Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-04 / 285. szám
1977. december 4. 'WÉPUJSAG 5 Felirat a fakanálon iMióta törvénybizrtosította jogunk panaszt tenni, ha a szolgáltatások során sérelem, kár, bármilyen hátrány ér bennünket, áll a szerencsére vértelen harc szolgálandók és szolgáltatók között. Ki ne emlékezne újságolvasóként vagy rádióhallgatóként jámbor instálásra, oda nem adott panaszkönyv- sztorikra, alkalmanként drasztikus csattanókkal? Tudok esetet, amikor a kedves vendég a nem éppen felemelő dialógus után panaszkönyv helyett jól irányzott fülest kapott az ingerlékeny pincértől. (Később a pincér kapott fegyelmit, de ettől természetszerűen nem vált meg nem történtté az ököljog „ideges ember vagyok kérem” indokolásul alkalmazása. Miután elég nagy rendszerességgel figyelem hétköznapjainknak ezt a frontját, időközönként arra a következtetésre jutok, hogy jogaink érvényesítéséről annyiféleképpen lehet bennünket lebeszélni, eltántorítani, ahányan és ahány- félék vagyunk. Legutóbb Nagymaroson voltam kénytelen felmondani magamban ezt a „leckét”. Visegrádról két kolléganővel rándultunk át ide, és ismerkedősétánk utolsó állomásaként a Duna-parti szoborkiállítást néztük meg. Jól átfújt bennünket közben a novemberi szél, így hát bemenekültünk az átkelőhajó indulásáig felmelegedni a képzőművészek alkotóháza melletti vendéglőbe. Hangulatos, kellemes hely, ajánlom az erre el vetődök nek. Szakmabelieknek azonban nem ajánlom a panaszkönyv tálalásának nagymarosi módját. Várakozási időnk leteltével, távozófélben fizettünk, és a pincér — nem lévén váltani való pénze — otthagyott bennünket a söntéspult előtt tiblábolni. Mit csinál a várakozásra kényszerülő? Szemlélődtünk, és körülbelül egyszerre fedeztük föl a panaszkönyv tartótasakjában a jókora, kipingált fakanalat, rajta a következő felirattal: „Egy pofád van, azt is én fogjam be?!” Ahogy én ismerem a búcsú- és vásárfiák esetenként a merész képzeletűeket is meghökkentő kelléktárát, nem túl gyöngéd férjek és vejek feleségeiknek, illetve anyósaiknak szoktak ajándékozni ilyen fakanalat ama békevágyra valló célzattal, hogy a megajándékozottak feltétlenül értsenek belőle. Ugyanakkor fogalmam sincs, hogy a házi békesség megteremtésében és tartósításában mi szerepük van az ilyen fakanalaknak. Könnyen lehet, hogy semmi. Itt ellenben, kész telitalálat az alkalmazása! Mert ugyebár, a cirkal- mas felirat annak a kedves vendégnek szól, aki netán elszabadulni készülő grafomániáját konok kitartással itt akarja kiélni. Hát azt nem! A panaszkönyvet megsárgította az idő, nem kímélték a legyek sem, de lapjai üresek, így vallanak arról, hogy bár tűrőképességünk időközönként megbukik, de humorérzékünk mégis van, és ez nem csekély hatású ellenszere az eget verő bosszúságoknak sem. Persze, a lelemény szerezte derűs percek múltával eltűnődöm néha még most is azon az egyáltalán nem mellékes kérdésen, hogy azok, akiknek nincs egészen rendben a szénájuk — és ezt hosszasan kívánják titkolni —, hányféleképpen tudják megakadályozni embertársaikat jogos észrevételek, megalapozott vélemények netán közhasznú javaslatok akár szóbeli, akár írásbeli publikálásában? Fontos ez a kérdés számunkra, mert megállapodhatunk abban, hogy kollektív elnézéssel azért nem minden magán- vagy csoporthasznú lelemény díjazható ... — óa — Enyveskezűek A minap az egyik üzem karbantartó műhelyének vezetőjével beszélgettem. Többek között szóba került, hogy bajok vannak a társadalmi tulajdon védelme körül. Mint a művezető elmondta: né- hányan már odáig mentek, hogy kávédarálót csinálnak maguknak, és vörösrézből gyártottak házi pálinkafőzőket. Ezekről elítélően nyilatkozott az üzemvezető. — Az ilyen emberek sokat ártanak. Miattuk kell hozni a sok szigorú intézkedést — mondta a művezető, de aztán így fordította a szót: — Az viszont természetes, ha itt valamelyik munkásnak egy darab lemezre van szüksége, nem megyünk a sarki cukrászhoz vagy a maszek, hoz. Megcsináljuk itt, és kész. Elvégre egy darab lemez nem a világ. Sajnos, nemcsak a szó- banforgó művezető vélekedik így a közvagyonról. Elítélik a nagyobb lopásokat, de szemet hunynak az apróságokon. A közelmúltban olvashattuk az egyik budapesti ügyész nyilatkozatában, hogy a felügyelete alá tartozó kerület egyik gyárában 300 forintos lopásért fegyelmi eljárást indítottak, s kénytelen-kelletlen folytatták