Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-08 / 7. szám
1978. január 8. ^PÚJSÁG 11 Vasarely-térplasztika Victor Vasarely — a város szülötte — térplasztikát adományozott Pécsnek (MTI fotó, Kálmándy Ferenc felvétele — KS) Mester és művész volt... Katona Imre: Zsolnay A műgyűjtés fellendülésével párhuzamban megnőtt az érdeklődés a kerámia iránt. A szakma és a szélesebb közönség számára készült könyvek órák alatt elfogynak a könyvesboltokból. Ilyen sors vár a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent, Zsolnay Vilmos életét, munkásságát bemutató kötetre is. A méltán népszerű Szemtől szembe sorozatban Katona Imre írt gazdag életrajzot a mesternek és művésznek kiváló pécsi gyáralapító kerámikusról. Ezzel új tájék, az iparművészet is a sorozat vonzásába került. Műtörténetírásunk pedig ismét törlesztett valamit adósságaiból. A szerző — a habán kerámia hazai szakértője — imponáló ismeretanyagot dolgozott fel könyvében. A korábbi szerzőtársak közül azokkal vállalt' sorsközösséget, akik e kötetkékben is a monografikus jelleget részesítették előnyben. Nem volt könnyű dolga. Bőséges ugyan a kérdés szakirodaima, a művek mennyisége is múzeumot tölt meg, de viszonylag kevés az a dokumentumanyag, vallomás, amit maga a művész írt le pályájával kapcsolatban. Néhány levél, receptek, mintakönyvek, üzleti feljegyzések csak távolabbról érintik az embert és művét. A „szembesítés” során így a családtagok, főként Zsolnay Teréz emlékirataiból merített részletekkel igyekezett teljessé formálni a portrét. Az adatok halmazából küzdelmekkel teli életpálya bontakozik ki. Az olvasó előtt leperegnek a gyáralapítás, -fejlesztés állomásai, nemcsak 1868-tól, hanem egészen a kezdeti időktől, amikor még igénytelen üze- mecske vegetált a későbbi rentábilis gyár helyén. Zsolnay Vilmos üzleti érzéke, művészi ambíciói, gazdag fantáziája, kutatószelleme révén megteremtette és felvirágoztatta a magyar díszkerámia ipart. Hazai nyersanyagok után kutatott, új összetételű masszákat, díszítési és színező eljárásokat kísérletezett ki. Felismerte és tudott élni a lehetőségekkel. Megnyerte ügyének kora tudósait. Eredményes munkakapcsolatot épített ki a gondjaiban osztozó szakemberekkel, kutatókkal, művészekkel, s családja tagjaival. Életrevalósága, realitásérzéke biztosította számára válságos időkben is Párizs, Bécs és Pest elismerését, aranyérmeit. Katona Imre aprólékos oknyomozással követte Zsolnay pályafutását. Szakmai szempontból kifogástalan, értékes, ha nem is éppen olvasmányos művet alkotott. A részletproblémák vizsgálata, elemzése olykor mintha eltakarná az alkotót, az embert. Végső soron mégis a szerzőnek kell igazat adnunk. Zsolnay Vilmos összetett egyéniség volt, élete azonban nélkülözte a regényes fordulatokat. Gondokkal teli polgári életet élt, amelynek célja, értelme a művészi kerámia, távolabbra tekintve, a magyar iparművészet megteremtése, szolgálata volt. SALAMON NÁNDOR Öregek Kurucz D. István festménye, akinek képeit a Műcsarnokban állították ki. Száz éve született Rudnay Gyula Száz éve, 1878. január 9-én a felvidéki Pelsőcön született Rudnay Gyula. Életműve kiemelkedő helyet foglal el a XX. századi magyar és egyetemes művészetben. A hazai festészet és népkultúra hagyományaiból — a klasszikus festészet értékigényével — népünk és tájunk kifejezésére sajátosan magyar festőnyelvet keresett és alakított ki művészetében. „A mi művészetünk alapja — vallotta — csakis e föld és e föld népének kultúrája lehet.” A nemzeti művészet alapjainak e felismerése világos utat szabott számára: minden keresése ebbe az irányba vezette, mesterségbeli tudásának alapjait, igazodását ehhez szabta. Művészi vénájában lüktet ez a szándék, ez művészetének hatóereje, ez az érzelemmel fűtött tudatosság teszi életművét szuggesztívvé, igazzá, erőteljessé. A Münchenben, Rómában, Párizsban tanuló fiatal (bűvész pályakezdetén a nagybányai művésztelepen dolgozik, majd 1905-ben Hódmezővásárhelyre költözik, hogy kapcsolatba kerüljön az alföldi néppel és tájjal. Itt nyílott meg előtte Munkácsy szűkebb hazájának jellegzetesen magyar világa, s ez az élmény új színnel, mélyen átélt tartalommal gazdagítja művészetét. Az első világháború döntő volt Rudnay mondanivalójának és festői eszközeinek érlelése szempontjából. Ekkoriban Losoncon dolgozik. Megrázza őt a háború kegyetlen drámája és drámai hangvételű képein állít emléket az idegenből menekülők szenvedéseinek. A művész teljes együttérzésével szól a szegényekről, a nincstelen földönfutókról. Rudnay, aki nem volt