Tolna Megyei Népújság, 1977. december (26. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-25 / 303. szám
Karácsony napja A Nap kél 7.30 —, nyugszik 15.58 órakor A Hold kél 16.24 —, nyugszik 6.56 órakor. Negyvenöt évvel ezelőtt, 1932. december 25-én született Dómján Edit színésznő, Jászai-díjas művész, aki néhány évvel ezelőtt önkezével vetett véget fiatal életének. 25 vasaknak 'Xf A LÁNG GÉPGYÁR dombóvári gyáregységében befejezték az 1977. évi exporttervben szereplő, szovjet megrendelésre készült napi 30 vagon kapacitású paradicsomfeldolgozó vonal utolsó berendezéseit, és útnak indították a Szovjetunióba. A 19 darab különböző egységből álló, többségében rozsdamentes acélból készült konzervipari gyártmány értéke 2,4 millió forint. + A GYULAJI Üj Barázda Tsz 22-én délelőtt nyugdíjastalálkozót rendezett, melyen a tsz nyugdíjasai közül mintegy 100—120 fő vett részt. A találkozón a tsz elnöke köszöntötte a nyugdíjasokat és röviden ismertette a tsz fejlődését, majd megvendégelték a megjelenteket. Délután a szövetkezet nőbizottsága a kultúrházban a szövetkezet gyermekeit látta vendégül, és karácsonyi ajándékot adott rövid, az óvoda által rendezett műsor keretében. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai december 24-én Trabant Hycomat 6 343 Trabant Lim (Bp.) 12 229 Trabant Lim. (Győr) 4 220 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 17 160 Trabant Lim. Spec. (Győr) 8 073 Trabant Combi (Győr) 639 Trabant Combi (Bp.) 2 397 Wartburg de Luxe 8 159 Wartburg Lim. 7 173 Wartburg de Luxe tolótetős 2 209 Wartburg Lim. tolótetös 1 976 Wartburg Tourist 2 268 Skoda 87 629 Zsiguli (Bp.) 90 893 Zsiguli (Debrecen) 42 886 Zsiguli 21011-es (Bp.) 8 000 Zsiguli 21011-es (Debrecen) 4 000 Zsiguli 2103-as 9 186 Zsiguli Combi 10 707 Polski Fiat 126-os 8 880 Polski Fiat 1500-as 12 598 Dacia 9 855 Zaporozsec 26108 Moszkvics 1725 O ÉLÉNK ÉRDEKLŐDÉS közepette zajlott le Tolna nagyközségi Közös Tanácsának ez évi utolsó ülése. Sok kérdés merült fel már az első napirend tárgyalásánál is, mely a közrend és közbiztonság kérdésével foglalkozott. Ezt követően a kulturális központ munkájáról szóló beszámolót s e szervezet 1978. évi munkatervét fogadták el, majd az 1978. évi költség- vetés vitájára került sor. Schäffler Ádám tudósító A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat közli a Vincellér u., Kilátó u., valamint a Baktai lakótelep érintett lakosaival, hogy az 1977. december 23-án a délutáni órákban bekövetkezett nyomócsőmeghibásodás miatt december 24-én 14 óráig a vízszolgáltatás szünetelt, melyért szíves elnézésüket kérjük. (x) * FENYŐÜNNEPSÉGET rendeztek a patronáló szocialista brigádok a bátaszéki öregek napközi otthonában, és ez alkalommal az otthon gondozottal részére kisebb ajándékokkal kedveskedtek. — LEJÁR A TÜRELMI IDŐ. Az 1950—1955. között kibocsátott több mint 7 milliárd forint névértékű békekölcsön-kötvényt — mintegy 3,5 milliárd forint nyereménnyel tetézve — 1974 végéig kisorsolták Ezzel megnyílt a lehetőség az összes békekölcsönkötvény visszaváltására. A rendelkezés szerint december 31-én lejár a hároméves türelmi idő, ami azt jelenti, hogy a fenti időpont után az esetleges be nem váltott békekölcsön-kötvényeken alapuló követelések elévülnek. — lottötajEkoztatö. a Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az 51. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 62 fogadó ért el, nyereményük egyenként 112 579 forint. Három találatot 6735 fogadó ért el, nyereményük 518 forint. Két találatot 199 295 fogadó ért el, nyereményük 20 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Már két éve patronálja a felsőnánai öregek napközi otthonát a szekszárdi bőrdíszmű Horváth II. szocialista brigádja. Az ünnepek előtt ajándékkal kedveskedtek az otthon lakóinak. Képünkön a segítőkész brigád tagjai. / On os eső Várható időjárás ma estig: Erősen felhős, párás idő, elszórtan: nyugaton ónos esővel, később esővel, keleten havas esővel, ónos esővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő, a Dunántúlon helyenként megerősödő déli, délnyugati szél. legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: