Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-29 / 305. szám
Névnap: Tamás A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.01 órakor A Hold kél 20.11 — nyugszik 9.26 órakor Százhetvenöt' évvel ezelőtt, 1802. december 29-én született Szentesen és 1868 januárjában halt meg Pesten Kiss Bálint festőművész. + MEGTARTOTTA az év utolsó ülését a Bátaszék nagyközségi Közös Tanács. A jövő évi tervek megtárgyalása és elfogadása után a tanács által alapított Településfejlesztési emlékplakettek kiosztására került sor. Idén Monigl Jánosné, Helyes József, valamint a fémipari szövetkezet Petőfi szocialista brigádja nyerte el a plakettet. O 64 KERESKEDELMI és vendéglátóipari tanulója van a paksi ÁFÉSZ-nek. A nehezen betölthető munkakörökben társadalmi ösztöndíjat alapított a szövetkezet, például a húsipari eladó és a szakács szakmák tanulóinak. 'x, HÁROM hatalmas ösz- szegű csekket váltott be nagy sietve Marila egyik bankjában egy helybeli házaspár. Az ezt követő bírósági tárgyaláson ártatlannak vallották magukat, abban a vádban, hogy 975 ezer dollárral becsapták a Mellon bankot. Mint mondották, a hibát a bank követte el, és nem ők. A házaspár június 6-án 200 ezer dollárt, a következő nap 300 ezret, 14-én pedig 475 ezret vett föl a csekkek ellenében. Egy sajnálatos elírás következtében ugyanis 1000 dollár helyett egymilliót írtak javukra a banknál. Az ügy folytatódik. # SÜTEMÉNYBOLTOT nyitott Paks leendő központjában a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalat. Ezzel a lakosság régi igényét elégítik ki. A ÁRADÁS pusztít Ke- let-Jáva indonéziai tartományban. Több száz ház romba dőlt, a károsultak száma mintegy 30 000, és nagy mezőgazdasági területek kerültek víz alá. * JANUÁR ELEJÉN háromhónapos észak-amerikai és kubai turnéra indul a Budapest Együttes. A 42 tagú társulat, zenekarával együtt, először az Egyesült Államokban, a connecticut- beli Putnamban lép fel. Ezt követően az USA 59 nagyvárosában — közöttük Washingtonban, Chicagóban, Minneapolisban, San Franciscóban és Los Angelesben — mutatja be kétórás folklórműsorát. Az együttes — a tervek szerint — március 20-án a texasi Larendóból utazik tovább Kubába, ahol április 7-ig több alkalommal lép fel. * OSZTÁLYOZÓ vizsgára előkészítő tanfolyam indult október végén öcsényben. Tízen szeretnék megszerezni a községben az általános iskola utolsó két évéről a bizonyítványt, Baka István pedagógus segítségével, aki az osztályt felkészíti a vizsgákra. A SZEKSZÁRDI Pályafenntartási Főnökség szakszervezeti bizottsága a bátaszéki kisvendéglőben öregek napját rendezett, melyre a területéhez tartozó 16 szakasz valamennyi nyugdíjasát meghívta. A meghívottak közül 115-en jöttek el a találkozóra, ahol színes műsor, ebéd és zene várta őket. * FELROBBANT egy gabonasiló kedden éjjel a Mexikói öböl mentén fekvő Galveston kikötőváros egyik gazdaságában. Az eddigi jelentések szerint öten életüket vesztették, huszonegyen megsérültek. A szerencsétlenség okáról egyelőre nincs hír. A ÁTADTÁK Bátaszéken a szennyvízcsatorna-hálózatot. A szennyvíztisztító telep átadására a jövő év elején kerül sor. — Befejezte idei tervét a Csepel Autó. Képünkön: legördül a szerelősorról egy kész autóbuszalváz. (Képtávírónkon érkezett.) Borult idő Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult, párás, ködös idő, ismétlődő esők. