Tolna Megyei Népújság, 1978. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
Űjév napja A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.03 órakor A Hold kél 23.24 — nyugszik 10.50 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1903. január 1-én született Fehérvári Miklós, a kommunista mozgalom kiváló harcosa, aki 1941-ben a Nagy Honvédő Hábo- 'rúban halt hősi halált. JANU Ali I vasArnai* w Ev végi összegezés a húskombinátnál A BABTÖRTÉNETI kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A mai amatőr bábmozgalom reprezentánsai között Schmidné Vanits Hilda, a szekszárdi Musica bábcsoport vezetőjének bábjai is láthatók. A kiállítás márciusig tekinthető meg. * TIZENNYOLCÁN kértek építési kölcsönt 1977-ben a sióagárdi takarékszövetkezettől. A Sióagárjlon és Harcon épülő lakásokhoz összesen 465 ezer forintot kölcsönzött a takarékszövetkezet. így az építésre adott kölcsönösszeg meghaladja a tízmillió-háromszázezer forintot. ^ PEDAGÓGUSLAKÁSOKKÁ alakítják át Hő- gyészen, a Zrínyi utcai általános iskolát. A Hőgyészi Vegyesipari Szövetkezet a megszűnt iskolában hat pedagóguslakást alakít ki. + KILENCSZER-TÍZEN- TÜLIAK Tamásiban. Jelenleg 9 személy él Tamásiban, aki a 90-ik évén túl van. Közülük 6 nő és 3 férfi. A legidősebb: Fehér György, aki a 97-ik évébe lépett, a legfiatalabb: Kocsis Pál, aki január 3-án lép be a 90-ik életévébe. Kívánjuk, hogy jó egészségnek örvendjenek az új esztendőben is. (Dr. Koppén J.) — A LEGGYAKORIBB szabálysértési fajta Faddon a tiltott horgászás, illetve halászás. 1976-ban az 55 megbírságolj közül 26-an, 1977-ben ötvennyolcból húszán ezért fizettek, esetenként több mint négyszáz forintot. O TATAROZTÁK a medinai római katolikus kápolnát. A munkálatokhoz az Országos Műemléki Felügyelőség ötvenezer forintot biztosított. — SZEKSZARD város felnőtt körzeti orvosainak rendelése 1978. január 1-től az alábbiak szerint módosul: 1. sz. körzet: dr. Aracs József. Rendelőintézet 21 sz. szoba. rendelési idő reggel 8—12- ig. Péntek: 8—10-ig. Szőlőhegy: péntek 10—12-ig. 2. sz. körzet: dr. Szöllösi Géza. Kölcsey Itp. 2S. de. 8—12-ig. 3. sz. körzet: dr. Aladics István Rendelőintézet 22. szoba, rendelési idő: reggel 8—12-ig. 4. sz. körzet: dr. Bagi Emilia. Kölcsey ltp. 25., rendelési idő: du. 13 h—17 h-ig. 5. sz. körzet: dr. Klézli Júlia. Rendelőintézet 21. szoba, rendelési idő: du. 13—17-ig. Kedd: 13—15-ig. Péntek Ózsák-puszta, de 10—12-ig. 6. sz. körzet: dr. Ratkay Irén. Kadarka D/5., rendelési idő: du. 13—17-ig. 7. sz. körzet: dr. Balogh Ádám. Rendelőintézet 22. szoba, rendelési idő: 12—15-ig. Csütörtök: 12—16-ig. Szálka: hétfő-csütörtök 8—10-ig. 8. sz körzet: dr. Sümegi István. Kadarka D/5.. rendelési idő: reggel 8—12-ig. 9. sz. körzet: dr. Monger Éva. Mátai Antal tér, rendelési idő: reggel 8—12-ig. Dr. Aszmann Anna városi főorvos A MERKUR kocsiátvételi sorszámai 1977. december 31-én, Trabant Hycomat 6 343 Trabant Lim. (Bp.) 12 373 Trabant Lim. (Győr) 4 220 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 17160 Trabant Lim. Spec. (Győr) 8 073 Trabant Combi (Győr) 639 Trabant Combi (Bp.) 2 397 Wartburg de Luxe 8 159 . Wartburg Lim. 7 173 Wartburg de L. tolótetős 2 209 Wartburg Lim. tolótetős 1 976 Wartburg Tourist 2 