nyugaton plusz 1, plusz 5, keleten 0 fok körül. Hagyomány, hogy karácsony előtt úttörők és kisdobosok veszik birtokba a megyei művelődési központot. A megyei fenyőünnep résztvevőjének lenni nagy öröm. A hatalmas, ragyogó úttörőkarácsonyfa körül most is vidám gyereksereg nézte daloló, verset mondó társait, akikkel együtt köszöntötték a fenyőfát — no és a vakáció várható gyönyöreit. Műsort adtak a szekszárdi járás úttörői. Fotó: kz OL VAST AM A postásokról Az olvasó valószínűleg nem tartja számon, én — kebelbeli lévén — egy kicsikét jobban: — az utóbbi időben a postások meglehetősen sűrűn szerepelnek lapunk hasábjain. Elkísértünk éjszakai postavonatot, még korábban lapunk útját is igyekeztünk nyomon követni a nyomdától az olvasóig. Aztán a múlt héten újra foglal- koztunk a postásokkal és tegnap ismét. Bevallom, nem szeretem az „agyonírt" témákat, hiszen nemcsak újságíró vagyok, hanem újságolvasó is, mivel ez a kettő elválaszthatatlanul összefügg. Ezt a témát azonban nem érzem agyonírtnak. Vannak olyan szolgáltatások — a levéltovábbítás is ilyen —, amely annyira életünk részévé váltak, hogy csak akkor foglalkozunk velük, amikor akadoznak. Amikor az ide tartazók az átlagosnál lényegesen több munkát végeznek, akkor kevésbé. Lapunk tegnapi számában két fényképpel rövid riportot közöltünk a postai csúcsforgalomról. Nekem a felső részen elhelyezett kép tetszett jobban, bár, ha ez technikailag megoldható lenne, mozgóképként még többet mutatott volna. Rekeszek előtt áll egy nő és egy férfi és leveleket, levelezőlapokat szortíroz. Láttam már ezt a műveletet, tudom, hogy villámgyorsan. Azt hiszem, hogy az üdvözlő lapok milliói közül egyet a postások is megérdemelnének, akiknek ugyan „Kellemes ünnepeket” kajánság lenne kívánni, de kellemes ünnep utáni napokat talán lehet. Amikor kipihenhetik magukat. O. I. Váltságdíj a csomagban iNem mindennapi karácsonyi ajándék volt az a kis csomag, amelyet egy Milánóban dolgozó szardíniái munkás küldött haza családjának. Amikor ugyanis egy vasúti átrakásnál a hordárok leejtették a dobozt, 180 millió líra (234 000 dollárnak megfelelő összeg) hullott ki belőle. A rendőrség római számít tóközpontjában rövid idő alatt kiderítették, hogy a bankjegyek három emberrablás után fizetett váltságdíjból származnak. A rendőrség házkutatást tartott a szardíniái Domenico Előre lakásán, s ott további pénzösszeget találtak: feltehetően ugyanazoknak a váltságdíjaknak a hiányzó részére bukkantak. Az olasz rendőrség most azt reméli, hogy az ügy kapcsán fel tudják göngyölíteni azokat a bandákat, amelyek Olaszországban az idén hetvenöt embert raboltak el magas váltságdíj reményében. Tanácskozott a tsz-szövetség A termelőszövetkezetek megyei szövetségének elnöksége Szekszárdon tanácskozott. Első napirendi pontként megtárgyalták a közművelődési törvény végrehajtásának tapasztalatait a megye termelőszövetkezeteiben. A téma fontos, mert egyre' több termelőszövetkezetben kell és szükséges a megfelelő szakember, a szakmunkásgárda kinevelése. Termelőszövetkezeteinkben is nagyon sokan vannak, akik még nem végezték el a 8 általánost, nem rendelkeznek a szükséges általános műveltség alapjaival. A szövetség értékelte és elemezte a közművelődési törvény végrehajtását, egyben a további feladatokról is tárgyaltak. A második napirendben a szarvasmarha-tenyésztés fejlesztésére készített megyei program végrehajtásának termelőszövetkezeti tapasztalatait tárgyalták. Építkezés fentről lefelé Az Építéstudományi Intézet és a Könnyűipari Szerelő- és Építő Vállalat szakemberei érdekes építési módszert dolgoztak ki. A zsaluemeléses eljárással először az épületek legfelső szintjét készítik el, ezután az egyes emeleteket felülről lefelé haladva alakítják ki. Az ötletes találmány ott is használható, ahol kicsi a felvonulási terület; ipari rekonstrukcióknál, „foghíj”-beépítéseken. Képünkön bemutatjuk az űj technológiával készülő épületet. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS - Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10, Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám 52 069 ISSN 0133-0551 Fenyőünnep úttörőknek