Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-24 / 20. szám
6 KÉPÚJSÁG 1978. január 24, Az elmúlt ötven év labdarúgói, sportvezetői találkoztak lfarokozáson felüli siker született Mindig emlékezetes pillanatok azok, amikor az ember jelen lehet valami újnak, valami szépnek a születésénél. Ilyenkor az ember nem tud szabadulni a megilletődött- ségtől. Milyen nagyszerű érzés is visszaemlékezni a 30— 40, sőt ötven éve történtekre. És akik ott voltak, volt mire emlékezniük. * Nehéz lenne megmondani hányszor hangzott el: emlékszel? És emlékeztek. Felelevenítették az elmúlt évtizedek labdarúgó-mérkőzéseit, azok felejthetetlen pillanatait. A megnyitóra vagy kétszázan gyűltek össze (de a létszám később megközelítette a kétszázötvenet), amilkor lapunk főszerkesztő-helyettese, Szalai János üdvözlése előtt elhangzott egy éles sípszó: kezdetét vette a volt játékosok, sportvezetők és játékvezetők találkozója. A megyei sporthivatal vezetője, Herczig Gábor rövid áttekintést adott labdarúgásunk helyzetéről, távlati terveiről, majd a Szekszárdi Sportiskola tizenkét melegítés, fiatal labdarúgója köszöntötte a találkodi a fiát is elhozta. Pólyák László az Építők egykori vezetője Bátaszékről, míg Forró Ferenc és Szabó Elemér Bonyhádról érkezett. Dombóvárról és Paksról a járási sportfelügyeliőség vezetője is eljött — mint mondták — ta- pasztalátcserére mivel ők is szeretnének — a látottakon felbuzdulva — hasonlót rendezni. Prémes kabátban, bundás sapkában érkezett a „nehézsúlyú” férfi. Körülvették. Mi — Gyerékak, ha elhiszitek, ha nem olyan izgatottan készültem a ma délutánra, mint mondjuk 35 éve egy sorsdöntő mérkőzésre. Éjjel felébredtem és órákon át az járt az eszemben, kik lesznek itt a régiek közül. Egy új meccslabdával kezében az egykori, kiváló képességű baillszólső, aki a Ferencvárosból került Szek. szárdra — Sárosi Antal — szorgalmasan gyűjtötte az aláírásokat. A labdára „vé- sétt” nevek felbecsülhetetlen értéket jelentenek Sárosi számára, melyet — mint mondotta — vitrinjének fő helyén helyez el... Ajz idősebb generáció ösz- szetartőtt és ott hallottuk ezt a néhány szót: — Alig bírtam visszatartani a sírást, amikor megláttam ezeket az édes: sportisikolás labdarúgókét. Több, mint ötven éve Lapunk szerkesztő bizottsága nevében Szalai János üdvözölte a volt sportolókat, sportvezetőket. Mellette Herczig Gábor. zó résztvevőit és emléklapot osztott szét. A volt játékosok nevében Németh Lajos mondott köszönetét a szervezőknek, akik lehetővé tették ezt a nagyszabású és felejthetett len találkozót, majd egyperces, néma felállással adóztak azok emlékének, akik nem érhették meg ezt a napot. Elhangzott a hármas sípszó, mellyel a hivatalos rész befejeződött és elkezdődött a kötetlen beszélgetés. Hogy mi hangzott el legtöbbször? Az bizonyos, ez: emlékszel? Nehéz lenne felsorolni a neveket, de ízelítőül talán annyit, hogy ott volt a 82 éves Benács József, a 81 éves dr. Horváth Árpád, a 80 éves Beck András és a nem sokkal fiatalabb Landauer Sándor, Ferenc Lajos, Joó Sándor, Kovács Lajos. Dr. Vígh Dezső is eljött, hogy megnézze az egykori Petőfi labdarúgóit. Pa'ksról Somodi Bannem ismertük fel. Persze érthető, amikor utoljára — úgy 30 éve — találkoztunk még 50 kiló isem volt. Pedig a Törekvés csapatában mily felejthetetlen játékot nyújtott Sommer Feri. — Megkérlek, mutasd meg Da mai Pistát, mert nem ismertem meg — kért meg Gyűszű Zsiga. Amikor megtörtént a találkozás, egvmás nyakába borultak. Kiderült, hogy 1942- ben találkoztak utoljára. — Tudod Zsiga, én még akkor egészen fiatal voltam, te voltál a példaképem mindig olyan labdarúgó