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3, plusz 8 fok között várható. w Óvoda épül Dombóváron Polgári védelem Százszemélyes óvoda épül Dombóváron, a Bezerédj utcában. A tervek szerint az új gyermekintézmény jövő év augusztus 15-ére készül el. Fotó: kz Anyakönyvi hírek A bonyhádi kerületben novemberben az alábbi bejegyzések kerültek az anyakönyvekbe : Születések: Balogh László, Tukacs Renáta, Lőrinc Viktória, Tóth Norbert, Sárficz- ki Enikő, Zsilka Ildikó, Imre Melinda, Schuller Péter, Miklós István Levente, Kató Zoltán István, Fábián Judit, Sebestyén Zsolt, Felszegi Csaba, Illés Róbert, Bechtel Norbert, Illés István, Simon Szilvia, Váncsa Alexa, Erős Renáta. Házasságkötések: Guzorán Gáspár és Rózsa Julianna, Gallai Tibor és Miklós Ágnes, Köröndi Ottó és Hei- decker Mária, Nagy István és Pusztai Anna, Weiszenbur- ger Ádám és Schmidt Mária Ágnes, Nagyfalusi János és Ferencz Márta Ilona, Zsilka László és Selyem Rozália. Halálozások: Ferencz Imre, Szász András, Fáik Jakab, Merkl János, Prisztacs Gyu- láné, Till Mária, Dékány János, Erős Pál, Tóth Józsefné, Keller Gábor, Schab János, Wildanger József, Zilay Bélá- né, Schrämpf Jánosné, Gecző Andrásné. Községfejlesztés Medinán Rádiókapcsolat a „Tigrissel” A világ rádióamatőrjei közül elsőként lépett állandó rádiókapcsolatba a „Tigrissel”, Heyerdahl és útitársai nádból készült hajójával a kaukázusi Valerij Agabekov. Honfitársa, a hajó fedélzetén tartózkodó Jurij Szenkevics orvos, ily módon a rádión keresztül számolhat be a legfrissebb eseményedről, s a híreket Agabekov rögtön továbbítja a moszkvai központi rádióklubba. Nem adta meg az elsőbbséget (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Pálosi Antal, 21 éves, majosi (X. u. 5.) lakos, még csak a harmadik napon vezetett önállóan tehergépkocsit, amikor szeptember 1-én, egy földes útról kívánt balra kanyarodni a Győré és Máza- szászvár között vezető útra. Úgy kezdett a balra kanyarodás végrehajtásába, hogy előzőleg nem biztosította a neki balról, a védett útvonalon, szabályosan közlekedő motorkerékpáros elhaladását. A bekövetkezett ütközés során a motorkerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett. A Szekszárdi Járásbíróság, Pálosi Antalt, súlyos testi sértést okozó, gondatlanul elkövetett közlekedési vétség miatt, öthónapi, fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre, mint főbüntetésre, mellékbüntetésül kétezer forint pénzbüntetésre, valamint a járművezetéstől hathónapi eltiltásra Ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását egyévi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős: Tarnóczi József Medinán az idén befejezték a ravatalozó építését, szilárd burkolatot kapott az Arany János utca, végleges helyre költözött a könyvtár. Az épületet és a hozzá tartozó szolgálati lakást mintegy százhúszezer forintért újították fel. A könyvtár berendezéséhez ötvenezer forint megyei támogatást kapott a község. Ezt a pénzt el is költötték, illetve még az év végéig vásárolnak lemezjátszót és magnetofont a zenesarokba. Az évi könyvbeszerzésre kilencezer forint jut, mégis csökkenni fog a könyvállomány, mert az idén 242 kötetet kellett kiselejtezni. A könyvek a többszöri költözés és a vizes falak miatt mentek tönkre. A soron következő legfontosabb feladat, létrehozni a művelődési ház társadalmi vezetőségét. Már működik a körzeti orvosi rendelőben az új központi fűtés. Autóbuszmegállót létesített a községi tanács az idén Szőlőhegyen. A község legnagyobb gondja évek óta az egészségház egészségtelen volta. A falu szélén áll, vizes, szűk és még szellőztetni sem lehet, mert ablakai baromfiudvarra, illetve sertésólra