Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-10 / 8. szám
4. “képújság 1978. január 10. —paciban Az elveszett férfiasság Azt hiszem, senki szemében sem leszek sokkal kevesebb, ha bevallom; soha sem hallottam Ousmane Sembene filmrendező nevét. A magyar mozinéző eddig három filmjével ismerkedhetett meg. Az Ibrahim Ding utalványt kapott és az Emitai című filmjeit, valamint a most műsoron lévő Xala (Tehet- ségtelenség) című alkotásokat láthatta. Ritkán találkozhatunk a magyar mozik műsorán a harmadik világ filmjeivel. Egzotikusak, politikai aktualitásuk van, legtöbbször mély drámaiságúak, ha tehetem, megnézem ezeket az alkotásokat. Ilyen várakozással ültem be a Xala vetítésére is, amelynek az alcíme — tehetetlenség — számomra valami társadalmi drámát ígért. Ebben a hitben az első percek képsorai csak megerősítenek. Üzletembereket látunk, akik ünnepük a „nemzeti függetlenség kivívását” és egyik társuk ennek tiszteletére (!) meghívja őket harmadik feleségével kötendő esküvőjükre. A drámai remény akkor foszlik szét végképp, amikor megtudjuk, a hatásos alcím arra utal, hogy a jó nevű, de már korosodó üzletember az ifjú feleségével töltött nász- éjszakán nem volt képes megtenni azt, - amit mindenütt a világon ilyen helyzetben tenni szoktak a férfiak. Persze a film így már lehetne vígjáték is. De az sem lesz belőle. Próbálja elhitetni az egész drámaiságát, megértetni a korosodó férfi nehéz helyzetét, bemutatni elkeseredett harcát, azért, hogy visszaszerezze elveszett férfiasságát. A film szereplői valamiféle furcsa — ők azt mondják: szocialista — társadalomban élnek. A gazdagok Európából hozatott fertőtlenített vízzel mossák autóikat, s — mert pénzük van — megengedhetik, hogy három feleséget tartsanak. A koldusok, a nyomorgók hada xalát — tehetetlenséget — küld az egyik államférfira, mert az ő számukra kiutalt több tonna rizs elsikkasztásából vette harmadik feleségét. Nehéz lenne kitalálni, mit akart mondani ezzel a filmmel a rendező, mert a történetben éppúgy túltengenék a babonák, a rossz hiedelmek, mint a szocializmus eszméit, a harmadik világ — tényleges —• harcát lejárató félremagyarázások, hamis képek. A film mégis emlékezetes maradt. Aki végignézte a befejező jelenet gusztustalanul naturalista képsorait — amikor a kimondhatatlan nevű üzletembert El Hadji Abu Kader-t a koldusok leköpködik — garantáltan nem vacsorázik néhány napig, ha eszébe jut a film. TAMÁSI JÁNOS Tv-napló Otelló Komoly zenével csínján bánik a tv, legalábbis nem kényeztet el bennünket, pedig a kevés eredmény önmagát dicséri. Az emlékezetes Rossini után most újabb remeklés: Verdi Otellója a képernyőn. Ügy gondolom, a tv az operai átdolgozások terén megtalálta az egyedül járható utat, amikor megmarad az opera keretei között, s nem erőlteti a megfilmesítésben rejlő lehetőségek kiaknázását, viszont teljes képet ad, s hiánytalanul viszi át filmre az opera lényegét. Húzni mindig szabad, a rendezők tulajdonképpen csak Wagnert hagyják érintetlenül (helyenként ott sem ártana a tömörítés), a fontos az, hogy a zenei mondanivaló lényege megmaradjon. Ezt tapasztaltuk az Otellóból készített tv- filmnél is, ahol Horváth Ádám rendezőnek sikerült maradéktalanul megmentenie Verdi kései remekét. s ugyanakkor nem a színpadi előadást vette át, hanem annak anyagából új művet alkotott, ami mindenben alkalmazkodik a tv követelményeihez. A közreműködők zenei életünk legjobbjai, s Ferencsik János, Simándy József, Melis György, Berkes János, Horváth József, Kovács Kolos, Nádas Tibor, Pitti Katalin és Takács Klára azt is bizonyítja, milyen magas fokon áll operakultúránk. Ez a teljesítmény nemcsak a magyar műsorok közül emelkedik ki, de a világ bármely részében megállná a helyét. S itt már azt kell kérdeznünk, miért oly ritka vendég a tv színpadán, melynek nézőtere az egész ország, az opera, s általában a komoly zene? Ugyanis nemcsak a feladat világos, a lehetőségek is adottak, sőt — ne szerénykedjünk — világra szólóan adottak. Miként az Otelló bizonyította. 