Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-19 / 43. szám
1978. február 19. Képújság 5 A „vénember** Kedves ismerősöm, a vállalati vezető érdeklődik, kikérdez, hogy mit tud már a kisfiam, beszél-e, miket mond, bírja-e a bölcsődét? Viszonzásul neki szegezem a kérdést: ma baja van, miért néz ki ilyen pocsékul? Régi ismerősök vagyunk, mindez természetes. Ö azonban elkomorodik, rámförmed: miért nem kérdezem meg rögtön, hogy mikor megy már nyugdíjba? Ráhibázott, gondolom, mert tényleg a nyelvemen volt a kérdés. Látnivalóan ráférne a pihenés, a kikapcsolódás, az utóbbi években nagyon tönkrement. Arca ráncos, beesett, szemei homályosak, keze kissé reszket, járása nehézkes, pedig nem kövér. Méltatlankodva mondja, mostanában egyebet sem hall, mint hogy úgy néz ki, mint egy vénember. Pedig még hat éve van a nyugdíjig, és esze ágában sincs hatvan éves korában abbahagyni a munkát. Hacsak nem küldik — és a sok figyelmeztetést úgy könyveli el, hogy munkatársai, felettesei talán már most sem tartják elég jó munkaerőnek. Mikor úgy nyolc évvel ezelőtt erre a munkaterületre került, szinte forradalmasítást hajtott végre. A friss, korszerű szellemben történő vezetésnek hamar megszületett az eredménye, nemcsak a megyében, országosan is felfigyeltek az itt folyó tevékenységre. A jó hírű kollektíva vonzotta a jó munkaerőket, akik szívesen gyűltek a híresen jó vezető köré. Jó, jó, jó... Talán túl sokszor hangzott el a jelző. Vezetőnket kezdték elárasztani a megtisztelő megbízatások. Elvégre nem mindegy, hogy kit választanak ebbe meg abba a bizottságba tagnak, titkárnak, elnöknek, hogy ki mond beszédet ezen vagy azon az ünnepségen, ki lesz az előadó a tanfolyamon, ki adja át a jutalmakat a vetélkedőn. ö nem tudta és nem tudja visszautasítani a bizalom ilyesfajta megnyilvánulásait, idejét szinte percről percre beosztva eleget tesz mindnek. Közben ugyan vállalatát már nem emlegetik a legjobbak között, a régi, magasztos célokat felváltották újabb, sokkal kevésbé forradalmiak —, de gazdaságilag eredményesebbek. A legjobb képességű munkatársak lassacskán másfelé pályáznak, hiszen sem a munkahelynek, sem a túlhajszolt vezetőnek nincs többé vonzereje. Ismerősöm mindenre talál magyarázatot. Csak egyre nem: miért mondják őt vénembernek? Persze, félreértés ne essék: nem azt akarom mondani, hogy hiú lenne. De ezért sem hibáztatnám: csak tudna megfontoltabban gozdálkodni az idejével, energiájával, és figyelmét újra arra koncentrálná, ami végül is a legfontosabb. — vé — Kapcsolatok A televízió „HÉT” műsorának egyik adásában Tóth Dezső miniszterhelyettes is szerepelt. A pécsi filmszemlével kapcsolatban, de most nem ez a fontos. Egy fél mondatára figyeltünk fel, mely szerint a mai magyar filmgyártás törekedik megteremteni a kapcsolatot a közönséggel. Nehéz elképzelni, hogy sok más feladata mellett éppen erre ne törekedne, de ha megteszi, az nyilvánvalóan jó. Ez a fél mondatnyi fogalmazás azonban mégis továbbgondolkodásra gerjeszt. Ugyanis a közönség szótól nem nehéz eljutni a „közösség”-ig, mely utóbbi olyannyira koptatott kifejezés, hogy szinte félő elmondani mindazt, ami az embernek erről eszébe jut. Sok jut az eszébe. Azt bajos elképzelni, hogy az ország mind a 10 millió 676 ezer lakosa egyetlen testvéri láncba fonódva szüntelenül rajongjon egymásért. Ezt sokkal kisebb közösségekben se tesszük meg, ami magában még nem hiba. Alaptermészete szerint az ember valószínűleg „kiscsoportos” élőlény. Nemcsak az alapegységre, a családra gondolunk, hanem arra is, hogy egy-egy iskolai osztályon, évekig együtt szolgáló katonai alakulaton, netán egy munkahelyen belül is kialakulnak mindenféle fölé-, vagy alárendeltségi viszonytól független kis egységek. Szimpátiából és nem klikkrendszerként, ez utóbbiról külön is érdemes lenne beszélni egyszer. A baj ott kezdődik, amikor ezek a magukban esetleg roppant rokonszenves, netán komoly értékeket is hordozó kis csoportok élnek több-kevésbé hermetikusan elzárkózva egymás mellett. Némi túlzással mondva, annyit tudnak egymásról, mint mi Magyarországon az Ujgur Autonóm Területről. Kapcsolatot teremteni a közösséggel, ez valahogy úgy is kezdődhetne, hogy ezek a kis csoportok kerüljenek közelebb egymáshoz. Az egymás mellett élés ugyanis még nem jelent együttélést. A következetes bezárkózásnak (ideig-óráig tartó örömei mellett) szépszámú a veszélye is. önmaguk levében főve a legmaradandóbbnak vélt értékek se menekülnek meg a devalválódástól. Kapcsolatok, emberi kapcsolatok nélkül nincs emberi élet. — s. — n. Az AFIT szekszárdi telepén két műszakban harminc ember foglalkozik a sérült, törött autókarosszériák javításával. Nincsenek munka nélkül. Rengeteg a törött, koccant, karambolozott gépkocsi. Sokat javítana az itt dolgozók munkáján, ha lenne mindig megfelelő alkaltrész, de nincs. Skodák. Zaporozsecek, Dáciák várják sokszor hónapokig, hogy elkészüljenek. Komplett karosszériát pedig szinte alig lehet beszerezni. Rengeteg az új Z-s kocsi, az itt lévőknek majd nyolcvan százaléka. . Pár ezer kilométer után már összetörve várják javításukat. A szerelők azt mondják, ez nem baj. Jobb ezeket javítani, mint a régi, rozsdás kocsikat. Műszakonként két autószerelő segíti a karosszérialakatosok munkáját. Ha kell, ők szerelik ki és be a motorokat. A kárpitosmunkák elvégzésére is szakemberük van. A lakatosok munkája szép. Jó érzéssel tölti el őket, mikor egy összetört kocsi végre újjá varázsolva kikerül az üzemből. Türelmet, nagy szakmai tudást igény- •lő munkájukról szeretnénk felvételeinkkel képet adni. Fotó: BAKÓ JENŐ Ez a Wartburg új tetőt kap hamarosan Lánggal hijesztik az új elemeket A Lada Combi már kész, hamarosan a motor is benne lesz Ehhez a kocsihoz volt alkat rész A felmelegitett lemezt kalapáccsal egyengetik Kocsik, javításra várva