268 Skoda 87 832 Zsiguli (Bp.) 90 893 Zsiguli (Debrecen) 42 886 Zsiguli 21011-es (Bp.) 8 000 Zsiguli 21011-es (Debrecen) 4 000 Zsiguli 2103-as 9 186 Zsiguli Combi 10 707 Polski Fiat 126-os 9 263 Polski Fiat 1500-as 12 598 Dacia ' 9 855 Zaporozsec 26108 Moszkvics 1725 A szekszárdi húskombinátban évente félmillió sertés és 40 ezer szarvasmarha feldolgozása lesz a feladat. Több mint 400 vagon húskészítmény — felvágottak, szalonna, zsír — és 12 000 vagon dobozolt sonka és konzerv feldolgozása szerepel a tervekben. Az építkezés első munkálatait, a földmunkákat 1976- ban már elkezdték, de az érdemi feladat tavaly január 1-én — 1977' — az építkezésekkel kezdődött. Szakály Kis Józsefet, a húskombinát főmérnökét kértük; összegezze az eddig végzett munkát. — Ebben az évben sok minden elkészült. Az ideiglenes célt szolgáló tmk-műhely, a hidrofor, a trafóállomás volt az első. Ezek az építkezések idején szolgálnak majd. Az üzemépület szerkezete, az oldal- és válaszfalak egy része kész, ennek a mérete 20 ezer négyzetméter. Itt lesz majd az állatszállás, ahol mintegy 3000 sertés és 240 marha várhat majd a feldolgozásra. — Az egész húskombinátot építés szempontjából 10 szekcióra osztottuk el, ebből az első és a harmadik építése befejeződött, itt lesz a vágás, a zsírfeldolgozás, valamint a „Preprogram” Pécsett Pécsett az idén másfél száz veszélyes pincét tettek ártalmatlanná azzal, hogy vagy betömték a föld alatti üregeket, vagy ahol érdemes volt, megerősítették falait. Több mint húsz vállalat, intézmény fogott össze, hogy a mecsekaljai várost természeti csapásként sújtó pincegondok enyhüljenek, a kéretlen örökség ne veszélyeztesse a történelmi belváros életét. A kormány anyagi támogatásának és a példás együttműködésnek köszönhető, hogy idén meggyorsult ez a munka. Nemcsak a tervezett százmillió forintos programot teljesítették, de pótolták a korábbi esztendő elmaradását is. Kiugró munkasikerrel dolgoztak a Bányászati Aknamélyítő Vállalat brigádjai, amelyeknek különösen nagy gyakorlatuk van a föld alatti üregek „gyógykezelésében”. összeállították Pécs jövő évi „pinceprogramját”, ami 136 millió forint értékű és sokféle tennivalót tartalmaz: üregkutatást, tervezést, építés-földtani térképezést. A legnagyobb összeget, 92 milliót, ismét a pincék megerősítésére, vagy felszámolására fordítják. Négyszázhúszezer forinttal teljesítette túl idei könyvforgalmazási tervét a Művelt Nép Vállalat szekszárdi Babits könyvesboltjában dolgozó Háry János szocialista brigád. A boltban 1977-ben több mint tízmillió forint értékű könyvet adtak el, így éves tervüket 104,2 százalékra teljesítették. A Sporfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az 52. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 29 fogadónak volt, nyereményük egyenként 235 920 forint. Három találatot 5979 fogadó ért el, nyereményük egyenként 572 forint. A kettesek száma 216 462, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. hűtőgépház. Ezzel a monori MEZŐGÉP és a DIGÉP részére biztosítottuk a munka- területet, 1978-ban megkezdhetik a berendezések szerelését. — A géptároló szín befejezés előtt áll. Itt az import és belföldi gépek kapnak addig helyet, míg nem kerülnek végleges helyükre. — Megkezdődött