6. — Ne haragudj, nem akartalak megbántani... meglepődtem, hogy váratlanul megláttalak... Úgy ver a szívem, mint egy fruskáé. — Mit akarok itt? Semmit! Még egyszer akartalak látni, meg arra voltam kíváncsi, mi lett azzal a rózsával, amit küldtem, amivel vártalak. Csak ennyi.. — Itt van, látod! /Ne menj még el! — Azt ígérted, hogy bejössz... — Ne menj el, annyi minden történt velem tegnap óta... de ha nem történt volna semmi... akkor se mentem volna be... Tegnap értesítést kaptam! Berci fogságba esett. Miért nem segítesz, ha szeretsz? Olyan jó, hogy eljöttél, hogy láthatlak... Hadd lehessek én ezután is őszinte hozzád. Nem bírtam bemenni... nem tudok... félek, hogy majd egyszer mindent megbánok. Én úgy akarlak szeretni, hogy soha semmit ne kelljen megbánnom... Bálint nem is látogatott haza a szüleihez, nagyon sokáig beszélgettek Zsuzská- val. Hajnalodott, amikor/ kiment a vonathoz. Reggel korán ért be Szatmárra, úgy gondolta, nem vár estig, felkeresi Béla bácsit most. Az állomáson és az utcákon rengeteg német katona. Szeges dróttal elzárt vagonokban orosz hadifoglyok. Az utcán is csapatostul vonultak német fegyveresek kísérete mellett. Nem messze az állomáshoz egy udvarra tódult be a sok hadifogoly. A vályú tele volt vízzel, annak estek neki, a kísérők puskatussal ütötték az embereket, idő kellett, míg el bírták verni őket a vályútól. Aztán újra elindultak a foglyok. Bálint alighogy kiért az állomásról, Ma- theidesz Zolival találkozott. Látta a fiút már a vonatnál is, ott ólálkodott, de nem köszönt, elfordult, amikor egymás mellé értek. A fiú előtte ment az utcán. Lehetetlen, hogy észre ne vette volna őt. A fiú körülnézett, megállt, és anélkül, hogy hátrafordult volna, megvárta, amíg Bálint utoléri. Akkor visszafordult az állomás felé, de ezalatt egy összehajtogatott papírdarabkát csúsztatott Bálint zsebébe. .^Igazgató urat letartóztatták az éjszaka, a névsor a németeknél van. Azonnal tessék menekülni, minél messzebb a várostól!” Bálint a gyerek után nézett, de ő már eltűnt a házak közt. A névsor... a névsor... miféle névsor! Megvan! Amit Béla bácsi írt, hogy kikre számíthatnak... ekkora ostobaságot! Civil karszalagosokból és katonákból álló járőrcsoport tűnt fel az utca végében. Bálint megfordult, és elindult az állomás felé, de nem ment a pályaudvarig, hanem letért a Szamos töltéséhez. Besötétedett, mire hazaért. Vigyázott, hogy senki ne lássa meg. A szüleihez nem ment. Felzörgette Sándor bátyját, vele beszélt meg mindent. — /Ehhez mit szól, Sándor bátyám? A szénapadlást találták a legalkalmasabbnak. Átrakták a takarmányt a szénatartóba, Bálint kényelmesen elfért az üregben. — Csak legalább csináltunk volna valamit! A szénapadlásról Bálint csak este jött ki, amikor már jól besötétedett, és nem láthatta senki. # * Ez a határ még soha ekkora termést nem adott, mint most ősszel. Talán úgy gondolta a grófi föld: no, még ez egyszer, utoljára... A cséplést elvégezték időben, de a kukorica, a répa, a krumpli jó része kint maradt a földeken. Az emberek nem mertek kimenni a mezőre, de aki nem félt, az hordott annyi mindent haza, amennyit nem szégyellt. Most még olyan ember is vermet ásott, akinek máskor dér jöttéig se volt elég a krumplija. Hát ha még a híd is állt volna... /Ladikkal