Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-04 / 285. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVII. évfolyam, 285. szám ÁRA: 1,- Ft 1977. december 4., vasárnap Következetes, egységes cselekvést A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának megünnepléséről szóló tájékoztató mellett, az 1977. évi népgazdasági terv teljesítéséről, illetve az 1978. évi terv és állami költségvetés irányelveiről készített jelentést tárgyalta meg a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1977. december 1-i ülésén. Ha tömören kívánjuk jellemezni a tanácskozásról kiadott — s a lapokban, így lapunkban is szombaton megjelent — közleménynek a népgazdasági tervre és az állami költségvetésre vonatkozó részét, akkor azt kell leírnunk: a következetesség követelménye, az egységes cselekvés félreérthetetlenül megfogalmazott igénye csendül ki az állásfoglalásból. összességüket tekintve, a népgazdaság 1977. évi eredményei összhangban vannak a tavaly decemberben jóváhagyott éves népgazdasági tervben foglaltakkal. Meggyorsult a nemzeti jövedelem és az ipari termelés növekedése — bizonyos területeken jól igazodva a munka társadalmi hatékonyságának javításához —, a mezőgazdaság a feszítettnek ítélt feladatokat nemcsak teljesíti, hanem több tekintetben valamelyest meghaladja. Az összkép tehát megfelelő. A részleteket szemügyre véve azonban — mutatott rá a Központi Bizottság ülése —, ellentmondásos tényezőkkel is szembe kell néznünk. Egyebek között a külkereskedelmi forgalomban a kivitel összetételének alakulásával a beruházási tevékenység a tervezettet jóval meghaladó mértékével, a termelési és a termék- szerkezet kívánatosnál lassúbb változásával. Megmaradva a mondat befejező részénél: igaz ugyan, hogy az ipar 1977-ben az 1976. évinél gyorsabban bővítette a termékkibocsátást, de sajnos, korántsem kizárólag korszerű, keresett árukból, hanem — a gépiparban éppúgy, mint a könnyűiparban —, olyanokból is, amik nehezen találnak vevőre határokon belül és kívül, azaz nem versenyképesek, s akadnak olyanok is, amik eladhatatlanok. Hasonló a helyzet a beruházásoknál. A fejlesztések megélénkülése nem baj, sőt, a nép- gazdasági terv egyenesen kívánatosként számolt azzal. A gyakorlat azonban úgy tért el a programtól, hogy a többlet befektetések már nem állnak arányban a népgazdaság jelenlegi teljesítő- képességével. A népgazdaság fejlődése — és ez félreérthetetlenül kiolvasható a Központi Bizottság üléséről kiadott közleményből — minden részletében maradéktalanul megfelelt a követelményeknek, terveknek. A hatékonyság javítása nem egy, vagy néhány teendő végrehajtása, hanem széles körű munka következménye, annak függvénye, hogy a helyesen megállapított célokhoz következetesen igyekezzünk. Valamennyi termelőhelyen készülnek a jövő évi tervek, s bár igaz, a Központi Bizottság útmutatásának megfelelően, mindenütt a hatékonyság javításának kell e programok középpontjában állnia, a hogyan cégenként más és más. A tervezéá lényege, annak előtérbe helyezése, ami ott, az adott termelői közösségben a legfontosabb, s egyben a legtöbb eredményt ígérő. A kivitel bővítése, a versenyképes áruk arányának növelése, az eszközök kihasználásának javítása, a fajlagos költségek csökkentése csak addig tűnik általánosan fogalmazott feladatnak, amíg a cselekvéseknek e bonyolult szerkezeti vázára föl nem rakjuk a helyi valóság ereit, idegszálait, izomrostjait. Abban a pillanatban a feladat feladatunkká lesz, az érte viselt felelősség széles köre hirtelen szűkebbé válik, s hiába is várnánk másokra, nekünk kell megtennünk mindazt, ami egyszerre lehetőségünk és kötelességünk. Más szavakkal, a Központi Bizottság üléséről kiadott közleményben olvashatókkal élve: „A népgazdasági terv teljesítése egységes szemléletet, kezdeményező magatartást, következetes és fegyelmezett végrehajtást igényel minden munkahelyen”. • • Összehívták az országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 22. paragrafusának 2. bekezdése alapján az ország- gyűlést 1977. december 15-én, csütörtök délelőtt 11 órára összehívta. A kormány javasolja, hogy az országgyűlés tűzze az ülésszak napirendjére a Magyar Népköztársaság 1978. évi költségvetését, valamint az állami vállalatokról szóló törvényjavaslatot. (MTI) Mai számunkból EGY ÉVVEL A TAGKÖNYVCSERE UTÄN (3. old.) MÚLT ÉS JELEN BULGÁRIÁBAN (8. old.) ÁLMOK TÉGLÁBÓL (3. old.) NYOLCSZÁZ SZÓ CSALÁDREGÉNY (4. old.) HÁZTÁJI ÉS KISEGÍTŐ GAZDASÁGOK A SZOVJETUNIÓBAN (9. old.) HÁROM NAGY FELADAT (9. old.) Magyar pártkiildöttség utazott az MPLA kongresszusára Az Angolai Népi Felsza- badítási Mozgalom, az MPLA meghívására Aczél Györgynek, a Politikai Bi_ zottság tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével MSZMP- küldöttség utazott Luandába, az MPLA december 4— 10. között sorra kerülő I. kongresszusára. A küldöttség tagja Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője és Árgye- lán Sándor hazánk luandai nagykövete, aki a helyszínen csatlakozik a küldöttséghez. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. * Andrej Kirilenkónak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével szombaton szovjet küldöttség érkezett Luandába, hogy részt vegyen az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) december 4- én kezdődő I. kongresszusán. (Folytatás a 2. oldalon.) TALAJERŐUTÁNPÓTLÁS (4. old.) FELIRAT A FAKANÁLON (5. old.) ENYVESKEZÜEK (5. old.) A 48. HÉT ESEMÉNYE, KÉRDÉSE, TÖRTÉNETE (6. old.) KAUKÁZUSTÓL BUHARÁIG (9. old.) BABITS EURÓPAI IRODALOMTÖRTÉNETE A PESTI EGYETEMEN (10. old.) DÉVÉNYI IVÁN HALÁLÁRA (11. old.) VÁZLATOK EGY EURÓPAI UTAZÁSRÓL (7. old.) USZTY—ILIMSZKI EMLÉK (9. old.) PETROVICHÉK UDVARA (11. old.) NEVEK VILÁGA (12. old.) A Varsói Szerződés honvéuelmi minisztereinek bizottsága Budapesten ülésezett. Eközben megtekintette a Magyar Néphadsereg, a MÁV és a MAHART szakemberei által konstruált uszályhidat a Dunán. (Képriport az 5. oldalon.) Vonat, uszälyHidon