. kétes értékű élet emlékén. Kovács úrnak már mindegy. Ö már kész. * A pénznek nincs szaga, a szegénységnek igen. Apró ház, földes veranda, a gazda hátul a ganédomb körül vil- láz. Az ajtónyitódás lehelle- tével megcsap az a szag, amelyet talán a penészes falak, a pattogzó festékű ablakok, a ruhák és a nedves szőrű kutyák árasztanak. Mert azok itt is vannak szinte már kötelezően. Úgy látszik ők is velejárói a gyér anyagiaknak. Az a kevés, ami van nekik rendeltetett védeni foggal-körömmel. Kétezret követel a volt vállalat, talán munkaruha. A férfi fennhangon tiltakozik. Úgy negyedkiló papírt vesz elő. Kétes tisztaságú kezeivel egy kártyás biztonságával megkeveri őket. Nem lehet kiigazodni, még garancialevél is van közte. A férfi nem segít, neki dolga van: holnap lesz a disznóvágás. A disznóból hurka, kolbász, az ügyből pedig letiltás lesz. így folydogálnak a dolgok errefelé. Erre, itt az alvégen. * A következő állomás T. Az utcai ártézí kútnál két ember három asszony társaságában beszélget. Cigányok és természetesen nem ismerik akit keresünk. Kerülünk egyet míg megtaláljuk a házat. Az iménti két férfi éppen ott van, de most is azt mondják nem ismerik a gazdát, nem idevalósiak, és elmennek. A kocsiút beton, de járda nincs. Cigányok laknak az egész soron. Érkezésünkre összecsődül hat gyerek. Ott szoronganak a parányi beton belépőjén. Az udvaron és mindenüt — egész az útig — bokáig érő sár. A legkisebb gyerek az udvar közepén lehajolva, féllábon egyensúlyozva bányássza a sárba ragadt cipőjét, ami legalább öt számmal nagyobb a lábánál. Melegítőjének biztosítótűvel összefogott hasadéká- ból kivillan barna combja. Állnak előttünk és a kérdésünk előtt; Apu hol van, hol dolgozik? Tizenkét feketén csillogó szem néz ránk. Fogasnak látszik az egyszerű kérdés. Kis idő múlva a legnagyobb — kilencéves forma lány — ujjával a levegőbe bök, úgy Budapest és az északi pólus közé; hát ott a..., arra a... hogyishívjáknál izét rakodik. Ilyenkor ottan van, na, a dolgozóba... Szóval nem tudják honnét hozza az apjuk a kenyeret. iKilábolunk a sárból, be a kocsmába. Enni kéne valamit, dél elmúlt. Miközben a virslit harapjuk, asztalunkhoz kéretszkedik az iménti két férfi, mint kiderül Lajos és Józsi a két jóbarát, sőt mi több koma. Beszélgetünk az előbb látottakról. Nem, nálunk nem ilyen a helyzet. Ök rendesen megadják a családnak. — Dehát az ilyeneken nem lehet segíteni. Mit lehet tenni, odamegyek és adok egy szaloncukrot mindee'úk gyereknek, adok kettőt, százat. No és? Nem segít itt már a szó. Pedig hat gyerek sok élet — mondja cigányos kiejtéssel. Majd arra kér bennünket tussoljuk el az ügyét szegény csórónak. Megnyugtatjuk, hogy nem lehet, már amennyiben ez neki megnyugvás. Az udvaron a három stráf- kocsi mellé most sorakozik a negyedik. A lovak — mint egy díszszemlén — vonalban állnak. A kocsisok betódulnak a kocsmába. Az első melle már a söntés bádogpultját nyomja. — Kétszer négy féldeci, pálinkából! — szól a rendelés. — Kétszer négy fél cseresznye — mondja — akár egy visszhang — a csapos. Halkan bugyog az üvegből a szesz. * Újabb fél óra az úton és F.-be érünk. A településnek csak két utcája van, viszont egyik hosszabb mint a másik. Ködös, csípős levegőjű alkonyat. Sehol egy madárhang, csend, egyedül mi járunk az utcán. Csak a kémények füstje jelzi, hogy nem kihaltak a házak. A tyúkok az ól előtt gubbasztanak. Macska lopakodik im- bolyogva a palánk tetején. Az utca vége felé a fák között végre mozgás. Két kutya kergeti egymást játékosan. Hirtelen megállnak, egymással szemben; fújtató lehelle- tük párája egymásba olvad. Errefelé ősztől tavaszig gumicsizma a divat. A sarat pallókkal próbálják áthidalni. Kétcollos fenyődeszkák vezetnek a kapuból a házak ajtajáig, onnét a baromfiudvarba, középen elágazással a vécé felé. Az utolsó háznál tudjuk meg, hogy most kivételesen az utolsó előtti az érdekes. ötven év körüli férfi támaszkodik a konyhaasztalnak. Éppen az ügy végét várja, mármint a leszázalékolá- sét. Az Állami Biztosító követel rajta párezer forintot. A hatoson elütötte egy Zsiguli, nemrég „szabadult” a kórházból. Nekihuzakodik, gombolja az ingét, felhúzza a nadrágszárát. Mutatja a sebeit; a katétérek, vágások, sérülések nyomát. A sebeit, akár Krisztus a hitetleneknek. A lánya „megesett’, magyarázza a gyerek jelenlétét. Az apja most nősült Nagy- dorogra, de már fizeti a gyerektartást. A kicsi erről mit sem tud. A heverőnek támaszkodva egész idő alatt a műanyag játékot rágja, valamint néz bennünket. Nem kíváncsian, vagy megijedve, egyszerűen csak néz. Akárha egy fénykép papírjáról tekintene ránk kék szemeivel. * Néhány I adatért még iNenany | bemegyünk a tolnai tanácsra. Kellemes meleg, kávéillat, pontos adatok. Szekszárd felé aztán a keserű cigarettafüstben kavarogni kezdenek a dolgok; Mérgükben a kerítésbe harapó kutyák, egy talicska, amelyet már nem tolnak tovább, a két jóbarát, sőt mi több koma, „hat gyerek sok élet”, összegek hatvan forinttól kezdődően, és a szőke, kékszemű gyerek, aki csak néz. Rájövök, hogy miért volt olyan ismerős a tekintete; mert úgy nézett mint egy felnőtt, mint aki sokat megélt, sok mindent megért, ez a mindentudó tekintet maradt meg. Nem baj, holnan disznót vágnak..., enni egy jót, hát persze. így folydogálnak a dolgok errefelé. — steiner — Ma végrehajtunk A dimbes-dombos tájat legyalulják