nehezen boldogultak. A híd: az a legnagyobb csapás, hogy a németek felrobbantották. Rádió Papp Laci - a tsz-tag Elméletben talán az lenne a helyes, hogy ha valaki nem ért a sporthoz, akkor ne is beszéljen róla. Ebben az esetben állampolgáraink jelentős része hallgatásba burkolózhatna. Soha nem volt bokszkesztyű a kezemen, de ez még nem zárja ki azt, hogy ne emlékezzek Papp László tüneményes sportpályafutására. Ha egy egész ország becéz valakit, annak minden bizonnyal van jelentősége, noha a becézett később bebizonyíthatja, hogy nem szolgált rá a szeretetre. Papp László „Laci” maradt, amiben aligha csak öklei erejének volt szerepe, hanem etikus magatartásának is. Ezek után a rádióhallgató arról értesült a 168 óra legutóbbi adásában, hogy Papp Laci az Óbuda Mgtsz patronálta sportkör edzői funkcióját vette át, ami az ökölvívást csak tévében néző számára enyhén szólva meglepő. Nem mentegetőzött, nem mondta azt, hogy a magyar ökölvívóktól az utóbbi időben „megszokott” gyenge szereplésben ő teljesen vétlen lenne. Mondott viszont néhány figyelemre méltó mondatot arról, hogy a munkát (főleg a kitűnően megfizetett, vagy mondjuk udvariasabban: lakással, autóval, nyaralóval is honorált munkát) csak teljes erőbedobással érdemes, sőt erkölcsös végezni. Ami aligha csak az ökölvívásra vonatkozik, hanem más, kevésbé tömegszórakoztató jellegű munkaterületekre is. Ezzel a hajlandósággal nem találkozott neveltjeinél, tehát odébbállt. Amiből a laikus levonhat Színházi esték Kabaré Az amerikai átlagpolgár számára Európa történelme színes maszkabál, tarka farsangi felvonulás, melynek szereplőit cifra jelmezbe lehet öltöztetni. A tv-ben bemutatott szuperfilm, a Cleopatra is ezt bizonyította, de még inkább a Kabaré című musical, amelynek cselekménye Berlinben játszódik, a 30-as években s a fasiszták uralomra jutását beszéli el. Dalban és táncban, mert ez a „történelmi musical” a látványosságra épül, s ha világsiker lett belőle, hát annak köszönheti, hogy valóban látványos is, s a jó musical-nek — ha ugyan van ilyen, heterogén műfajról lévén szó — minden eleme megtalálható benne. Igaz, hogy sokan bábáskodtak világrajöttén s a Pesti Műsor még azt is elmondja, hogy ki volt a New York-i bemutató színpadra állítója és rendezője, valószínűleg azért, hogy minden más előadásnak Harold Prince úr nyomdokain kell haladnia. Nem tudjuk, hogy a magyar átvételeknél, Pesten és Kecskeméten, mennyi Harold Prince úr leleménye, s mennyit tettek hozzá magyar kollégái, a kecskeméti színház minden esetre beleadott apait és anyait s Szurdi Miklós rendező a maximumot hozta ki belőle, már ami Kecskeméten lehetséges. Az előadás jól pereg, látványos is, néhány szereplő pedig jobb ügyhöz méltó buzgalommal járul a sikerhez, mint Monyók Ildikó, Fekete Tibor, a nagyon disztingvált Koós Olga vagy Andorai Péter, aki a konferanszié szerepéből valóságos Lautrec-i figurát formált. Jó szórakozás, mégis az embert valami bizonytalanság fogja el előadás közben, s már nem azért aggódunk, hogy a zsidó Schultz úr feleségül veheti-e az árja Schneider kisasszonyt, inkább azt kérdezzük, szabad-e ilyen léhán, helyenként ledéren ábrázolni az emberiség legvéresebb és legszégyenteljesebb tragédiáját? Valahogy megkeseredik a szánk, amikor arról dalolnak (!), hogy a gázt sok mindenre fel lehet használni, vagy lenge öltözékű hölgyek riszálják magukat, miközben SS-legények a kabaréban is „rendet csinálnak”. Sok ötlet, némi érzelgősség és főleg a hatás kísértetiesen pontos kiszámítása jellemzi a darabot, csak egy pillanatra sem szabad komolyan venni, s a világért sem szabad arra gondolni, hogy ezekben az