Tolna Megyei Népújság, 1978. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-17 / 41. szám
A ^PÚJSÁG 1978. február 17. A közművelődés kérdései Egyenrangúak vagy alárendeltek? Hej, tanárok — s diákok... AZ EGYIK tekintélyes budapesti gimnáziumban történt az eset. A harmadik osztály enyhén szólva rémséges hírben állott. Amikor az első magyar irodalom órára belép- * tem közéjük, ugyancsak ott zakatolt a fülemben, amit előzőleg hallottam: ebből az osztályból már sok tanár rohant ki sírva. Ehhez képest a „fenevadak” rendkívül szelídnek tűntek, sőt mi több, még figyeltek is a magyarázatra. Megnyugodva lépdeltem a padsorok között, s egyszer csak váratlanul megszólalt mögöttem egy hang: — Tanárnő kérem, tessék vigyázni! A figyelmeztetés a legjobb pillanatban érkezett, előttem, körülbelül térdmagasságig, a környezet színébe belevesző cérnaszálak feszültek. A hatást váró csendben elnevettem magam: — Nem cérnából kell ezt csinálni, gyerekek, hanem damilból, az nem szakad. A történet folytatásához kívánkozik, hogy mégis majdnem sírva távoztam ebből az osztályból. Na, nem ezen az első órán, hanem a legutolsó óra után, amikor a tanítási gyakorlat befejeztével kényszerű-kelletlenül tudomásul vettem, hogy nem taníthatom többé őket. .. Valószínűleg sok pedagógus osztozik a véleményebben, hogy a legnehezebb vizsgák nem az egyetemen és főiskolán zajlanak, hanem az új és új osztályokkal való ismerkedés alkalmával. Az előbbiekre fel lehet készülni, dg az utóbbiak sikere a másodpercek alatt nyújtott válaszon múlik. A meglepetésszerű ' helyzetben felszínre lö- kődik a tanár jelleme, em. bersége, s a diákok pontosan erre kíváncsiak. A tanárnak ugyanis valóságos joga a rendszeres vizsgáztatás, számonkérés, csakhogy a gyerekek is elvégzik legalább egyszer ezt a műveletet. Eszközeik sokszor kamaszosan éretlenek, esetleg rosszul sülnek el, de a szándék maga embe. rileg nagyon is indokolt: meg akarnak győződni arról, hogy az, akit föléjük helyeztek, valóban fölöttük áll-e? A RÉGI ISKOLÁK alárendeltségi szellemében felnövekedettek, de néha a mai nevelők is visszasírják a tekintélytiszteletet. Gyakorta hallani, hogy a megugró bűnözési statisztika, az elidegenedés, a közöny gyökerei az iskolák túlságosan demokratikus szellemében keresendők. Nem vitás, hogy a vasfegyelem és a szolga alázat már a múlté, többek között azért is, mert a technika fejlődése folytán a tudásnak nem egyedüli forrása már a tanár. De ne feledjük, hogy a modern pedagógia és társadalmunk berendezkedése egyaránt az új típusú, demokratikus szemléletet teszik kívánatossá. Nincs igazuk a tekintély alkonyán kesergőknek, mert igenis a ma iskoláiban is megbecsülik, tisztelik a gye. rekek a pedagógusokat. Csakhogy manapsag a tekintélyt nem mellékelik mindjárt a diploma mellé, kizárólag a pedagógus munkája során szerezhető meg. Nem makulátlan csodalényeket várnak a diákok, hanem őszinte, jóindulatú, becsületességre törekvő embereket. Szerencsére ma már nem szükséges a tanárnak a patyolatfehér példakép kényszerű pózában díszelegnie, vagy feszengenie. Nem hiba, sőt ajánlatos is, ha például pirosra kisírt szemeit nem rejti télen a nevetséges napszemüveg mögé, hanem megmondja a diákjainak, hogy az éjszaka elvitte a mentő a gyerekét, s az ő gondolatai bizony most is valahol a fér. tőzőosztályon ugrálnak. Nem hiszem, hogy akad olyan megátalkodott, rossz gyerek, aki egy ilyen bejelentés után ne igyekezne a viselkedésével, figyelmével segíteni az óra megtartását. Szokjunk le végre arról, hogy a tanár magánéletét iszonyú féltékenységgel óvjuk a gyerek szeme elől. Természetesen nem a kiteregetés, a pletykálkodás az üdvös, de attól, hogy a ta. nár nem avatja be idegessége titkába a diákokat, az ingerültsége csak rányomja bé. lyegét az órára, sőt ostoba találgatásokra