a szociális épület — étterem, irodaház — alapozása, valamint a húslisztüzem alapozása is elkészült. A buszon Index jobbra, a medinai busz beáll az újvárosi megállóba, nyílik az ajtó, jó reggelt köszöntő utas és sofőr, jegykiadás, index balra, indulás. A busz csendes, tiszta, mint mindig, utas talán fél tucat, a függönyök az ablakokon, mintha frissen mosták volna, a padló fényes a tisztaságtól, az ablakon is „kilátni”, a vezető frissen borotvált, pénztárában sorban a nagy és kis címletű bankjegyek, csörgő-zörgő aprók, az ablak alatti párkányon csipketerítő, hamutartó, műanyag virág a tartóban. A rádióból halk zene árad. A sofőr lábánál ott a demizson, amelyben hazaútban nem szekszárdi csurgói vizet visz majd. A busz a tanácsnál — a jelzésre — fékez, nyílik az ajtó, hat utas szép komótosan lelép a buszról, s a GF 07—30-as busz vezetője azt mondja, B. U. É. K. B. U. É. K., sofőrök, kalauzok, utasok, legyünk jóban, barátságban, akkor is, ha egymás nyakát tiporjuk a kocsiban, és akkor is ha kora reggel Szilveszter neve napját mutatja a naptár.- Pj — — Az utolsó simításokat végeztük el, illetve a pontosítások is megtörténtek a vízellátást, a szennyvízfeldolgozást és a komposztálást biztosító berendezések tervein. Ezt a leendő sajtkombináttal készítjük közösen. — Az 1978-as év döntő lesz az építkezés történetében. Közel félszáz generál- és alvállalkozó . fog dolgozni. S ezeknek irányítását, segítését ugyanúgy szeretnénk összefogni, mint 1977-ben. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Koppányszántó: Tiszta, fényes újesztendő, akkor lesz a termés majd bő! (Ha az újév napja derült napfényes.) Tamási: November 3-án, délután 4 óra előtt csendes, permetező eső hullott Tamásira. Az eső lassan elvonult keletnek, mire a keleti égbolton negyed ötkor gyönyörű, kettős szivárvány tűnt fel. Úgy látszott, mintha a hatalmas, félkör jobb íve Regöly határára esne, a bal ív pedig Martin- cán túli területre támaszkodnék. A mellékszivárvány rövid ragyogás után elhalványodott, majd eltűnt, a főszivárvány pedig szokatlan izzással ragyogni kezdett. Először a vörös szín izzott, majd a ragyogás átterjedt a sárgára és a zöldre. Másnap felkerestem néhány nyolcvan éven felüli parasztasszonyt, és -férfit, hogy megtudjam a jelenségre vonatkozó népi véleményt. A vélemény egybehangzó volt, ezt özvegy Ká- lóczi Ferencné így foglalta Humor — Minél többet iszom, annál inkább reszket a kezem. Minél jobban reszket a kezem, annál többet öntök mellé. Minél többet öntök mellé, annál kevesebbet iszom. így tehát minél többet iszom, annál kevesebbet iszom... ♦ Egy skót a következő szövegű táviratot küldi a barátjának: „Legjobb kívánságaimat küldöm az új év és születésnapod alkalmából, az 1977—1987-es évökre”. * A kémia professzora odafordul az altiszthez: — Kérem, legyen szíves, adja ide nekem a dilacetilo- namidonaplitolos palackot. — Üres professzor úr. — Az ördögbe is, valaki megitta a konyakomat. * — Holnap időben legyen kész az ebéd, mert vendégeink lesznek — mondja a férj feleségének. — Hogy főzzek: hogy újra jöjjenek, vagy hogy máskor otthon maradjanak? — Hogy többet ne jöjjenek! * — Mit mondanál, ha megkérném a kezed? — Semmit, nem tudok egyszerre nevetni és beszélni! * — Elvették