le az eljárást, mondván, hogy kis ügy, lopnak ennél többet is. Nem jó ez a kétféle szemlélet. Az ilyen engedékenység, a helyi vezetők gyakori jószívűsége az egy darab lemeztől a vörösréz pálinkafőzőhöz vezet. Törvényeink szerint senki sem dézsmálhatja a társadalmi tulajdont. Mi történne mondjuk, ha az angyalföldi hajógyárban, ahol több ezer ember dolgozik, mindenki mindennap hazavinne egy darab lemezt. Alighanem gyorsan kiürülne a raktár, s aztán törhetnék a fejüket, hogy miből építsenek hajót. Azért is káros az engedékenység, mert biztatást, bátorságot ad az enyveske- zűeknek, a harácsoló tolvajoknak, akik a lemezek példáján felbuzdulva, kilopnák a gyárból a fontosabb érté. keket, alkatrészeket, műszereket is. A művezetőnek arra kell szoktatnia a munkatársakat, hogy mint sajátjukat őrizzék a közvagyont, s akinek lemezre van szüksége a ház körüli munkához, vegye meg az üzlétben. Teszem azt, valahogy úgy, mint a borotvapengét... Világos, hogy az üzemi és intézményi tárgyalásoknak is ilyen irányban kell befo- lyásolniok a helyi közvéleményt. Ha valahol, akkor az üzemi fegyelmi tárgyalások fórumain szemléltetően lehet tudatosítani, hogy minden kár, amely egy-egy üzemben, műhelyben keletkezik — következzék az lopásból vagy hanyagságból — most már közvetlenül is érinti az ott dolgozók zsebét. Mert mi volt korábban? A társadalmi tulajdon veszteségeit rendszerint az állam, az egész ország fizette meg. Most más a helyzet: a kár követlenül a gyárat terheli, a gazdasági eredményeit rontja és csökkent a nyereség, a kifizethető részesedés. S a gyár alatt érteni kell az igazgatót is, a művezetőt is, meg a segédmunkást is. Az ő nyereségük bánja, függetlenül a személyi felelősségtől. K. F. Sűrű köd ült a Dunára, vastag dér lepi az uszályok vasszerkezetét. A parton katonák, vasutasok, hajósok toporognak izgatott-fázósan. Csak addig ritkuljon meg a köd, amíg a bemutató lezajlik — ezt hajtogatják egyre-másra. A türelmetlenség érthető: magas rangú vendégek előtt mutatják be a honvédség, a MÁV, a MAHART szakembereinek közös alkotását, a folyami uszályokra épített vasúti hidat. Megérkezik Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Rácz Sándor, a Központi Bizottság osztályvezetője. Pullai Árpád közA marsall elégedett Lengyel és NDK-beli tábornokok lekedés- és postaügyi miniszter. Majd újabb vendégek jönnek: Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter kalauzolásával: Dobri Dzsurov hadseregtábornok, bolgár, Martin Dzur hadseregtábornok, csehszlovák, Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, lengyel, Heinz Hoffmann hadseregtábornok, az NDK, Ion Co- man vezérezredes, román nemzetvédelmi miniszter és Dmitrij Usztyinov, a Szovjetunió marsallja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere — a Varsói Szerződés honvédelmi minisztereinek Budapesten ülésező bizottsága. Oláh István altábornagy, majd a MÁV, a MAHART képviselői ismertetik a folyami uszályhíd műszaki jellemzőit. Háborús körülmények vagy természeti csapások, egyéb körülmények miatt a forgalomból kieső vasúti, közúti hidakat pótolja a rövid idő alatt megépíthető híd a szabványoknak megfelelő folyami uszályokból. Ilyen hídon bonyolították le a forgalmat például Tahitótfalunál, a Duna- hídszerkezet cseréjének ideje alatt. A köd annyira megritkult, hogy át lehet látni a túlsó partig, ahol feltűnik az első, M—62-es mozdony vontatta szerelvény, egy gépesített lövészegység harcitechnikáját, járműveit szállítva. Néhány perc múlva újabb szerelvény közeledik. Harckocsikkal rakottan harminc kilométeres sebességgel halad át. Hozzánemértő számára is látható, az uszályhíd a súlyos teher alatt is megfe- lelel a biztonságos vasúti közlekedés feltételeinek. A miniszterek és kíséretük ezután elsétálnak a híd közepéig, ahol az egyik usztályt kiváltják, bemutatva, hogy rövid idő alatt a hajózás számára szabaddá tehetik a vízi utat. Usztyinov marsall mérnökszemmel vizsgálja át, hogyan rögzítődnek egymáshoz az uszályok, hogyan rögzítették a pályatestet. Mire visszaérnek a partra, a kiváltott uszályt visszavontatja a Kaposvár vontatóhajó, hogy harmadikként egy teherszerelvény haladhasson át. B. I. Fotó: Bakó Bolgár, szovjet, magyar katonai vezetó’k Usztyinov marsall és Czineg e Lajos vezérezredes Ilonát, uszalyhidon Gépesített lövészegységet szállít át a vonat Szétkapcsolják az uszályhidat