nyílnak. Az új egészségház építéséhez a szükséges négyszázezer forint megvan. Ha sikerül kivitelezőt találni, kezdődhet az építkezés. TÜZOLTÓSZAKASZ FELKÉSZÍTÉSE A Szekszárdi Nyomdában tavaly megszerveztük az önálló tűzoltószakaszt. A szakasz személyi állományának alapját a már korábban szervezett két tűzvédelmi raj képezte. Az 1977-es kiképzési év alapvető feladatul állította elénk az alegység általános polgári védelmi felkészítése mellett a szakmai fogások elméleti és gyakorlati elsajátítását. A szakaszparancsnok részt vett a városi polgári védelmi parancsnokság és a városi-járási tűzoltóparancsnokság szervezésében megtartott módszertani foglalkozáson, a kapott tájékoztatás alapján szervezte meg a kiképzést, készítette el a kiképzési okmányokat. Az elméleti oktatásnál és a gyakorlati kiképzés egy részénél jól fel tudtuk használni a városi polgári védelmi tanterem nyújtotta lehetőségeket. A gyakorlati felkészítés másik részét az üzem területén, illetve az üzem mellett lévő szanált területen tartottuk. A szakasz személyi állománya eredményesen sajátította el az egyéni védőeszközök használatát, majd bemutattuk a kézi tűzoltó készülékek kezelését, a tömlőfektetés és -szerelés szakmai fogásait. Az elméleti és gyakorlati felkészültséget jól sikerült zárógyakorlaton mértük le. Alegységünk az 1977-es kiképzési évre előírt feladatokat eredményesen végrehajtotta. Szalai István kik.-felelős Közművelődés Kölesden A kölesdi közös intézmény: az iskola, a művelődési ház és a könyvtár közös igazgatás alatt működik — a jö" vőben a művelődési tervet az iskolai évhez igazítva készíti el. Az időkülönbséget úgy hidalják át, hogy június 31-ig állítják össze a rendezvénytervet. majd szeptember elsejétől a következő év augusztus harmincegyedikéig dolgozzák ki a község kulturális tervét. A művelődési háznak és az iskolának, a társközségben, Kistormáson működőkkel együtt nyolc szakköre van. Ezek számát tizenkettőre kívánják emelni. A fotószakkörhöz már vásároltak tízezer forint értékben felszerelést. Tervezik ezen kívül rajz-, mesemondó- és kertbarát- szakkör megalakítását általános iskolák számára. Megújulva működik tovább a műgyűjtők klubja és a honismereti szakkör. Valamennyi klubvezető pedagógus. A közelmúltban állítottak be főhivatású könyvtárost. O L VAST AM Ficam Lapunk legutóbbi száma az utolsó oldalon nemcsak újságírói, hanem olvasói minőségemben is megnyugtatott. Farkas Éva, az Iparművészeti Főiskola textiltanszékének (a jelek szerint tehetséges) hallgatója diplomamunkaként melegítőket tervezett. A fénykép bizonyította, hogy jókat. A fénykép azonban mást is bizonyít. Egy bajuszos úr, ki nem deríthető okból, fél vállal támaszkodik egy átlagos vélemény szerint elfogadható kinézésű lányra. Miért? Mert fáj a lába, csípője, ízületi bántalmak kínozzák, netán meglepő ifjonti korban érte el a lumbágó és az övsömör, avagy a köszvény? Ez nem biztos, de a fotó ilyen gondolatokat ébreszt a lapunkat kézbe vevőben. Amiként a többi divatképek is. A bemutatásra szánt ruhák szépek, esztétikusak, formáikat jó divattervezők vázolták fel. Egykor, papírra. És hitveseinkét? Ebben az országban előfordulnak nem karcsú nők (molett), és nem darázsderekú férfiak is (pocakos). Nekik ki tervez, vagy ha nem is tervez, legalább ki rajzol? (O. 1.) A víztorony halála Kiszolgálta az időt a bátaszéki víztorony. Az ú.i már elkészült, TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: -263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551