urbánus művész, akinek a magyar vidékre összpontosított figyelmében a városnak alig jutott szerepe — ebben az időben megfesti az „Agitátor” című képét, amelyen a városi proletariátus harcára utal. E műve sajnos lappang, csakúgy, mint a „Kivándorlók” című, ahol a feu- dálkapitalista Magyarországnak ahhoz a szégyenletes jelenségéhez nyúlt, amely a kenyeréből kifosztott nép nevében vádolja a hontalanságukért felelős osztályokat. Az 1918-as kiállításnak több mint száz képe fényt vet arra az átfogó, mélyen szociális tartalmú művészi problémakörre, amely Rudnayt felkavarta, s a haladás ügyének harcosává tette. Igaz ha- zafiságának széles körébe vonja más népek elnyomot- tainak sorsát, és: a „Menekülők” képsorozatán a galíciai üldözöttekről, a „Lengyel proklamáció”, „Orosz hadifoglyok ” és „Kozák táborozok” című — az Ernst- kiállításon bemutatott — képein, a testvériség hangján a Művészetének haladó állás- foglalását, erőteljes realizmusának súlyát a tizenki- lences Tanácsköztársaság felismerte és a forradalmi hagyományokat felelevenítő kultúrprogramjába azzal iktatta be, hogy megbízta Rudnayt Petőfi Apostolának illusztrálásával. A megrázó, közvetlen élményekhez kapcsolódó alkotásokat a háború után olyan festői képzeletszülte művek váltják fel, amelyek a magyar múlt történelmi atmoszférájától, nosztalgiáktól, legendáktól, magyar virtustól és hősiességtől fűtöttek. A történelmi képek csakúgy, mint az ódon házak, pincék és kifeszített kárpitok előtt üldögélő, mulatozó magyarok „sírva-vígadó” társaságának romantikus hangulatképei Rudnay jellegzetes témáivá váltak. E művekkel váltakoznak a közvetlen átélés nyomán készült, korunk egyetemes művészete számára is kiemelkedő jelentőségű arcképei és tájképei. Ezek a mester páratlan átélőképességéből és emberi érzékenységéből születtek, s a lélekábrázolás maradandó példái. Különösen megragadó gyengédségűek a feleségéről készült arcmások, amelyek végigkísérik Rudnay Gyula pályáját. E kiválóan jellegzetes festményeket a mívesség klassziszínekkel a merészen rájuk vetített fényekkel és árnyékokkal alkotójuk nagyszerű, emberi és művészi értékeiről tanúskodnak. Hasonló klasszikus értékű alkotásokkal gazdagították művészetünket Rudnay Gyula tájképei. Ezeket a hazai kus értelemben vett tudása jellemzi, a festői előadásmód, a stílus, az artisztikum legfelsőbb törvényeinek, ismérveinek tisztelete. Egyik fő műve az ismert „Csipke- kendős nő”, amelyet feleségéről készített, és amely érzékeny mesteri megfestésben egyik legszebb magyar arcképünk. Feleségéről festett arcképeinek lágyan csengő, gordonkahangú dallama végigkíséri Rudnay Gyula egész pályáját. Örökké egy, és mindig más: leány, menyecske, asszony, feleség, anya. önarcképei lenyűgöznek az arcjáték változatosságával. Plasztikus megmintázásukkal, szélesen felrakott föld szeretete, természeti szépségeinek elmélyült átélése jellemzi. „a földet érzem, mely viharban ázott, az eget érzem mely bizton hajol ránk,” írja Juhász Gyula Rudnay- ról szóló versében. E képek atmoszférájában — csakúgy, mint Rudnay egész művészetében — nagy szerepet játszik a fény, amely „nem a vidámságért való, nem könnyű, gondtalanul csillogó” — amint azt Rudnay jellemzi. Formák és színek tiszta harmóniájával, ecsetkezelésének puha molyhosságával jellegzetes Rudnay-tájképstílust teremt. A mester belülről, végtelenül kitisztult, rendezett belső csendjéből figyeli a természetet: színei kivilágosodnak, s a gyermekkórusok tiszta hangján csengenek. A felszabadulás után Rudnay Gyula korát meghazudtoló agilitással találta meg azt a területet, ahol leginkább szolgálhatta a szocialista kultúra építését. 1947-ben évtizedes művészpedagógusi munkásságának mintegy betetőzéseként — „népi festőakadémiát” — szervezett Baján, ahol a város tehetséges fiataljainak és a környező falvak parasztságának ifjait képezte. Népi demokráciánk 1948-ban Pro Arte kitüntetéssel ünnepelte a 70 éves mestert, a következő évben a Kossuth-díjat, majd az Érdemes Művész címet adományozta neki. Életművét maradandóvá teszi, hogy a népről a népnek akart festeni a művészet tiszta nyelvén, érzelemmel fűtött tudatossággal, s közérthetően. Pályája a magyar művészi hivatástudat lelkesítő és tiszteletre méltó példája: több mint fél évszázadon át szilárdan állott őrt nemzeti festészetünk legnemesebb realista hagyományai mellett. BENYI LÁSZLÓ — Olvasó nő Önarckép Csipkekendős nő lengyel nép függetlenségi harcáról, s az orosz nép fiairól szól. ——--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------N agybóhonyt utca