is okot ad. Az. tán a gyerek különben se gügye, gondoljunk csak vissza a magunk diákságára, hogy micsoda alapossággal ismertük az egész tanári kart, tudtuk, hogy ki kivel miért van, vagy nincs jóba. Különleges viszony a tanó. roké és a diákoké: abszolút kölcsönösségen alapul. Nincs alá- és fölérendelt, csak egymás mellé rendelt létezik. Igaz ugyan, hogy a tanár rendelkezik az osztály fölötti hatalommal, de mit sem ér vele, ha a diákok kénye-ked- ve miatt lehetetlenné válik a munkája. Persze a tanár kiszolgáltatottsága főleg saját magán áll vagy bukik. Ha az órán csupán leadja az anyagot, és a kicsengetést várja, akkor meg is érdemli a váll- vonogatást, a másra figyelést, a pad alatt olvasást. A gyerek nehezen csapható be, kizáró, lag szeretetért ad szeretetet cserébe. HOSSZÚVÁ terebélyesedő eszmefuttatás lenne ez az írás, ha megpróbálnánk akár csak. vázolni is a tanár-diák viszony valamennyi összetevőjét. A szakirodalom és az újságcikk feladata nyilván nem azonos. Itt mindössze az igazi demokratikus szemlélet helyességére szerettük volna ^ (hányadszor?) felhívni a figyelmet. A tanár-diák viszony nem szűnik meg azáltal, ha ember és ember kapcsolatává mélyül. Sőt! Ha a beosztott a főnökben az embert is látja, akkor a főnök elégedetten és büszkén bólinthat. Iskolákban és munkahelyeken egyaránt. KOVÁCS MARIA Szeretve tiszteit főnö—— ............... köm! Ezennel ü nnepélyes fogadalmat teszek, hogy az első infarktusomat rólad fogom elnevezni. Közeleg... Azután, ha a nevedet hallod, nem biztos, hogy neked szóltak. Lehet, hogy az én infarktusomról beszélnek... Mert arról beszélni fognak... Vén csont vagyok, azt mondod?... Mondd a szemembe!... Káplárra szignálod a dolgaimat. Mintha én nem is léteznék!... Köszönöm a kíméletet, de egyelőre nem kérek belőle. Húsz évem van még a nyugdíjig... Less egy kicsit Káplárodra! Kapkodja a gyógyszert... No persze, ő halálra dolgozza magát. Az ő vállán van minden, hadd tanuljon bele... No de, könyörgöm, miért olyan sürgős? Ismétlem, nekem még húsz évem van a nyugdíjig!... Pardon. Én öregszem és csontosodom. És te?!... PardonValami ördögi szabályszerűséget kezdek sejteni. Félelmetes!... Jut eszembe a kubikosbrigád. Ott nem gáncsoltuk, kamaszok és öregek, a jó munkabíró családapákat... Ma meg itt csak cica- macázunk a kenyérrel? Az öregek meg a fiatalok egymásnak dobálják, hogy mi meg ne kaparintsuk? Netán, ha dolgoznánk, nem több jutna mindegyikünknek?... No persze, Káplár dolgozik, majd beleszakad. Meg természetesen te is, nagyfőnök... Az ám, az infarktus! Ha fiatalkoromra gondolok, mindig megfeledkezem róla. Pedig nemcsak kubikoltam. Tanultam is. Sőt! De valahogy minden munkáról úgy képzeltem, hogy hosszúságszor szélességszer magasságszor forint... Most meg az infarktus itt ólálkodik körülöttem... Szívemhez kapok... Torkomhoz-.. Nyakkendő... Magam is csodálkozom, de amióta Káplár itt lejt előttem farmerban, valahogy nem érzem jól magam nyakkendő nélkül... Lehet, hogy ezután a könyökvédő következik, majd rövidesen az agyérelmeszesedés?... Valóban lehet valami a fejemmel is, mert azelőtt fél évig sem nyúltam a hajamhoz, most meg — igaz, hogy kúszik lassan hátrafelé a homlokom —, de jobb szeretem, ami tollazatom még maradt, rövidre nyírni... Ahogy így elnézem magam, csakugyan öregszem... Előbb-utóbb mindenképpen igazatok lesz. A vak is látni fogja, mit ér a munkám... Mert a semmit a vak és a mesterlövész egyformán látja... De láttál-e te, Káplár, babát a kubikgödörben?... Nem, öcskös, nem halva született csecsemőről van szó. Ez már a ti krimiken nőtt fentáziátok. A baba, kispajtás, meghagyott földoszlop a gödör közepén — a főnök talán még tudja, ha az ő rokonságában is volt kubikos... Tudod, azon mérték a teljesítményt, ha a talajszint nem volt egyenletes... Mint