szerettem volna lenni, mint te. De- hát ez már régen volt. Menynyi is? Bizony 36 éve. Az egyik asztalnál Müller Gyuri magyarázta szomszédjának, volt játékostársának: annak, hogy én is ilyen kisfiú lehettem és úgy. szerettem játszani, mint minden bizonnyal ők. A szomszédja megtoldotta: — Csakhogy mi akikor egy És akik nem tehettek ott, azok közül kettőt lakásán kerestünk fel. Kpvács Károly dr. az elmúlt évtizedek során a megye sportolóinak körében nagyon népszerű volt. Negyvennyolc éven keresztül őrködött a sportolók egészsége felett, a sors kegyetlen alakulása: ötödik éve ő is beteg. Karcsi bácsit 1925- ben nevezték ki a szekszárdi kórház főorvosának. A megyeszékhely sportorvoslásának úttörőjeként ettől kezdve tevékenykedett. 1961- ben kérte nyugdíjazását, de sportorvosként ezután is szál nadrágban, rongylabdát kergettünk. Ihász dr. és Dósai beszélgetéséből: Emlékszel, amikor Kajdacson búcsú volt és ott játszottunk? — Csak homályosan rémlik valami. Felnevettek a körülöttük ülők. Egyikük megjegyezte: — Nem is csodálom. — És a Novák Gyuszi góljára? Partdobósból szerzett gólt Tolnán. A játékvezető először meglepődött, mert ilyet még nem látott, de mivel Schmidt, a tolnaiak kapusa a labdához hozzáért, így gólt ítélt. Volt is felháborodás. Kázmér Zsigmond, akii több mint tíz évig volt Szekszár- don sponttiszt, Budapestről jött a találkozóra. Arról a szörnyű éjszakáról érdeklődött, amikor az égő autóbuszból az ablakon át menekültünk. Igen, a sok szép emlék mellett akad ilyen is. dolgozott, egészen 1973-ig. Addig, amíg a súlyos betegség végleg az ágyhoz láncolta. A most 79 éves, idős orvos elérzékenyült látogatásunkkor. Érdemei elévülhetetlenek, munkáját kitüntetések fémjelzik. Az Egészségügy Kiváló Dolgozója, Érdemes és Kiváló orvos, valamint a Szocialista Mun. káért Érdemérem arany fokozatának tulajdonosa. A sok kitüntetés között családjával együtt büszke a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem arany fokozatára is. Dora Laci bácsi hetvenöt éves, de a tizenkilenc éves Ketten azok közül, akik nem lehettek ott Témában, jókedvben nem volt hiány A volt játékvezetők neve is felkerült a labdára aktív labdarúgó-pályafutás során szerzett kiváló edzettség feledteti a háromnegyed századot. — Csak a lábaim, gyerekek — mondta az üdvözléskor —, azok rendkívül engedetlenek, nagyon fájnak. zik Laci bácsi. A gólok közül kettőt szereztem, egyet fejesből, egyet meg egy remek átadás után kapáslövésből. A végén sikerült az északiaknak az egyenlítés, 3:3-mal vonultunk le. Hű, de nagy meccs volt, gyerekek. Dóra Lászlót Vígh János látogatta meg egykori játékos társai nevében Németh Lajos a sportolók nevében köszöntötte dr. Kovács Károly főorvost Emlékezünk az ünnepélyes pillanatban. Számára a temérdek fociélmény közül az 1930. május 18-án Salgótarjánban tartott „válogatott” találkozó a legmaradandóbb. Ezen a napon a Dél-nyugati Alosztály az Északi Alosztály válogatottjával mérkőzött. — Már a 3. percben 3:0-ra vezettünk — emlékeS az emlékek idézése közben felesége egy faragott fokost hozott át a kisszobá- ból. Ezt kapták a válogatott játékosok 48 éve, Salgótarjánban. Dora Laci bácsi 34 éves korában fejezte be az aktív játékot a zöld gyepen, de az újságon keresztül figyelemmel kíséri a megye sportéletét. Túlzás nélkül állíthatjuk, felejthetetlen találkozó volt. Olyan emberek látták ismét egymást, akik 25—30 éve, vagy ennél hosszabb ideje nem találkoztak. Nagy munka volt a találkozó megszervezése, de a szervező bizottság valamennyi tagja úgy érzi, megérte. A Szekszárdi Sportiskola labdarúgói köszöntik az ünnepeiteket