években fordul Európa egy olyan baljós csillagképbe, aminek hatása még ma sem múlt el mindenütt. Az amerikai kispolgár mindebből alig érzékel valamit, számára — mondjuk — Schulz úr csak egy szereplő, számunkra egy szörnyű tragédia örök jelképe. Ez pedig nagy különbség. Ha az ember nem gondol a történelemre, amit nagyon sokan átéltünk, jól szórakozik, mert minden együtt van, ami kiválthatja a csodálkozást és a hatást. Ügyes színpadi trükk, némi humor, némi erotika, de a történelem is jelen van, amit így nem tudunk közömbösíteni. néhány következtetést. 1.) Papp Laci változatlanul rendes ember, 2.) Az Óbuda Mgtsz-ben törődnek a sporttal, 3.) Máshol kevésbé. A magyar versek (fordította G. Dénes György) gyermetegek. John Kander zenéje világsiker, de fogalmunk sincs, hogy miért. CSÁNYILÄSZLÖ O. I. Vajon lesz-e híd tavaszra? De nem mindenkinek ez a legnagyobb gondja. Mert van a nagy gazdák közt, aki esküszik rá, de csak súgva meri mondani, hogy két hónap alatt úgy kitakarítják innen az oroszokat... Az, hogy valaki a híd felépítésében részt vesz, a németek előtt se lehet bűn! Kényszerítették rá... De akiknek a fejében megfogant, akik kitalálták, azok felelnek, Bálint tanár úr meg a többiek. Az éhes nép... akiket az Isten se tudna jól tartani, mert nem ismerik, mennyi az elég!'' Itt van ez az Angyal Sándor! Mért lett kilenc gyereke? Mert nincs esze. Nem azért szegény, mert nem lehet megélni ebben az országban. Mostanában nemcsak itthon okvetetlen- kedik, átmegy más faluba is! Éjszakánként átjár a Szamoson a Tisza-grófok tanyájára, mit látni, mit hallani. Azt mondja, hogy Schubert Péter rajza. ő a gróftól jussolni fog: ami ott van, az az ő keze munkája, az ereje, az élete. De hát az igavonó ökör számot tarthat-e az örökségre, ha meghal a gazda? Az intéző esze tartotta a gróf birtokát! Nem az, aki benne dolgozott — így vélekedtek a gazdák. Angyal Sándor egész nap csákányoz, gerendát hord a hídnál, de este még van ereje, átcsónakázik a Szamoson... Azt mondta: tegnap előtt: — No, emberek, rríelyikőtök mert volna most egy esztendeje olyat álmodni, mint ami van! Meg ami lesz, elvtársak. Elhiszi- tek-e, hogy odaát a gróf birkanyáját nem őrzi senki? Csak úgy legel a nyáj... megy, amerre lát; se juhász, se kutya, se szamár mellette. Az fog belőle, aki akar! És any- nyit, amennyit a kedve tartja. — Te miért nem loptál néhány birkát? — Loptam volna? Ez nektek lopás? Amit a gróféból elhoz az ember, az mór nem lopás, elvtársak! Hogy mondhattok ilyet? Tavasszal, ha osztjuk a földjét, az is lopás lesz? Dehogy! Jussolunk, emberek! — Azt mondd, miért nem hoztál a nyájból? — Szeretnétek tudni? Nem azért, amiért ti gondoljátok... hogy nem mertem. Most már nem írja senki, hogy ki mit visz a gróféból. Az intéző könyve tele volt! Mindent beleírt, ki mit vitt el. Még azt is, aki egy hát szalmát kötött a szérűn. Az intéző eltűnt... A könyv is odavan! Azt beszélik, most negyedik napja elment Kun Mihály lakására, fenyegette Misát, ha nem megy a juh után, baj lesz. — Misa! Sok van a rovásodon, az ember életében eljön az idő, amikor számot kell adjon arról, amit rábíztak! Misa felállt az asztaltól, odament az intéző elé, összehúzta a szemét. — Ide figyeljen, intéző! Én többet magának nem vagyok Misa! Aki énbelőlem még egyszer cselédet akar csinálni, azt én megfojtom... ha utána meg kell döglenem, akkor is. — Adod te még lejjebb is, Misa! — Én Kun Mihály elvtárs vagyok! — Felvette a botját. — No, ki vagyok én? Az intéző az aitóhoz lépett, elfehéredett, ki akart ugrani. Misa nem engedte! (Folytatjuk) Következő heti filmjegyzetünket A csillagszemű című új magyar filmről írjuk