ahogy most ti is rajtam méritek a saját erőlködéseiteket... * De megint elkalandoztunk az infarktusunktól... Vizet!... Dörzsölni!... Utat!... — Kit vittek el? — Az Altert. — Mit csinált? — Hogy-hogy mit csinált? A szíve! — Ilyen fiatalon? — Hogy-hogy fiatalon? Negyven is elmúlt! — Hát bizony, elege volt szegénynek... Kórház. — A pszichikai terhelés, asszonyom. A kedves férje, ugye, az élet derekán, abban a korban, amikor a leg- többet vállaljuk, a második fiatalságunk, a gyerekeink kiröppentek, a fejünk lágya már benőtt, de még nem kezdünk... hát... hogy úgy mondjam, hanyatlani... így az ötödik X táján... — De főorvos űr! ö éppen ma lenne negyven esztendős!... — Pardon... Nos, asszonyom, mi minden lehetségest megkísérelünk... Szép temetés. No nem, azért nem a főnök beszél. Érzi, hogy leszakadna a mennybolt... a meny- nyezet... ami csak van... Vagy meghajigálnák a sárga göröngyökkel... A nyelve is kitörne. Mert ilyenkor csak jót szabad mondani, de mit tudhat ő a megboldogultról?... Pedig alakja nőttön- nő! Lassan feltárulnak e páratlanul közhasznú élet rejtett értékei. — Gazdag tapasztalatainak tárháza mindannyiunk előtt örökké nyitva állt — zeng a tátongó gödör felett, vagy inkább bicsaklik a hang. Vajon ki ez?... Nem mindegy? Bárki elmondhatja, amit immár mindenki tud... Megrendültén állnak. Káplár is a sötétebbik farmerját vette föl. Senki se ügyel rá. Hiába kapja be, víz nélkül, a gyógyszerét... A főnök? Egyszerűen láthatatlan... Talán ki se jött?... Rávall... így pusztulunk el egymás szeme láttára — kiált fel valaki, amikor a hantok zuhognak. Persze, hogy nincs itt a főnök... (De akár itt is lehet! A lakatok egymás után pattannak le az ajkakról. — Én tegnap akartam épp úgy istenigazában... — Ma jöttek volna hozzánk! Régi barátok vagyunk... azaz, hogy... — Mindannyiunkra sor kerül... — Piszlicsáré látszatmunkákban őröljük fel magunkat! Tegye szívére a kezét...! — Úgy bizony! Ennyi erővel... Ha dolgoznánk...! — A főnök! — Jókor... — Szervusz. Engem vársz? — Én? Én a temetésemen vagyok... De ha már éppen így alakult... — Megbocsáss, nekem most rengeteg a dolgom... És nem is érzem egészen jól magam. Úgy látszik, megint valami... Keress meg majd a jövő héten... Fáiront Az a nyomorult-------------------- infarktus meg n em jön. Átkozott mócsing természetem!... Hazamenni... Komoran ücsörögni... A család lábujjhegyen kerülget... De talán így kell lennie. Vegyük csak sorra higgadt fejjel. Ha megúszom: semmi temetés. Ha elvisz: nem hallom meg, Tnit beszélnek... Az a cseppnyi figyelmesség meg, ami az első és a második között van — ha van —: kevés... Meg nem is az igazi... Trencsényi Imre: Monológ- délután A forradalmár néptanító 100 éve született Czabán Samu a magyarországi szocialista tanítómozgalom kimagasló egyénisége 1878. február 17-én született Rozsnyón. Apjának öt gyermekéről kellett gondoskodnia. Az átlagosnál jóval nagyobb tehetségű legkisebb fiú — Czabán Samu — sikeresen végezte el 1897-ben Eperjesen a tanítóképzőt, s kapott oklevelet. Egy évig próbaéves tanító a Pest megyei Alberti (Albert- irsa) községben, majd ugyanitt véglegesítették. 1902-ben került Nyitra megyébe, Mia- va helységbe, ahol szintén nemzetiségi iskolában tanított. Itt került először szembe az úri Magyarország képviselőjével, a főispánnal, aki arra akarta rávenni, hogy a helyi képviselőválasztásról készített hamis jegyzőkönyvet hitelesítse. Czabán Samu tanító úr megtagadta ezt. A megyei urakat ez a nem várt ellenállás annyira felbőszítette, hogy Czabán Samunak fiatal feleségével együtt az ország déli csücskében lévő Temes megyei Klopódiára kellett költözködnie egy hét leforgása alatt. Uj helyén is a régi problémák vették körül: a nép nyomora, pusztulása, a segítő kéz hiánya. „A veszedelmes tanító” következő