a jogosítványomat — így a férj. — Miért? — így a feleség. — Mert amikor szondáztak, túl kevés vért találtak az alkoholban ! * — Miért mondon, hogy Pe- ro háborús bajtársad, amikor a háború idején még nem is éltetek? — Tudod, egy napon házasodtunk ! *• Péter kérdezi barátnőjétől, Gabitől: „Hazakísérhetlek, ha vége a színháznak?” „Nem — válaszolja Gabi — egyedül megyek. De ha nem hiszed, gyere velem és nézd meg”. szavakba: „Az jó, ha későn van szivárvány, ez azt jelenti, hogy a jövő esztendő (1978-as év) dúsabb lesz mint az idei, dús termés lesz!” Ká- lóczi Józsefné a színeket is értelmezte: a vörös szín sok bort, a zöld szín sok szénát, szálas takarmányt, a sárga sok búzát jelent. Még azt is megkérdezte tőlem: hallottam-e dörgést? Nem, akkor az jó, mert „a késői dörgés, korai éhség!” „Elvenni a vízvirágot”. A fiatal menyecskének az volt a legfőbb törekvése, hogy legkorábban szaladjon a kútra megmeríteni a vödröt, mert ezzel a vödör vízzel „elvette a víz virágát” (ez az első vödör víz: a víz virága). Az volt a „híres” menyecske, aki a szilveszteri éjféli óraütésre elsőnek érkezett a kútra és „elvette a víz virágát”. A hiedelem azt tartotta, hogy az a menyecske, aki reggel piros almával mosakodik a „vízvirágos” vízben, az egész évben . friss, gyorsmozgású, jó munkabírású és piros or- cájú lesz. Dr. KOPPÄN JÓZSEF Ay Kecskeméti Konzervgyárban 1977-ben 1 milliárd 400 millió forint értékben gyártottak konzervet. Termelésük kétharmadát exportra szállítják. Több tucat termékük közül legfontosabb az uborka, a bab, a zakuszka és a vöröshagyma. Képünkön a zakuszka készítése látható. Havazás Felhőátvonulások, szórványos, futó hózáporral. Lassan mérséklődő észak- nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2, plusz 3 fok között. h)—bj OL VAST AM A legelő rangja Féláron kapják a mészammonsalétromot a mező- gazdasági üzemek. Az egyetlen kikötés: kizárólag a legelőkön lehet kiszórni. Kapva kaptak az alkalmon az üzemek — hisz csak a megyében több mint 6000 tonna fogyott. Néhány éve a zárt rendszerű istállókban kérődző állatokat csodáltuk, ma az állattenyésztők a legeltetésre esküsznek. Mint sok minden másban, itt is győzött a józan ész; a legelőn tartott állat edzettebb, természetes mozgásigénye kielégül, a jó zamatú fűvel telepített legelőn pedig változatos takarmányhoz jut. Nem új keletű felfedezés. Ráadásul minden üzem rendelkezik olyan' terület- tel, ami akkor hasznosul a legjövedelmezőbben, ha az állatok ott eszik meg a takarmányt, ahol az megterem. A legelőgazdálkodás a mezőgazdasági tudományok egyik szakága, s mostanában gyakran forgatják az erről szóló irodalmat a szakemberek. Attalán is — ahol mint olvastam jövőre az eddiginél több szarvasmarhát hajtanak legelőre — s nyilván másutt is. Egyszerűbbé, legfőképp pedig olcsóbbá lett az állattartás, azzal, hogy a legeltetés végre visszakapta régi rangját. D— Népi jóslatok 1978-ra TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszard, Bela ter 1. Telefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postáfiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------:-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------—---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------