állomáshelye Nagyszénás, az orosházi járásban. Segítő társai ebben az időben a polgári radikális Zi- gány Zoltán és a szociáldemokrata, később mártírhalált halt Somogyi Béla. Viharsarki időszaka alatt, 1912-ben lett Czabán Samu a szociáldemokrata párt tagja. A tanítók gondjairól és a közoktatás helyzetéről cikkei jelenték meg az ellenzékinek számító szaklapokban (Közoktatás, Uj Korszak). Megválasztották az Állami Tanítók Országos Egyesületének elnökévé. Elnöki beszédében követelte többek 'között a felekezeti és községi iskolák államosítását. Harcot hirdetett a tanítók anyagi és társadalmi függetlenségéért. Ugyanolyan politikai jogokat követelt számukra, mint amilyenekkel a nagybirtok urai, a tőkések, a papok rendelkeztek. Beszéde a tanítói érdekeken jóval messzebbre mutatott: „Az egyes országok őrületes fegyverkezése valóságos átkává lesz á népeknek. Az a felfogás uralkodik, hogy a nemzetek közti ellentéteket csak a fegyverek küszöbölhetik ki. Mégis meggyőződéssel kell hirdetnünk, hogy a jövendő győztese az a nép lesz. amelyik kultúráját magasra emeli, 'kifejleszti a munka és munkás szeretetét, és lerombolja a kiváltságos osztályállamot. Az így felsza_ badított gazdasági erők feltartóztathatatlan haladása egyszersmind legnagyobb biztosítéka lesz a békének is. Örök igazságként hirdetnünk kell, hogy nemzetünk újjászületése a nép felemelkedéséhez van kötve, minden erőnek, hatalomnak kútforrása a nép”. 1914-ben izgatás címén elbocsátották állásából... A szociáldemokrata párt közbenjárására a fővárosban kapott munkát. Óradíjasként inasgyerekeket oktatott. Három év múlva az óbudai Vörösvári úti iskolában véglegesítették. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt óbudai elnöke, egyben a munkás- otthon kulturális életének irányítója lett. Háborúellenes agitációt folytatott az óbudai gyárak munkásai között. AZ ŐSZIRÓZSÁS forradalom alatt a Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozott személyzeti ügyek előadójaként. A Tanácsköztársaság alatt az elemi népiskolai ügy_ osztály vezetője. A III. kerületben a munkástanács elnökévé választották. Tevékenyen vett részt a Budapesti Munkástanács és a Tanácsok Országos Gyűlése munkájában is. Tagja lett a Szövetséges Központi Intéző Bizottságnak. A Tanácsköztársaság megdöntése után letartóztatták és súlyos betegen házi őrizetben tartották. Az illegális párt segítségével átjutott Csehszlovákiába, Kassára. Az ottani elvtársak ismerték Czabán tevékenységét, és rozs- nyói születése alapján megszerezték számára a csehszlo_ vák állampolgárságot. így lett ismét tanító a csehszlovák területen lévő Beregszász magyar nyelvű elemi iskolájában. Később családja is utána ment. Énekkart szervezett. gyermeklapot indított, magyar nyelvű olvasókönyvet állított össze, s minden tudásával azon fáradozott, hogy emelje az ottani magyar oktatás színvonalát. Uj Korszak címmel kommunista szellemiségű antifasiszta újságot szerkesztett vejével, II- ku Pállal együtt. Elnöke volt a Szovjet Barátok Körének. KÄRPÄTALJA horthysta megszállása után Czabán Samut a csendőrök megkínozták, majd börtönbe vetették. A szenvedéseket nem élte túl. 1942. december 16-án hunyt el Nagyszöllősön (ma Vinogradov). Iskola, kultúr- ház, utca, tér viseli Czabán Samu nevét, akihez Ady End re A magyar tanítóhoz című versét írta. Győry Dezső A veszedelmes ember című regényes életrajzában, Bihari Mór pedig A tanító című tanulmányában állított emléket alakjának. VIDA SÁNDOR Fél évszázad a hegedűk között Benedek László hegedűkészítő mester 1922 óta készít hegedűket. Kiváló hangszereit határainkon túl is ismerik. A szakma családi hagyománnyá vált, mivel lánya, Benedek Noémi folytatja a hetvenöt éves mester munkáját. Képünkön: A mester és a tanítvány. (MTI-fotó — Balaton József felvétele — KS).
